Ellenzék, 1938. február (59. évfolyam, 24-47. szám)

1938-02-06 / 29. szám

nótakör örrk értekei

yoIt a kurucláor magyarjának

1938 február 'j.

MmmmmmmmmmexvT

a íme«

A kuruc nóta a magyar népzenének a lcg- ifii gazdagabb terjedelmű megnyilatkozása

húzódtak a dunai síkságra cs a Kárpátok közé, újfajta melódiákat hoztak magukkal és új hangszereken játszották ezeket nagy tökéletességgel, nem csoda, ha hamarosan kedvelt lett a muzsikájuk. A főúri udvarokban lassanként barokk szokások kerekednek felül. Amint a török ereje fogyatkozik cs a magyar urak rájönnek arra, hogy terjeszkedésétől nem kell tartani, megkezdődik a kastélyepítés és ezekben a kastélyokban franciás udvari élet fejlődik ki. !

A zene a barokkban

BUDAPEST, február hó. A cigány kezdetben muzsikáját csupán a királyi udvarban érvényesíthette, mert a magyar nemzeti zene hagyományait nem vehette át egyszeriben, szembenta- lálta magát a lantosok zárt rendjével s a végvári küzdelmek első korszakában az urak és a vitézek a lantosok ekiadta dalokban, vitézi énekekben gyönyörködtek. A cigány inkább csak kuriózum volt a várkastélyokban.

A törökök nyomában azonban egyre újabb és újabb török-cigány rajok is felÍratlan társadalmi törvény volt

— mondja Mályusz Elemér a Rákóczikor társadalmát ismertető tanulmányában. Hozzá tartozott az élethez. A pompát nem tudták elképzelni a trombita érces szava nélkül, az étkezéshez hozzátartozott a kísérő muzsika. Ez a zene azonban nem volt nemzeti, hanem idegen, főleg francia jellegű.

A barokk korszak urai nem a pórias zenének voltak a kedvelői, hanem a Napkirály udvarából keletre vándorló melódiáknak.

A XHL százdtd (legnagyobb cigányzenekara

A XVII. század derekán Batthyány Ádámnak van a legnagyobb zenekara és ebben elég sok a cigány, úgyhogy Ta- káts Sándor ezt a zenekart mondja a mai cigánybanda ősének. Thököly és Zrínyi Ilona munkácsi uradalmának zenekarában is sok a cigány és elsőrendű muzsikusok. Különösen nagy tekintélyű itt a Cigány-Horváth család, amelyet Bethlen Gábor kegye birtokossá tett. A Wesselé- nyi-összeesküvés felfedezése és megtorlása után a kedv, a hangulat mindinkább megszűnik a főúri udvarokban, az elszegényedés is egyre jobban előrehalad és a muzsika is sok helyütt otthonát veszti. Az egyes nagyobb udvarokban vannak még zenészek és cigányok is, de igen szórványosan. Viszont a paraszti osztály egyre nagyobb szeretettel fordul a cigányok muzsikája felé és a XVII. század végén, a kuruc időkben jelenik meg a cigány, mint népmuzsikus.

Vissza a néphez

A XVII. század végén kezdődik tehát a cigány demokratizálódása. Még szerepel főúri kastélyokban is, mint a legendás hírű Barna Mihály, a XVIII, század első felének legnagyobb muzsikusa, akiről később is szó lészen, de szinte egymagában az idegen: olasz, francia, német zenészek között s nyilván csak nyugati muzsikát játszik. Valójában az udvar és a főúri kastély helyett beéri most már a kúriával, a városi polgár mulatságával, végül

tői és bizonyos, hogy sok magyar nóta- szöveghez török eredetű dallamot a lkaiszotta. így származtatta át Balassa virág- énekét az őszi harmatról, amely terme’ • - L U 1 U Cl cUc v U U il H d 11 i U «■ d 11\ d 1 V. 11 C I\ V, L d t. U Ildi l 1 I Cl L 1 U 1 ţ d 1 1 1 V- 1 y LCi IllC

maztak. A cigány ezeket énekelte és ját- i szelesen belekerült a kuruc nótakincsbe is

A ku uc nóták ncs

A nagyfejedelem udvarában, a zenekedvelő Bercsényi Miklós fővezér udvarában a harokk-kor muzsikája járta, de

a nép körében és a táborban a cigány muzsikálta a népi melódiákat. És a cigány zenéjének kíséretében termelődött ki a magyar népzenének egyik legszebb, legértékesebb anyaga: a kuruc népzene.

Az egyszerű nép, a paraszt, a közkatona a cigány muzsikája mellett, vigadoz. Ebben a primitiv rétegben a zenei etnikum keményen, darabosan jut kifejezésre és megszületik a kuruc nótakincs, amely a kuruc korszak után újabb anyaggal bővül, hogy aztán feledésbe menjen. Mindaddig, amig a múlt század végén lelkes magyar muzsikusok, elsősorban a magyar zeneromantika egyik legjószándékubb képviselője: Káldy Gyula napfényre nem hozzák. Káldy Gyula, a Magyar Operaház akkori igazgatója, 1892-ben 45 különböző dallamot ismertet meg a kuruc ! nótakincsből valónak és azt irja, hogy ! ezeket szájhagyomány utján „agg sziné- I széktől, öreg cigány lejátszása után" szerezte. A zenetörténészek megállapítása szerint a nóták legnagyobb részét már meglevő gyűjteményekből: Pálóczi Horváth Ádám ötödfélszáz énekéből és Bar- talus kiadványából szedte össze, de bizonyos, hogy többet szájhagyomány alapján jegyzett le és a 45 dallam valóban kuruc korszakbeli népi muzsikának mutatkozik. Egy részük ma is él a nép ajakén, persze, nem lehet már megállapítani, hogy népi szájhagyomány utján, vagy pedig jóval későbbi eredetű városi hatásra. A zenetörténelem megítélése szerint a kuruc nóta a magyar népzenének leggazdagabb terjedelmű megnyilatkozása. Három korszak népi művészetének összefoglalása, részben a XVI. századbeli, részben a kuruc korszakban keletkezett, részben pedig a szatmári békekötés utáni tragikus napokban kibuggyant népi zenei érzéseknek páratlan értékű egybefogása. Amikor pedig a mult század végén Thaly Kálmánnak és Káldy Gyulának lelkes buzgólkodására uj életre támadt, hivatott interpretátora újból csak a kuruc korszak népi muzsikusa: a cigány lett.

visszatér oda, ahonnan elindult, a faluba. így találkozik össze újból a falu és muzsikusa, a cigány.

: 5Z4EÓ rsrvAv

A történelmi adatok alapján tehát érdekesen állapítható meg a cigányzene útja a királyi udvartól a népi sokadalomig. A bécsi kamarai levéltárnak van egy Rákó- czi-korabeli oklevele, amely Tokaj várának és a Rákóczi-uradalomnak összeírását tartalmazza. Ez rendkívül lényeges a ci- gányzenészet kuruc korszakbeli társadalmi helyzetének meghatározása szempontjából. Az oklevél megjelöli az uradalom tizenöt cigányának munkakörét: úgy kovácsmesterségükben, mint vásár idején köteles muzsikájukkal dolgozzanak. Tehát főszerepük, hogy a népet, a vásárosokat szórakoztassák, nem pedig az, hogy az uraknak muzsikáljanak.

ARAGON

francia regény

Első okmányi megemlítése ez a cigánynak, mint népzenésznek. A XVIII, század elejétől kezdődik tehát az igazi nagy nemzeti hivatása. A népiéleknek a nóta, a cigány hegedűje és a tárogató volt a megafónj3.

Mi lehetett az a nótakincs, amivel a cigány a népet, a vásári sokadalmat szórakoztatta? Az a néhány cigány, aki az udvarban franciás és olasz dalokat muzsikált, ezt a muzsikát hiába vitte volna ki a polgár és a nép közé. Játszotta ugyan kitünően a főúri udvarban, mert ez volt a kenyere, de nem kísérte ezt a játékot ott sem a sziv rezonanciája.

A vásári sokadalomnak azt a dallamkincset játszotta, ami a nép körében szájhagyományként (tartotta fenn magát és már akkor egyre bővült müdallamany aggal:

a hódoltsági töröktől ellesett melódiákkal. Bizonyos, hogy Balassa sok virágénekét énekelték már a XVII. század elejéAzok, akik Louis Aragon Bázeli haran- gokját olvasták s most kezükbe került az Úri negyed is, az iró utőjegyzetének olvasása nélkül is rögtön láthatták, hogy az Úri negyed (Les beaux quartiers) a Bázeli harangoknak nem szerves, de írói következetességéből, az anyag teljessége kedvéért való folytatása s mint ilyen, második kötete egy hosszabb vallomás-sorozatnak, mely a századfordulót megelőző negyedévtől napjainkig lesz hivatva bemutatni azt a végtelenül összetett sokféle emberi, társadalmi és természeti alapanyagot, amit Franciaországnak nevezünk.

Mindkét regény összetevői két irányból indulnak el: két Franciaország és két társadalom van: a szegények, kivetettek és megalázottak, a gazdagok, a haitalma- sok és előjogokat élvezők társadalma és Franciaországa, de ezen a körön belül is legalább két ellentétes törekvés található minden pártban, vagy más emberi csoportban és kétféle jellem található a lelkek mélyén, még ha nem is látjuk mindig azokat. Az iró fellebbenti a fátylat: a mindent elért gazdag s a csömörben javában gázoló nagyiparos így szól Hou- tenhez, hollandi másához: „...Kettős lények vagyunk, mint a többiek. Olyan történelmi korszakban élünk, amelyet egyszer talán így fognak jellemezni: a kettős emberek korszaka. Mindig két részre osztottam az életemet...“

Két arcát mutatják be ezek a regények a francia Janusnak s egy kicsit talán egész ; Európának is s e kettősség szerkezetileg • még jobban kidomborodik és hangsúlyozottabbá válik az Úri negyedben, ahol a történelem időrendi hűségét tekintve is (1913-ban) már közelebb vagyunk ahhoz az időhöz, amikor nyíltan két pártra szakadt az emberiség, amely azóta sem tudott összeforrni.

Két világ küzd egymás ellen ezeken a harcok között és romok alatt csendesen pislákoló, mélységes emberi lírával telitett lapokon, egymással csak kényszerű és tragédiába sodró kapcsolatokat tartva fenn: Sérianne és Paris, a komor és maradi vidék s a fények megejtő városa. Két embercsoport szalad egymásnak sötét napokon, nehéz vétségeken és fenséges felismeréseken keresztül bukdácsolva s ezt a két csoportot, Barbentanenak, a sériannei felcser-doktornak és a vidéki politika köpülyözőjének két fia, Edmond és Armand példázza, akiknek életútja, amilyen mértékben Sérianne közeledik Parishoz, olyan mértékben távolodik el a kényszerű természetes kapcsolatokon túl ellentétes irányba, magával sodorva az emberiség jó hányadát s kétségessé téve az emberiség jobbik felének a saját leginkább becsült értékeibe vetett hitét.

S mint ahogy a világon minden kettős, a vidéki Sériannenak is megvan a maga úri negyede és nyomora, kisebb arányú fényűzéssel és ugyanazzal a nélkülözéssel. A regény első fele vidéken játszódik s e részben Aragon kifejti a maga teljes és i bámulatosan sokoldalú vonatkozásában az egész francia vidéki életet, Párisnak ezt 3 torz és haszontalan mását, Barbentanejt, Barrellt, Lamberdescet, a hatalmas Poinearé-k, Quesnel-ek, Wisncr»ek és Hon ttn-ck papirmásé utánzatait. Sérianm más szóval a francia vidéknek, közép é*. kispolgárságának, valamint proletarian sának adatokkal zsúfolt, de bámulatos gazdaságosan elrendezett művészi, de egy ben tudós enciklopédiája. Paris pedig más szóval a világ leghatalmasabbjainak tii:i- döklése és szenvedése, az emberek legkevésbé értékeseinek csak tündöklése és a kisemmizetteknek csak a nyomora.

Aragon óriási építményének méretei itt válnak valóban monumentálisakká s e szédítő arányok mesteri rendezésében meghaladja még a csodálatos Bázeli harangokat is. Kedvez neki a történelmi idő is. 1913-ban vagyunk s a fénynek és árnyéknak ebben az ijesztő rembrandti rajzában sorsdöntő napok kereszthuzata seper végig Parison, magával ragadva a Parc-Monceau hölgyeinek divatos kalap- forgóját s a szajnai hidak alatt alvó nincstelenek rongyfoszlányait. A regényben és a valóságban egyaránt. A regényben mit- sem változik a történelmi hűség, de Aragon művészete époszivá dagasztja a dolgok és történések emberi, egyéni jelentését is és nem kisért az az érzés, mintha egy mellékszereplőkkel és mellékcselek- ményekkel megtoldott, párbeszédessé tett történelemkönyvet olvasnánk.

Aragon nem ir roman-fleuvet és nem ismeri a klasszikus regényszerkezet központi mese-elméletét. Megveti a Bázeli harangok idején még divatos foto-mon- tázst, a film rnég fejletlen művészetének Poulaille, vagy Dos Passos-szerü regény- bekölcsönzését s a polgári női szalonok mélyén sem teszi édesebbé az áimot. Aragon regénye a roman-fleuve és a klasszikus regény között áll. Ez az uj francia realizmus, melynek jelszava ez lehetne: leghálásabb irói anyag a valóság s a legjobb regény az, amely az ókori époszok egyszerűségével és tárgyhüségével alkalmazkodik ahhoz a felismert valósághoz s amelyek meglátásából és kifejezéséből lesz a — művészet.

Aragon regénye, ami főtörekvését az emberi társadalomnak egy adott időben való pontos erköicsi, politikai, gazdasági és művelődési keresztmetszetét illeti, a világirodalomban talán legközelebb az amerikai Dreiser realizmushoz áll. De Aragon az első, aki a tárgyszerűséget, a tárgyhüséget s az iró viszonylagos tárgyilagosságát az alkotás eszközeinek egyik legszenvedélyesebb eredőjévé tette. S mig Dreiser a magánélet lírájában gyakran hamis hangot üt meg, Aragon francia voltához méltóan művészi egyensúlyról tesz bizonyságot. Az emberi, politikai és történelmi anyagnak ebben az óriási tömkelegében sehol egy túlméretezett jelenet vagy jellem, sehol egy kelleténél sötétebb- re, vagy világosabbra festett környezetkép. Az élet egyetemes hömpölygő drámájában a közélet egy-egy tragikus pillanatának felvillantása képezi a hajtóerőt. A nagy háború küszöbén, mikor Jaurés a kamarában, melyet a nagyiparosok Folie- Bourbonnak csúfoltak, a hároméves katonai szolgálat megszavazása miatt felhördül: Alors, la France finit la ... — Ez Franciaország bukását jelenti... Ugyanakkor döbben életének ferdeségére Joseph Quesnel, a nagyhatalmú iparfejedelem és megvallja, hogy: „... feleségül vettem (egy előkelő leányt) és miatta lettem üzletember — megfeledkezve arról, hogy embernek születtem ...“ Ugyanakkor ébred rá Barbentane Armand arra, hogy nem való sem az urak, sem a „sárgák" (sztrájktörők) közé és jelentkezik a Wis- ner-gyár munkásainak bizalmijai előtt... Ugyanakkor jön rá a másik Barbentane- fiu, Edmond, a párisi orvostanhallgató, hogy ha elfogadja Quesnel ajánlatát, megtarthatja félig Carlottát, aki eddig sem volt egészen az övé és felszínen maradhat a felszínes párisi életben, az úri negyedben, ahonnan már elszakadni úgysem tudna.

Ebből a kettősségből és ebből a külső és belső egyidejűségből állt össze szellemi magját tekintve a két Aragon-regény, a Bázeli harangok és az Úri negyed. Az élet nagyjainak ugyancsak szenvedésekkel telt élete mitsem változik a második regényben, de még inkább előtérbe lép a kicsik és megalázottak alakja és lírája, az Angélique-ek szenvedése, amely bizonyára uj világ felé mutat. Aminthogy az Úri negyed is nemcsak napjaink egyik legnagyobb regénye, de kétségkívül meghaladta belátható időre a regény fejlődésének minden lehetőségét.-n‘

/*>-ti