Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)
1937-12-12 / 287. szám
10 BLLBNZáK 1 rJ 3 7 'december 12. a lelkesedés s tmt- ■ •, ■ ■ - '£>k; waiban Gróf Bethlen György Marosvásárhelyt mondott nagyszabású beszédet Jahabfty Elemér vasárnap Nagyváradon lesz iil.l.M- -KOLOZSVÁR, doc. 11. A .válasz tusi előkészületek során Lrdély egész loriUetén megkezdődött n szuvnzoiga- zol ványok kiadás« s őzzel együtl a szavazó körletek hátrányos kijelölést.' után elkövetkezett a sérelmek második szakasza. lvg\es megyékben sárga, másutt rózsaszínű letlellel t llátott s z a'viaz óigazol vá n y oka t adnak ki, van olyat) törvényszék, hol teliéi- igazolványokul adnak miniszteri rendeletre hivatkozva. Sok nehézség tapasztalható a szuvazóiguzolványok kiadásánál is, Brassóban népesedési hivatali könyvecskét követelnek, Nagyváradon beje- lentöhivatali igazolványt kénnek azoktól, kiknek lakcíme változott. Még súlyosabb a. helyzet a magyarlakta falvakban. A biharmegyei Paptamás község szavazóit Székelyhidra rendelték azzal, hogy ott kapják meg szavazó-igazolványaikat a járásbíróságon. Székelyhidrái aztán azzal küldték vissza a szavazó polgárokat, hogy a járóshíró uz igazolványok kiadása végett inár kiszállt a faluba. A hazaérkező szavazók nem találkoztak a járásibíróval, ki mindössze 5 igazolványt osztott ki és 700 szavazó igazolvány nélkül maradt. Hiányos kiosztás folytán Mezötelegden, Bá- 1 vökön, Várasszöllősön a magyar választók százai estek el szavazatuktól. .4 magyar párt nagyváradi tagozatának vezetősége ’panaszt tett a törvényszéki főelnöknél a történtek miatt. Hasonló panaszt nyújtottak be Marosvásárhelyen is a választási igazolványok hiányos, sérelmes kiosztása miatt. Frdekcs feljegyezni azt, hogy az úgyszólván minden oldalról lvumguzlalolit sérelmes eljárás közepette egyik teinesinegyci község jegyzője kijelentette, hogy felsőbb utasításra teljes szabadságot kell biztosítani a magyar párt választási propagandájának. Udvarhely megy ében viszont t újságba vitték u figyelmet, midőn magyar-párti tagsági igazolványt követeltek a párt jelöltjeitől s dr. Miliő Imre jelöltet egy napra őrizetbe vették, mert párt tagságát nem tudta igazolni, Hin- lédor Fels Ákos dr. és Kiló Ferenc dr. jelöltek igazolvány hiányában nem tudták prog- ramheszédeiket elmondani. Az akadályozás 'válfajai között első helyet foglalja cl a „járvány“ matt elrendelt ,,vcsz- tegzár“, melynek során Csejd marosmegyei községben ,,védőoltásokat“ is alkalmaztak. A falusiakkal nem közölték: milyen járványról és oltásról von szó. amire néhány gazda kiszökött a községből és Marosvásárhelyen jclenlést telt a magyar párt vezetőségénél. SZABADSÁGOLTÁK A MÁRÁ- MAROSSZIGETI FÖELNÖKÖT Sighet—Máramarossziget, dec. it. Az igaz- ságügyminiS'Zter a választás idejére szabadságolta Mois Túlin törvényszéki főelnököt. Az intézkedés oka valószínűleg az, hogy rokonságban vám LazaT Ilié dr. nemzet' parasztpárti listavezetővel. Mois helyettesítésére Popescu Vidor nagyváradi törvényszéki elnököt rendelték. M AROSVÁSÁR 11 ELYI MAGYAR- PÁRTI GYŰLÉS Tg.Mures—Marosvásárhely, december 11. A magyar párt tegnap este tartotta marosvá- .sárlirlyi nagygyűlését. Ez alkalomra gr. Ueth len György országos elnökkel az élén leutaz- lak Marosvásárhelyre dr. Wilier József és I.aár Ferenc, s több inagyarpárli vezetőpoli- tikus is. A gyűlést dr. Sebess Jenő tagozati elnök nyitotta meg, aki kijelentette, hogy a magyarság számára életkérdés ez a választás. Utána gr. Belliién György mondotta el beszédét s felvázolta a programot, melynek lényege, hogy egyenjogú állampolgárok akarunk lenni. Dr. Wilier József beszédében leszögezte, hogy fegyelmezettebb és becsületesebb kisebbség nincs egy államban sem, mint az erdélyi magyarság. Laár Ferenc megkö szőnie a bizalmat, majd rámutatott orra, hogy az emberiség nem gazdasági válságba, de lelki válságba került. Ha ez 1 leküzdi, a gazdasági válságból is kikerül. Bustya Béla, a Magyar Iparos Egylet elnöke zárta be az ülést, melyre nemcsak Marosvásárhelyről, de 'vidékről is nagy számban gyűltek össze a magyar választók. J AKABFFY NAGYVÁRADON Oradea—.Vagymrad, december 11. A magyar párt biharmegyei tagozata vasárnap tartja nagygyűlését. Jakabffy Elemér dr., Soós István dr. s a magyar párt bihari jelöltjei lesznek a nagygyűlés szónokai. IEGUIÂBB SFQRTB1BÜ Borzalmas vasúti szerencsétlenség Skóciáin MORARIU ALBIN AZ ASZTALI TENNI SZ- SZÖVETSÉG KAPITÁNYA Bucurcstóből jeleni Iliik: Az asztalli, temmísz- Kzövéfaóg — mint már jelentetitűk — elvileg úgy ha'lláinozoili?, hogy k küldi Románia váiogaitott csiapaj'oát a lórid onri v isi ágbaj nők Ságokra. Az elhatározás komolyságára vall az. hogy a szövetség teljhatalmú Iklaipiitányává Monarhi AlbiníJ, az UEC népszerű spontvezé- réü ueveztlfik (ki, akinek a tkitnevezésii okmányig mlllr ett is küldték. — Morariai Albin kinevezése az egész ország sportköreiinek helyeslésével tadálíkozlk és ezékukrn rémé lini lehet1, hogy a Ikrjtünő sportember nagy mun- fkabirása, szervező ereje éts hozzáértése .káf- jurtbart'Ujia Románia csapatát Londonba1, ahol a prágaihoz hasonló szép sikerrel fog szerepükül. LONDON, december 11. A skótországj Gasíle Cary melleit pénteken délután borzalmas vasullj- szerencsétlenség történt. Az Edínibourgh—Glas- gow-i gyorsvonat a pályaudvartól nem messzire összeütközött c.gy másik gyorsvonattal s több kocsija valósággal poz- dorjává zúzódott. A mentés munkáját nagyban megnehezíti a magas hó, mely miatt a halottak végleges számát sem lehetett még megállapítani. Késő éjszakáig 24 holttestet emeltek ki a vonat roncsai alól, másik jelentés szerint azonban a szerencsétlenségnek 34 halálos áldozata van. A sebesültek száma 40. A Castle Cary mellett tegnap történt vasúti szerencsétlenséghez hasonlóan borzalmas katasztrófára 1915 óta nem volt példa Angliában. Hétfő, december 13. BUCUREŞTI. 7.30. A reggeli műsor közvetítésié Majd: Hírek, felolvasás, viz- és idő- járásjeionités. 13 Gramofonlemezek. 13.25 S| orthÍreknek adása. 13.40 Gramofonlemezek. 14.15 Hőnek köz vétót ésse. 14.30 Graano- f nlemezeüc. 15 Hirdk. 16.45 Előadás 18 Felolvasás. 18 15 Lemezek. 18.40 Dumítres- cu Tassiia zongorázik 19.15 Csak Rádió Románia: Gramofon lemezek. Csak Bucureşti: Re thoven: E-moll négyes. 19.50 Felolvasás. 20.05 Tánc-lemezeik. 20.45 Fel oltvaöás 21.05 Bach: Karácsony) o: aló ni um. Rádiózenekar. Carmen énekikaT. Dimkru Nelle. 22.30 Hírek. 22,45 Vendéglői zene. 'Majd: Hírek közvetítése külföldre németül és franciául. Utána: Közlemények. BUDAPEST I. 7.45 Torna. Utána: Gramofont 8.20 Étrend. 11 Hírek. 11.20 és 11.45 Felolvasás. 12 10 Vizjelzőszoígálat. 13 Déli harangszó. 13.05 Zongora és gordonkaszá- mok. 14.30 Az I. honvédgyalogezred zenekai a. 17.15 Diláikf élóra. 18 „A cellulózé di- ada’ulja‘‘. 18.30 Hanglemezek. 19 ..Alföldi feladatok“. 19.30 Cigányzene. 20 „üdülioak a tainoncok“, Előadás. 2045 Kürt József előadóestje. 21.35 Hírek. 22 A Debreceni Várost Zeneiskola "5 éves fennállása alkalmából ünnep) est köz vetítése Debrecenből. 23.20 Időjárásjelenlés. 23.25 Tánc lemezeik. 24 Hírek mémei nyelvem 24.05 Huscon- négyihagu cigánygyerek-zenekar, 1.05 Hírek külföldi magyarok számára. BUCUREŞTI. A labdarugószövelség elnöki bizottságának ülésén a következő fontosabb határozatokat hozták: Visszautasították a következő egyesületek szövetségbe való felvételi 'kérését: Venus és IOGT Temesvár, Soimi GFR Arad, Fratietate és PTT Nagyvárad, Frontiéiul BiharpiLspöki, Victoria Margittá, Törekvés Beszterce, Hercules Nagysármás, Aurora Beius. Jóváhagyták a nagybányai al- kerület megalakítását, visszautasították o kolozsvári ECHO felvételi kérését1 a C-llgába. A főszövetség legutóbbi ülésén általános amnesztiát adott a sport vétségekért kirótt büntetések ne. Ennek következtében Paneth, a Haggibbor asztali tenniszjátékosa is vísz- szanyerte játékjogát. Í Erdélyiek szállodája Pesten a #fefr©iP©fe a főváros szivében, Ráköcz'-ut 58. szám. — 150 kényelmes, moierz sziba. Paünáshirü kitűnő konyha, mvgyar és francia ételkülönlegességek. Az étteremben minden este a legkiválóbb cigányzenekar, a télikertben délután és este tánc. Lemérsékelt szobi és penzióárak azoknak, akik lapunkra hivatkoznak. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől, a 1©£» választékosabb kivitelig legolcsóbban» ez Ellenzék könyvosztályában, Cluj* J+ista Unirii. mondja a japán hadügyminiszter napiparancsa LONDON, december 11.— fNamklngban tegnap késő .aste a Kung Wu ikapuTilíil elkeseredett küzdelem felvit. A japánok a város déli ikerüderti&Lben keményen megvcleilk'lk a lábukat. A Ming-dinasztiái kapuját a japáinolk fel robbantó illák s a támadt T'éaem gyalogságuk benyomult. Sanghaj! kiinai körök szerint Numkimg védelmének csak erkölcsi 'fontossága van, ment a főváros jiaipám részről valló elfoglalása mem jeienöi egyben a háború végét, hanem enmieik csalk egy fejezetét zárja le. A japán hadügyminisztérium napiipa- naincsban figyel mez tette a Namkiímgaál (küzdő japán csapató kait, hogy ne engedjék magukat megrészegítem a győzelem mámorától, mert ez még nem jeleníti a viszály végét. A japán—kihal együtt;müküd'lts megvalósulásáig Japánnak még további. (álldozaJto- kat keli hoznia, mondja a niapiparancs. * dr. RÁD Iá MŰSOR Vasárnap, december 12BUCUREŞTI. 7.30 A reggeli műsor köz- vetótése. Majd: Híreik,, felolvasás, víz- és időjárásjiefllentés. 9.55 Istenbiszibelet közvetítése. 13 Híreik, 13.10 A Siibiceairm zenekar haing verseny émök közvetítése. Hangverseny közben körülbelüli 14.10 Iliinek közvetítése. 15 Gazdasági szakelőadás. 18 Kaitonaziene adása. 19.15 Gramofon lem ezek. 19.45 Fel- Oi’ vasás. 20 A Postás zenekar haing versenyének közveblbéise. 20.30 iHangjáléik. 21.30 Hanglemezek. 22 Himeík. 22.10 A Rádiózeme- ikar hangversenye, Cretzoi-Tassiam szoiprámi émiökes közreműködésével. Majd: Hírek köz- veLítése küliföldre németül és franciául. Utiá'- maí: Köaliemiétnyek. BUDAPEST I. 10.30 iHirdki. 11—-12.10 Egyházi ének és szenbbeszéd az Egyetemi- templomból A szentbeszédet Tóth Tihamér dr. mondjaj. .12.15—13.15 E vangélikus .isi- tiemitisztieleti, Prédikál: iRaffay Sándor dn. 13.20 Pontos időjelzés. 13.30 Operaiházi zenekar. 14.10 ,,Egészségügyi Kallendánimm“, 15 Hainglemezék'. 16 Gazdáknak. 16.45 Cigányzene, 18 A Kisfaludy Társaság és a nagykőrösi Arany János Társaság estjének közvetítése. 19.20 Zongoraszám ok. 19.45 A K •osikeméti Városi Dalárda dal’osünnepómek közvetítése. 20 35 Zenélő-doboz, 20.50 Sportesemények. 21 Hangverseny zenekar. 22.30 H'rek. 22.55 Jazz 24 Cigányzene. 1.05 Hírek! TUDD !€îigi€l@rsiâgi Hommnnis2$i iirlfâai* Ist« le Oroszorszátiban RÓMA, dec. 11. A Stefani-ügynökség vűtsóí tudósítója szerint Moszkvából az a hír érkezik, hogy ott letartóztatták a lengyel kommunista párt végrehajtó bizottságának Moszkvába utazott tagjait. Hubermannt, a lengyel kommunista párt alapitóját szintén le akarták tartóztatni, Huber- mann azonban, mikor a GPU ügynökei megjelentek nála, öngyilkos lett. A letar- tóztatotbak ellen a kémkedés vádját emelik. Elek Nagyapó képes-meséskönyve: A Benedek ABC uj kiadása, pompás kiállításban, négyszin nyomásban. Az elképzelhető legkedvesebb gyermekkönyv. Ara 70 lej. Ugyanaz nagy kinyitható keménytáblás képeskönyv formában, egy egész szobát átérő bosszúságban 180 lej LEPAGE-nái Cluj. Postán utánvéttel. — Kérjen ingyen nagy karácsonyi jegyzéket LEPAGE-tól Cluj. Az ELLENZÉK a haladás! szolgálja. \ kisebbségi és emlu"*5 ioffok előharrosa fctitl.fo szerkesztő: Dr. GBOIS MJSZJL.O, =sLtuuztk „Goucordla^ miiijatfrzetéods, ííju>jíuÍ K^áütuiajdono^; ELLENZLK Ui, « ä«