Ellenzék, 1937. március (58. évfolyam, 50-74. szám)
1937-03-17 / 63. szám
1937 március 17. ELLENZÉK MA 40 ÉVE *S 1897 március 16-án a március 15-érői szóló beszámolóknak nyílt a legtöbb hely. A vezércikk hasábjain Nagy Károly teológiai tanár „Kossuth és szellemünk“ címmel mondott pohárköszöntőiét közlik. A szokásos redouti ünnepélyen Kenessey Béla teológiai igazgató mondott ünnepi beszédet. A Földközi-tenger viharos. A krétai forradalom annyiban ért célt, hogy a görög-török háboru kitörése már csak napok kérdése, bár Delijánisz miniszterelnök Athénban békés hangokat penget. A nagyhatalmak elhatározták, hogy Krétát s a legtöbb görög kikötőt körülzárják, de a nyugalom és béke helyreálltával Krétának önkormányzatot adnak. Németország nagyban készül a második birodalom első császárának, az öreg Vilmos 100-ik születésnapjára. Kölcsey Ferencnek szülőmegyéjében szobrot emelnek. A leleplező beszédet Bari ha Miklós fogja mondani. Lapunk sorozatosan közli a Menza Akadémiára befolyt nagyszabású adakozást. Szász Gero esperes, a hires költő lemondott az egyházkerületi fö- jegyzöségröl és püspökhelyettesi állásáról. ,4 város a sétatéren nagyarányú építkezéseket folytat. Nemsokára elkészül az uj kioszk és korcsolyacsarnok. A hírlapírók Itthon köre nagyszabású estélyt rendezett, amelyen a legnagyobb sikert aratta ifj. Téglás Gábor megzenésített költeménye: Az utolsó levél; a kör este Pósa Lajos, az Emke-estére érkező iró tiszteletére társas vacsorát rendez. A színház március 15-én ünnepi előadásul Szigeti József színmüvét: Toldi Miklóst játszotta, amelynek főszereplői voltak: E. Kovács Gyula és Szentgyörgyi István. Este a hires Lili cimü operett került színre, amelyben Áldor Juliska, Kassai Károly, Vendrei Ferenc nagy tetszést értek el. HegSiaii gféf Teleki Sásndorfié BUDAPEST, március 16. Tegnap reggel 9 órakor egyik budapesti szanatóriumban hosszas szenvedés után meghalt gróf Teleki Sándorné. Az elhunytnak „Szikra" álnév alatt irt könyvei annakidején nagy olvasottságnak örvendtek. Temetése március 18-án délben lesz a Farkasréti temetőben. Gr. Teleki Sándorné 73 éves volt. Újabb antiszemita tüntetések a varsói egyetemen VARSÓ, március 16. Ma újabb zsidóellenes tüntetések voltak a műegyetemen. Két zsidó diákot megsebesítettek. Két öngyilkosság gyógyíthatatlan betegség m/'att. Sft.-Gheorghe-röl jeftentiik: Két ön- gyilkosság tartja izgalomban a Treiscaune- raegyei Zabala község lakosságát. Szombat délután Sas Lujza 44 évié® módos földműves asszony, akit legutóbb szélütés ért. bevonsz olt a magát az éléskamrába és ott felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már nem volt benne élet. — Alig mult el az első öngyilkosság izgalma, JoháRi János 71 ^esztendős gazdálkodó halálhírét hozták. A gazdálkodó már hosszabb ideje fájdalmas és gyógyíthatatlan betegségben szenvedett és kínjai elő] a halálban keresett menekülést. Az ügyészség elrendelte a két öngyilkosság körülményeinek fel derítését. Ä iérfbdhiai ®ezei® dwatiapi&s NAGY ALBUMOK: Fashion for Gentlemen (3$ színen táblával, 3 szabásmintával) 300 lej. — London Styles (48 színes táblával, 4 szabásmintával) 360 lej. — The Gentleman ^ (30 színen táblával, 8 szabásmintával, szövetmintákkal) 650 lej. — Carlton Fashion (24 szines táblával) 360 lej. KIS FÉRFI-DIVATLAPOK: Men's Fashion (színes képekkel) 90 lej. — Fasbon for Gentlemen (ezines képekkel) 90 lej. — Tailoring News (szines képekkel) 40 lej. — L'Elegance Masculine 40 lej. — The Gentleman 96 lej. — English Fashion işo lej. — Kaphatók az ELLENZÉK könyvosztáiyában Cluj, Plata Unirii. Vidékre utánvétté' is azonnal szállítjuk. Kis lapok rendelésénél a pénzt kérjük előre, plus 10 lejt beküldeni. Minta hogy a cukrot, vagy a gyufát az országban mindenütt egységesen szabott árban árusítják, ép úgy a „REŞIŢA" ekéket is az ország összes kereskedői alanti egységes árakon kötelesek árusítani. A LEGJARATOSABB EKÉK J E G ¥?Z:É K E : TÍPUS Kgr. L E I Egyetemes könnyű eke D5RU.... Egyetemes eke D5MN.. ____ Eke RSB5N __________________ Eke ESB4 „ Eke ESB5 .................. Hajlított gerendélyü eke B5R .. .. Basarabiai OK5 eke ........ Váltó eke UW4 ______________ Váltó eke UW5 60 64 68 80 73 65 53 81 88 1650, 1750, 1675, 1925, 1825, 1600, 1450, 2275, 2500.Kétbarázdás eke :RG2B _______j Káibafázááseke DBTÖO ___ Kéttagú fogas-borona nem váltható fogakkal ______________ Kéttagú fogas - borona csavarral megerősített fogakkal ............... Kéttagú fogas-borona rögzített kerettel ...................................... Kapáló RE ....................................... Takarmányvágó D14 .....................% Kukorica-morzsoló R.O. _____ Kukorica veíögép 2 soros.. .. .. Kgr. m mm 42 431 62 43 im 80 50 I 2400- 3375.—d 775850.1525. 1075. 29GÖ.-I 2300.1675.A többi típusokról kérje 40-es számú árjegyzékünket bármelyik szaküzletben. i MEZŐGAZDÁK! az UZINELE Şl DOMENIILE DIN REŞIJA S.A. cég által évenként gyártott 30.000 darab gazdasági eszköz az összes próbákon ép oly jónak, tartósnak és gazdaságosnak bizonyult, mint bármely külföldi gyártmány és ENNEK DACÁRA 30—60%-AL OLCSÓBB volnának ekéink kaphatok, forduljon : „SOCÖME1“ S. A. BUCUREŞTI, STR. CAMPINEANU, * Céghez A Brxiu-mereny'et mini* Menesztették a Iasi-i hatósági személyek nagy részét A Bratu rektor ellen elkövetett merényletből kifolyólag q belügyminisztérium nagyobb változásokat eszközölt a Iasi-i hatóságok ina - nyitásában. Ovid Macélárut, a sziguranca körzeti felügyelőjét vissza rendeljék Ghior- ghescu alezredes csendőrfelügyelőt Cbisinau- ba helyezték áit, Lascar őrnagyot és Pop főhadnagyot szintén visszahívták és rendelkezési állományba helyezték. Stambolúu rend- őrprefektuist a hónap végé nmenesztik, öt a községi választásokon fogják jelöltetni. A hónap végén több áthelyezésre kerül sor a birói karban is, Coroi táblai főügyészt leváltják. VICHY ÁSVÁNYVIZEK, A FRANCIA ÁLLAM GYÓGYFORRÁSAI VICHY CELESTINS CUKORBAJ. VESE- ÉS HÓLYAGBÁNTALMAK. KOSZVÉNY ÉS ARTRI- TIZMUS GYÓGYÍTÁSÁRA. te-Cr VICHY GRANDE GRILLE MÁJBAJOK ÉS EPE- BANTALMAK ellen. VICHY HOPITAL GYOMOR- ÉS BÉLBANTAL- MAK GYÓGYÍTÁSÁRA. (APHATO MINDEN FŰSZER ÜZLETBEN ti GYO&Y&ZÖUARBAN VICHY Erdély réttér« | Kardot MÜd6» Utódai Tűr>i>oéré-Ar*d Kaszárnyát borított el és nyomott össze a lavina MILANO, március 1(3. Az olasz—oszfrák határon lévő karinthiai Alpokban, a Promosio szorosban egy hógör geteg teljesen betemette a határőrök kaszár nyáját, mely a hatalmas nyomás következtében össze is omlott. Szerencsére a határőr- katonák kevéssel azelőtt gyakorlatra indultaié és igy emberéletben nem esett kár. Bomba a citromszátHtmánybau NIZZA, március lő. Egy narancskereskedö tegnap a spanyol Valenciából érkezett oitromszálLitmány egyik ládájában bombát fedezett fel. A bomb, gyujtózsinorja égett volt és szerencsére a bomba nem robbant fel. A vizsgálat meg indult. A kereskedő kijelentette, hogy né hány nappal ezelőtt szerezte meg a spanyo köztársasági kormánytól Valencia tartomme narancs és citromtermésének egyedárusitás, jogát. Nagy román siker a prágai tavaszi wâsâf&r PRÁGA, március lő. A tavaszi vásár tegnap véget ért. Románia gyönyörű kiáilitási csarnokával hatalmas sikert aratott. Többezer látogató tekintette meg a román termékeket. Rendkívüli sikere volt a román fajboroknak, kerámiáknak és szőtteseknek.