Ellenzék, 1937. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
1937-11-28 / 275. szám
IX 193 7 november 2 7. ELLENZÉK VASÁRNAPI KRÓNIKA ÍRJA MARA! SÁNDOR Hosszú, boldog élei rU Lobmayer tanár szerint nincs szervi .kadálya annak, hogy akár 195 évig el- iink; a magasabb szervezetek élettartama 3 .^„egyenlő a iejlődési szaknak tizenhárom • zorzatával“. A tudós szerint „az emberi est fejlődésére tizenöt évet számítva, 195 > :v volna a természetes, végső korhatár és aehet, hogy ez valamikor el is lesz erhető“. •rí \ hír elragad és megdöbbent. ’hi Elragad, mert egy hang, amely erős es r-■ hangos, ezt kiáltja lelkemben: élni, örökke élni. Megdöbbent, mert egy másik hang, 'óarnmely éppen olyan félreérthetetlen, hanti j gosan kérdi: éfai, milyen áron? Mi az élet? 'Os dBizonyos sejttömegek szerves összemiikö- •atébdése, amely tudományos módszerekkel hodkorlátlanul meghosszabbítható, vagy az a gnsíláng és égés, az a kétely és lelkesedés, az tr a harc és elégedetlenség, melyről néha azt hisszük, hogy nem bírjuk tovább, s visz- r;t> - szanézve egy pályára, mégis úgy latjuk, ez az égés és ez a nyugtalanság volt az élet s.r. . igazi értelme? A tudós felrajzol az emberi láthatárra egy számot — s népszerű tudo- r. i mányos közlés ritkán érdekelte igy az em- 1 bereket, mint Lobmayer élettani optimizmusa — se szám jegyében egyszerre ijesztő: tőén viszonylagos lesz minden, amiben eddig hittünk: Gulliver szédülhetett igy az élet csodásán és meseszerűen változott arányai között. Szellemes statisztikusok e közlés hatása alatt sietően kiszámítják, hogy Lobmayer élettani víziója szerint Magyarországon még mindig Mária Terezia uralkodna, Napoleon még mindig veszekedne az angol kormányzóval Szent Ilona szigetén, Goethe javában társalogna a í Eckermannal, Széchenyi, Kossuth és Deák méltatnák a felsőházi javaslatot és Kem- -q pelen Farkas lenne a sakkvilágbajnok. A világ bölcsebb, szivósabb és maradibb lenne. II. József kétségbeesett reformtervekkel járkálna a monarchiában, a francia forradalomról még sercegő ludtoilal cikkeznének az enciklopédisták, Schopenhauer még bölcsész lenne valamelyik német egyetemen, Pasteur most kezdené kutatásait... az összeállítás mulatságos és kissé félelmes is. Nekem már Zoro Aga sem tetszett. Az ember eljátszik e lehetőségekkel és megijed. Az élet szent. Nem igaz az sem, hogy tisztességesebb termelő és elosztó módíszerrel nem jutna kenyér e földön minden Mathuzsálemnek. A középkor embere még beérte átlagos harminc esztendővel, a mult században negyven év körüli volt az emberi korhatár, s a ma született csecsemő a statisztika biztatása szerint számíthat rá, hogy elél hatvanhatvanöt esztendeig. Az élet hosszabb... De más kérdés, hogy az ókor, vagy a középkor embere, aki közelebb élt a cselekvéshez és a kielégüléshez, nem élt-e igazibban, forróbban, emberibben, mint az egyre sterilebb aggastyánsággal kacérkodó emberiség, más kérdés, mit érez életnek s mit létezésnek az ember, mire tör, mi a célja, mit tud életérzéssé sűrítem az időben? Eletek óta kisért egy történet, melyet társaságomban hallottam, s elég ijesztő ahhoz, hogy ne tudjam elfeledni: az előadó szerint a háború- kezdetén megszálló csapataink kémeket ejtettek foglyul egy szerb faluban s az egyik halálraítélt a kivégzés pillanatában, mikor már céloztak rá a fegyverek, jelt adott, hogy kivan még valamit. Egy perc haladékot kért. A kivégzést vezető tiszt megadta a percnyi haladék ot, s karkötőóráján figyelte a másodpercek múlását. A halálraitélt hallgatott. A jelenet szemtanúi azt hitték, akar még valamit mondani; de a perc letelt, az elitéit nem szólt, a tiszt megadta a sor- tüzte a jelt, s a kémet agyonlőtték. Eny- nyi a történet: igazi „egyperces történet“, a műfaj minden iszonyatával. Mit akart az elitéit e percnyi prolongációval? A válasz nagyon egyszerű: élni. De hol a műszer, vagy hol a lángoló képzelet, mely meg tudja mérni, mi fért el ez utolsó percben — az életnek milyen sűrűsége és gazdagsága, milyen édessége és irtózata? Valószínű, hogy egy 195 évre prolongált létezés minden élménye felvillant az elitéit számára az életnek ez utolsó, kísérteties és csodalatos percében. Valószínű, hogy az életet, azt a káprázatot és önkívületet, amit a létezés öntudata jelent a szerves lények számára, nem lehet stopperórával és időre mérni. Az élet időtlen. Pascal harmincegynéhány évet élt, s tökéletesebben kifejezte életének minden tartalmat, mint a tiszteletremétó temesvári Salten Pe- ter, aki állítólag 180 éves korában halt el, marathoni végelgyengülésben. A tudós meghoszabbithatja az életet; amit Pasteur és Koch, Curie és a diftéria- oltás, vagy a himlő szérumának feltalálói, a fertőző betegségek leküzdésére indított másfélszázados offenziva járőrei földerítettek, mindennek következménye, hogy az ember ma átlagosan harminc evvel tovább él a földön, mint élt a renaissance embere. Bizonyos, hogy a fölfedezésekkel párhuzamosan az emberi életkor meghosszabbításában legalább úgy részé van a közelmúlt korok nagy szociális mozgalmainak: az a közegészségügyi zseni, aki keresztülvitte Berlin, vagy Paris kanalizációjának forradalmi munkáját, több ember életét mentetne meg, mint az összes berlini vagy párisi kórházak tudósai, orvosai és sebészei együttesen. Nincs tudományos akadálya annak, hogy tovább éljünk; de mintha emberi akadálya lenne. A természet, különösen és nagylelkűen, felnyitja az élet határainak sorompóit; de az ember vonakodik túllépni a megszokott határt, mintha valamilyen mély és szemérmes törvény tiltaná, hogy éljen a tudomány lehetőségeivel, kétségbeesett tilalom, mely az élet örök és olthatatlan vágyát áthatja a végesség józan imperatívuszával. Az ember nemcsak élettani lény; legalább úgy szociális lény, s végső értelmi fokon talán csakugyan erkölcsi lény, aki ismeri és mélyebb ösztönével — azzal a különös öztönnel, melyet Alexis Carrel ,,zsinger-öntudat“-nak nevez — megszabja a létezés határát. Úgy látszik, van valamilyen különös és szemérmes illemtana az életnek: a tudós megjelöli a „hosszú, boldog élet“ egészségügyi szabályait, az ember udvariasan bólogat e tanításhoz, él is vele, ha nagyon muszáj, s mindenestül, szabály, tanítás és lehetőség ellenére, rohan végzete felé. Mit is akar, mindenestül? Nietzschenek lesz igaza: veszélyesen akar élni. Az örök nyárspolgár ellen akar élni, aki mindannyiunkban bólogat és esküszik KISS JENŐ KÉT VERS TÉLI ALMÁK Édesalma, árpánérő, vajalma korán érnek, el is múlnak nyaranta, van amelynek bus őszig kell érnie, de az azfán meg is marad télire. Nyárderekán mért kér számon a világ? Mért feni a fogát, mért feni miránk? téli alma még a[ig ha pirosiik s nincs köztünk egy, ki nem arra hasonlít Várj, világ, várj ! még ne fend ránk a fogad ? minket a sors más időkre tartogat. Más időkre, zo d, zimankós naookra, midőn táj, szív ott hever majd: kifosztva. Mid őn mindent jégszuronyra tűz a szél s mind e kincsnek csupán emléke ha él —• igen, világ, az iesz majd a mi időnk I ért illatunk minden zugocskát betölt. Gyümölcsünkbe akkor illeszd fogaid, hadd érezd a nyár harsogó izeitl Tudom: arcod elönti majd a mosoly, s úgy falsz minket — még csak meg se hámozol I ANNA Tavat hallok s vizre gondolok, Annát: s mindjárt te csillansz elém, nincs név, mely igy hozzádillenék, nincs egy is a föld kerekén. Mint lágy szóra megnyílt két ajak alt hangodon szól a páros a, közöttük a dupla n pedig akárcsak szád vidám fogsora. S mily hűn fejezi ki jellemed! mint te, oly elomlón asszonyos s ugyanakkor kandi, mint szemed, — sőt még fenyegetni sem haboz I És ha te magadhoz hű maradsz, ö sem lehet magához hamis : Anna marad bárhogy olvasom, Anna előre ás, vissza is. a tudományosan megcsillogtatott 195 évre; veszélyesen akar élni, emberi aranyok között akar élni, azt a percet akarja kicsiholni az időből, ami tömény tartalma egy végzetnek. Lobmayer képzetével játszom, s elképzelem ezt a kort, melybe születtem, prolongálva az évszázadokba. Milyen lesz? A délutáni tánchelyeken nem hetvenéves, hennázott amerikai nagymamák ugrálnak majd, mint ma, hanem szlázéves meg nem értett asszonyok, a munkahelyek előszobáiban százéves tacskók instanciáznak, diplomával zsebükben, a mozikban az egyre szigorúbb cenzura eltilt bizonyos mozgóképektől nyolcvan- kilencven esztendős taknyosokat, s valószínű, hogy a Margithid átépítési munkálatai százkilencven esztendős koromban is tartanak még, különös tekintettel az aluljárókra és arra a sinfölszedésre, melyet érett, százötvenéves munkások végeznek majd a Pálffy-tér és a Margit-körut közötti szakaszon. Milyen torz lenne az élet kétszázéves egyéni távlatban: mint valamilyen emberfölöttien lassított fölvétel, amelynek üteme minden érzést és mozdulatot végtelenül kiterjeszt az időben. Éljünk kétszáz évig? A tudós szerint rajtunk múlik. De egy hang, mely nem az öntudat hangja, túl kiáltja az organikus lehetőségeket. Élni, igen, minden áron! Létezni, végtelenül, mint a sejtek? Egyszerre értjük: emberek vagyunk és nem igy sze- ződtünk Istennel. LORD HALIFAX ÖTVENNYOLC VAGON FENYŐI 17 SZÁLLÍTUNK MAGYARORSZÁGBA 1 kormány megengedte, hogy SS vaga ■ karácsonyfát szállítsanak Romániái' ' Magyarországra. A fenyők nagyrészét a mócuidékröl szállít iák.
