Ellenzék, 1937. július (58. évfolyam, 147-173. szám)
1937-07-02 / 148. szám
19 37 július 2. ELLBNzen •V ID S.K. mondta az anya, elsápadva —, csak nyugodtan. — Szóval mit igen? Mi? Felugrasz a robogó vonatra? — Fel. — s oldalvást nézett most már az apja szemébe a lázadó és félreértések elkerülése végett még egyszer ismételte — felugrok. — Mikor robog? — Igen. — Hát... hát!.. — és az cipa meg- törölte a homlokát tanácstalanul és a két felnőtt egymásra nézett, mint nagy katasztrófák idején azok, akik nagyon értik egymást és még egyszer mondta — hát... hát ez... ez hallatlan! — és hallgattak. A lázadó ült, konokul és elkezdte a lábát lógázrti. Kerens ki szerint Hem Tssdhacsevszléi, «Se Vob’ösíÍíw leéiHikedeitf PÁRIS, június 30. F randa la pák jelentése szerint a Parisban tartózkodó Kerenski az oroisz kolónia több tagja előtt kijelentette, hogy ártatlanul végezték ki Tuchacsevszkiti. Az igiaizd bűnös Vorosiiov hadügyi népbiztos — mondotta — ki egy idegen hatalomnak elárulta az orosz hadvezetőség összes terveit. Erre vonat- ikozóan álilitó'íag több kompromittáló lenedet! levél van már a GPU birtokában, minek következtében Vorosilov kegyvesztett lett az uitóbbi napokban. Bizoinyos, hogy újabb kivégzések követik a leleplezést. A lázadó jj Szegény gyereket egész utón nevelték. Két ijesztően szabályos felnőtt nevelte öt, a pályaudvartól véges-végig a hosszú utón. A két felnőtt olyan volt — nyilván papa és mama —, akiről az embernek okvetlenül eszébe jut hálát adni Istennek azért, hogy ezek se nem munkaadóim, se nem hozzátartozóim. Sok bajom volt már az életben, de ezt kikerültem, ehhez a két emberhez semmi közöm. A papa megváltotta a két felnőtt és egy gyerekjegyet. Ez utóbbit rögtön oda is adta a kicsinek. Nem azért, játékosan, ahogyan szokták, hogy hadd érezze felnőttnek magát, hanem egészen nyilváinvalóan azzal a célzat- tal, hogy „had szokjon önállóságra.“ — Fogd — mondta neki —, ez a te jegyed, érted? — Igen. — Ne morogj, beszélj értelmesen és nézz a szemembe. Szóval ez a te jegyed, érted? A kérdésre felelj. — Értem. — Nna. Fogd szépen és ne gyűrd össze. Ha ellenőr jön. átnyújtod. — Ha legdlább azt mondta volna, hogy ellenőr bácsi. A gyerek hát ült a jeggyel szomorúan és szabályosan; hátha ellenőr jön és akkor ő majd átnyújtja. — Most mindjárt errefelé lesz zöld a lámpa — mondta neki az anyja, mutatva a forged mi lámpát — és elindulunk. A jóslat bevált. S akkor a gyerek fel akart térdelni az ülésre, amint azt minden rendes kisfiu szokta. Nem engedték. — Ülj rendesen. Urigyerek nem térdepel az ülésre, megértetted? — Igen. — És ne lógázel a lábadat, az csúnya, rossz szokás. A gyerek engedelmesen megállította a lábát. Ezek után az apa röviden vázolta előtte a pályaudvar történetét, működését és jelentőségét; a pályaudvar raktárai előtt ment az autóbusz — majd rövid visszapillantással általánosságban közölte vele a vasút történetét, hangusulyozva, hogy Stephenson nevű angol ember találta fel a gőzmozdonyt, aki már gyermekkorában szorgalmas és szófogadó volt, ezzel tűnt ki a többi angol gyermekek közül. Apa és anya ezután két-három német szót váltottak egymás között s ennek folytatásképpen az anya hozzátette, hogy nevezett Stephenson soha nem sirt és sok levest evett. Így jutott el azután odáig, hogy feltalálta a gőzmozdonyt. Ez igy ment egészen a Főutcán, ahol az úttesten egy kilenc-üzéves forma kisfiu bicegett át mankón. Féllábon. A gyerek elrémülve mutatott rá az ablakon keresztül. — Csak egy lába van szegénykének ... — s szemébe valami nagy, nagy sajnálkozás és félelem ült ki. Mire az anya: — Ne mutogass az ujjaddal, százszor mondtam már! Majd az apa, hamis sajnálkozással: — Bizony, bizony, szegény kisfiúnak csak egy lába van. Mit gondolsz, miért? — tért át a szomorú látvány pedagógiai kiaknázására: — Azért, mert a kisfiu valószínűleg felugrott a robogó vonatra és a koedi alá került. Vagy pedig vigyázatlanul átszaladt az utón az autóbusz előtt, amint az rossz gyermekek szokása és az autóbusz elvágta a lábát. A két felnőtt egyetértő pillanást váltott. — Ezért jól jegyezd meg, soha nem szabad felugrani a mozgó kocsira, nyugodtan meg kell várni, amíg megáll. És nem szabad az úttesten átszaladni. Megértetted? — Meg. — Na látod. És ugy-e soha nem fogsz felugrani a robogó vonatra. S a gyerek most váratlanul fellázadt és igen egyszerűen azt mondta: — De igen. — Miiii9 Nem értem fiam, mondd még egyszer! — Igen. — Mit igen, mit igen? Csak nyugodtan, nyugodtan — Izabella királyné szerelmes volt Fráter Györgybe Beszélgetés a „Szétesett ország“ szerzőjével BUDAPEST, június 19. Akinek csak egy kis ritmusérzéke van, annak igen nehéz kötetlen prózában megírni ezt az interjút gróf Hunyady Ferenccel, akinek nagy történelmi regénye, a „Szétesett ország“ a XVI. századbeli Magyarország korképe a mohácsi vésztől Nádásdy Tamás nádor haláláig, nemrégen jelent meg a könyvpiacon. Leküzdhetetlenül tovább dobognak a fülben az iró által felolvasott ütemes mondatok, úgy hatnak az idegrendszerben, mint édes zenei méreg és nem volna csodálatos, ha az olvasók a regény végeztével még egy hétig ritmikus prózában beszélnének. Az első fejezet első néhány sora igy hangzik: ,,Hatvány félelem ostorával űzi a menekülőket. Budának várából kicsiny Komáromig egy futtában jöttek királyné, kancellár, kincstárnok és várnagy s velük Thurzó urnák háromszáz huszárja, mig a csatavesztés rivó hirharangja halálfélelmével hajtja a hajósok hosszú evezőit . . Ugy-e, milyen különös, zenei nyelv? Az embert csábitja a kötött beszédre a könyv lüktetése. — Belső kényszerűség vitt rá, hogy ebben a ritmusban írjak, — mondja gróf Hunyady Ferenc. — Tudom, lesznek kritikusok, akik támadni fognak miatta, fárasztónak fogják mondani, de véleményem szerint a mai magyar irók. különösen az erdélyiek, olyan sürü nyelven írnak, olyan sok náluk a kép, hogy könyveiket nem lehet egyfolytában olvasni. Az én regényem közben is kell a pihenés. Első munkámat, — amelyet soha nem fogok kiadni — is igy irtani meg, irodalmi ujjgyakorlatként. Gyermekkoromban verseket írtam, Rilkét és Adyt olvastam s tudtam, nyolc éves politikusi pályafutásom, képviselőségem alatt is éreztem, hogy egyszer írni fogok. De nem az irodalom miatt vonultam vissza a politikától. S nem is azért, amit pletykáltak, hogy az atyám halála utáni anyagi helyzet kényszeritett visszavonulni. Más volt az ok, nem ez. Az élet még sokfélekép alakulhat Itt kihúzza a derekát s egyszerre olyan lesz, mintha egy kivágott fiatal, a szívós nyárfa az ellen tiltakoznék, hogy őt a szél csavarta ki. Az inas italt hoz, jeget tesz a kerti asztalra. Hunyady Ferenc coctailt kever és folytatja: — Ha valaki azt kérdezné, hogy viszI szatérek-e a politikai életbe, azt felelném: nem. De az élet még sokfélekép alakulhat... Azonban mi a regényről akartunk beszélni, ugy-e? A visszavoE nultságban éreztem, hogy a tanuláson kívül még valami szelle|| mi foglalatosságra is szükségem van. A Hóman—Szekfii-féle történelem bibliográfiája bő fényt vetett egy korra, amelyben az egyik ősöm, Nádasdy Ta- ! más nagy szerepet játszott és amelyik j alkalmas volt arra, hogy két történelmi j gondolatomat igazolhassam vele. A ma- j gyár történetírás és a korrajz akaratlan i szempontjaiban meglehetősen erdélyi és j protestáns. Bn Nádasdy Tamás alakjában nyugatibb, dünántulihb korrajzot Írtam persze objektiven. Grittivel, Fráter Györggyel és Nádasdyval szembeállítottam egymással a két magyar történelmi gondolatot, az erdélyit és a dunántúlit és ebben a harcban kifejezésre tudtam juttatni a másik gondolatomat, azt, hogy a történelmi katasztrófákat nem megrázóan kirívó események, hanem egészen apró, nüansznyi félreértések idézik elő. A históriai adatok folytonossági hiányait logikával pótoltam, nemcsak fantáziá val s igy adódott, hogy korképem szerint például Izabella királyné szerelmes volt Fráter Györgybe. Erre természetesen történelmi adat nincs, de az ellen I kezője sincs. Szerintem a kettőjük közt, | bebizonyítottam, lefolyt hisztérikus ve j szekedések alapja lehetett egy ilyen sze- j relem. — így kergetőzött a fejemben történelmi tanulmány következtetés és kép zelet az alatt a három év alatt, amíg ! munkámon dolgoztam. Egy évet vett igénybe a tanulás, egyet I a megírás, egyet a javítás. 1 Felerészben itt, ebben a villában készült a könyv, félig falun. Ott szeretek leginkább dolgozni, szarvasbőgéskor. Mennyi uj gondolatot tud adini az ősz, a falusi táj, a föld közelsége! Ilyenkor tiz-tizenöt oldalt is dolgoztam egyfolytában s aztán a kész részt felolvastam a feleségemnek, aki különösen a ritmusnak volt szigorú kritikusa. A mü felépítésében némileg Gobineautól vettem a példát. Egyszer aztáin, foglyászás közben, Zichiné Bo“lza Mariettának ás megemlítettem a készülő munkámat, felolvastam belőle egy részt és a hatása alatt megjegyezte: ,,Ezt illusztrálni kell!“ — így történt, hogy az ő fametszetei díszítik a könyvet. Azokat a jeleneteket, amelyek megkapták a képzeletét, illusztrálta. — Az utolsó fejezet megírása nehezen ment. Fojtogatott és kínlódtam vele. Akkor egy iróbarátom tanácsára egy éjjel bezárkóztam a szobámba, megittam egy üveg pezsgőt és megírtam a befejezést. Ez volt az egyetlen eset, hogy éjszaka dolgoztam, a többi rész mind délelőtt készült. Akkor frissebb az agy. — Azt írtam meg, amit akartam és amit éreztem. Ilyen nagy munkát soha többet nem fogok irni. „Einmaliges Erlebnis“ volt. . . Fellapozza a könyvet és olvasni kezd. ,.Lassan kél a hajnal. Keleten a: égalj még csak halványsárga és az ametiszt-szin csillogásu égen csillagok szikráznak; sötétek a dómból:, feketék a: erdők; Boldog asszony Anyánk faragott kőtornya kékes- szürkén mered karcsún a magasba és a Halászbástya egyik hajlatában édesen elszunnyadt egy őrtálló strázsa . . .“ Mondatok muzsikálnak a könnyű cigarettafüstszagu estében, a terraszon lassan teljesen besötétedik, az aranysárga poharakban már tintaszinü az ital Hunyady Ferenc csak olvas. Atvil- lan rajtam a Cyrano utolsó felvonásának egy mondata: .Hogy olvashat még. hisz leszállt az éj!“ Előrehajlok a széken. az iró kezében már csukva a könyv, de a mondatok tovább lüktet nek, mint a szívdobogás. Soha még ilyen erősen nem éreztem, mint ebben a pillanatban, hogy egy művész mennyi hittel és szeretettel tud kopogni az irodalom kapuján. Fenyő Béla.
