Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)

1938-03-13 / 59. szám

meaz olasz Hollywood

A napokban mutatták be nálunk az uj olasz filmgyártás egyik reprezentativ alkotását, a történelmi Scipio Africanust. Valóságos óriás-film ez, többezer statisztával, a tömegjelenetek olyan gigászi mozgalmasságával, amely egészen Hollywood milliós filmjeire emlékeztet. De van ebben a filmben valami sajátos vo= nás, színészei más stílust képviselnek, mint az amerikaiak, más a rendezés, más a technika: az uj olasz művészet egyik nagy eredményét jelenti a film, amely az olasz filmgyártás uj paradicsomában, a Róma-környéki Ciné-Cittában készült.

A Scipio Africanus láttán eszembe jut a napfényes filmváros tömbszerü épületeivel, munkájának forróságával, lelkes embereinek vendégszeretetével. Élővé- szem a jegyzeteimet. Azt hiszem érdemes írni arról a helyről, ahol a Scipio Afri- canus valósággá lett.

hogy még előzőleg be is telefonált. Hia- ba. Portások, kapusok, titkárok jöttek- mentek s tárgyaltak, úgyhogy végül albán sorstársam albánul kezdett hangosan gondolkozni.

Végre nyílt a kapu, egy perc s^benn voltunk Ciné-Citta területén. Valóságos autópark vesztegelt a pálmákkal telt, gyönyörűen parkírozott város előtt.

Óriás területen modern, sima barna- zöld épületek sora, minden vadonatúj, sok helyen ácsok, festők dolgoztak még. A „publicity chief“, Orano professzor irodájában is friss festékszag, egy ragyogó. selyemköpenyes, kiasszikusfejü, de nyolcvankilós titkárnő fogadott bennünket. Orano professzor színész, iró és publicista is, oroszlánsörényii müvészfeje van, kedves és udvarias. Elmondta, hogy a filmváros „directore“=ja commendaíore dr. Guiáo Oliva s a jelenleg Hollywoodból Rómába tartó Vittorio Mussolini csak super-visora Ciné-Cittának. Mussolini fia, akit most a komoly politikai események elvontak ,a filmgyártástól, szce- náriumiró is, ő a szerzője a Luciano Serra Pilota cimü filmnek, amelynek felvételei éppen most folynak.

Signore Orano ezután mellénk rendelte a fiatal Dino Ascionet, aki végigvezetett a már teljesen kész kilenc stúdión, amelyeket Olaszországban teatro-nak kereszteltek el.

Depretis miniszter saját külön autóján s Depretis miniszter saját külön ajánlólevelével hagytuk el Rómát, a San Giovanni kapunál. A történelmi Róma eltűnt, pompás autostrada vitt a legeslegfrissebb római nevezetességhez — Ciné-Cittához, az uj filmvároshoz, az olasz Hollywoodhoz. Albán kollégám, Medin Kamber Bega, a „Shtypi“ szerkesztője, nagyon -zor- galmas ember lehetett, ő már tudta, hogy az uj Ciné-Citta nyolc hónap alatt épült fel, de még mindig nincs teljesen kész s hogy április 21-én kezdték el benne a munkát, amikor Mussolini ünnepélyesen felavatta az olasz filmgyártás uj otthonát.

Az óránként közlekedő emeletes villamost kilométerekkel maga mögött hagyta a pompás Alfa Romeo s percek alatt lestoppolt a filmgyár kapujában.

Ezt a kaput jobban őrzik, mint a Qui- rinalét. Alfa Rómeónk s ajánlóleveleink ellenére alaposan leigazoltattak. Pedig Depretis miniszter olyan figyelmes volt,

AMIC

ßvzkrion trwjhţfya.

k NATHALAZT

HÜLÉST ÉS FEJFÁJÁST

mindig Togal marad!

Forío-,; jól elviselhető"

Gyorsan és biztosan hat: k összes hűiényes

42, 14 és 3 (abletfás csomagolásban.

Itt van a hires arckép, az Arlésienne. Sápadt, olajbarna, fáradt női arc, melyben ben él mindaz a gond, melynek barázdáit az élet szántotta és mindaz a gondolat, amit Van Gogh a modell leikéből meg- érzett.

A napraforgók után jönnek az Íriszek. Karcsú íriszek susognak a hullámzó réteken, virágok lelke álmodozik sok, érezhetően japáni hatás alatt készült festményen. A virágzó fa cimü kép Nippon napsugarának derűs ragyogását vetíti elénk; virágzó gesztenyefák százszmü tarkasága mosolyog az arlesi fasor széles perspektívájában.

Hangulatok embere volt Van Gogh is, mint annyian sorstársai közül. A természet üde poézisét nála is komor színek zord borongása váltja fel, az Eső című kép egyetemes vigasztalansága egy elfásult világ tompa kétségbeesését idézi elénk. Eg}^ másik kép, a: Viharos ég alatt, ismét élményszerüen hat. Félelmes erejű orkán közeledik, megremeg a természet, talpunk alatt reng a föld és fölöttünk álló erők erjedése hajszol ismeretlen örvények felé. Egy mü születése, Saint-Rémy, Docteur Cachet, a Menhely, A Magvető, mindez ismét annyira egyéni, annyira sajátos és megrenditően ő, Van Gogh, hogy hatásuk alól nem szabadulhat senki sem. De mindezek között legmegrázóbb, egyetemesen és halhatatlanul szomorú kép, a legszomorubb, mert igazán emberi: A három pár cipő . . .

Három pár cipő. Három pár öreg, elnyűtt, agyontaposott bakancs. Nem finom ur, nem kényes dáma hordta őket, nem viselte büszkén formás úri láb. a szegénység szörnyű emblémái ezek az öreg cipők. A szenvedők panaszló jaja dübörög fülünkbe a tönkrement proletárcipőkön át. Ez a kép immár annyira párán- csolóan és tudatosan Van Gogh lényét hirdető dokumentum, hogy szinte él. Mintha őt magát látnánk a kép mögött és hallanánk a hangját, ahogy beszél:

,,La tristesse vaut mieux oue la íoire..." *

Külön terem ismét külön meglepetést okoz. A falakon szinte geometrikus egyhangúságban nagy betűs feliratok. Idézetek Vincent Van Gogh festői elveiből, töredékek az arlesi piktornak fivéréhez intézett leveleiből.

Ez a váratlan rendezői utjitás forradalmi hatást keltett Párisban. Művészek, írók, politikusok, nagy nők egyaránt vitatták a Van Gogh kiállítás e tekintetben is merőben szokatlan felfogását. Körkérdések indultak meg a leghíresebb párisi lapokban, művészeti folyóiratokban, melyeken résztvett egész Paris. Szakértők és laikusok egyaránt.

Pedig ez ő. Ezekben a levelekben nyilvánul meg igazán Van Gogh; ezekben a lefektetett irányelvekben jelenik meg valóban ő maga, a piktor, az ember, a filozófus. Nagy művész és nagy lélek.

Théodore Van Gogh, — Theo, az az ember, akivel szemben mindvégig még a legközlékenyebb maradt az arlesi magányban annyira visszavonuló festő. Előtte önti ki mindenki más elől elzárkózó lényének legtitkosabb vágyait, félreismert szivének legőszintébb rezdüléseit.

Fiatalságának éveiből kihallatszik a rajongó fanatizmusa. Az ifjú Van Gogh egyidőben a hágai Szépművészeti Múzeumban volt tisztviselő, A fiatal lélek lelkesedése csendül ki e sorokból:

„Mily gyönyörű, mily magasztos elfoglaltság ez! Mentői inkább szolgáljuk a művészetet, annál jobban szeretjük, annál hűségesebb imádattal ragaszkodunk hozzá!“

Később, Arlesből, nagy lelki vívódásainak idejéből igy ir:

„Vannak napok, amikor annyira tisztában vagyok azzal, hogy mit akarok — napok, amikor, még ha szenvednem is kell érte, — érzem, hogy nem létezik előttem semmi rnás, mint saját magam. — az Én, ami maga az élet és teremtőké- pesség!" Arles, 1888

A festő teljesen elmerül munkájában. Emberi küzdelmeit egy időre kiegyensúlyozza a Mü szeretete Levelein is keresztülvibrál ez a lelki kielégülés:

„Ahelyett, hogy pontosan keresném, hogy tulajdonképen mit is látok a szemem előtt, fokozottan vetem magamat a szinekbe, hogy még erőteljesebben felezhessem ki önmagamat .

Ez időszakra esik Van Goghnak, ennek a szomorú és magányos embernek igazi lelki megújhodása. A kereső végre megtalálja önmagát. Prometheus elhagyja Jupitert.

Van Gogh, az úttörők között is úttörő, a folyton előrehaladó, eszméiben soha meg nem alkuvó, törhetetlen egyéniség, — alapjában véve mélyen vallásos lélek. Mindaz a rajongás a természet iránt, ami alkotásában felolvad, mindaz a határtalan imádat a Szép és Magasztos iránt, ami oly mélyen gyökerezik lelkében, lassanként öntudatlanul szublimálódik a legmagasabb isteni tanokban.

önkéntelen átöröklődése ez a régi hollandus ősök vallásos érzéseinek. Ömaga is megemlékezik erről, egy Dordrechtből keltezett levelében:

„Bármily messzire is tekintünk vissza, családunkban nemzedékről-nemzedék re mindig akadt egy, aki az evangéliumot szolgálta!“

Következnek a vallásos myszticizmus évei Van Gogh életében. Ihletett óráinak a festő eképen ad kifejezést:

„Már több alkalommal prédikáltam. Bár úgy akarná Isten is, hogy véglegesen szolgálatába szegődjem. Szivemből kívánnám ezt . . .“

Azonban ez a legmagasabb eszmények után sóvárgó egyéniség ezután még újra keserves valóságokon megy keresztül. Rettentő vívódások és küzdelmek kergetik egymást e bonyolult lélekben. A nagy horizontok felé törtető elme újra reménytelenül elbukik a kétségek kusza hínárjában. Egyedül és magánosán indult el élete kanyargós utján, mindvégig egyedül marad ég és föld. fönéges magasságok és sárbarántó nyomorúságok között, mint egy ide-oda hánykolódó, célját nem találó, agyonhajszolt repülőgép. Jön az öregség, a végleges magány, betegség és elhagyatottság kietlen napjai. Jön végül maga a halál és a tompán zúgó halotti harsonák bús melódiájából komoran csendülnek ki az élettől búcsúzó Van Gogh utolsó szavar.

,,La misére ne finiră iamais . .

hiányt Bizonyos szögből fotografálva, teljes volt a trükk hatása. Flisz a kis modellekről még a gyüszünagyságu kiteregetett száradó ruhák se hiányoztak.

Az olasz filmek triikk-nagy mestere, Piccolis Giovanni, büszkén vezetett végig csodálatos liliputi birodalmán. Amerikai felhőkarcolóktól kezdve óceán járókig, ejtőernyős pilótától a Rex óceánjáróig, minden filmkellék megtaláhi tró az óriási bazárhoz hasonló műhelyben.

Signore Ascione ezután végivezetett a gazdagon felszerelt ruhatárakon, ahol minden kor minden ruhája, egyenruhája, lószerszámja, fegyvere ott van. Közben elmondta, hogy a filmvárosban található összes technikai csoda, a legnagyobb felvevőgéptől kezdve a legkisebb mikrofonig, olasz gyártmány, Milánóból hozatják. Általában mindenre azonnal s készséggel felelt, csak arra nem, hogy mibe került a filmváros felépitése. Ez, ugylát- szik, hivatalos titok.

Az albán kollégám mindenáron szép és fiatal női filmcsillagot akart interjúvolni. S itt ért a legnagyobb meglepetés: olasz filmsztár nem ad interjút. A sajtó számára készült reklámizíi interjúkat a gyár sajtófőnöke adja ki a lapoknak. Az olasz filmszínészek talán a legkomolyabban dolgozó, de Európa legjobban fizetett filmszínészei is. Napi 3000—4000 lírát kap a featured-player, a segédszínész is, 20 napos munka sztárfizetése 2—300.000 lira.

Mégis sikerült beszélnem a nagyszerű Armando Falconival, Olaszország egyik legnépszerűbb színészével, aki arról is hires, hogy neki van a világon a legzordabb és legfantasztikusabb szemöldöke. Ott ült a ragyogóan elegáns stúdió-vendéglőben, ahol hajó-steward-egyenruhás pincérek szolgáltak fel. Falconi ott dolgozott a gyárban, az Evavamo setto so- relle egyik sztárja volt s elmondta, hogy szereti a magyarokat és főleg Góth Sándort, a világ egyik legnagyobb színészét. Majd azt mondta: Tudok egy magyar dalt — és elkezdte, hogy: — Asszon, ász- szón, áz ákárok lénnyi. . . .

Ha ezt a dalt igy elénekelné magyarok előtt, az ősz hajával, bozontos szemöldökével s mély baritonján, szenzációs sikere lenne . . . Marton Lili.

MIÉRT KESKENY

a kínai nő lába?

Érdekes könyv jelent meg Lyan Ta= Cseng kínai írónő tollából Hongkongban. A könyv régi kínai népszokásokkal és mondákkal foglalkozik és többek között azt is megmagyarázza, honnan ered a ki- nai nők lábfejének megnyomoritásának szokása. Ez az ügy a rókával függ össze. A róka. a kínaiak mitosza szerint, nem más, mint a sötétség földalatti princípiumának barlanglakója. A legenda szerint a Shang-dinasztiából származó Csan császár egyik felesége — róka volt, mielőtt asszonnyá lett volna. Minthogy rókalábait nem tudta eltüntetni, Tat-Kie, a róka-asszony, keskeny lábait selyemkendőkbe csavarta, hogy ilymódon elrejthesse férje elől azokat. Minthogy a többi asszony úgy képzelte, hogy az uj divat a titka Tat-Kie asszony csodálatos szépségének, rögtön utánozni kezdte a láb- nyomoritást, mégpedig a fájdalmasabb módon: egyszerűen bepréselték lábaikat és gyermekeiket is igy nevelték fel. így keletkezett a kínai nők szörnyű szokása, amely dacára a művelődés előretörésének, ma sem bizonyult kiirthatónak. A láb- nyomoritás tehát tiszta hiúsági kérdés és bizonyítja, hogy a nők a szépségük fejlesztéséért minden szenvedés elviselésért képesek.

A legnagyobb „színházban“, a 80X40 méteres teatroban, mely Európa legnagyobb filmstúdiója, éppen hangfelvétel folyt. Mattol!, a neves rendező és Variak-, a segédrendező, fejüket összedugva tanácskoztak, mialatt Nino Besozzi inasruhában s a szép vöröshaju Dina Gilla szobalánynak öltözve várták a jelenet megkezdését. Mattoknak bemutattak s Kamber Bega ur, a kimondhatatlan nevű albán újság szerkesztője, kérdésekkel rohanta meg a rendezőt, aki egy darabig türelmesen felelgetett neki, majd elkiáltotta magát: Silenzio! Erre csönd lett a hatalmas méretű stúdióban s a XIV. Lajos stilusu bútorok között mereven álló signore Besozzi belemondta a mikrofonba: Uraim tálalva van! Mattoli ötször mondatta el vele a szavakat. Alapos ember. A film címe: Eravamo sette söreik.

A huzalokon s diszletfalakon átbotorkálva jutottunk a másik, jóval kisebb, stu- s dióba, ahol a Dottore Antonio cimü fiiamén dolgoztak éppen. Egyelőre szünet Ívok s egy tökéletesen berendezett milá- jnói füszerüzletben Carlo Montorit, a leg- I nevesebb olasz operatőrt ismertük meg. Ő vezetett el a stúdió udvarára, ahol a dr. Antonio felvételei részére felépítették a nápolyi Via Santa Luciát. Tökéletesen élethü volt az utca, csak a házai nem voltak sokemeletesek. Egy emelet magasságban készültek el a Santa Lucia ütött- kopott, festői palazzoi, azontúl oszlopokra függesztett pici házrészek pótolták a