Ellenzék, 1937. október (58. évfolyam, 226-252. szám)
1937-10-10 / 234. szám
1937 október 10. ELLENZÉK 9 ■ Szomory Dezső Brigbtonban. a tenger fölött, a magas szikfalakon, ahol a «ok vadvirág virult, gyalkran sétáltam fia tall angol barátommal. Ez festő volt ez a barátom, csöndes, ha'tk- szavu, nagyon .sovány, szelíd fiú. Órák hosz- szat alig váltottunk egy szót. Nem is volt mát mondanunk egymásnak. Régtől fogva tudtunk egymásról mindent, már amennyire ez lehetséges két lélek között. De látszólag egybeforrtunk abban a közös érzésben, mellyel kívánságok és igények nélkül néztük az életet s nem sokat vártunk a jövőtől. Erkölcsiekben, szellemi kincseinkben, sőt anyagiak tekintetében is, hasonlóak voltunk egymáshoz. Egymással álmodván közös álmainkat, egymást ébreszt gettük is ezekből az álmokból, hogy megint újakat álmodjunk. Kettős lényünk egységében egymáshoz mértük lépteinket .a sziklákon a sóik vadvirág között is nem annyira a tenger végtelenjét s a kék égboltot néztük, mint inkább egymást csodáltuk a fényben. Valami névtelen, homályos boldogság volt ez közöttünk, melyec hadgatagságunlk őrzött. Szavak és magyarázatok nélküli, definíciók és széljegyzeték nélkül, egymásban láttuk tulajdon magunkat s lágyan követtük rokon- lelkűk kölcsönhatásait egymásra. Igazság szerint abban merü lünk ki s abban éllük ki magunkat közös sorsunk silányságában, hogy csőik töprengtünk, csak tervezgettünk, csak ábrándoztunk mélyen befelé a lelkűnkben és azontúl semmit sem csináltunk. Irtózva minden cselekvéstől, már egy-egy hevesebb mozdulatra is megrémültünk, természetesen a szó elméleti értelmében, mert tulajdonképpen semmit sem követtünk. Két külön művészetünk is egymásba olvadt az afopal- vekben s két szivünk úgy egyesült az eszményi szépség Imádatában, mint egy poláris csillag ragyogásában, amti amúgy is elérhetetlen! Másszóvait, egymást igazoltuk a semmittevésben. Mámorosán egymásra ismertünk a munkakerülésben. Egymást csodáltuk j az akaratnélküliségben. Hivságok nélkül, vágyak nélkül, majdnem szentek voltunk. Igazában csak azért éltünk, hogy semmiért se éljünk. Hogy mindent elhárítsunk magunktól, amiért érdemes lett volna élnünk. Bölcs ifjúságunk keservében nyilvánvalóan túloztuk a dolgokat s az elképzeléstől a megvalósulásig, a gondolattól a beteljesüléséig, az óhajoktól a megzenésítésig olyan rettenetes távolságokat éreztünk, olyan asztrális végtelenségeket láttunk magunk előtt, hogy nem volt se bátorságunk, se erőnk megindulni arra a messzi útra, amelynek nem volt soha vége. Inkább magunkban omlottunk össze. Ez müvésziebbnek tűnt. Mindenesetre müvé- sziebbnek, mint például a magam részéről megírni eg,y regényt művészietllenüil, vagy a barátomnak megfesteni középszerűen egy kepei. Inkább nem csinálni semmit. Inkább csendben lenni, soha nem dolgozni, nem írni s nem festeni semmit, mlint silányan adni vissza remek dolgokat, — ez volt elméletünk, elvünk és hitvallásunk. Ez volt a boldogságunk. Ez volt művészi szemléletünk is. Azzal, hogy nem nyúltunk hozzá semmihez, minden gyönyörű maradt körülöttünk. A sziklákon lis úgy jártunk a sok vadvirág között óvatos léptekkel, hogy le ne tapossuk őket. Én nem irtana le a tengert, ahogy azt az irók szokták, ahogy azt maga Michelet is leírta.,. A barátom nem festette le a hullámokat alkonyati rózsaszínben, ahogy azt más angol festők tették... Szóval igazi! művészek voltunk. így értünk ki Rottingdeaube. Itt még ólt Kipling ebben az időben, szép falusi domíniumában. De Burnes Jones már a temetőben feküdt a másik domíniumban. Egy kőlap fedte örök nyugvóhelyét a kápolna tövében egy színes templomainak alatt, melyet megcsapott a fény. Akkor megszólalt a barátom, nagyon halkan s kedvesen a sir előtt: — Ez a prerafaelista festő, — mondta —, talán nem is volt olyan boldog ember, amint azt az angolok általában gondolják róla. Tudott hinni! Én inkább azt gondolom, mennyivel boldogitóbb a kétség, amti letöri az embert emberi nagysága hivságához! — Oh milyen igaz ez! — feleltem lelkesedve. — A hit megállít, a kétség elviszi szárnyaim az embert. Balzac például nem kiválóbb lett volna, ha mint a zord bérctetőket téli éjjelekben, köd és sötétség borítja el? Ha ismerte volna a lemondást, a kétségbe8 esést, az önfeláldozást! így ahogy ma ntl van száz kötettel egy betüóceánban, osak egy regényíró, semmi más! — Well, — mondta a barátom, az embert a ítévedései vezérlik. Számomra mégis olyan megnyugtató, olyan száveb-ilelket zsongitó és andalító dolog;, hogy nem voltam' kárára soha semmiféle szép harmóniának. Hogy nem kerültem soha konfliktusba a természet szépségeivel, de sőt ezeknek a szépségeknek igazi mártírja voltam. Merném mondani, majdnem rendben vagyok a ilelkiismeretemmel. Mert ez csakugyan valami kegyetlen rejtély, ami benn motoszkál, benn mélyen az emberiben, — százfé e szövevény és pókháló, ami motoszkál az emberben és dolgozik, mint egy lelki hivatal s beiktatja a dolgokat. S nem hagyja aludni az embert a tulajdon árnyékáért, egy szóért, amivel többet mondott, egy hangért, amely nem volt a he.yén, egy vékony kis hajszálért nem Hagyja aludni az embert! Ezt mondta a barátom s majdnem sirt a kis kápolna tövében, a színes ablak alatt Burnes Jones sírjánál. — Nem volna szabad, hogy igy gyötörjed magad méliy gondolataiddal, — szóltam igaz részvéttel és nagyrabecsüléssel. — Nem volna szabad, hogy állandóan magaddal foglalkozzál! — próbáltam vigasztalni angol brá- itomat. — Igazad van, — felelte a könnyeit 1ö- rülgetve. — Le kellene győznöm ezt a permanens lelkiségemet. Le kellett győznöm telik iásm erőiemben a tulajdon leikii'smeretemet. Hogy mindig azt mondjam én és mündig csak én! Ez csak az ember hiúságát jeleníti. S ebben van valami gyűlöletes, ebben az énben, nem igaz? — Semmi sem gyűlöletes, — siettem megnyugtatni szeretettel a barátomat. —Még az az én sem, mely olyan gyakori, hogy valami centrummá szenteli fe! magát. Minden ösz- szesség központjává szenteli fel magát. De szerencsére ez a minden olyan kevés s ez a szent központ is csak az ember, ami még kevesebb! — Oh dear, köszönöm! — szólt most már megenyhüllten a barátom. S elnézett a síron túl, a kápolna fölött, a messzi horizontba, ahol a sussexí 'táj már elmerült az alkonyati fényben. S a tenegr felől ezüstben tündökölt a part az ezüst apályban. — Ez az a perc, — szóllotit a barátom, — mi kor még mondani kell egy szót, mielőtt megint sokáig hallgatni fogunk. Jól meggondolva a dolgot, ki volt itt idáig ember a világon, aki legjobban ismerte a lét nyomorúságát s a legszebben beszélt róla? — Én azt hiszem az egyik Salamon volt. — A másik Jób, — felelte a barátom. — Az egyik ismerte tapasztalásból az örömök hrvságát, a másik az igazi keservek valóságát. Azontúl, mit lehet tenni? Talán a iegüdvö- sebb, ha az ember levezeklli a bűneit. Már azért iíis, hogy megtudhassa, ha vájjon számíthat-e irgalomra?1 Minden együttérzésem mellett, nehéz volt, megválom, ezekre a szép dolgokra felelnem. Kissé éreztem is, angol barátom lelki finomságai előtt, mint egy virágos kert előtt, a magam disztelen másodrendüségét. De számíthattam jóndulatára s nemes elnézésére. Régi jegyzeteim után kutattam a zsebemben s ezekből olvastam fel a következőket, mint egy remekműből: — Hogyan ás lehetne az, — sóhajtottam Olvasás közben, — hogy az ember kilépjín, önmagából? Hogy úgyszólván leoldódjon KI NEM TETTE MÉG FEL A milyen lett volna a történelem folyása, ha Napoleon nem vesztette volna el a Waterlooi csatát és a kérdésnek van jogosultsága, mert nem sok hiányzott, hogy ez a csaia, amely a császári seregek pusztulásával végződött, újra a napoleoni géniusz fényes győzelmét jelentse. Vaióban, í815. junius 18.-án délután 5 órakor, Wellington angoljai haboztak; de ebben a döntő pillanatban a francia hadsereg jobb szárnyával szemben újabb ellenséges hadsereg jelenik meg, Blücher marsall poroszai személyében. A franicák ebből az irányból Grouchy marsall érkezését várták. Hogy meggyorsítsa érkezését, a császár stafétát staféta után küldött. De egyik sem érte el célját. £s amikor a császári hadsereg, egy rettenetes nap fáradalmaitól elgyötörve döntő segítséget várt, két ellenséggel szemben állott. Ezen idő clatt Grouchy marsGÍI seregei nem messze tétlenül táboroztak. i< MA NEMCSAK A SORS KEGYELTJEI, de minden halandó rendelkezésére áll gyors és egyszerű közlekedési eszköz, amely megelőz hibákat és megakadályoz felesleges várakozásokat — a telefon. SOCIETATEA ANONIMĂ ROMÂNĂ DE TELEFOANE rendelkezésére bocsát telefon- útmutatót, a- mely minden tudnivalót tartalmaz, valamint a helyközi és nemezei, közi beszélgetések díjszabását is. önmagáról? Ez nagyon fájdalmas is volna. Addig nem is nagyon 'érzi az ember azl a láncot, ami huzza magával, amíg önszántából követi, ahogy ezt Szent Ágoston mondja. De mihelyt ellenlállna az ember s úgy indulna egy más irányba, min- ahová vezeti a ■lánc: akkor már vért izzad és szenved. — Oh Istenem mindent, csak nem szenvedni! — szólt a barátom azonfelül, hogy nagyon meg voit velem elégedve. S kezénfogva, kivezetett a temetőből. S akkor, az eslében Kipling jöt; felénk, ■aki éppen elindult domini urnából egy szép sétára a tengerparton. Barátsággal köszöntöttük egymást. ? J &F&&3 ' Minden német (25% redukciói), francia, angol, stb. folyóirat és könyv LE- PAGE-nál, Cluj. Kér,en ingyen jegyzékei Lepagetól, Cluj, jelezve, mely" szakma érdekli. Moydfa SjésicJoy loiaífans siíIí- áerime licstf íhóisapya lsesziisilele LONDON, október hó. A Daily Mail jelenti: Korda Sándor bal havi pihenőre külföldre utazik. Vállalatánál, a London Film Produc- tion-nál erre az időre beszüntetik az üzemet és elhalasztják a lervbeve.t filmek készítésének megkezdését. Mire Korda visszakér Londonba, minden valószínűség szerint a London Film Production, az United Artist filmvállalat és legalább még egy vezető filmcég a világ legnagyobb filmvállalaiává egyesül. Korda hangozhatja, hogy 'távollétében be fogja fejezni X.2 milliárd font összeget mozgató pénzügyi tranzakcióját Goldwynnel együtt az United Artist vállalat megszerzése érdekében. Ez a londoni távirat meglehetősen homályos. Szövegéből nem tűnik ki, hogy Korda Sándor, aki állítólag újabb nagy pénzügy! tranzakcióra készül és ilymódon akarja tnum- mutvállalattá fejleszteni az amugyis túlméretezett London Film Társáságot, miért állítja le üzemét? A London Film Production legutóbbi pénzügyi nehézségeit rendezték a mögötte, álló erős 'tőkecsoportok, az üzembeszüntetés óriási kockázat, mer: egy ilyen nagy vállalatnak a leállása súlyos kihatással lehet a filmpiacra. A hathónapos pihenő erős térveszteséget okozhat a London Filmnek a nemzetközi f ilmke r eskedel em be n. Kíváncsian várjuk az ujalbb londoni jelentéseket a London Fi"m Production iizem- beszüníeteséről. Nem lehetetlen, hogy hamarosan még nagyobb meglepetést keltő eseményről számolnak he a londond lapok. RAPSZÓDIA
