Ellenzék, 1938. január (59. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-30 / 23. szám
ELLENZÚK 193 fi ja nu ir 3 0. Egy magyar nőtudós érdekes előadása az élet és halál megfejthetetlen rejtelmeiről Titokzatos bűvös őserdő az emberi test BUDAPEST, január hó. Dr. Lengyel Júlia, a kiváló magyar egyetemi tanársegéd rendkívül érdekes előadást tartott. Előadásának címe: „Az elet titkai.“ Előadásának bevezetésében arról beszélt, hogy az embereknek ma egymással szemben tanúsított annyira divatos meg- nemértése főleg abból származik, hogy nem ismerik egymás munkájának titkait. Mindenki csak a maga dolgai iránt érdeklődik. Ma a specializálódások korát éljük, mindenki kizárólag a saját munka- területén képezi ki magát s ez igen nagy baj Újabban azonban egyre szélesebb körben nyilvánul meg érdeklődés olyan kérdések iránt, amelyeket egyesek szigorúan orvosi kérdéseknek tartanak, amelyek azonban mégis természetes módon ébresztenek minden emberben érdeklődést. Ezek a biológia, vagyis magyarul az élet titkainak kérdései. Mi, akik élünk, természetes kíváncsisággal igyekszünk kikutatni az élettitkokat. Mi az élei? Általában kétféle titok van, az egyik ami azért titok, mert nem foglalkoztak vele, a másik az igazi titok, ami titok marad akkor is, ha minden emberileg lehetséges módon dolgoznak is, kutatnak is felderítésén. Életünkben sok az ismeretlen .. . Minél magasabbrendübb egy szervezet, annál több titok veszi körül. Az ember a legfejlettebb élőlény és igy a titok is a legtöbb körülötte. Mi az élet? — kérdezi a biológus, de nem tud rá felelni. Kiváló tudósok egész életüket szentelik a kérdésnek, mégse tudnak rá felelni. A legnagyobb élő biológus, a Nobel-dijas Carell könyvet irt az emberről. A könyv cime „Az ember az ismeretlen.“ Az élet titka még Carell előtt is titok. Éppúgy, mint ahogy Aristoteles számára, Spencer számára és a többi nagy zseni számára is titok maradt. Ha az ember közelebb akar kerülni az élethez, az élet-titkok megismeréséhez, mindenekelőtt az anyagi világot kell ösz- szehasonlitania a világgal. A kor tragédiája : Ma az anyagi világ ismerete sokkal j előbbre van, mint az élettudomány ismerete. Kémiai és fizikai kérdésekben csodálatosan sokat tud ma a világ, sokkal többet, mint az életről, Carell szerint ez a mai kor tragédiája... Mindaz, amit a kémia és fizika terén tudunk, abszolút megbízható. Senkinek nem jut eszébe kételkedni abban, hogy a viz kémiai képlete HsO, viszont nagyon sok kételkedni való van abban, amit az életről tudunk. Az élő világra is érvényesek a kémiai és fizikai törvények, de ezenfelül van valami, ami meghaladja érzékszerveinket. Vagy hiányzik az az érzékszervünk, amelynek segítségével az élő szervezeteket megismerhetjük, vagy tökéletlen. Ezt ma még nem tudjuk. Ma a titkok megismerésénél nagy segítségünkre vannak a mikroszkópok és újabban kitűnő szolgálatot tesz a film. Az élő testben nyüzsgő éleit folyik a sejtek között. A sejtek osztódnak, szaporodnak, elpusztulnak, de mindezt a mi élettempónkétól eltérő gyorsasággal teszik. Egy sejtosztódás hatnyolc órát vesz igénybe. Éppen ezért mi összefüggően csak filmen tlüdjuk figyelemmel kisérni a sejtosztódást. A filmfelvevőgép minden egyes mozzanatát megörökíti a sejtosztódásnak és ami a valóságban 8 órát vett igénybe, azt mi három másodperc alatfti vetítjük le magunk elé és igy tudjuk hasznosítani a látottakat. Az élő szervezet bűvös őserdő, melynek minden fája állandó mozgásban van. Állandóan változik benne az, amit kifejezni nem tudunk. Egyelőre titok Kétféle világnézet van az élet titkaival szemben. A materializmus és a vitaiizmus. Szembenállanak egymással, mégis egyetértenek egy dologban: mindketten I elismerik, hogy az élet lényege egyelőre titok és most csak az életjelenségeket látjuk. A materialista azt vallja, hogy a tel- ' jes megismerés csak idő kérdése, mert a kémia és fizika telies ismerete nem elég , az élet titkának megismerésére, mert van az életben valami immateriális, az anyagi világ mellett van valami anyagtalan ismeretien, mit soha nem fogunk tudni megismerni. Rengeteg csalódáson mentek már keresztül az élet tudósai. Volt idő, amikor azt hitték, ha megismerik a sejt protoplazmáját, megismerték az élet titkát. Ma már szinte százszázalékosan ismerik a protoplazma összetételét, mégsem jutottak közelebb az élettitok megfejtéséhez. Ha az ember sokat foglalkozik élő testekkel — akkor vitalistává válik. Nem vagyunk képesek arra például, hogy megtaláljuk az összefüggést a tudat és agy velő szerkezete között. Éppen elegen foglalkoznak pedig ezzel a kérdéssel. Pszichológusok, szövettan-tudósok. Az ember anatómiai szervezete állandóan változik, öt éven belül az emberi agy anyaga teljesen kicserélődik. A régi sejtek elpusztulnak és újak jönnek helyettük. Hogy tudunk mégis emlékezni 15 — 10—2 ţ évvel előbbi dolgokra. Nem azt bizonyitja-c ez, hogy vannak bennünk dolgok, amelyek immateriálisak, amelyek nincsenek anyaghoz kötve? Vizsgáljuk meg egy kicsit a halál-kérdést. A halált általánosságban szembeállítjuk az élettel. A halált az élet ellenségének nyilvánítják. Felülemelkedve az egyéni szempontokon, azt látjuk, hogy a halál nem ellensége az életnek, mert ha nem volna halál, soha nem lehetne uj élet. Igaza van Goethének, amikor azt mondta, hogy a halál az élet mesterfogása. A halál egyébként épp úgy rejtély és titok, mint az élet. Mi a hálái? Mikor következik be valamely élő szervezetnél a halál? Ez az, amit nem lehet tudni. Ha valaki meghalt, egy darabig a szervei még tovább működnek. Mi halt tehát meg? A sejtek továbbműködnek és ha például a halál pillanatában kivesszük egy teknősbéka szivét és úgynevezett élettani folyadékba helyezzük, az még három hétig dobog. Miután azonban tovább táplálni nem tudjuk, meghal. Nagy feltűnést keltettek azok a tudományos vizsgálatok, amelyeket a Nobel- dijas Carell professzor és Lindbergh óceánrepülő együttesen folytattak emberi szervek mesterséges életbentartására. A készüléken mü-vérnedvet áramoltatnak át és ennek segítségével működtetni tudják a szerveket. Carell 25 év óta tart életben ebben a folyadékban egy csirkeszivet. Ez a teljesítmény nemcsak azért csodálatos, mert egy csirke életkora jóval kevesebb egy negyedszázadnál. Bármilyen paradoxnak tűnik is, ezzel a nagyszerű kísérlettel kapcsolatban meg lehet állapítani, hogy a csirke szivének a normálisnál hosszabb életet azáltal biztosítottuk, hogy kivettük a szivet testéből. Az élő szervezetből kivettük a szivet és ezzel kizártuk azokat az ismeretlen tényezőket, amelyek a szervezet halálát okoznák. álmatlan éjjel Irta: HUNY ADY SÁNDOR Bocsásson meg a nyájas olvasó, tudom, hogy aZl események aktualitása gyorsan elmúlik. A Titanic katasztrófájának a zsurnalisztikái karrierje nem volt hosszabb négy hétnél. Már most mennyi időre tarthat számot egy szimpla kis családirtás Budapesten, egy tetőablakos műteremlakásban? Igaz, hogy pompásan sikerült családirtás volt. Nem menekült meg belőle senki. Es kiváltképpen borzalmas fantázia az agyonlőtt kétéves kisded a véres díványon. Mert a családirtó ezúttal mint nagyapa is működött! Igen, még mindig Czigáiny Dezső csa\- ládjónak iszonyú tragédiájáról beszélek. Enyhítse késedelmem bűnét, hogy a dologról tegnap este újra olvastam egy külföldi szanatórium irószobájában. Nem uj részlet volt, omit olvastam, csak rövid összefoglalása a véres ténynek. Na- pihir egy kis cseh-német vidéki újságban, ahogy ez szokás, három sajtóhiba míndenik magyar névben. Késő este volt már, amikor a régóta hányódó ujságoldal az üres olvasószoba szalonasztalán a kezembe akadt. Táncoltak előttem a betűk, ahogy olvastam. Az Isten tudja, miért, a hajós jutott eszembe, aki palackba zárt vészkiáltást halászik ki az Óceánból. A kis hir, egy idegen nyelv közömbösségében valósággal felsikoltásnak tűnt előttem. Amíg szobám felé mentem az éjszakai csöndbe mélyedt folyosó tiszta lino- lumszönyegén, újra megforgattam a fejemben mindent, amit a tragédiáról gondoltam. amikor először hallottam róla. Kétségtelen: a nagytehetségü festőművész, aki ezt■ a szörnyűséget csinálta, nem volt normális lény. Szenvedélyes volt, keserű, benne volt a csirája valami rémtettnek. De, hogy a csira megnőtt és kiterebélyesedett, annak már valószínűleg az alkalmas talaj és a „szakszerű kezelés“ volt az oka. Az, hogy nem tudunk igy élni, hogy lehetetlenség igy élnünk! E festőtragédia csak tünete a mély és szakadatlan belső vérzésnek, amelynek elképzelésekor az ember szinte a fülével hallja a szót, sokszor egymásután, valami komor zene hörgésébe foglalva. Már az ágyban vagyok, sötétben, dideregve a takaró alatt, amikor a hallott művész körül a többi festőre gondolok, az élőkre. Az egész magyar festészetre, amey a világon talán a három leggaz>- dagabb között van még most is, még igy is, megállítva fejlődésében. Micsoda energiaforrásból élnek a magyar képzőművészek, honnan veszik a kedvet és erőt a munkához, amikor jóformán lehetetlenség megélniük. Az állam szegény, a társadalom pedig?!... Óh, a társadalom most adogatja el azokat a szőnyegeket és ezüstöket, amely lakásaiban a béke éveiben összegyűlt! Még emlékszem arra a korra, amikor a festő — elég, ha egy kicsit divatos volt — este szmokingot húzott, társaságba ment és fölékszerezett szépasszonyokkal arról beszélt, hogy majd találkoznak tavasszal Flórencben . . . Hiszen lehel, hogy még ma is van egy-két boldog sziget, ahol egy középszerűen fizetett i*jrtrémegrendetén nem tartozik n mesék világába De az általános helyzet mégis inkább az, hogy a magyar ma vész-nyomor kezd több lenni a tréfánál Ez már nem Murger jókedvű szegénysége, ahol gesztenye sül a műterem la vaskályháján. Az Északi sark Ínsége ez És a magyar festőművészek már szint* hasonlítanak Scott kapitányhoz és hő társaihoz, akik ott fagynak meg az őröl. havon — hivatásukért! Esti szmoking7 — Flórenc tavasszal! Még nfjgyon érzem a jelenet emlékét, amikor néhány héttel ezelőtt a Eészek ben egy európai nevű magyar művész valósággal megrendült, mert a pincér közölte vele, hogy húsz fillér ,,ráfizetés“ van a menüre. Keze reszketni kezdett, zavartan kotorászott a zsebében, tanács talanul nézett körül. 0 megrendült a húsz fillér miatt. Én pedig tegnap éjjel szinte fölsikoltottam a sötétben, mini a kis német napihir. Szégyellem. hogy a: éjjeliszekrényemen van egy narancs, egy pohár ásványvíz és egy skatulya dritte-sorte. Fölültem a: ágyban, tenyerembe temettem arcom! Ha a Castle-házaspár a foxtrottot szabadalmaztatta volna... LONDON, január hó. Jack Payne, a hires londoni jazzkar- mester a modern táncokról nyilatkozik az egyik londoni lapban: „Vagyon vár arra a férfiúra vagy nőre, aki a tánczenében valami újat kitalál — egy uj ritmust, uj tánclépéseket... A báltermekben évek óta a valcer, a foxtrot és a quicksteps uralkodik s ez bizonyára igy lesz még éveken keresztül. Amire szükségünk van, tánc, amely élő ellentétje ezeknek a táncoknak. De nemcsak az a fontos, hogy uj ritmust találjunk, és hozzá uj tánclépéseket, hanem talán még fontosabb megnyerni részükre a közönség tetszését. Csak kevesen vannak tisztában a modern tánczene-ipar elterjedésével. Egyedül Angliában több mint hatvanmillió tánclemezt adnak el évente és minden egyes lemez után tiszteletdijat kap a szerző is. Azonkívül minden egyes nyilvános előadásért is pénzt kap a komponista. Billy Hill, a The Last Roundup szerzője öt slágere mindegyikével átlag negyvenezer fontot keresett. Mabel Wayne, a Ramona, a Who Made Little Boy Blue? és a Little Man, You've Had a Busy Day komponistája eddig több mint negyed- millió fontot keresett tandemekben. Könnyen megkeresett pénznek látszik ez, de ez csalódás. Az elmúlt esztendőben például a Caravan és a The Merry-go- round Broke Down kitünően táncolható ritmusukkal arattak sikert a Home Town és a The Greatest Mistake of My Life melódiájukkkal, a Moon of Sea, a Little Old Lady szentimentalizmusukkal, a They-ve Tough, Mighty Tough humorával. Ezek a slágerek idáig több, mint negyedmillió fontot jelentettek a szerzőknek és a kiadóknak s még állandóan veszik őket. De nincs olyan közös elemük, ami megmagyarázhatná sikerüket. Pénzt hoztak, mert éppen ezek tetszettek s számos más hasonló dallamos, ritmikus szentimentális és humoros lemez megbukott. Miért? Senki se tudja. X9ir-ben egy társaságban egy Irving Beding nevű fiatalember a zongora mellé ült s rögtönzött valamit, ami később, mint Alexanders Ragtime Band, világhírűvé lett. Egy fiatal angol szinész, Vernon Castle, aki feleségével együtt volt ott, néhány tánclépést improvizált hozzá, melyeket akkor botránynak bélyegeztek. De ezek a „botrányos“ tánclépések tetszettek a fiataloknak és a következő négy esztendőben sok uj tánc keletkezett belőlük, melyek közül csak a foxtrot, az one-step (a mai quickstep) és a tangó (akkor egészen máskép táncolták) maradt meg. Egy lelkes amerikai kiszámította, hogy a foxtrot kitalálói — a Castle-házaspár — évente kétmilliárd fontot keresnének, ha táncukat szabadalmaztatták volna. PAPÍRSZALVÉTÁKAT minden sziliben és minőségben az Ellenzék könyvosztályában, Gluj, Piaţa Unirii kapható. Egy próbavásárlás meggyyőzi önt áraik ut ólérhet etlen olcsó voltáról.
