Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)
1938-03-13 / 59. szám
B LLBN ZÉK I 9 3 H március I 3. 8 r • '.v r * »■& \<v v ■ mAmm:MmmKemsim TUDÓSÍTÁS EG Y BOLDOG VÁROSBÓL, anol csak coy puska van megtöltve és senki sem jelentkezik havat lapátolni STOCKHOLM, március hó. Hull a hó a stockholmi utcán cs ott is marad. Egyrészt mert hideg van, másrészt, mert nincs, aki eltakarítsa. Munka- néikiili nincs, hihetetlen látvány a közép- európai szemnek az a néhány ,,nyomorult“, akik derékigérő gumicsizmában, fülig szőrmével takarva, sportszerű eleganciában, tarkasziníi lobogó sálakkal, golfszabásu duplatalpu cipőben nevetve tologatják a havat! Ha hirtelen néz oda egy ember, azt hiszi az elegáns társaság jéghokkit, vagy valami újfajta ,,hó-gol- tot“ játszik! Körülöttük zajtalanul siklanak a nyolchengeres autóköltemények, futnak a fűtött autóbuszok, tolong, lüktet a nagyvárosi élet és az egésznek a közepén hajlított üvegből és rozsdamentes acélból készült tornyából elegánsan dirigál az a sötétkékbe öltözött, kétméteres, mosolygó fiatalember, akiről csak a kucsmáján villogó kis királyi címer scittcti, hogy rendőr. Az ellentétek városa Ha átmegyünk az egyik szigetről a másikra, mindez egy csapásra eltűnik. Keskeny utcák, de olyan keskenyek, hogy némelyiken két ember alig fér el egymás mellett! A házak olyanok, ahogyan párszáz évvel ezelőtt megépültek: a nehéz vasveretü kapuk felett öreg, aranyozott perecek, kis kocsik, árbocos hajók lógnak. A hepehupás kövezet szélén kőbe- vájt csatorna. Autó, világvárosi zaj sehol, a sarkon kékzubbonyos halász pipál és nagy unalommal nézi az eget. Aztán fordul az utca és az ember megint nem hisz a szemének: a középkorias utca végéről, dudáló gőzhajók és emelők füstje fölött a legmodernebb felhőkarcolók márványarca néz feléje. Furcsa keverék ez a Stockholm. Minden házban ingyen lift, minden lakásban beépített, filléres elektromos hűtőgép, tej-„bár“-ok, felhőkarcolók, amerikai tempó, amerikai méretek s amellett a kis modern lakásokban kandalló, fölötte régi kardok és parókás képek, az étkezéshez az asztalra állított gyertyákat kézzel öntik, mert igy lágyabbak, melegebb fé- nyüek, mint a gyáriak, a vasárnap délelőtti „népszerű“ rádió katonazene helyett Mozartot és Schumannt játszik és a gyanútlan vendég a „körúti“ vendéglőben Lorenzo di Credi madonnája, vagy Ru- ijsdael tájképe alatt fogyaszthatja a másfél svéd koronás lunchöt. Az ellentétek — régi és uj — Amerika és Európa — tárgyilagosság és romantika együtt nem ellentétek, kiegészítik egymást. Ahogyan a Mälerstrand jégtáblás kikö- tojeoen békésen megfér az acélhasu óce- anjaró a rozzant, öreg kétárbócossal — ahogyan a felhőkarcolók acélvázas falai benéznek az öreg város girbe-görbe utcáiba, melyekből kinőttek — ahogyan a központi fűtésű lakásban a kandalló tüze világit és a beszélgetéshez eloltják a villanyt és gyartyákat gyújtanak - ez a jellemző. És társadalmi téren ugyanez. Nincsenek ellentétek. Demokrácia, tolerancia — Demokrácia — szép szó, de manapság elkopott az az értelme, hegy nincs athidalhatatlan ellentét ember és ember közt. Stockholmban ez a valóság. Nincs munkanélküli, nincs nyomor, ellenben a r' mszterelnök, aki a környéken lakik, minden reggel a helyiérdekű villamossal jár be a hivatalába. Tolerancia — ez is szép szó, de ma odahaza Közép-Európában nem nagyon divatos. Türelmet jelent, azt jelenti, hogy a másik ember, ha más is a hajszine, vére, vagy véleménye, ha tévesen megy is át a kocsimon — azért még ember. A svédek nagyban űzik ezt a divatjamúlt sportot, a toleranciát. Érdemes figyelni, hogyan vannak tekintettel a másikra például az utcán. A járókelők figyelnek a rendőrre — nehogy másutt és máskor menjenek át az úttesten, mint lehet és igy gondot és munkát okozzanak szegénynek. Ha aztán valaki mégis hibát követ el kivételesen, a rendőr mosolyog, a fejét csóválja és néhány nyugodt mozdulattal elrendezi a dolgot. Egyszer láttam egy fiatal rendőrt, amint megállít egy autóst, már-már fölirta, aztán mégis meggondolta magát, megbeszélték igen röviden a dolgot. De egészen belepirult. Nehéz megmondani: azért olyan fegyelmezettek-e a svédek, mert mindent szabad nekik, vagy azért szabad nekik A gazda megkezdi a vetést... Vele egyidőben elindult a szerencse is, hogy az egész országban elvesse az / Állami S orsjáték sorsjegyeit. Vásároljon sorsjegyet, amely az Állami Sorsjáték hivatalos Sorsjegyárudajának, a „Colectura Oficială şi a Oficiilor rurale P. T. T.“ pecsétjét hordja és nagyon meg lesz elégedve. Március 15.-én lesz a XVI. Sorjáték I. osztályának a húzása. .AZ íl wBbfhivatalo/ /or/jegyárudái „COLECTURA OHCIALA $1 A OFICIILOR RURALE P.T. T.“ HELYI CÍM Cluj, Síi?. Regina Mapia 46. mindent, mert ilyen fegyelmezettek? Tény, hogy a kettő együtt van és félő, hogy nem volna egyik sem a másik nélkül. Az emberszeretet is szép dolog, itt még az is akad. Persze, nem harcoltak a világháborúban, csak legfeljebb mint vörös- keresztesek. Ez meg is látszik rajtuk. Egyetlen töltött puska Ha az ember elsétál a király vára alatt, alulról látni lehet a diszőrséget. Ez a disz- őrség egyetlen matrózból áll, aki kabát nélkül, kihajtott ingben, gyors léptekkel rójja a várfokot. Igen fiatal legény, nagyon rózsás képű és szaporán lépked a huszfokos hidegben. A puskáját vidáman és büszkén lóbálja, ahogy fordul, jön- megy. Büszkesége egyébként nagyon indo- í költ: a svédek szerint az övé az egyetlen töltött puska Stockholmban, amit nem minden tisztelet nélkül mondogatnak. Ez persze vicc. De szokatlan. És nagyon jellemző. Dóczi György. wesx; an i' íasstaíirr’íOTKíss».: VAN GOGH Mm CASTANO-KŐSZEGHV MARIANNE — Vannak esetek, amikor jobb Pro- metheusnak lenni, mint Jupiternek! így érez, igy ir 1882-ben Van Gogh. Hágából küldött levele fivéréhez, Theo- hoz, jellegzetesen őrizte meg e sorsterhes szavakat. Ez az egyszerű és mégis sokat jelentő mondás egyben tükör is, visszaverődik belőle az ember, hatalmas és magányos egyéniség, elvonatkozott és rejtélyes valaki. Nem alkalmazkodik környezethez, nem hasonlítható senkihez; egyedül áll térben és időben, külön fejezet a modern művészet történetében. Van Gogh. $ A párisi világkiállítás túlélő emlékének, a Musée des Arts Modernes klasszikusan szép görög oszlopcsarnokának legértékesebb szenzációja az egyetemes Van Gogh gyűjtemény. Amilyen egyedülálló és hatalmas egyéniség volt Vincent Van Gogh, az élő, ugyanazt a sajátságos hatóerőt sugározza ma is a halott. Müveit nem lehetett együttesen csoportosítani úttörő kortársainak munkáival. Gauguin és Cézanne vásznai szellemes összhangban foglalnak helyet halhatatlan modernek társaságában az Exposition Internationale napsütötte termeiben. Van Goghot azonban nem volt szabad, nem lehetett másokkal párhuzamosan bemutatni. Külön hajlékban, monumentális sorozatban ismerkedünk e furcsa emberrel, a lángelme és a nagy lélek csodálatos megnyilvánulásával. Élmény az a Van Gogh kiállítás. Benne él e különös festő egész lénye, művészi erejének lehengerelő nagysága, egy küzdelmekben gazdag élet elgondolkoztató termése. Valóban szenzációszámba ment ez a kiállítás. De ami az esemény szenzációs voltát kétszeressé növelte, az maga a mód volt, ahogy a kiállítás rendezősége az egész jelentékeny anyagot bemutatta. Pá- ris művészeti köreiben valóságos port vert fel a képek elhelyezése, a falak egyhangú almazöld tónusa. És ami egyenesen meglepetésszámba ment a festő elveit nem ismerő laikusok előtt: mindegyik képet — tájakat, arcképeket, csendéleteket — ugyanaz az egyszerű, festetlen fehér fakeret vette körül. Miért ez a világos, zöld háttér? Miért ezek a fehér keretek? Ellentétben az eddig szokásos, unalmas szürke háttérrel, különös és merész összhangban uralkodik ez az uj környezet a termek légkörén, uralkodik és egyben engedelmeskedik a festő egyéniségének. Mindegyik kép gátlás nélkül érvényesül, mindegyik diadalmasan hangsúlyozza ki mondanivalóit. Valósággal kiemelkednek, parancsolnak Van Gogh képei az almazöld szin végtelenjén, élnek és beszélnek alkotójuk leikéről, szárnyakon repülő eszméiről, melyekkel elhagyta századát. Primitiven hatnak sokszor e vásznak. Primitiv, mert becsületes és keresetlenül őszinte a mester hitvallása, melyből fönségesen bontakozik ki egy nagy, mérhetetlenül jóságos emberi sziv. * Nyilvánvaló, hogy egyetlen kimondott szin sem alkalmazkodhat a festmények szertelen tarkaságához, mégis — ez a szelíd és halavány zöld tónus az, amelyik a legjobban emeli ki Vincent Van Gogh színeit, sárgáinak lüktető elevenségét, a vörösök és kékek kihangsúlyozott ellentétét. így nyernek méltó érvényesülést Rubens vásznai a sötétvörös falakon és emelkednek ki a holland iskola festményei mélyzöld hátterekből. A fehér keretek is külön szenvedélyes vitára adtak alkalmat. A Beaux-Arts, Pá- ris e legelterjedtebb művészeti hetilapjának hasábjain még ma is, ismert kritikusok tanakodnak pro és contra e tárgy fölött. Cogniat, René Huyghe, Viénon és Martin-Auby csaknem hajbakapnak. e I A íincsei Hermann Pfah kön vkiadó kiadásában megjelent ui kiadásban aHAXSAWELTATLAS mely rendkívüli olcsó ságáná! fogva minden ember számára könnyen megszerezhető tTaríaimaz 63 teljesen újonnan rajzol érképet, 50 st atisztikai táblázató c!i gram okkal együtt, valami n t egy ABC-be osztott városmutató táblázatot, mely 130.000 várost ölel fe'- magában. A kitűnő, tartós nyersvászonba kötött atlasz 90 lejért kapható az Ellenz é k onyv&szfáíyáhnn, Cîui. Piaţa Unirii. No. 9. — Utánvétté, azonnal szállítjuk vagy 90*— lej bekül d fjeién portómeníesen küldjük \\ nyers fenyőfából készült, festetlen, fénytelen keretek fölött. A vitát azonban eldönti maga a halott. Van Gogh egyik, 1888-ból Arlesből keltezett levele bizonyltja, hogy a kiállítás rendezősége volta- képen az ő elvei előtt hajolt meg. „— Látod-e — írja fivérének Van Gogh — látod-e, milyen ügyes ez a Gauguin! Egy kicsit talán ő a felfedezője a fehér keretek előnyeinek. Ezek csakugyan kitűnő hatást keltenek! A fehér keret sohasem okoz törést az összhangban — egészen eggyéválik a festménnyel!“ Igazság van e szavakban. Az érintetlen fehérség, vakítóan és egyben színtelenül, szinte életre kelti a szineket és nem akadályozza azok érvényesülését. A legtöbb aquarell ragyogó frisseségének titka szintén a környező passepartout üdeségében rejlik és ezt érezte meg már Van Goghon kívül is Gauguin és Degas. * Nézzük, figyeljük, tanulmányozzuk tehát azokat a képeket, melyek felé oly lázasan árad ma egy szenvedélyes, nyugtalan kor érdeklődése. Hatalmas, világos termekben vonul fel előttünk a csodálatos arlesi festő egész megrázó és mégis nyugalmas hatású termése, önarcképeinek sokszor szinte tudatalatti mélységekig merülő bűvölete. Szintézist kapunk e képeken át arról a kialakult művészi eseményről, melynek csúcsára a festő eljutott, annyi esztendő fanatikus keresése utájj. Az Ősz lelke susog alkonyati tájak csöndjén keresztül, elfáradt láb tapossa az avart, lemondás és csönd üli meg a lelkeket. A csillagos éjszaka egymaga külön költészet, embermilliók dala az égbolt kimeríthetetlen végtelenjéről. Tanquiry apó erőteljes portréja, Armand Roulin arcképe a festő hollandus származásának visz- szajáró bizonyítéka, ezeken a képeken sokszor öntudatlanul érezhető Frans Hals befolyása. És a napraforgók! Van Gogh szerette ezeket a virágokat. Napsütött mezők eleven foltjait, melyek olyan kedves tarkaságban hajladoznak szemünk előtt a robogó vonat ablaka előtt. Külön festményen láthatjuk Van Goghot, a napraforgók barátját, úgy, ahogy Gauguin látta őt.
