Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)
1937-05-09 / 105. szám
19 37 május 9. ELLENZÉK mm VASÁRNAPI KRÓNIKA írja: MÁRAI SÁNDOR ELE (Tavaszi MER péidázai) Az első napsugárral megjelenik a pesti ut- y-T cán az ismerős csoportkép, négy vagy öt asszony és gyermek, kezükben a nárc.sszal, (ibolyával és jázminnal megdömötr: v.rág- kosárral, amint esztelenül inainak a legközelebbi mellékutca fölé, lobogó hajzattal, mezítláb és teljes bűntudattal. Az utca, mely egy pillanattal elébb a napsugaras tavaszi ünnep hangulatában sütkérezett, átmenet nélkül amerikai mozgóképre hasonlít — a régi, burleszk Chaplin-képek egyikére, a feledhetetlen jelenetekre, mikor elő! szalad egy rongyos szegény ember, akt minduntalan belebotlik a társadalmi rendbe s hátul a rend hivatalos őre gu mm.bottal és paragrafussal. A nők kibomlott hajjal szaladnak mezítláb és kezükben a virágos kosárral, egészen úgy, mint a régi görög márvány-reliefeken a harcosok üdvözlésére siető, v.ragot dobáló spártai nőik. A rendőr valamivel lassabban baktat nyomukban, a kötelesség-teljesítés illedelmes lendületiével, komolyan és kevés meggyőződéssel. “Jön a zsaru!“ — kiáltják társnőik felé az inaló nőik s a társnők v.jjogva kiáltják a mellékutcák felé: ,,Jön a zsaru:, add a drótot“. A tavaszi sétáló vállat von és közönyösen nézi az ismerős jelenetet. „Itt- a tavasz“ — gondolja —- ,,már fogdossa a rendőr a vádi-bolyásókat.“ S elfordul a banális életképtől, visszafordul a napfény, a tavasz 'és a civilizáció kellemesebb jelenségei felé. E menekülő nőik természetesen súlyosan vétetlek a társadalmi rend s a valamilyen ,s~ meretlen, de szabályosan és félreérthetetlenül megfogalmazott szabályrendelet ellen, amelynek cimébdn van évszám, tört számi, mindenféle más szám és energikus utalás paragrafusokra. Ez a szabályrendelet megtiltja mindazoknak, akik engedély nélkül árusítanak az utcán, hogy, pokoli ármánnyal, az összes szabályrendeletek, ide vonatkozó vég- ségek és körözvények kijátszásával megsértsék azt a fe'sőbb rendet, amely az emberi együttélés legfőbb értelme s amely nem tűri, hogy tavasszal — iilyen ravaszul, tehát nem decemberben! — ibolyát és nárciszt áruljanak az utcán azok az elvetemedett nők és gyermekek, akiknek a felsőbb rend szabályzata érteimében nem szabad ibolyát árulni az utcán. Miért nem szabad? Hát csak, mert nem szabad. Az emberiségnek ez a makacs rétege minden tavasszal visszaesik az eredendő bünlbe: hiába fogja le őket a rendőr, hiába fizetnek öt és tiz pengős büntetéseket, a maikacs vadárusok konok engedetlenséggel lepik el a tavaszi utcát. Mi a bűnök? Élni akarnak az elvetemedettek. Élni, megéln.. De megélni nem olyan egyszerű, mint a vadárus elképzeli. Megélni, világunkban., mely annyit beszél, ir, fogalmaz az általános, egyszerű megélhetésről, mint egyetlen kor sem előtte, csak a fennálló megegyezések és szabályrende’etek értelmében szabad; s a kontár és a vadárus, aki nem kérdi, hogyan szabad, csak azt kérdi, hogyan llehet, minden tavasszal kénytelen élénkíteni a pesti utca megszökött képét — élénkíti, e civilizált hajtóvadászattal, melynek egyetlen értelme, hogy van valahol egy szabályrendelet, mely nek, hogy a hivatalos stilus szépségei között maradjunk, „érvényt kell szerezni“. Ez a ta vaszi .csoportkép, mely olyan megunt s mégis olyan izgalmas, oly banális s mélyebb tartalmában mégis olyan kegyetlen és nyugta- lan.tó, hogy esztendőről-esztendőre kevésbé lehet megszokni. A vadárus összeszedi a pestkörnyéki erdőkben a nárciszt és -az ibolyát, melyet Isten ad erővel s agyafúrt ármánnyal elmegy a városba s eladja a zsákmányt, merp szeretne megélni... de nem, a példázat nem ilyen egyszerű. Engedjék meg, hogy ebből az alkalomból elmondjam Elemér példáját. Ibolya nincs benne, de szabályrendelet van benne. S valahányszor így tavasz fellé ibolyás asszonyra vadászik a rendőr az utcán, menthetetlenül eszembe jut Elemér. Ez az Elemér nagyon fiatalon ment el a háborúba; négy polgárit' végzett, aztán bor- bély szeretett volna lenni, mert az apja is borbély volt. Nem éppen nagy borbély, csak segéd. A borbélyságból nem lett semmi. Elemér hazaikerült a háborúból- s most részletesen elmondhatnám azt a rik-ató család guig- nolfi, mely itthon fogadta: beteg testvérek, munkátlan özvegy anya, mert Elemér apja meghalt háború közben; flcrp épgen a fronton, csak itthon, tüdőgyulladásban. Elég ennyi .a guignol-ból? Elég. Elemér hazajött a háborúiból és beállt! családfenntartónak. Tanulni már nem volt ideje. Borbély -már nem lehetett, mert nem kezdhette az inas- kodáson s egyáltalán, semmi nem lehetett, mert a család enni akart-. Elemér nem inas- kodhatott s kénytelen volt — tizenkilenc éves korában — felcsapni mesternek. Kínjában megtanulta!, hogy az ember mindenhez ért, ha muszáj. Minden reggel elindult- hazulról, nem éppen pincelakásból, de valami hasonló odúból s mint az élelmes vad az erdőben, kutatni kezdett, élelem után. S mert becsületes volt, lopni nem tudott, kérege't-ni még kevésbé tudott, elhatároz-tai, hogy dolgozni fog. Rejtélyes módon megtanult szerelni. Aztán, még sokkal rejtélyesebb módon, megtanulj könyvet kötni. Aztán, ár- mányios és veszedelmes f ifilkával, kitanulta a rádiót. Egyik család ajánlotta ,a másiknak. Elemér tudót: szőnyeget tisztítani, tudott felrakni és levenni függönyöket, megigazította a fürdőszobában a csapot,, bekötötte, valamilyen zugkönyvkötő műhelyében,, a képes családi folyóirarókát, kiirtotta az élelmiszerkamrából a sváb-bogarakat, javított kárpitot, megigazította az Írógépet, karácsony- ünnepén villanygyertyát szereit a fenyőfára, lyukat fúrt a falbai, gipszelt, faéket dugott a gipszbe « felakasztotta a- szalonban a nehéz zenólő-órát, Elemér hozott olyan titokzatos csövekéit, melyeknek segítségével a konyhában kevesebb gáz fogyott, aminek a gázgyár nem örült, de a ház.asz- szony örült. Elemér felcsavarta a ítéli cipőre a korcsolyát, tudott kést élesi-teni és egészen kiválóan értett kopott bútordarabok fényezéséhez. Fölösleges említeni, hogy specialista volt rövidzárlatban, mosdólcső-dugulásban és más, di-szikrétebb házi -szerelésekben. Elemérnek nem volt üzlete. Ami még sokkal szomorúbb, nem volt vizsgája sem. Elemér vad-munkás volt afféle polihisztora a köznapi kézművességnek, ördögien ügyes, -sugárzóan értelmes ember, aki nem ért- reá megtanulni egy mesterséget s ezért, kínjában, kitanulta -az összes mesterségeket-. Neve szájról-szájra szállt a kerület polgári családjai között, mint a mondában. Elemér titokban szerelt, az éj leple alatt igazította a SZABÓ ISTVÁN: ALMABÓR A kártya szárnya színes ász, kacsalábon kecses ház, innen indult a vadász, a vértesi vadász. A falakon ócska díszes fegyverek, poharamba folyton, folyton töltelek I Almabor. Nem kell cimke címeres, énekel a szekeres. Dől a kedv és dől a lány, ugye jobb, mint a Champagne ? Almabor. Egy ellen most ezeret : gyógyít minden beteget. Az asztal kajla kecskeláb, egyre tágul a világ. Almabor. Almabor. Színe füstös barna lé. Ize édes nargilé. Almabor. Almabor. Csoda illat illattár. Talán tor ? Régi bál ? Csonka kupa, csonka tál. Almabor. Almabor. Lám micsoda csacska ég, élet, végre élet ég, elfogy gyenge gyertyavég, fanyar füst és szines lég, vén gazda, hü vendég. Ize cseppen piros-an, folyik, folyik sikosan. Almabor. Almabor. Most hódoló, most bókoló menüettre jár az ambituson Hébe. Kedves vár a gonoszkodó éjbe. Almabor. Almabor. Szájad hüse melege jobbik éned éneke. Csoda illat, illattár, mondd szived még mire vár ? Régi bá! ? Talán tor? A1 mabor. Almabor. rádiót. De a fejlett civilizációban, melyben elünk, szerencsére nincs t^tok: Elemért rendszeresen följelentették. A sarki lakatos éppen úgy följelentette, mint az áltailellene elektromos szerelő, a könyvkötők vádiratokat adtak be ellene, a kárpitos vérvádat emelt és az asztalos meg akarta verni. E tisztes iparosoknak .gazuk volt: Elemér kontár volt, zseniális kontár, olyan, aki megerett az akasztói ára, vétett a társadalom törvényéi ellen, elkövette a legnagyobb bűnt: diploma és okirat nélkül, egyszerűen munkából és hozzáértésből meg akart cin,. Borítsunk fátyoiib a fejleményekre. Elemért többször, súlyosan elítélték. Mit csinál most? Mint makacs bűnös, természetesen szere!, könyvet köt és megigazítja tavasszal a parkettet, amig egy napon el nem cs.pik, meg nem bélyegzik, gályára nem rakják, ahogy megíérdemli a makacs ember. Ez az Elemér jut eszembe, valahányszor a rendőr a tavasz jegyében loholni kezd a virágárus-kontárok után. a pesti utcán. Mit akarnak az emberek? Az emberek, mint a visszatérő tavaszi példa mutatja, meg akarnak élni. Elemér nem tagja semmiféle politikai pártnak, mert nem ér reá. Az emberek nem érnek reá, e korban, mely minden utcasarkon szociális jelszavakat harsog, meg várni, amig a társadalom számukra is átalakul: makacsul, önfejűért, dacosan, néha a szabályrendelet ellenére, sőt diploma és ok irat nélkül addig is élni akarnak. Ibolyából holott nem kertészek. Rádióból, holott ne1 tanúik rádiósok. Az ügynöki# ügyvédek, cimiró orvosok, a villamosjegyeit kezek mérnökök korában a társadalom tanulnia- rétegei makacsul kontárlkodnak 3 igazu' van. mikor titokban szerelnek, ahogy tanult szerelőnek igaza vaut, mikor főijeién ti a kontárt:, aki károsítja a szakmát. Mindenkinek igaza van, a rendőrnek is, miko komolyan és kevés meggyőződéssel kullog a tavasz utcán a vádi boly ásóik után. Minden kinek igaza van, különösen igy tavassal, műkor nyílik a nárcisz, süt a nap, vadászik a rendőr s az emberek fokozottabban érzik, hogy minden áron meg keli élni tz őrüli világban., — minden áron, esetleg képesítés és engedély nélkül is. S mikor az '!• lám, a társadalom és a divatos gazda-ák szemléletek minden nappal szellemesebb tökéletesebb föltételekhez köt.k a képesítés, a munkává!1 alás, a vállalkozás jogár, nem, tudom, ha becsuknak sem, me:tagadni ro- kon-szenvem Elemértől. a kontártól. akh ijedten, makacsul és szerényen, cint akar egy világiban, amely mindegyre inkább gyanakodva szemléli az embert, aki dolgozni mer, holott nincs hozzá joga. Ott még nem tartunk. hogy mindenki gyanús, aki é:. De Ottmar (arcunk, hogy mindenki gyanús kissé, ak. 1.
