Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)
1937-04-04 / 78. szám
1937 április 4. A drága lakoma A köztudatba már régen belevésődött, hogy a diák-ember nem szokott dúskálni földi javakban s a fárasztó, unalmas magoláshoz elég gyakran korrogó gyomra szolgáltatja a szórakoztató zenét; különösen az olyan súlyosabb esetben, mikor a kosztpénzt az „előre nem látott kiadások“ emésztik feli A fent vázolt állapot szóról-szóra, sőt betüről-betüre ráillett arra a három künnlakó főiskolai polgárra, akik a város végén, egy nyomorúságos szobában ütöttek tanyát s akik sorsdöntő tanakodásba fogtak afölött, hogy a nagy csütörtöki vacsora idejét, mely olyan sivár kilátások mellett szakadt rájuk, milyen kifogással tagadják le türelmetlen gyomruk előtt. Holnap nagypéntek lesz, mikor a Megváltó Urunk iránti kegyelet teljes böjtöt ir elő, szombaton már indulnának legációba, ahol még senki sem halt éhen. De ez a csütörtök... ezzel ki kellene valahogy egyezni. A tanácskozás belenyúlt a késő éjszakába, amire a fiuk arról eszméltek rá, hogy a szomszéd zsidó kakasa kötelességtudóan elkukorékolta magát. Amíg azonban az első nagycsütörtök emlékezetes éjszakáján Péter apostol a kakasszó hallatára keserves sírásra fakadt; Józsit, a diákok vezérkolomposát a váratlan éjjeli zene ellenkezőleg, nagyon megörvendeztette. A pontos ,,éjjeli ör‘‘ hangja ugyanis azt a gondolatszikrát pattantotta ki agyából, hogy ahol kakas van, ott tynkok is szokta lenni s c tudományos ötletét közölte a tanács többi tagjaival is. Az értekezlet azzal a szótöbbséges határozattal végződött, hogy Józsi késedelem nélkül, gyakorlatilag győződjön meg elmélete helyességéről. Átlopózott a baromfitól Hoz s a keze ügyébe eső fércének a nyakát szelíden kitapogatván, azt egy villámgyors csavarással megforgatta a saját tengelye körül, úgy, hogy szegény állatnak nem volt ideje még egy nyikkanással sem tiltakozni e goromba eljárás ellen. Miután a néma játék még két más elítélttel megismétlődött, vakmerő barátunk diadalmas csatakiáltással érkezett visz- sza társaihoz a három férce kíséretében. Mivelhogy az éjszaka is kezdette felmondani a szolgálatot, a fiuk nem sokat teketóriáztak, hanem felosztották maguk között a szerepeket s rövidesen olyan vacsorát penderítettek, hogy még a zsidó is megnyalta volna a száját tőle, ha az nem lett volna kétszeresen — „tréfli“. * Azt rebesgetik a bölcsek, hogy amit két ember tud, az már nem titok. Ez esetben soron kívül három ember is keményen tartotta volna közös titkát a saját, jól felfogott érdekében; de a hiba ott volt, hogy a dologba egy negyedik, érdektelen fél, a háziasszony is önkényesen beavatta magát, aki meghallotta a szokatlan éjféli sürgés-forgást s nem tudott erőt venni kiváncsi természetén, hogy be ne leskelődjék a diákok szobájába s ki ne hallgassa beszédjüket is. Még ez a körülmény sem lett volna olyan veszedelmes, ha Ágnis néninek nincs egy olyan fogyatkozása, mely miatt szerfelett restelkedett s melyet éppen ezért gondosan takargatott: az ábécével erősen hadilábon állott. S az ostoba Jóska éppen ebbe a gyöngéjébe talált belebotlani. Levele érkezett ugyanis, melyet Ágnis néni kézbesített neki s mikor Jóska kissé hitetlenkedve fogadta a hirt, a buzgó nénike szaporán bizonygatta, hogy tévedésről szó sem lehet. — Nézze, milyen szépen van címezve: Tekintetes Kaczor József urnák — lelkendezett az asszonyság s ujjúval mutatta 41 cifra betűs nevet. — Mi a szösz, Ágnis néni — szólta el magát nevetve a diák — hát maga igy is tud olvasni? — Hogyne tudnék, lelkem? Mindig is tudtam — ömledezett Ágnis néni dagadó büszkeséggel. — No csak azért kérdeztem, — ka- jánkodott Józsi —, mert fordítva tartja kezében a levelet... Az öreg asszony fakó orcája bíborvörösre gyulladt, a gyűlöletes levelet ledobta a földre s csacsogó lakóját szó nélkül faképnél hagyta. A sajgó szégyen könnybe borította szemét, hiszen ilyen országos gyalázat soha még messziről sem érte viharos életében. Hogy valamit könnyítsen szivbéli nehéz indulatján, át- sietetf a zsidóhoz és kitalálta neki a Jóska viselt dolgát. * A zsidó gyanúja eleitől fogva a három jó madár felé terelődött, de nem volt semmi bizonyítéka s azért nagyon megörült az Ágnis néni értékes vallomásának. Át is sietett azonnal a diák-tanyára. — Szerencsés jó napot kívánok az uraknak — nyitott rájuk emelt hangon. — Erre a jó kívánságra éppen nagy szükségünk van, Grün ur. Egyébként minek köszönhetjük ezt a megtisztelő látogatást9 — kérdezte Jóska vegyes érzelmekkel. — Azokért a bizonyos tyúkokért jöttem. — Ha mi tudnák, hogy miféle tyu kokról van szó?/... — Amik átrepültek ide. — Annál messzébbre lakunk mi Grün úrtól, hogy a tyúkjai idáig repülhetnének. — Én is azt hiszem, hogy inkább hozták őket. — Kedves Grün ur, én nyugodt lelkiismerettel magamra olvasom az átkot, hogy száradjon el mindakét kezem, ha csak „egy“ ujjal nyúltam a tyúkjaihoz. — Ne úgy átkozódjék Kaczor ur — árverezett a zsidó —, hanem mondja úgy, hogy a nyelvét egye meg a fene, ha megizlelte a húsúkat. — Remélem Grün ur, hogy maga nem pap, aki itt engem hatra-vakra eskessen. — Óh, kérem szépen, dehogy is vagyok pap, én csak egy szegény kárval'- lott zsidó vagyok, aki esketés nélkül könyörög három rongyos forintért, az ellopott három szép fércéért. Az egyik a feleségem kedvence volt... Na elég csúnya dolog. — Nézze szomszéd ur, — fagyosko- dott Jóska —, először is, ha nekem 3 forintom volna, szóba sem állnék magával, másodszor meg nincs semmi közöm a fércéihez. — De volt. — Hogy meri ezt állítani9 — Nem én állítom, hanem egy igaz tanú. — Ki az a gazember? — Az egy igen becsületes, drága jó lélek: a háziasszonyuk. Ha elfelejtették volna, ő pontosan megmondja, hogy ki emelte el kövér tyúkjaimat, melyik kopfff ezen elvünkhöz híven P FÉRFI és GYERMEK RUHÁZATI cikkeinket, csakis saját detail eláruld sitó szerveink utján árusítjuk Hogy TRANSYLVANIAI vevőink számára, megkönnyítsük az elismerten kitűnő minőségű ,,CEHO‘’ ruházati cikkek beszerzését A siker névtelen pasztotta meg, melyik forgatta a nyársat s a tollú a padlásnak melyik szegletében van eldugva. De nem akarok én itt veszekedni az urakkal. Megyek oda, ahol türelmesebben meghallgatnak. A diákban megfagyott a szó. Minden- nünnen inkább várta a támadást, mint erről az oldalról. Nem volt mit tenni, le kellett szállani a ló hátáról s gyalog- szerrel tárgyalni a zsidóval, aki egy csomó sikertelen alkudozás után megkapta a 3 forintját. * Kaczor Jóskának nem nagy fejtörésébe került rájönni arra. hogy háziasz- szonyukat alighanem az az átkozott levél-eset fordíthatta el az ök ,,igaz“ ügyüktől. Fancsali Sándor. r • X. A sugónő Nézőnek fogalma sincs, hogy milyen fontos, milyen rendkivül fontos ember Patyi, azaz, bocsánat, Izsó Mikllósné, Szántó Mária, aki most nyolc éve véletlenül végigsu- gotit egy előadást és azóta ott is maradt a sugólyukban, mert olyan súgó nincs több a világon. (Ahogy valaki a társalgóban megjegyezte: a népszerű Patyi a súgók 'királya.) Talán azér-L olyan pompás súgó Izsó Mik- lósné, mert úgy ismeri a színpadot, mint a tenyerét, öt évig volt fénykorában színésznő Szegeden, a Wengerkákban játszott, meg az Aranyemberben Noémit és sok más nagy naiva szerepet, de erről a világért sem akar beszélni. Egyáltalán nem is akar magáról beszélni. De beszélnek htílyolte a színészeik, akik senkit úgy meg nem becsülnek, minit őt Amint mondják, már az nyugalom és biztonság a legnagydbb premier előtt, ha tudják, hogy Patyi ül a sugólyukban. Mert ő nemcsak súg. Vezényli az előadást, in- strukc'iókat ad, mutatja illető színésznek, hogy most nyomja meg például a csengőt', most emelje fel a telefonkagylót, most imitálja a nevetést, most csinálja a sírást. Amellett ő a legszigorúbb kritikus, véleményére mindeníki esküszik, ha. Patyi azt mondja valakinek: ma nagyon jó voltál, akikor az a színész mérget vehet, hogy tényleg nagyon jó volt, de ezt Patyi csak a legritkább esetben mondja. Hallatlan szigorú, igazságos és legjobb barátaival sem elfogult. Mindenkit szeret és mindenki szereti. Kedves,, derűs, szellemes asszony. Előadás előtt minden ,szi- nész jelentkezik nála, ikopog a vasfüggönyön, hogy: Patyi itt vagyok! Mindenkinek saját külön jelszava van a számára. És előadás alatt nem lehet semmi baj, ment kedvenc súgójuk vigyáz rájuk. — Nagyságos asszony, szereti a mesterségét? — Iklérdem tőle. — Szeretem — mondja —, pedig nem nagy gyönyörűség. A sugólyuik a legegészségtelenebb pont a színházban, az ember tüdejébe szál a por, huzat van s bizony az is előfordult velem egy kisvárosban, hogy előadás alatt két hatalmas patkány hancuro- zott a lábamon. S nekem nyugodtan ki kellett tartanom, mert a súgó olyan, mint a A reuma az szüleieket, ismokceá és a szivei — Jaj,a reuma összetört: csontjaimat! — Egyetlen egy orvosság van ez e - len : reggel és este egy Carmo.*-cs bedörzsölés. *) Carinol a legjobb bedörzsöíőszer meghűlés és gripa, reumatikus fájdalmak és láz ellen. Ara üvegenként Lei 22. hajóskapitány, az nem hagyhatja cl a fedélzetet senki előtit. — Legyen szives, mondja meg: volt-e előadás alatt már valami nagy zavara, vagy kellemetlensége? — Nem volt énnekem nyolc év alatt. Hacsak az nem volt kellemetlen, mikor egy színész bejött a színpadra és elkezdte mondani a szerepét — de hátulról előre. Nem tudom rm történt vele, de a szerepe legutolsó mondatánál kezdte, szépen bemondta a happy endet. Erre ki kelleti találnom a számára valami elfogadható mondókat, hogy ne legyen botrány. De ez se nekem volt kellemetlen, hanem neki. — De hiszen ez hallatlan szellemi teljesítmény! — Ugyan, dehogy. Nagyon gyakori eset, hogy valami zavar támad és rögtönöz nőn-! kell valamit. Hát rögitönzök. — Mondja, nagyságos asszony, ki az, akinek nagyon súgni kell és ki az, aki mindig jói tudja a szerepet. Határozottan felel: — Kérem, én ilyen diszkrét kérdésekre nem felelek. — Hát, akkor meséljen valamit a kislányáról. — Mit meséljek? Bizony szerettem voina, ha valami reális pályát választ. De nem lehetett vele bírni. Remélem, megsegíti a jó Isten. — Panni ügyes kislány. Láttam a Jöjjön elsején-ben, meg a Hulló falevél-ben. Biztos jó színésznő lesz belőle. — Az: mondják, nem tehetségtelen gyerek. Tényleg szigorú ez a kedves Patyi. S hogy Ítélete milyen sokat jelent, arra még egy példái mondok el. A szinház most készülő ,,házi operettjének“ a Házasság mutyiiban-nalk egyik szerzője pár nappal ezelőtt boldogan jelentette k'i: — Most már nem félek a premiertől. Még Patyinak is tetszett a darab! És mosta még egy kérdést: — Mi kell ahhoz, hogy valaki jó súgó legyen? — Szinpadismeret, szinpadszerefet és lelkiismeretesség — válaszol Izsó Miklósné határozottan. Az ügyelő csönget. Csak még ennyit: — Mit súg szívesebben, prózát, vagy operettet? — Mióta két súgó van s itt van a Schwartz is, azóta én már csak prózát súgok, — Hanem valamit súgóit magának — mondja —, jobban is szeretem a prózai darabol . És mennek a próbára. Naiva és hősnő, jellemszinész é; hős és Izsóné, a kapitány. (M. L.)
