Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)

1937-06-25 / 142. szám

1931 juni us 2 5. bllbnzsk 5 1Ü3I9HH Emberből való tükör Ej tükröt találtam fel a magam mu­latságára. Itt hasznúlgatom most, ahogy magamban üldögélek. Találmányom úgy kezdődött, hogy né­gert láttam valahol. Alacsony termetű néger volt ez, valamely tudós ethnoló- gus bizonyosan megmondhatná, hogy melyikből való ama számtalan törzs kö­zül, amelyek Noé harmadik fiának vé­réből kialakultak. Ennek én nem va­gyok tudója, két merőben idegen afrikai törzset sem tudnék egymástól megkü­lönböztetni. Elég az hozzá, hogy néger volt az, akiről beszélek. Egymásra pillantottunk, én őrá, ő énrám. Mindegyikünk szemügyre vette a másiküt. Elmémben megjelent a szemem lencséin át felvett fénykép. S elmém tudomásul vette. — Alacsony, állapítottam meg magam­ban, fekete, vastagszáju, bodorhaju. Igen, de ugyanakkor az ő tudatában ugyanez történt. Rám nézett, képet ka­pott rólam s azt összegezte. — Magas — mondta magában —, simahaju, fehér ember. Elfordultunk egymás tekintetétől szó­rakozottan. Tovább mentem. Tűnődtem ezen a dolgon és ekkor találtam fel az emberből való tükröt. Az a kép, amely a néger tudatában megjelent rólam, nem olyan, mint én vagyok. Hasonlít hozzám, de el van raj­zolva. Mert kétségtelen, hogy képzelete az én megjelenésemet önmagához viszo­nyította. Mindnyájan ezt csináljuk. Isten földgömbjén élő emberek, milliók és milliók, ősi ösztönünk, hogy minkma- gunkat tekintsük normának. Akár mint egyének, akár mint bizonyos fajta tag­jai. A néger is igy van vele. Az ő szá­mára az a szó, hogy „ember“, nem fe­hérbőrű lényt jelent, hanem feketebörüt. Ha ö kiejti azt a szót, hogy „ajak“ va­lami sokkal duzzadtabbat gondol vele, mint ml. Az ö számára ő maga, az ő faja a mérték s ami ettől a mértéktől különbözik, az az ő számára rendellenes és kivételes. Ha tehát az ő képzeletébe nézek, torzító tükörbe nézek. Milyen képet mutat ez a tükör? Először is sokkal nagyobbnak lát, mint amilyen vagyok. Az ő számára a saját fajának átlagos magassága a kiin­duló pont. A legtöbb fehér ember, még a köztermetü is, rá a normálisnál maga­sabb benyomást tesz. Én meg, aki a ma­gam fajában magas embernek számi­tok, óriásnak tetszhetem neki. Színemet ő világosabbnak látja, mint amilyennek bármelyik fehér embertár­sam látná. Hiszen aki nagyon lesült a napozástól, arra mi azt mondjuk, hogy „fekete“. Pedig legfeljebb barna. Ugyan­ez történik az ő képzeletében, de ellen­kező előjellel. Rendes arcszinemet ő fe­hérnek látja. Majdnem falfehérnek. Ha a hajamat nézi, akkor azt is jóval világosabbnak ítéli, az ő számára én szőke vagyok. Be is kell látnom, hogy saját szurokfekete hajszínéhez képest helyesen ítél. És roppant simának, fel­tűnően lenyaltnak látja a hajamat, mert az ö göndörödő, kondor gyapjától feltű­nően különbözik. S ha én az ő haját egocentrikus ítélettel titlkondornak lá­tom, természetes, hogy ő az enyémet tulsimának látja. De amellett fakónak. Mert ami „haju annak az ő világnézete szerint úgy kell csillognia, mint a fekete lószőrnek. Homlokomat tulmagasnak látja, mu­latságos módon tulépitettnek. Számat nevetségesen kicsinynek és elveszően vé­konynak. Arccsontjaim ellen azonban bizonyára nincs kifogása, mert paraszt- őseimtől maradt rám valami mongol. Szememet azonban sárgának látja. Olyannak, amilyennek én a macska sze­mét látom. És pillantásomat határozat­lannak, elmosódónak, mert szemem fe­hére nem különbözik eléggé arcom bő­rétől. Ebbe is bele kell mennem, hiszen én viszont kéknek mondanám az ő sze- mefehérét, pedig nem kék. És igy tovább. Ha mindent összeadok, akkor a néger képzeletből gyártott tük­römben különös embert Iátok: feltűnően magas, szőke alakot, akinek túlságosan sima és fakó a haja, arca halálsápadt, sárga szemének tekintete bizonytalan, orra nagyon vékony és hegyes, szája gyerekesen kicsiny és keskeny, homloka komikusán boltozatos és fehér. Hatal­mas, lomha óriás, mozdulatai, amelyből a vadállatok sima rugalmassága hiány­zik, szegletesek és visszatetszöek. Ez vagyok én azon a fényképen, ame­lyet az ő retinája vesz fel. És vájjon jogom van-e azt mondani, hogy ez a kép hamis? Csak annyi jogom van, amennyi neki van ahhoz, hogy tilta­kozzék a róla énbennem megjelenő kép ellen: neki tömpe az orra, neki nem vas­tag az ajka, neki nem tulsötét a bőre, ő minden tekintetben normális. Nemcsak külsőmmel tudok ebbe a tü­körbe nézni. A tükörben megnézhetem bensőmet is. Közepesen muzsikális va­gyok, időérzékem kínosan pontos, szor­galmam és munkabírásom nevetségesen túlzott, ősi ösztöneim amelyek a növé­nyekkel és állatokkal kapcsolnának ösz- sze, siralmasan él koptak. És nemcsak ez a kis néger lehet az, akinek képzeletében megkeresem tükör­képemet. Használhatok erre valami ethiópiai néger óriást is. Ennek tükré­ben fakó kis törpe leszek, beesett mellű puhány. Vagy megnézhetem magamat egy japáni ember képzeletének tükrében is. Megint óriás vagyok ott, szemem vá­gása túlságosan köralaku, arcszinem ké­kesbe játszik, nyakam feltűnően hosz- szu, modorom komor és bár dotation. Milyen vagyok hát? Amilyennek én látom magamat, olyan bizonyára nem, hiszen szemléletem a fehér ember egyol­dalú és nem tárgyilagos szemlélete. Olyan sem vagyok, amilyennek ember­társaim látnak. Szóval milyen? Erre nem lehet felelni. Aminek nincs mértékegysége, azt nem lehet megmérni. Az igazságnak nincs mértékegysége. A valóságot lehet tudni, az igazságot soha. HARSÁNYI ZSOLT. 'masa Aki legyőzte Zimmerlyt Életéről és karrierjéről l eszél Maryse Basiie, Franciaország első „légi íaxikocsisnöje «- 37 órát és 55 percet r.plli megszakítás nélkül a Languedoc egykori enfant ierrible-je \ ' PÁRIS, junius hó. Már a ílég hőseinek első fénykorában, a világháborúban is- megvolt Frauoiiaországnalk a nagy női- pilótája, La Roche bárónő, ki 1919 júliusában egy légi katasztrófában pusz­tánk el iglépével együtt, A balvégzet nem riasz­totta e,l -a többi francia nőt. A champion zászlóját a bárónő kihűlt kezéből . azonnal kiragadta Adrienne Bolland, a nagy -női re­korder, az Andeseik első átrepülő je. Ma azonban korántsem ő az egyetlen professzio- nátus francia pilótanő. Talán nem is ,a -leg­híresebb. De ha már nem szokatlan látvány i®, az ember mindig valami kellemes és egy­I ben pikáns meglepetést érez, ha Le Bourget- ben Vafltaimely karcsú Fokker-be szállva a pi­lóta vízálló barna bőrcsuklyájából kedve; fi­tos arcocska mosolyog rá és engedetlen da­cos hajfürtöket kapkod el a szél a csuklya alóli. Ha -meg is szoktuk münden téren a nők versenyképességét a férfivel, a kérdés nem kevésbé megoldatlan: hogy lesz egy kislány­ból pilótanő? Hogy miként határozza el ma­gát a légi soffőr pályájára? A női autóveze­tés más. A .letört urinő, alku saját autóján lanult, vagy soffőr özvegye, ki férje mester­ségét folytatja — de a pilótának, úgy érez­zük, predeiztinálva kell lennie. A rettenetes Fiaruse Ha falura vagy 'kisvárosba rándúlsz ven­dégül, a sétatéren vagy >az utcán vendégváró barátod neje vagy lánya biztosan rámutat valamelyik kislányra, bogy az micsoda elve­temült gyerek, fantasztikus, zavaros, minden percben valami skandalumot csinál ,,való­ságos garcon“, excentrikus toaletteket hord, fejére állítja otthon az egész házat, nyaktörő vicceiket csinál a trapézen vagy illetlenül játsza a tenniszt: szóval a család és a hely­ség borzalma — s egyben büszkesége is. Ilyen enfant terrible volt Maryse Bastié, mikor még repülőgépről beszélni sem hiallott és csak Rövid, boldog házasság után, melye: a fia­talok a szó legszorosabb értelmében a ,,he­tedik égben“ 'töltöttek, ia féltékeny motor megölte a fiatal férjet. Maryse pedig, ahe­lyett?, hogy mint más nő, végleg eliszonyo­dott volna a gyilkos géptől, maga vette kezébe a kormánykereket és a daco» motort megszelídítette. A légi taxi kocsisnő — „Bordeauxban tanultam meg repülni“ — beszéli nekem Le Bourgetben ikét vidám read között. — ,,A bordeaux! repülőtelepen 1 még jól emlékeznek a próbarepülésemre: tiz I órai röpdösés után í a hajóhíd Ráheljei között suhantam át gépemmel. ! Olyan buta vakmerőség volt ez, amire csak az a mentségem lehet, hogy magam sem tud­tam, hogy az életemmel játszom. Szörnyen hencegtem akkoriban), hogy micsoda nagy pilóta vagyok. Később s annál keserveseb­ben tanultam meg, hogy a pilótának első kel­léke nem is a repülni tudás, hanem — a pénz! Két esztendeig kellett kínlódnom, míg szerezni ;udtam- magamnak egy rozoga kis repülőgépet. Az első komoly utat 1927-ben teltem Drouhinnel, (ki nagyon dicsért, na­gyon biztatott és rábírt, hogy próbálkozzam meg a könnyűsúlyú repülő­rekord megjavításával. Ez sikerük és azután hamarosan megadták gépemnek a személyszállítási jogol. így let­tem Adrienne Bolland melleit az eiső légi taxiiikocsisnő. A nagy kereskedelmi repülő- vonalak még mindig nem alkalmaznak női pilótákat s iigy nekünk repülő asszonyoknak az marad a főkeresetünk, hogy jo frankért fel- vis’szük a kiváncsi utast a levegőbe. Nehéz kenyér, mer-: bár nehány percnyi repülés­ért kapunk 50 frankot, abból az ötvenből le kell számítani mlég a benzin árát, az olajét, a j gép kopását és mindenekfölött a Schlepper 1 provízióját, aki hozza a — pasasokat.“ motociklijével rémitette az egész Langue- doc-ot, ahogy vadul száguldozott keresz- tül-kasul a vidéken. A szülei beleőszültek a gondba, mer,: ennek a lánynak semmi hajlamla nm volt főzni, takarítani. Milyen kitűnő háziasszony volt a mamája: a Mariskában meg kérem semmi., de semmi sincs egy jóravaló ,,femme inté- rieure“-bőil. Honnan a pokolból szerezzenek aztán férjet neki! Kétségbeesésükben végül megtaniititaittálk a gyorsírásra: hadd legyen hát -isten nevében kenyérkereső. És akkor a Maryse, (mert mindég Ilyen váratlan dolgo­kat csinál) noha már egész jól sztenogra- fált, hirtelen férjhez ment. Lelt egy emberre, aki szakasztott olyan bo­lond volt, mint ő maga. Egy alak, kérem, aki levegőből élt. Av-iatikus! Maryse egy szárnyas emberhez ment fe­leségül és egy motorhoz. Kedvesen, lágyan beszél, egy kicsit délies franciasággal. Bájos és nőies. Csak a széles álla és az izmos nyaka árul el valami férfiais dacot és a szava nyugodtabb, lassúbb, mérie- geltebb, mini általában ,a francia asszonyoké. A klek ür csendjében 1 öltöt! órák, amikor a pilóta végtelen híg sivatagban úszik egyedül, ő és a molor, szemben a nappal, ezek nyugalomra, önuralomra, belső egyen­súlyra tanítanak. Légi 'taxikocsis! Csakhogy ez a vidám, ked­ves, kis .raxikocsüsnő“ 1929-ben elvitte -ame­rikai vetélytársai orra elől ,a kitartó repülés rekordját és újra megjavította ezt a saját ma­ga által felállított rekordot 1930-iban megint, legyőzve a közben föiébekerekedett Lena Bemsl ©int, 37 órát és 55 percet maradt a levegőben leszállás és pihenés nélkül: férfi nem tudta ezt megcsinálni máig sem. „Mikor kikötöttem végre“ — mondja —- „uigy 'tapogatóztam magam körül, mint a va-km-acska. A szememet valósággal kiégette az otkolón, amivel folyton dörzsöltem fél­kézzel, hogy ébren -tartsam magamat.“ Aki Zimmerlyt verte Időközben könnyű repülőgépével az egye- nesvonalu távrepüiés rekordját is felállította, megverve az amerikai Zimmerlyt. Egész Né­metországban ovációkat rendeztek az ünnep­léslére minden városban, mely felett gépe el­húzott: talán maguk a franciák vesznek róla legkevesebb tudomást. Az ő számukra Mary­se Bastié mündig „különc marad“. Hiába: a „Garconne“ hazájában nem szeretik a ,,fér~ íiaskodó“ asszonyokat.

Next

/
Thumbnails
Contents