Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)

1937-12-25 / 298. szám

193 7 december 2 5. KÖVESS ISTVÁN ELLENZÉK VALLOMÁSOK Politikai riporter munkájának legnehezebb része, mikor ismrt államférfiakat keres fel, hogy nyilatkozatot kérjen országos jelentő­ségű dolgokról. A beszélgetés maga könnyebb, mim a ,,megszólal atás“, mely büvészi képes­seget követel néha asz újságírótól. A munká­nak ugyanis különböző fokozatai vannak, tel­ve nehezebbnél-nehezebb akadályokkal, me­lyek akkor jelentkeznek, midőn csöndesen s a legrosszabb eredményre számítva bekopog­tattunk a zsúfolásig telt előszobákba. Tud­nunk kell, hogy kiterjedt udvara van minden valamirevaló poli ikusnak Titkárok, barátok, tisztelők, rimánkodók, reményveszte t törte­tők hada tolong körüiötte, hogy — mint át- hatolha atlan köd — minden előrejutást megr akasszanak. Az újságíró ilyenkor a szemre legmagasabb, legjobban öltözött, vagy leg- hangosahb személyhez fordul, hogy a bebo­csátás körülményei felől tudakozódjon. A kér dezett aztán rámereszti szemét, kidüllesz'á mellét és teli torokkal kiáltja: — Most akar beszélni, midőn a legfonto­sabb országos ügyekkel vagyunk elfoglalva? Lehetetlen !. .. E percben szerencsére kinyílik a dolgozó- szoba pámás ajtaja, melynek küszöbén meg jelenik a vezér fáradt arca, hogy híveit türe­lemre intve a végnélküli tanácskozásokat to­vább folytassa. így születik meg legtöbbször a nagy ,,tör ténelmi pillanat“ — feltéve, hogy jó adag bá­torság van az újságíróban és minden bejelen­tés és bevezetés nélkül oda mer lépni az aj tóban álló politikushoz, ki: vagy nyilatkozni akar, vagy nem, — ment tertia non datur. — Engem keres? — Igen. Fontosnak tartanám . . , — Tessék! Csak* egy-kót szóra , . A párnás ajtó bezárul. Az ujságiró előcsa- tárczását siker koronázta, nyakig süppedhet a pársony fotőjbe s most már teljesen tőle függ, mit váj ki az egy két szavas nyilakoza- ton tuf az ól'vasóköz örtsóg számára. Elitkor kezdődik a ,,Vájár“ nevű bányász munkája, aki tizennyolc próbás aranyat kutat mindig, mert hivatása szerint csak ezzel boldogulhat. Az arany ,.Szenzációt“ jelent a mi foglal­kozásunkban. Olyasvalamit, ami bombaként hat az olvasótáborra s kollegákra s másnap az összes többi lapokat is foglalkoztatja. Men­tői több ideig él egy-egy ilyen politikai szén záció, annál nagyobb az ujságiró diadala, an­nál tökéletesebb, dicséretesebb, értékesebb eredményt jelent munkája. * Bátorság, képzettség, rátermettség — ezek az előfeltételek elmaradhatatlanok. A siker­nek az átlagon túl emelkedő egyéni képesség az alapja. Az utat elzáró „uszályhoz“ tartozó törtetők hada meg kell érezze, hogy az uj ságiró az olvasók tízezreit visz; mindenüvé magával s a beszélgetést nem személyi előny, de közérdek parancsolja, Apahidán egyszer meghivás nélkül szálltam fel a Désre utazó miniszterek szaJónkocsiiá- ra. Costinescu dr. miniszter volt az első, akit megszólítottam: — Hol van Dinu Bratianu? — kérdeztem minden bevezetés nélkül. — Miért? — Nyilatkozatot kérnék a kisebbségek helyzetére vonatkozóan. — Ne háborgassa, a dési gyűlés részleteit beszéli éppen most a kormány jelenlevő tag­jaival, Visszafelé azonban elintézem, hogy a kért nyilatkozatot megkapja. 4 reuma emegíáuiadja az Sjíile­iehei, iisnokaá és a szivet — Jaj,a reuma összetört? csontjaimat! — Egyetlen egy orvosság van ez e - len : reggel és este egy Cciymo.*-os bedörzsöld«. *) CASMOL a legjobb bHirzsölőszer meg­hűlések, grlppa, reumatikus fájdalmak és láz elien. Ára üvegeikéül Lei 22. Costinescu dr. miniszterrel folytatott be szélgetésemnek több szemtanúja volt, akik irigykedve nézték, hogyan beszélget el a szür­ke kisebbségi újságíróval. A dési vasútvonal jelentőségéről beszéltünk, melyhez Gane dr. egészségügyi államtitkár is hozzászólt. A nép- gyűlés után Bébé Bratianu a szalónkocsi ét kezőtermébe hívta ,az újságírókat, kikézbesi- telte az átjaivni'tot't, átfésüiLt beszédeket, majd a kisebbségek ügyében Lapedatu akkori mi­niszterhez utasított, aki megígérte, hogy a legközelebbi minsztertanácson az általam fel sorolt sérelmeket felhozza és orvoslást eszkö zöl ki számunkra. * Újságírói pályám alatt legnehezebb volt Tftuiescu megszólaltatása. A volt külügymi­niszter ugyanis — prózai nyelven szólva: aludt — midőn a gyors berobogott a vasúti állomásra. Magam sem szeretem, ha álmom ból felzavarnak, hát még a volt külügymi­niszter, kiről az a hir járja, hogy legkénye­sebb diplomáéra a viiágon. Valami azonban azt súgta belülről, hogy találkoznunk kell és nyilatkozni fog. Előbb szép szóval, aztán kö­vetelő hangon fordultam Savéi Radulescu ké­sőbbi heyeites külügyminiszterhez és Filotti személyi tikárhoz. — Alszik, pihen — tartottak távol a sza­lonkocsitól, — Tessék felköltcni kérem! Titulescu be látja, hogy nem mulaszthattam el a kedvező alkalmat. Ki tudja, az életben mikor találkoz­hatunk . . . Savéi Radulescu megsimogatta homlokát, aztán lemondóan sóhajtott; — Nem bánom, megnézem, ha szerencséje lesz: fogadja. így volt. A vonat zakatolása után követ­kezett csend felköltötte Titulescut, ki mo solyogva „igent“ mondott. Sohasem felejtem el, hogyan motoztak meg a termeskocsi fo­lyosóján, ho! polgári ruhás detektívek álltak s zsebeimet, köztük nadrágom hátsó zsebét is megtapogatták, revolver után kutatva. Lehet, hogy okvefetlenkedésem miatt gyanús vol­tam. sőt: Titulescu is meggondolta a dolgot, nem szalónkocsijában fogadott, kifelé indult s kezével intett: menjek csak elől, így utá nam következett a társaság libasorban. Mi­kor leléptünk, fellélegzett és közvetlen elém állt úgy, hogy alig egy arasz választotta el orrunkat. Közben környezete ravasz trükk- höz folyamodott: Míg első kérdésem mond tam, nagyot fiittyentett a vonat s a volt kül­ügyminiszter nevetve Intett búcsút szalon- kocsijának ajtajából. * Maniu mindjárt Titulescu után következik a „nehéz“ politikusok sorában. Két évig jár­tam nyomába, hogy szólásra bírjam. Több szőr kértem, kérleltem: mondjon valamit az országos politikáról, de harapófogóval sem tudtam kivenni belőle egy szót. Egyszer el­keseredésemben megkorholtam: — Nem szép! Ha politikai vezérnek tart­ja magát, nyilatkozzon. — Majd eljön az ideje és többet mondok. Szivére akartam hatni. — Azt mondják, szereti az újságírókat, kik oly szépen írnak Badacsonyról. — Badacsony? . . . — ragyogott fel a szeme. — Talán oda utazzak? — Tessék, szívesen látom, de nyilatkO' zatot ott sem adok. Most aztán van bőven „nyilatkozat“. — Ugy-e nem panaszkodik? — kérdezte tőlem a választás előtt Boila professzor, ki tanúja volt annak, mennyit kérleltem Ma- niut valamikor . . . Kevsebb a „baj“ Vaidával, kinek csak egy kívánsága van: — Ne adjanak a számba hazugságot. Pontos jegyzéket vezet azokról a lapokról, melyekkel — mint mondja — „megjárta“. Órákig beszél az újságíróval tökéletes ma gyarsággal. Minden kérdéshez nyíltan hozzá­szól és fanyarul jegyzi meg a bucsuzáskor: — A többit most már önre bizom. Meglá­tom, mit tud. Ha rosszul ir, többé nem fo gadom. Lupu dr,, szintén fenntartás nélkül beszél az újságíróval. Tunian, Braitianu György már óvatosabbak, Írásban kérik el a kérdéseket, választ aztán nehezen adnak. Egyszer azonban a legzárkózottabb politi­kus is megszólal. Politikus, nyomtatott betű, újságíró: iker­testvérek. soha el nem választhatók. 9 9 Ötévi fegyház „egy jó napért“ BUDAPEST, december 2-4. A büntetőtörvényszék Krayzell-tanácsa ma vonta felelősségre Beck Frigyes urar sági inast lopás büntette címén. Az ügyészség vádirahaj szerint Beck Frigyes ez év október 21-én báró Poi- tnamtezky Attilánéhoz, született Schiffer Piroskához urasági inasként elszegődött. Alig volt lazonban a bárónőnél egy na­pig, Beck Frigyes a bárónő Eötvös-utca 14. számú lakását kifosztotta, 1500 pengő készpénzt, 'arany női sze­lencét, nagy értékű brilliánsokkal kira­kott női órát, platinagyürüt és egyéb ékszereket, összesen 17.000 pengő ér­tékben ellopott, majd zsákmányával Pécsre utazott, ahol a lopott pénzt nőkkel eldorbézolta, az ékszereket pedig egy ottlaini zálogházban elzálogosította. A tárgyalás megnyitása után, az elnök megállapította, hogy a vádlott urasági inas már bárom ízben volt hasonló bűn­cselekményekért jogerősen elítélve. — Bűnösnek érzi magát? — kérdi az elnök. — Erre :ai kérdésre nem válaszolok, miindaddiig, amíg a kirendelt védőmmel nem beszélhetek. — Nahát én miajd megtanítom magát, hogy fog válaszolni a kérdéseimre! — szólt erélyesen az elnök a renitens vád­lottra. Az elnök ismertette a vádlottnak a rendőrségen és a vizsgálóbíró előtt tett vallomását, amely szerint beismerte a bűnösségét, azzal védekezett, hogy ami­kor a bárónőhöz szolgálatba lépett, nem nem volt pénze és a lopást azért követte el, mert kedve kerekedett, hogy egy jó napot csináí­jon magának, ehhez pedig pénzre volt szüksége. (A perbeszédek elhangzása után a bíró­ság kihirdette ítéletét. Beck Frigyes ura­sági inast bűnösnek mondotta ki a vád értelmében és ezért ötévi fegyházbüntetésre Ítélte. Súlyosbító körülménynek vette iát bíró­ság, hogy a vádlott csak azért fosztotta ki báró Podmaniczky Attiláné Eötvös- utcai lakását, hogy magának egy jó napot szerezzen. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, miig a vádlott árl/ajtilanságát hangoztat­va, felebbezést jelentett be az ítélet ellen. ERŐS FÉNY o CSEKÉLY ÁRAMFOGYASZTÁS felülmúlhatatlan TARTÓSSÁG » mindezt NYÚJTJA AZ IZZÓLÁMPA ELECTROSTAR s. a.-^UCURE&IL I •_ Calpa uljCioxua». a 'JÜ

Next

/
Thumbnails
Contents