Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)

1937-12-25 / 298. szám

■

19 3 7 december 2 S.

ELL13N ZtlK

VASÁRNAPI KRÓNIKA

ÍRJA MARA! SANüOK

iáiiltóelk

Szombat este egy kültelki színházban. A legdrágább hely nyolcvan fillér. A színház zsúfolt: a kakasülön is szoronganak. Munkások, küllelki közönség, hétvégi hangúéiban, munkaruhában, ahogy eljöttek egy órával! előbb a szomszédos gyárak valamelyikéből s a heti- bér szerény összegéből elköltenek néhány fillért úgynevezett kultúrára. Zajos és hálás ház, csaknem minden sze replőt nyiCtszinl taps fogad.

Zenés vígjátékot játszanak. Amig a nagyherceg a: grófnéért eped, gondolatban gyorsan kasszát csinálok. A darab nők, a göélőkkel és a zenekarnál együtt, lehet vagy negyven szereplője. Kell jelmez, diisziiet. Adók. ViTágitás. Szombat este zsúfolt ház, hétköznap félházak. Miit kereshet itt színész, görO, zenész, diszletezö, világosító, vállalkozó? Valószínűleg filléreket. Az előadás nem is rossz. A jelmezek — jó ég tudjai, hol szedték össze! — tisztességesek A darab halvány és erőtlen utánzata a szokványos nyári operette-nek, betétekkel, zajos ismétlésekkel. A hösszerelmes és a donna rendesen vasalt ruhákban jelennek meg, a férfiszereplök estére megbe- retválkoztak, valamit fizetni! kell jegyszedőknek is, van nyomtatott műsor, mindez pénzbe, pénzbe kerül. Honnan? A hatvan, és nyolcvan filléres jegyekből? Ifi nem támogatja) a primadonna gazdag barátja a vállalkozást. Meg kelj élni, né- hányszáz méterre a központi üzemtől, fillérekből, minden este kj kell világi tani a színházat, vasailli ruhában ki kell állni a nagyérdemű közönség éllé, kell festék, keli fodrászné s mindezt fillérekből, akkor is, ha nagy a siker, miint ma este. Hősök, gondolom. Kültelki) színészek.

De ai közönség is hősies. Ez a közönség érzi, hogy kap valamit, amire szüksége van — a kultúra káprázaitát — s filléreiért nem csapják be. Olcsó műfajt kap; itt még 'teljes értékű ai produkció minden ősi árnyalata, a csók, a pofon, a nyelvbotlás. Mindent megtapsolnak, a kéz dél let és a véget, fáradhatatlanul. A sötét nézőtéren háromszáz ember szombat este átadja; maigát valamilyen szerény lelkiségnek, mely e jelentkezési formáiban meghatóan torz és ügyefogyott, de nem lehet így sem félreérteni: ezek az emberek egész hélen bőrgyárban, textil gyárakbatn dolgoznak s szombat este két, három óra hosszat szükségük van valami fényesre és csillogásra, ábrándot akarnak látni és szerelmet. A színpadon festett pálmák riviérai tájat ábrázolnak. Utazásokról hallunk, egy színész bátortalan hangon nemes és heves érzelmekről énekel. Elcsüggedve nézem a színpadot; inkább a nézők arcát bámulom, az önfeledt mosolyt, a látott szájú révületet, azt a csöpp, megrenditően szomorú és áhiőaios feledkezést, melyet e szegény hősök, e kültelki színészek a maguk emberi és művészi nyomorából két kézzel szórnak feléjük ai színpadról! Egy óra hosszat nézem ezt és bátortalan leszek. Kimegyek az esős utcára, őgye’eg- ve megyek a belső város fényei felé, a villanyiüzéres üzletek, színházak és mulatók felé, ahol mindez, melynek a kültelek csak torzrajzát mutatja, komo'y- kodóan és nagyban 'történik: iigazi színházi, nagyigónyü közönség, komoly bírálat ... A város ralgyog az eső és az éj szaka ítucskos fényeiben. De a kültelki élmény varázsa nem mulilk. Később, még napok múltán is, gondolnom keli rá; s ezt gondolom:

— Elég kitenni lábunkat Budapest belső köreiből., hogy rögtön, minden lépésnél fölfedezzük, miilyen mesterséges építmény az a kultúra, az a sajtó, az a színházi világ, az a könyvkiadás, mely a hatjai eltte-re épült. Nem is kell vb dékre menni. E’ég kimenni Pest kültelkeire, hogy találkozzunk azzal! a másik éhséggel, amely legalább oly problematikus, mint a gyomor éhsége. Milyen hálás volt ez a publikum azért a szerény vacakért, melyet e hősies társulattól kapott — milyen hálás lenne, ha igazit kapna, igaz;, színházait, irodalmat, megfizethető áron, elérhető és megközelíthető föltételek melllett. Nem igaz, hogy zz éneklő gróf kell nekik és a poros pálmák és a riviérai alkonyat. Befizetnek nyolcvan fillért e produkcióért is, mert nem kapnak mást; s lemondani nem tudnak erről az eltorzult, halvány szellemi igényről!, mely egyértelmű az emberi méltósággal. Nincs népszínházunk. Nincs népi művészetünk. Nincs irodalmunk, abban az értelemben, hogy a tömegek is részt kérhetnek belőle. Nem i'gaz, hogy a munkás, a paraszt nem ,,érett“ a magas, az igaizl művészeire. Legalább olyan érett., mint a középosztály, mely a belváros színházaiban és mozijaiban „igényekkel'1 jelentkezik; igen, mindinkább hiszem, hogy éppen ez a középosztály csodálatosan szeüditette igényeit s már-már alig képes arra zz erőfeszítésre, a kát'harzis-ra, mely föltétele a művészi alkotás sikerének. A „tömeg“, például ez a kültelki tömeg mohón nyúl minden kultur-pótlék után, amit kap. Ha Shakespeairet kapná, vagy Madáchol\ éppen ilyen áhítattal fogadná,, mint e hig pótlékot, vánnyadt utánzatot. De titokban másra, vágyik. Példa rá a Nemzeti,, zsúfolt munkáselőadásai. Ez a közönség igényesebb, minit hiszik azok, akik általában nevelik és vezetik, akik szórakoztatják, vagy művelik. Hogyan járjon színházba? Hétközben nem jöhet be a városba; idő, távolság, villamosjegy, a belvárosi) színházak jegyárai elriasztják. Iga^, a közelmúltban éppen a kültelken történtek hősies kísérletek; de magánvállalkozás nem birja cl az Ilyen erő feszi/, ések költségeit. Budapest perifériái már reménytelen távolságban í élnek mindentől, amire mi a központban 3 olyan büszkék vagyunk: például magas- í rangú színházi kultúránktól. Utoljára I London külvárosaiban láttam proletár- í tömegeket a színházban. Shakespearet - játszották nekik, a „Hamlet“-et, zsúfolt

a konyhaművészet terén: EXCELSIOR éíelzsir ! Bármilyen sütemény vagy sült és halak elkészítéséhez.

Az EXCELSIOR hónapokig eláll frissen, mivel nem tartalmaz vizet, vagy avasodást előidéző idegen anyagokat.

Kapható minden nagyobb élelmiszer üzletben.

ház mellett, mely lelkesen tapsolt Hamlet monológjának, áhítattal fi gyei! te Ofé- lia sorsát, éppen olyajn áhítattal, mint Erzsébet idejében, a Globe-szinházban s ugyanaz a tömeg: székállló legények, munkások, csaposok. A tömeg igénye örök és időtlen. Elsorvad az a kultúra, mely nem merit ebből az igényből1 s mesterségesen, mintegy dísztereken mutoA farkas és a bárány

(Lafontaine prózában)

Irta: KARINTHY FRIGYES.

A farkas már ott ivott a patakban, mikor a bárány tesétált és szerényen ő is a viz fölé hajolt.

A farkas, megpillantván a bárányt, duzzogva elfordult, hogy ne is lássa. Nagyon jól tudta, mit jelent, hogy a torka kiszárad és a gyomra hangosan kor xjni kezd. Délután analízisben volt idegorvosánál, aki hosszan magyarázta neki, hogy destruktiv ösztöneit szublimálnia kell és csak úgy szabadulhat tőlük, ha eszményi tartalmat ad gyermekkori vágyainak.

— Nézze, — fordult hirtelen a bárányhoz, lesütött szemmel és nyöszörögve a szégyenkezéstől — nézze kérem, én nagyon jól tudom, hogy előírás és az allegorikus költészet hagyományai szerint most minek kellene történnie. Nekem most bele kell kötnöm magába, minden szaván csomót keresni, azon kezdeni, hogy megzavarja italomat, holott éppoly jól tudom, mint ön, hogy ez lehetetlen, hiszen öj lépéssel lejjebb áll. Aztán azt kellene állítanom, hogy öt évvel ezelőtt szidalmazott, holott én is olvastam a kettőnkről szóló mesét, melyből világosan kiderül, hogy ön kerek hét éves. Mindezt csak azért, hogy ürügyet találjak az ön felfalására. En azonban erkölcsi alapon állok és utálom ezt az alattomosságot, az igazságért rajongok mindé- nekfel'ett. Ezért járok analízisbe is, idegorvosom ma délután azt magyarázta, hogy szublimálnom kell destruktiv ösztöneimet s eszményei tartalmat kell adnom gyermekkori vágyaimnak. Viszont most, ahogy megpillantottam önt, ahogy ártatlanul és boldogan öblíti le fü-vacso- rájóit, elfogott a keserűség, amit semmiféle idegorvos nem kezel ki belőlem. Csak ön érthet meg engem, aki tiszta és ártatlan és fölötte áll ezeknek a tisztát- lan vágyaknak. Legyen tárgyilagos velem együtt és mondja meg, mit tegyek?

Mindkettőnket a bölcs természet alkotott '< ta szét.

olyammk, ahogy rendeltetett, tulajdon törvényünk szerint és ezen, jól tudja, nem lehet változtatni. Én nemcsak hogy utálom a füvet, de nem is ehetem meg, kihánynám, mert szerveim husevésre vannak alkotva. Nézze meg a fogazatom, izmaim. Ami gyomromat illeti, egyenesen és kizárólagosan husevésre készült — olyan bizonyossággal, mint ahogy egy benzinmotort nem lehet vízgőzzel hajlani és viszont, a gőzgépet se hajthatja benzin. Mit tehetek? Azt hiszi, nem nézem le a ragadozást, csakúgy, mint minden erkölcsi lány? Nekem ön egyenesen rokonszenves, szeretem kedves bégetését, gyöngéd gyapjút, kék szemed és derűs, szelíd világfelfogását. Másrészt abban hasonlítunk, hogy mindkettőnk csak élni akar, semmi többet — csak élni, a nap alatt, amihez minden élőlénynek joga van!

Könnyei kicsordultak, tragikus fájda hómmal üvöltött az ég felé.

— Semmi többet, csak élni, élni a nap alatt1 Ki az a gonosz lélek, aki ebben megakadályoz? ön talán végig tudná nézni gyászos halálomat, ha a- éhségtől itt fordulnék fel a szemei előtt?

A báránynak is átnedvesedtek a szemei. Nem, igazéin nem tudná végignézni.

— Már pedig ez történne, ha ön megakadályozna, életveszélyes helyzetemben, hogy az éhhalál karmai közül kiszabaduljak és például elfutna.

A bárány tanácstalanul pislogott. A farkas még váirt, hogy szavainak hatása érvényesüljön. Maga is meg volt hatva, lesütött szemmel, szemérmesen, halkan és gyöngéden, bánatosan reménykedéssel suttogta végre.

— Hát — megengedi, ugye? Ugye, nem csalódtam önben?

A bárány nem felelt, lelke mélyéig meg volt rendülve. A farkas gyöngéden és óvatosan, könnyes szemekkel szaygatgaitja csak csúcsteljesítményeit.

Ehhez az igényhez odatnérve milyen fontoskodó és erőtlen a beavatottak szent köreinek kritikája, pletykája, szakszerűsége. Van színházi kultúránk, ahogy van élő magasrangu irodalmunk; de nem jut dl a néphez. Kacsalábon, sőt pesti szóvail, kamatlábon forog ez az elefántcsont-torony; a tömeg kívüliről nézi. Nem hiszek abban, hogy életképes maradhat egy kulturfölény, mely képtelen eljuttatni teljesítményeit a kültelek és a vidék tömegeihez. A színháznak ma megint missziója van: egyidőben a magyar szó hirdetése volt missziója s mai, mikor szavát megértik már a tömegek, szellemi és művészi igényre kdll nevelni egy emberi és nemzeti közösséget, melynek egyetlen fegyvere a világban éppen az, hogy szellemiekben igénye van. Minden megvan a produkcióhoz a kültelken: a kelték, a komédiás, a néző és az áhítat. Ez a közönség nem biráltni akar, hanem megérteni és átmelegedni, nem beavatott akar lenni, hanem hozzá akar emelkedni a produkció szelleméhez, nem egy színházi és ilrodalmí pletykavilág intiuiusa akar lenni, hanem néző és átvevő — azzal a fénnyel a szemekben, amilyet utoljára csak a kültelki színházban láttam. A népművészet nem az., hogy egy-egy belvárosit zenés színpadon villogó magyarban müdailokat énekelnek daliás álgulyások; a népművészeit az, m'kor az emberi szellem csúcsteljesítményeit eljuthatjuk a tömegekhez. Van színházunk és vannak tömegeink. Aki elmegy egyszer szombat este nyolcvan fillérért a kültelekre, megérti, mennyire nem történt semmi, hogy a tömeg és a szinház. igazi igényekkel közeledve egymáshoz, végre meg is találja egymást.

LETARTÓZTATTÁK AZ ELŐKELŐ ÚRI SZABÓK FURFANGOS FOSZTOGATÓJÁT. Budapestről jelentik: a rendőrségeim ma tetart ózhatták Piámért Imrét, aki furfangos módon megkárosítót ha a legelőkelőbb uriszubó cégek egesz tömegét. Az utóbbi időben egymás után 25 feljelentés érkezett uriszakók részéről, jómegjéilenésii fiat a'ember ellen, aki a feljelentés szerint megjelent az uriszabók- •mái, drága szöveteket válás lőtt és ruháit rendelt. A detektívek ma kézrekeritették Piámért ímcét, akit a rendőrtisztviselők előtt tett beismerő vallomása után letartóztattak és átadták az ügyészségnek.

Az ELLENZÉK a haladási szolgálja kisebbségi és emberi jogok Höhareosa.