Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)
1937-04-04 / 78. szám
1937 április 4. bllbn zero u* MA ORVOSILAG AJÁNLOTT, antiszeptiku- san készített és fertőtlenítő „PRIMEROS“-t használjon, mert az egészségre nézve fontos, megbízható és finom. Spanyol vendégszeretet Irta: SÁNDOR PÁL —Con su pcrmiso, Senor! (Engcdelrnevel, uram!) — mondja egy dallamos ferfihang s apró asztalomnál, velem a'.cllenben helyei foglal egy ur. Délután öt óra. Santiagoban ebben a pillanatban, aiki csak öt percre félbeszakíthatta munkáját, illatos kávéja mellett ül, a ,,City“ valamelyik ka- véházában, az Ahumadán. Santiago kedves nagyzoiással majmolja az északi teslverföid- rész, Észak-Amerika lázas üzleti ütemet. Santiago. A chilei Newyork. Az Ahumada. A Wall-Slreel. Chile üzileti életének gyújtópontja. Ide torkolnak a kábelek es szikra- távírók idegvégződé»ei. Londonná' Párizs zsaf, Berlinnel, Newyorkkal közvetlen össze- köiUetést tart. A metropolisok üteme szabályozza az életet. Megépült a Ga'le Nueva- Yor*k a maga tizenkétemcletes üzleti felhőkarcolójával, néhány lépésre tőle a Banco de Ghile, a Bolsa de Comercio, Banco Aleman Tranşaţiántico, az All America — és West Coast — kábelirodák, a Hotel Savoy s a legszebb üzletek egész sora. Gépkocsik tömör oszlopai töltik meg az utcákat, a villamosok hosszú Pullmannkocsijai, autóbuszok, hatvankilométeres tempóban kígyóznak az emberáradat sűrűjében. A kábelek ideges villany ütései hajszolják, fokozzák az élet ritmusát, ho'ott ez a nép inkább szereti a lassú, kényelmes életformát s mindenre szívesebben mondja: „Manana, Senor!“ (Holnap, uram!), ami jelenthet egy hetet is, egy hónapot is, akár egy évet is. Az elviselhetetlen külső zajt, rohanást, tör- tetést enyhiti, elviselhetővé, sőt kellemessé teszi a spanyol „cortezia“, az „etiqueta“, amit évszázadok óta a vérükkel importálnak ide a spanyolok. Külső megnyilatkozásában ez az etikett talán sokait változott; az uj hazában, de megmaradt lényege: a simaság az érintkezésben. Az illemnek ezek az íratlan szabályai köz- kincsek és kötelezőek mindenkire. Ismeri ezeket a szabályokat társadalmi különbség nélkül mindenki, az utolsó ,,roto“, rongyos, a nép nincstelen, legalsó, de szabad és boldog kasztja is. Ez is egyik oka annak, hogy azonnal megismerik maguk között az európait, a külföldit s azok balgaságait enyhe mosollyal bocsátják meg. „Gringo“ — mondják, olyan- féle gesztussal, amilyennel mi nézünk ©1 a gyermek ügyet lenikedése felelt. — Con su permiso, Senor! — mondja s- szemöldökével int. Mozdulata alig észrevehető, de benne van a legteljesebb udvariasság. önkéntelenül hasonló udvariassággal, de mélyen meghajolva, fejezem ki beleegyezésemet s ő hely elfoglal. Állás nélkül voltam abban az időben s így sok időt szentelhettem a kitűnő kávénak, melyhez korlátlan mennyiségű sütemény és vaj is járt. Az én emberem azonban siet. A City valamelyik irodájából ugrott be egy percre, asztalán még garmadával állhatnak az üzleti levelek, vagy üzletfelei várhatják. Itt. nem ,,babra“ megy a játék. Lehörptnti kávéját, int a pincérnek, fizet és elmegy. __Közben nem vedlettünk egyetlen pillantást sem egymásra: az asztaliközösség semmire sem kötelez. (De már a köszönés röpke jelenete alatt sokat tudtunk egymásról!. Tudtam, hogy ő chilei ur, feltétlenül jobb helyzetben lévő, viszont ő .is megláthatta rajtam, hogy óvilágrészi vagyok. Gringo“ — gondolta, még pedig olyan, aki csak rövid ideje, hajókázott át az óceánon. Még „zöld“. A meghajlással elárultam magam. Kis mozdulat felém a szemöldökkel, mély meghajlás feléje. Elköszöntünk; egymástól. Más ember foglalta el helyét. Annyit már megitanultam, hogy az asztál mellett ülni csak addig van jogom, míg kávémat gyorsan elfogyasztottam. Kell a hely az uj vendégeknek. Intettem a pincérnek, az asztalra teltem ZSIBÓI BÉLA Alom és valóság Álom és valóság. Két, egymással ellentétes fogalom Két különböző világ, két szembenálló halalom, mely a lét, az élet végtelenségéből induló és a messzi Jövők szürke ködébe vesző utain állandó és olykor kegyetlen harcot vív egymás ellen. Nem az álomról, a lesti és szellemi pihenésről beszélek Nem. Hanem az Álomról,, a létet megszépítő., a ködből jövőt a képzelet színes kepeivel festő Álomról. Arról az álomról, amely nem kisér végig az élet fázisain, amely az évek és valóság zuhatagában bizony nagyon gyakran megfakul, megszürkül és a növekedő küzJ- dclmekben fogyó napok árjában szétfoszlik, mint a rohanó hegyi patak vizébe ejlett színes olajcsepp. Arról az álomról beszélek, amelyet mindnyájan végigálmodlunk, de amely már nem a miénk. Amelyhez talán egy időre elvben még hii maradtunk, de amely az ébredés küszöbén hűtlenül elhagyott. Az álomról, mely egész szépségében, szinében és pompájában csak az Ifjúságé. Az ifjúság álmáról beszélek, amelyben hit és remény csillog és amelynek képét a küzdelmekben még meg nem tört akarat, a valamivé lenniakarás festi — mint később kiderül — időt nem álló színekkel a jövő könnyen foszladozó vásznára. Hányán álmodtunk, bizva karunk ifjú erejében, szorgalmunkban, igyekezetünkben! És a tudásban, amelynek apró morzsáit azok hintették elénk, akik az. élet, a valóság utait már jórészt megjárták. És ez volt a garancia, ez volt a biztosítékunk a Jövőnkre És hittük rendületlenül s kétségbe nem vonható biztonsággal, hogy azzá kell lennünk, amire praedestináltuk magunkat. Ha pedig valaki mégis letörfen, sápadt és megfogyott lélekkel elénk állt és bizonyságul mutatta magát, kézlegyintettünk. szántuk, sajnáltuk és magunkbiztos határozottsággal mondtuk: — Nem tudott jól akarni... És tovább építettük a Jövőt. Tovább törekedtünk lenni Valamivé, amivé lennünk kell Kell... mert akarjuk!! Ezt ígérte nekünk a tudás, a hit, körülöttünk minden és felettünk a csillagos ég. ... és azután?... * Egyik este az internátus előtt haladtam el. Langymeleg, tavaszváró este volt. Egyike azoknak a tavaszeleji estéknek, melyek életet, napsugarat, nyarat Ígérnek a még alvó rügyekben, a szunnyadó bimbókban és a határban lábba szökkenő vetésben. És az ősit, generációkat látott falak mögül, valamelyik ablakon át ének és muzsika szállt az utcára. Ének, amelyet mindnyájan jól ismerünk. Te is, ő is és mindenki, aki valamikor izgalmas latin és filozófia órákat becsülettel drukkolt keresztül. És szállt a muzsika és a diákajkakról zengett az ének: — Cato, Ciceró... Aztán meg, kis idő múlva: — Leteszem az érettségit — jelesre... Megálltam és hallgattam... Hallgattam, valósággal szomjaztam a régről ismer, ifjúi ambíciótól, derülátó bizakodástól fütött dalt. És — nem szégyenlem bevallani — egy kicsit fojtogatta is valami a torkomat. Valami si- rásféle. Vájjon kiben nem cinek a diákenrk lékek? Különösen, ha már rég elhaltak ajkán a hosszú délutáni stúdiumok után a zeneteremben annyiszor felcsendült, kedves melódiák. Hallgattam. Egymásután fakadt a dal, a nóta a fiuk ajkán és zengett a zongora és siria a hegedű, hogy ballag már a véndiák, hogy Igló-város ködbevész, meg a Gaudeá- must... és így tovább .. Ki tudná mind kivárni! Csöndesen, valami cdes-bu.s érzéssel eltelve indultam hazafelé. A dal még egyre csengett, szállt, mind távolabbról hangzott. így hallottam elhalkulni évekkel ezelőtt, az utót só tornavizsgán, a búcsúztatón a primusz. csengő kedves, megszokott szavát. Amikor minket siratott. Minket, akikel visszahívott az Álomvilágba, a padokba. Akiket tegnap még templomba, munkára szólított. Olyan busán, bánatosan szólt Sirt, panaszolta szemetét, barátságát Mintha csak mondta volna: — Hát csak eddig tartott?... És szállt a dal.. A fiuk nem fogytak ki a nótából, melyben benne volt minden fiatalságuk, minden reményük. Hitük az Életben, hogy szép és jó És abban az ismeretlen valamiben, amit még csak idegen szájról ismernek s amit úgy hívnak, hogy Társadalom A dal egyre halkult. A csöndes, tavaszt áhitó este arcomba kergette langymeleg lehelletét, mi végigcsókolja a csöndes utca alvó fáinak ébredést váró rügyeit. Valahol egy ablak becsapódóit, a dal elhalt Másnap ismét arra jártam. És megint hal lottam a muzsikát s ismét zengelt a dal.. És a fiuk tovább álmodnak Álmodnak tavaszt. Életet, sikert. Jövőt — amig.. Amig majd egyszer újra megszólal a primusz.csengő. ... és azután?... És azután becsukódik mögötfük egy kapu... Ott állanak a járdán, a gyalogjárón, az iskola előtt Talán egy pillanatig elgondolkoznak Valami van a kezükben. Díszes kiállítású, széprajzu papírlap. Rajta számok Sok, sok szám. Nyolc hasábon. És a papírlapon aranyozott hetükkel ez áll: DIPLOMA Aranyozott betűk!. Olyan szép, csillogó a fölirás, mint a napsugár, amely most bukkant elő a felhődarab mögül és a fiuk arcát is bearanyozza, meg a betűk csillogását i* növeli. A fiuk mosolyognak. Mennyi bizalmat, reményt és hitet, mennyi lennivágyást és akaratot dob szivükbe és lékükbe a széprajzu papírlap. És elindulnak. Az első lépés az életbe.. Mennyi minden ötlik az eszükbe. De, valamiről mégis megfeledkeztek: hogy az Álomnak — vége. És nem veszik észre és nem tudják, hogy az utca túlsó sarka felől komor léptekkel közeledik feléjük a Valóság. És a napok telnek s a napok jöttével egyre fogy, egyre vész szivükből a remény. Az arcukon, a szemükben megfakult a mosoly és az ajkuk néha keményen egymásra tapad. Pedig az aranybetüs papírlap mo9t is megvan. De mégsem mosolyognak és a kezük mégis ököibeszorul. (Vájjon felelős.e mindezért valaki?) Egyszer pedig, amikor talán éppen először sajdul szivükbe a „minden hiába“ keserű érzése, amikor belefáradtak az üres napokba. a kérésbe, a varasba, a kilincselésbe, amikor megfáradtán, féligmeddig reményí- ve.sztve indulnak haza álomromokkal lelkűkben, egy uj tavaszi estén, amely éppen olyan szép most is, mint néhány évvel ezelőtt, valahonnan az ősi falak közül talán nekik is felcsendül egy dal. És az ököl kisimul, a sze mekben talán könnycsepp is rezdüi s lelkűkbe visszaszáll a mult. Emlékek ébrednek s igy a tavaszi est néma csendjébe lopódzott muzsika és dal ölelkezésénél milyen szépen megfér együtt, mennyire kiegyenlítik egymást mull és jelen: Álom és Valóság Jk férfi-divat vezető divatiaoiai NAGY ALBUMOK: Fashion for Gentlemen (ţţ színes táblával, 3 szabásmintával) 300 lej. — London Styles (4? szenes táblával, 4 szabásmintával) 360 lej. — The Gentleman (30 színe.» táblával, 8 szabásmintával szövetmintákkal) 630 lej. — Carlton Fashion (24 színes táblával) 360 lej. KIS FLRFI-DIVATLAPOK: Men's Fashion (színes képekkel) 90 lej. — Fashion for Gentlemen feines képekkel) 90 lej. — Tailoring News (színes képekkel) 40 lej. — L'Elegance Masculine 40 lej. — The Gentleman 96 lej. — English Fashion 150 lej. — Kaphatók az ELLENZÉK könyvosztályában Gluj, Pkt* Unirii. Vidékre utánvétre* is azonnal szállítják. Ki# lapok rendelésénél a pénzt kérjük előre, phis io lejt beküldeni, nészül az amerikai emigránsok goíhai almanachja NEWYORK. április hó. Egyre emelkedik azoknak az orosz emigránsok száma, -afJkik az Egyesült-Államokban egytkoni nagyhercegeknek, grófoknak, vagy más arisztokratáknak jáitszák magukat. Az Amerikába emigrált orosz arisz'tokralák ezért elhatározták, hogy egy könyvet adnak ki, amely az összes Amerikában letelepedett orosz arisztokraták származását és családfáját fogja tartalmazni. A könyvet joggal 'lehet az Amerikában élő orosz emigránsok gólhaii almanach jánalk nevezni. E védekező lépésre a sofőr Gagarin herceg, a szabásznő Gorcsakova és az elárusitónő Blatinskája hercegnők adták meg az ötletet. A családi okmányokat átadták a rendőrségnek és ennék ellenében a rendőrség igazolványt állított ki, amely igazolja az arisztokrata származás valódiságát. a kávé, sütemény és vaj egységárát, az egy peso*!. — Esta arreglada, Senor! (El van intézve, uram!) — kiáltja felém s tovább rohan a kávés, meg tejeskannákkal. A pesomal otthagyja az asztalon. A következő pillanatban elfogom fehér kabátja szárnyát. — Megállj, barátom! tévedsz! még nem fizettem meg a kávémat! — Az az ur, aki elment, kifizette az önét is, uram. — ? ? ? Meglepődtem a chilei ur egyszerűen vendégének tekintett. A kávé megfizetése, a vendéglátó házigazda apró ikis gesztusa volt felém, az idegen felé, aki most jöttem messze idegenből az ő országába. Érezzem magam otthon, — jelentette apró figyelme. ,,Es|a en su casa, Senor“ (Saját házában van, uram!) — mondja a gazda vendégének első -látogatásakor s bucsuzásakor: „Ya conocc su casa, Senor! (Most már ismeri a házat, amely az öné, uram!) „Esta en su pais, Senor!“ (Saját hazájában van, uram!) — mondotta nekem a chilei ur gesztusa. Szívesen látott vendég vagyok. Első álmélkodásomból felocsúdva, viszonozni akartam a meglepő figyelmet. Az ur azonban elment. Biztos, hogy sohasem fogok ráismerni. Még nem sok különbségei tudtam akkoriban tenni arc- és arc között. Asztalomnál ismét egy chilei foglalt helyet. Ismeretlen, mint az előbbi. Talán sohasem fogunk mégegyszer találkozni. Neki fogom viszonozni a kapott figyelmet. Megint intettem a pincérnek. Fülébe súgjam halkan, hogy kifizetem uj aszta társam kávéját. Nyújtottam a pesomat. Visszatolta a kezemet s ajkán azzal a mosollyal, mely nélkül alig tudnak a ,,gringo“-ra nézni, mondta magyarázókig. — Es un chíleno, Senor! (Ez egy chilei, uram!) — 5 azzal elrobogott a következő asztal felé... A szolga nem szólhat bele ura dolgába... Ugyanez megtörtént velem számtalanszor az első időben, villanyoson, autóbuszon is. Hogy a mellettem ülő ur mindjár két jegyet váltolt, számomra is egyet, meg sem lehetett köszönni, olyan magátólértetődő volt ez Már a kalauz is a chilei fee nyújtja a jegyeket, meg sem lehet előzni. Csaknem általános szokás, mindjárt a szomszédért is fizetni. Különösen ha nőről van szó. De minden tolakodó gondolat nélkül, minden (kötelezettség nélkül még köszönet sem jár érte. Megfigyeltem olyan esetet is, amikor egv ur, Valdiviától Santiagóig fizette ki ismerei len utitársnője vasúti jegyét. 150 pesoba ke rült. Hálókocsival. Ez csaknem 4 ezer lej Ná’unk ma főtisztviselő; fizetés.
