Ellenzék, 1937. március (58. évfolyam, 50-74. szám)
1937-03-14 / 61. szám
1937 március 14. ELLENZÉK 9 BÁRD OSZKÁR: ÖREGEDÉS Az öregedés furcsa élmény: mind közelebb jönnek az ősök, de szavak, miket tegnap mondtam, egyre kevésbbé ismerősök. Jelzők, melyektől égve égtem s igék, melyek legendák voltak, ma már homályos, halk emlékek s oly érthetetlenül kopottak. A lázas, szent fogadások, hogy maradok ifjú és balga, mind elmúltak: krisztustövisnél mélyebb csoda a szentelt barka. S a fergeteges garjedelmek, hogy összezúzok minden régit, elpihentek: már mi sem lázit, de minden, minden, minden békit Tudom, a földön sok mindenek meg kell változni s szent, ki épit, de mért volna az bűn, ha halkan örülni tudsz azon, mi szép itt? Ti ujjongjatok, ha a múló szokások, dogmák megremegnek, én örülök a változhatlan hegyek, völgyek és tengereknek. Az öregedés furcsa élmény, mind közelebb jönnek az ősök, és szavak, miket tegnap mondtam, egyre kevésbbé ismerősök. Olvassa e* a Scheck arevlz üvegen levő ki» könyvecskét. Látni fogja, hogy csak az alaposan megtisztított bor friss és szép, csak ez bir az egészséges szépség vorv zóerejével. Scherk arcviz tökéle» ^ tesen megtisztítja a bort és az arcot ruganyossá, gyengéddé e y \ és ró^rzsássá teszi. Üvegek á 62,103,164,300,475 SCHERE '4^4 • H £ W I «ti __ Oastano-Kőszeghy Marianne Ismeritek Parisban az Ile de Saint Louis t? A szabálytalan alakú kis szigetet, mely a maga sajátságos elkülönültségében bizarr és magános folytatását képezi jóval tekintélyesebb testvérének, a Ciíé-nek. Mialatt azonban a Cité élete még csupa elevenség, lüktető forgalom, járókelők szakadatban hullámzása az igazságügyi paloták, a Sainte Chapelle, a Hotel Dieu és a Notre Dame monumentális műemlékei előtt, addig az a másik, a szerény kis testvér elzárkózva él a maga saját csöndes világában. Keskeny híd választja el e Szent Lajosról elnevezett szigetet a Cité mozgalmától és aki áthalad rajta, egyszerre egészen más, régies környezetben találja magát. Néptelen, magános és szomorú hely ez — és mégis van varázsa. Valami külünös, egészen egyéni, megmagyarázhatatlan varázs, melyet csak azok érezhetnek át igazán, akik már sokszor jártak erre. Akik szeretik Parist. A Morgue nincs messze innen. * Az Ile de Saint Louis elhagyatott rakpartjának túlsó oldalán egy másik, hatalmas híd vezet a Szajna balpartjára. A Pont de Tour- non ez. Széles, régimódi hid, melyen a legszédületesebb autóforgalom mellett is kényelmesen döcöghetnek a vásárcsarnokok felé igyekező szekerek. A Quartier Latin diákjai legtöbbször itt szoktak átvágni a johboldal- ra; egyéb fontossága a hídnak igazán nincsen. Első látásra tehát olyan ez a Pont de Tour- non, mint a legtöbb hid Parisban. Legfeljebb még az, hogy innen nagyon szépen lehet látni a szemben trónoló Notre Dame négyszögletes tornyait és holdfényben a Cité háromszöge valóban bűvös képet nyújt. Azonban, aki nem sokat törődik e csábító szomszédsággal és lassan megy a hídon előre, hirtelen meghökkenve áll meg. A hid közepén, grandiózusán és fönségesen, óriási, a felhőkbe törő talapzaton, hátat fordítva Parisnak, az életnek és mindennek, ami még földi és hivogató, arccal a Szajnára, a város túlsó, szegényebb oldalára nézve, ott áll Jézus, a Megváltó. Szobra ott emelkedik a Pont de Tournon középső pillérére emelt külön talapzaton, hihetetlennek tetsző magasságban, égbetörően és lenyűgözően. A szobor modern. Nem régen hegyezték oda. Úgy mondják, Parisban ezen a hidon kószál éjjelente a legtöbb öngyilkosjelölt. * Most is éjszaka van. Holdfény és olcsó romantika. A Szajna tényleg nem mutat rosz- szu! e késői órában. Legalább is így állapítja meg az a fáradt asszony, kinek karcsú figurája most bukkan fel éppen a Pont de Tournon közepén, egy pillér mögött. Ott all a hid korlátjánál és nézi a vizet. Nagyon késő van csakugyan A Notre Dame loronyórája már régen elütötte a kettőt. A hold ezüstösen táncol a Szajna felületén. Mennyi titok, menyi gyötrelem, menynyi hiábavaló vergődés talált végtelenül egyszerű megoldásra ez áriatlan simaságu. alattomosan csillogó víz alatt! Viharzó problémák. mérhetetlen emberi szenvedések egyszerre szűntek meg a Szajna fenekén. Azok. akiket ölt a bűntudat, azok, akik viszont nem voltak bűnösök, csak a nyomor sodorta őket a kétségbeesés legsötétebb kavernáiba; azok, akik mindent megismertek ezen a fölÄ hid legendája dön és akiknek immár mindenből elég volt, — azoknak jó a Szajna is... Ilyen gondolatok kergetik egymást az elfáradt asszony lelkében. Ki ez a nő? Nem fontos. Egy a rengeteg, a millió elátkozott nincstelen közül, egy azok közül, akiknek szenvedés a ma és borzalom a holnap. Asszony, boldogtalan pária, amilyen annyi vergődik ezen a világon, vergődik Párisban és vergődik ezen a végzetes hidon. Nagyon fáradt szegény és nagyon kimerült. Nézi a vizet, sokáig, merően. Egyedül van. Negyedórával előbb még itt sétált egy rendőr, Most már az is messze jár. Az asszony oly fáradt. Nem is éber már, a feje egy káosz. Agyában zűrzavaros képek vad vihara kergetőzik, — az az állapot ez. amikor már megszűnik minden határvonal az álom és ébrenlét között. Egy utolsó, egy rettenetes erőfeszítés kell csak és mindennek vége lesz. Megragadja a korlátot. Nagynehe- zen feltornázza magát, — azonban egy másodpercre meginog. Nem valami ügyes tornász, — az ugrás nem sikerül. A mi szegény asszonykánk elfáradt teste mégsem zuhan a Szajnába; a ravasz víztükör mélyéből felvi- gyorgó démonok hiába nyújtogatják feléje ördögi karjaikat. Az öngyilkosjelölt tompán esiik vissza a gyalogjáróra. Ott marad lent, mint rosszul öszekötözött, hitvány kis csomag, a híd piszkos kövezetén. Félálomban hever és nem mozdul. A dermesztő fáradtság körülfonja, átöleli nyomorult testét; átöleli, melengeti annyi szeretettel, annyi gyöngédséggel, amilyenben ennek a silány kis életnek sohasem volt része. Álomba merüli, ott, az ut szemétjében és álmában csodálatos fényesség, biztató láthatár irgalmas derűje sugárzik leié. Egyszerre mit lát! Látja a hidat, látja a helyet, ahonnan az imént akarta magát levetni a Szajnába. És látja, valóságosan, határozottan, csalhatatlanul látja a szobrot, Jézus szobrát és ez a szobor most megmozdul! A Megváltó leszáll onnan, a magasabból, —- igen, leszáll és könnyű, óh, olyan könnyű léptekkel,, hogy lába se éri a földet! — megindul feléje. Öfeléje indul, lebeg, végül hozzálép és megáll előtte. Lehajol és megsimogatja a homlokát. Óh, ez a simogatás! Jóságos és isteni érintés, csupa megbocsátás és szeretet Szeretet az elesettek iránt, szeretet a bűnösök, a nyomorultak, az utolsók iránt, akiknek számára e föld nagyjainak bölcseségéből immár nem létezik kegyelem. Szeretet, az a mindenek- fölött való, fclmagasztosult szeretet, mely nem ismer különbséget ember és ember között. A Megváltó simogatása ez és e fönséges érintés •lenyűgöző kiáramlása közt, az idegen asz- szony füle mintha tompán, határtalan távol Ságokból hallaná az isteni hangot: — Menj vissza! Még éihet.sz, még lehetnek emberek, — boldogtalanok, mint te, elhagyottak, mint te, akiknek szükségük lesz read. Még várhatnak reád is olyan feladatok, melyek betöltése boldoggá lehet. Ne dobd el könnyelműen az életet, a legnagyobb, csodás ajándékot, melyet az Isten adott. Ne tedd azta mert hiszen ezzel mérhe;et!enü! megszomorit3sz engem. Jézust. Mert tudd meg, én most megmondom neked, — valahányszor eldobta egv ember magától az életet ezen a szörnyű hidon, — ugyanannyi könny fagyott odafönn az én kőorcámra... A Megváltó hangja mintha remegne. És az asszony, szegény kis öngyilkosjelölt, - pillanatban mintha valami különös, ismeretlen kis nedvességet erezne összecsapzotl fürtjei fölött. A Megváltó könnycseppje ott rezeg a homlokán. Azután megint nem tud sémimről. A mindent elbontó fáradtság ólomnehéz álomba bénítja kimerült tagjait. Alszik sokáig, mélyen, mint rosszul összekötözött, hitvány kis csomag a hid piszkos kövezeten. A nap lángoló sugárzással ébredt Paris fölött. Izzó vörös sávokon emelkedett a Szajna, a régi szürke házak, a patinás templom- tornyok fölé. Elborította fényességével az ébredező várost, az egész nagy, tülekedő Párást, jó és rossz emberek hajlékait. Hajnalodon. A hidon is lassankint világos lett minden. Józanul és nappaliasan áradt a fény és megvilágított egy földön heverő alakot, nem messze Krisztus szobrától. Az alak lassan-lassan megmozdult. Asszo nyi test körvonalai bontakoztak ki az olcsó rongyokból, ahogy nehezen, fáradtan feltá pászkodott. Kicsit csodálkozva, még félig ká bultan nézett maga körül. Egyszerre újra em lékezett. Vele szemben, fönséges némaságban és mozdulatlanul, ott állt a Megváltó szobra. Az asszony a homlokához kapott. Az isteni könnycsepp ott volt most is, érintetlenül; csodálatos, nemes gyöngyszemmé fagyva a homlokán. Hirtelen felugrott. Egy utolsó, kimondhatatlan hálától túláradó pillantást vetve a néma szobor felé, — megindult Szent Lajos szigetének irányában. Sietett, rohant előre. Felemelt fejjel, a napba nézve ment újra Paris, a város, az élet felé. A híd végében egy rendőr alakja tűnt föl. Az asszony gyorsan sietett el mellette. A rendőr utána nézett. Kicsit furcsán elmosolyodott. Megcsóválta a fejét. Azután megint bandukolt tovább, szokott ellenőrző kőrútjára. i öné meg és miéri Sztálin egyetlen barátját és igazi Jobbkezét'1 ? Senki sem tudhatja mi tosténik holnap Moszkvában PÁRIS, március hó. Noha a francia lapok az utóbbi időben felsőbb utasításra keveset foglalkoznak a szovjetoroszországi eseményekkel •— politikai vezető körökben annál nagyobb figyelmet szentelnek a moszkvai helyzetnek és titokzatos változásainak. Különösen azóta amióta egy berlini félhivatalos közlemény meglepő eréllyel cáfolta meg a vörös diktátor és tábornagyai között állítólag fennálló ellentéteket, hangsúlyozván, hogy az orosz hadsereg mj is és változatlanul igen tekintélyes erőit képvisel. Akadnak viszont a párisi diplomáciai világban olyanok, akik odáig mennek a következtetések útvesztőjében, hogy feltételezik, miszerint az utóbbi időben közeledés jött létre a német hadvezetőseg és az orosz ármádia néhány magasáilásu tisztje között. A cél ezek szerint » georgiai diktátornak mellőzése majd egy későbbi együttműködés volna. Erre vonatkozólag igen jól informált Helyen a következőket mondották az Ellenzék párisi munkatársának:-— Nem akarnék a fantazmagóriák területére tévedni. Ezért kizárólag a tények ismertetésére szorítkozom... Nem sokkal ezelőtt ment világgá Moszkvából az a távirat, amely Sergius Ordjonikidze halálát hozt* * hírül. Ez a hosszunevü ember egyike volt a mai Oroszország főoszlopainak. Ö volt a nehézipar ügyeinek intézője, népbiztosi ranggal; továbbá & politikai vezériőfazottság, az agynevezett „Politbureau“ főembere. Halálát a hivatalos jelentés szerint „szivbénulás“ okozta. Ez valószínűleg igaz is. Hiszen alapjában véve mindnyájan agy halunk meg, hogy a szivünk megáll. Azonban jó volna tudni, milyen fegyver okozta Ordjonikidze „elvtárs“ szivének hirtelen kihűlését. Igen jó forrásból származó értesülésem megerősíti ugyanis azt a már másutt is felmerült hirt, hogy a nevezett kommunistavezért meggyilkolták. Szivbénulás — Ha már most Hozzáteszem, hogy Ord- jonikidze, valóságos „jobbkeze“ volt Sztálinnak, sőt talán egyetlen igazi Barátja és bizalmasa, akit Sztálin alteregójának tekintettek, — már azért is, mert mindketten Georgiából kerülték. Moszkvába és közös pátriájuk is közelebbhozta őket egymáshoz — akkor megérti, hogy ennek a merényletnek különös jelentőséget kel tulajdonítani. Súlyosabb következményei lehetnek, mint a több: hasonló „baleseteknek“. Annál is inkább, merj a gyilkosságot magában a Kreml közepén hajtották végre, ami azt jelenti, hogv Sztalin ellenfelei, illetve ezek megbízót a! már a diktátor legmegbízhatóbb környezeté be ií beszivárogtak. — Az már nem reám tartozik. hogy megállap tsam, kire, vagy kiikre terelődhetik a gyanú. Vájjon a katonai párt, azaz tábornagyok klikkje végeztette-e ki Sztálin jobbkezét, vagy más rejtélyes hatalom? Any nyit azonban megállapíthatok, hogy Moszkvában, a vörös cár udvarában mejndu t. sőt javában tombol már az a bomlási folya mat, amely a hajdani Bizánc pusztulásra hasonlat s azt idézi az ember emlékezetébe... — Senki sem tudhatja, mi történik holnap Moszkvában... Legkevésbé azok, akik szeretnek ftz „orosz demokráciáról“ beszélni, éppen úgy , mint ahogy „spanyol demokr.v ciáról“ szónokoinak, akkor, amikor pedig anarchiáról ikedene beszélniök... A. Gy,
