Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-28 / 22. szám

A BLLBNZfíK 1937 fmaaâr 74. HÍREK . 1—«I Az emberi viszony latok iskolája \em volt még kor, amelynek uralkodó je­gyei és általános ismérvei oly gyakran vál­toztak volna, oh/ sokfélék és egyformán jel­lemzők lettek volna, ha a: élet bármelyik területéről is vesszük ezeket a jegyeket és ismérveket, mint éppen a mi korunk. A technikusok a viilanyosság századának ne­vezik s valóban a gyógyító áram, a rádió és a képtái'iró egyfelől, a halálsugár pedig másfelől boldog és boldogtalan szövődmé­nyekkel hatja át életünket. De milyen is­mertető jegyeit fedezhetjük fel napjainknak egyéni és tömegszem'életi viszonylatában? Abban, amit a kétkedő 'és derűs bölcs, Mon- taigjre, oly feledhetetlenül igy nevezett: es- chole du commerce des hommes. Az emberi viszonylatok iskolája. Nos ebben az iskolá­ban, ahol legjobban zúg a világerők motor­ja, ahol végletes és végzetes, civi'izatórikus, vagy romboló erők tusakodnak egymás mel­lett, mondom, ebben az iskolában mindegy­re inkább átveszi a központi tantárgy fontos és irányitó szerepét, az uriemberség (gentle- man-like) és az úriemberi megállapodás (gcntlemarfs agreement). Ha a félreértést a szó eredeti angol jelentése sem tudnál el­oszlatni, megjegye-zük. hogy e kifejezés alatt sem származási, sem vagyont, sem tár­sadalmi elhelyezkedést nem értünk, hanem kizárólag csak azt. ami ízlést, jellemet, a: egyén belső műveltségének természetes kisu­gárzását jelenti. Ez egyedül helyes szem­pontból tehát úriember lehet a napszámos, vagy nem lehet az a bankvezér. Ma divat az egyének közt az uriemberség- re, mint méltóságos és magasztos jelentősé­gű fogalomra hivatkozni s valóban még csak most kezdődik a gentlemfm-like, igazi páh/afutásc, most érte el nagy gyakorlatát az emberi viszonylatok iskolájában, amikor az államférfiak és népek vezetői is a végte­len unalmu, betarthatatlan és szövevényes, „titkos“’ szerződések helyett mindinkább rö­vid, nyílt és szabatos úriemberi megállapo­dásokat kötnek. A felek egymás jóhiszemű­ségére bízzák, hogy a szerződés alap-elveit az adott helyzet okos és nyugodt mérlegelé­sével alkalmazzák. A szükséges értékelésen tut, leértékelések és csődök megáradt folyama zuhog a fejünk felett s vilácrtörléneti fordulók ijesztő vitus- láncában kiforgatott tagokkal rángatódzó emberiségnek mint emelkedett, tiszta szem­pont úgy jön segítségére az elv és a gyakor­lat: az úriemberi megállapodás. Mindezt pedig abból az alkalomból írjuk, hogy nemrégiben egyik kisebbségi magyar kő-ületünknek vezetőjét, mint e fenti érte­lemben vett magatartás megtestesítőjét, mint az uriemberség megértő, kiművelt és hajlé- konyszellemü mrgt estesd óiét üdvözölték hí­vei e közűét keretein belül. Mi is örömmel táljuk ezt a tényt, hogy e közület is a gentlemen-liket tartjn fontosnak s az idők örömteli jelét tótjuk abban, hogy vezetőjéül olyan eayéniséget választott, aki ezt a szellemei méltón és te’jesen képviseli. Mind kevesebben vagyunk és mind szegé­nyebbek vonnunk. Elet és történelem paran­csa: csődök és katasztrófák közt rendületle­nül m eg állón i. Minél kevesebben vágnunk és ininél szegényebbek vagyunk, legyünk annál szorgalmasabbak az emberi viszonylatok is- kolájában, ahol a főtanlárgy a türelem, az ízlés, a jellem: a gentleman-like. üdvözöljük ezt a szellemet s annak kép­viselőjét! (SZÍ.)-i*****sa> - 11 iuuw.w.'iw«gM mmummhb .4 v'rva vári nagy könyvesemény] íiya Zso'C Naíliias Ugx. Ic'trfr’.y regényes éüeie) apha:ó 432 !e"rt fü?ve (3 kötet, több ■ nt !010 ol ’an v>s?on ötésben a43 -t a7. Fiién’ék k nvvoszt ’y ha*1 Clir, U iri:. Vid’kre azon”1’ szíM'tu k. INSPEKCIÓN GYÓGYSZERTÁRAK. Január 23 -119 ig u kUvrtkná gy égy"zertárak tol- jc*j truck éjjelt szolgálatot: Fortuna, Plata Unirii 33., telrfon 1 35, llyffm, I*. Mlhui Yitra/ul 14., U lt imi 4 (14, Victoria, Calea Regele Ferdinand M2., telefon 3—52, Sotropa, Plata Stefan cel Mare I. Február Uén kezdi iniiküdé*ét a Mtire.s- nHfţyei esküdtszék. Tudós) it ónk jelenti: Feb­ruár 1 töl lü-iig túrt a dr. Mi kő Károly lábábim elnökiébe alatt működő Tg.-Ahtres-i esküd (bíróság első ülésszaka, melynek napi­rendjén nyolc bűnügy melloM ót sajtóper is szerepel. A város köztVuiségy* különösen a Damlea ívni i 1 dr. által dr Baci ti Aurei ügy­véd eben indított sujóper és SeJk«Iyen Lász­ló újságírónak a/. 1930. év. népszámlálással kapcsolatban irobt c kke nyomán támadt suj- tópere iráni érdeklődik.. Négy gyilkosság! ügy é.s hat sajtóper sze­rep'I a l>ev:i i esküdtszék első tárgyalásán. Dova-ról jelen Lik: 1 Imnedociiin-megyH-beai az esküdlek sorába 304 tagot választottak tx-, köztük hal magyart, négy szászt és két zsi­dót. A Deva i esküd (bíróság első ülésszaka február tátid 2á ig tart. A második ülés­szak juh us 1-tól 10-ig, a harmadik jKslig november 15-től ‘iá ig benjed. A februári ülésszak elülökp Bosie Nicolae Cluj-i táblai tanácsos, j -gyzö pétiig Nicolaescu D. Devu-i törvényszéki jegyző lesz. Az. ülésszakra ki­sorsolt 30 esküilt közölt egy ügyvéd, négy mérnök, két tanár, két iparos, öt kereskedő, nyolc főid ész. három tiszt viselő, két nyug­díjas és bárom visszavonult altiszt van. Ki­sebbségi nincs közöltök. \z első ülésszakra eddig egy gyilkossági kísérhet, egy gyilkos­ság és hat sajtóper ügyét tűzték ki. Két másik gyilkosság ügyében a vizsgáját még folyik. * KÁRPÁTI EMIL és n bánatba esett csa­lád többi tagjai mindazoknak, akik drága Mimikájuk elvesztésének fájdalmát meleg részvél ükkel igyekeztek enyhíteni. ezúton küldik megpróbált szivük köszönetét. Keverték egy Tg.-Mures I ügyvéd ablakait. Tudósítónk jelenti: Héttőre virradó éjszaka egy I\|balom,berekből ál ó társaság kövekkel és Indokkal beverte S bostyén Miklós dr. ügyvéd Stefan eel Mare utca OS. szám alatti hazának ablakait. Mire az ügyvéd a rendőr­ségi e telefonált, a garázdálkodó fiataUsm- berek elme nők ií ibek. Szemé lya/.on osságuk mngallaipilásia érdekében vizsgálat folyik. * ORVOSI IHR. Dr. Samu Dezső börggó (iyás: rendelőjét kibővítette a2 orvosi koz- metika legmodernebb eszközeivel. Piaţa Uni­rii 0. I em. Töröllek két ügyvédet az armii ügyvédek lajstromából. Tudósítónk jelenti: Az aradi ügyvédi kamara vezetősége legutóbbi ülésén az. ügyvédek lajstromából törölt kél ügyvé­det, akik előzőleg a megyei közigazgatás szolgálatában állottak és csak nyugdíjazta­tásuk után néhány évvel nyitottak irodát. A kamarai végzés indokolása szerint a kér­déses két ügyvédink nem volt joga iroda n vitására, mert a törvénynek megfelelően köz igazgatási képesítésüket maii lehet egyen­lő értékűrodk tekinteni az. ügyvédi! gyakorlat folytatásához szükséges tudássá1?. A kamara döntése ellen az érdekelt két ügyvéd jogor­voslatot kért. NAGY JELMEZBÁL. Feltűnően nagy a for­dulom a kövcspjdi megillón.!!. Mindegyre kaput nyitnak az Árvalcányncve ő Otthonba beesőn- geto hölgyeknek a szürkeruhás kis árvák. Nagy zg lemma! folynak az ötlc'ecbbné ötletesebb eszmék mcgtárgva'ása, a hush gyó keddi négy ál­arcos jelmezes bálra. Semmi fáradságot nem ki­mé lelkes vezetőség, hogy mint minden évben, ugv az idén is sikerre v gye úgy erkölcsi eg. mint 'nyagr.g a farsang utoltó bálját; hol felekezeti kü Önbscg nélkül kötelcsségszcrü-n jelen ít meg mnden mrgyar család. Sokat nem rikerült megtud­nunk a bálról, crak most fo'ynak az előkészü­letek. Ahogy valami kiszivárog, azonnal közölni fogjuk, annyit máris rhatunk, hogy az Árva- leánynevc’.ő Otthon vezetősége elég garmcla arra. hogy az évtizedek óa mindig c irányként ható bálján az egész, m-’gyarság részt vegyen február 9-én az iparkamara uj helyiség.'ben. Befejeződött a Gazdasági Egylet Mures- I megyei tanfolyama. Tg.-Mures-ről jelentik: Vasárnap fejeződött be a Gazdasági Egylet I által Mures-megyében rendezett gazdasági j tanfolyam, amelynek kereteim belül Szőke I I Mihály nyug. földmiivesíLskolai igazgató, Sey- I fried Ferenc gazda-mérnök, Hajdó Ödön j I nyug. főáUatorvos, Molnár Ferenc tejgazda­sági szakértő és dr. Eőri István tartottak szakszerű előadásokat. A tanfolyamon hat­vanhat gazda vett részt, akik vizsga után bizonyítványt kaplak. csirámérte3, napfényes, subalpin leve öjén pompásan gyógyulnak az akut és krónikus légzöszervi megbetegedések Inhr.lator.um, S Lkamra, modern bel.gzá apparátusok. Mcrskelt utósaison-árak. (Igazgató-főorvos: Dr. Györki B la.) A Tg.-Mures-i ügyvédi kam ara közgyűlése. Tudósítónk jeJendi: Nagy érdeklődés előzi meg a Tg.-Mures-ti ügyvédi kaimara február 7-re kitűzött közgyűlését, melyen többek között az ügyvédi számarány kérdésében í« dönteni fognak. Hír szerint a többségi ügy­védek miár megbeszélést is tartottak, melyein elhatározták, hogy a számarány bevezetése mellett foglalnak állást. Berlin hétszáz éves. Bérűmből jelentik: Hlppert dr., Berlin polgármestere közölte a lapokkal, hogy augusztusban különös fény- nyél ünnepük meg Berlin fennállásának Ivét- századik évfordulóját. Ebből az alkadonn- ból a német birodalmi fővárosban érdekes kiállítást rendeznek a német ipar termé­keiből. Mi ghalt a temetésen. Orostié-ról jelentik: Dr. Papin Ilarlu ügyvéd temetésén résztvett a gyász,menetben Bou Nicolae Deva-i 46 éves földműves is, aki, amikor a menet a temető kapujához ért, hirtelen összeesett és meg­Reggel magasabbak vagyunk, mint este. Néhány tudós szilárdan vallja ezt a tételt, amelyet azzal magyaráz, hogy a testnek nappali függőleges helyzetében a hátgerinc többé-kevésbé összeroskad, ami a magasság csökkenését vonja maga után. Az éjszakai pihenés alatt viszont a csigolyákat össze­kötő rétegek visszanyerik rugalmasságukat és természeis vastagságukat, am'iből a ma­gasság növekedése következik. Elismerik, hogy a reggeli és esti magasság közötti kü­lönbség elenyészően kicsi, de vallják, hogy megvan. ÖTSZÁ ZHAR MLNCNÉG Y KILOMÉTER ÓRÁNKÉ-NT. Niewycrkból jelentik: Hughes amerikai pilótának, Los Angelesiül New- yorkig repülve sikerült megdöntenie saját rekordját az a3!ierikai kontinens átrepülési­ben, Repülőgépével 7 óra 29 perc és 27 másodperc alatt száguldottá át a közel 4000 km.-es távolságot, tehát átlagos 534 km. óránkénti sebességgel repült. Előző rekord­ideje 9 óra 25 perc és 10 másodperc volt. Sft.-Gheorghe-i hírek. Tudósitónk jelenti: Gáiil Károly és Gáli József Macsa községi gazdálkodók sokallották a természetbeni közmunkát és ezt a véleményüket több fai ti­betijük előtt ki is fejezték. A csendőrség lazítás címén eljárást indított ellenük. — Gociman Gheorghe prefekturai főtitkár hi­vatalos kiküldetésben gépkocsin Tg.-Săcuesc- re igyekezett. Útközben a kocsi motorhibát kapott és a főtitkár a soff őrré/ együtt kény­telen volt gyalog folytatni útját a legköze­lebbi faluig. A n yolckiilomó teres gyalogút alatt a főtitkár mindkét füle annyira meg­fagyott, hogy orvosi vélemény szerint nem lehet megmenteni őket. — Gsokori Ilona Hatóica községi fiatalasszony, miközben gya­log igyekezett Sft.-'Gheorghe felé, útközben hirtelen rosszul lett és elvetélte magzatát. A súlyos állapotban lévő asszonyt szekere­sek találták meg és vitték be a Sft.-Gheor- g’ne-i kórházba. Az ügyben vizsgálat indult. halt. Halálát szivszélhüdés okozta. Az Ellenzék jelenti: Ang'ia leírtjait napok óta halalmas vih o csapkodja. A/ „Euglksh 'l’ruder“ ix vű hajó PorUí.smulli kö/xílélxin zát<ju»yiu futott *> vn állandóan vilia r/.ó tengeren a legiuigyol»)» eríífes/.i lésekkel son téliét közksk<<l<-si vo Tialini hozni. * Eredeti ími/.cuinot avattak fel ix>ndonlr-m. A múzeum tulajdonosa <-gy szállodás, olei összegyűjtötte a vikág leghíresebb étlapjait. A gyűjteményt>en van unmak a belgrádi étte­remnek az étlapjai, álról Sándor kínály és Draga Masina gyilkosai elx-dellek a rned-ny- let elölt, Polo Nüsgrj Mdivani herceggel tar­tott lakodalmának és híres diplomáciai ebé­deknek Útlapja. * Grandi ti'ibornok, vo't olasz badügyrni- ni.szler, aki »i hálioru alatt a 10-ik ha<Mestet vezényelte s később szenátor volt, tegnap elhunyt. Ugyancsak tegnap hunyt el Mario Onso Gorbino, volt nemzetnevelósi minisz­ter is. ♦ A Havas ügynökség értesülése szerint a török kormány tegnap este megerősítő nyi­latkozatot küldött Genfije a francia—török megegyezés tárgyúi »an. * Német forrásból nyert értesülések szerint az angol király koronázásán a birodalmat Göring vezérezredes fogja képviselni. * Tegnap délelőtt a berlini katolikus tem­plomokban a lelkészek felolvasták a püspöki kar körlevelét, melyben kérik a szülőket, hogy gyermekeiket felekezeti iskoláiba já­rassák. * Az égtük amerikai rádió'ársaság egyik fegyház kórusának hangversenyét közvetí­tette. A harlgverseny művészi szempontból kitünően snkerüM, a társaság azonban szám­talan tiltakozó levelet kapott, amért a fe- gyenoek kórusát közvetítette. * Madrid tegnap esti bombázásának össze­sen 8 ható A ja és 30 sebesült je van. A lakos­ság a bombázás tartama alatt is megőrizte hidegvérét. A stratégai pontokon elhe’yezett miliciatagok utasították a lakosságot, hogy az írtaknak azon részein jálrjon, amelyek legalább részben védettek. * Göring vezérezredes tegnap este a műm ebe ni Rapiddal megérkezett Berlinbe. * A f rancáaorsaági Mon talani bért városának gimnáziuma teljes diákiéLszámóval romániai lanulmányutra indul. A d’ákokat Bacheaux és Morineau tarístrok vezetik s az országban Petrescu fe’ügyelő fogadja. Égő házban pusztult egy öregasszony. Focsaini-ból jelentik: A Lt. Dumitriu-utca 17. szám alatti házának egyék lakásában tűz támadt, amely csakhamar tovaterjedt az egész épületben. A ház földig égett és benne pusztult Iordana Costescu öregasz- 1 szony, akit a füst annyira elszéditett, hogy neon tudott kimenekülni a lángok közül. A tűz okának felderítésére vizsgálat Indult. Röntgenező orvos urak! Az Orvosi Szemle kiadásában februárban megjelenik Dr. Hers- kovits: A hasüri szervek röntgenvizsgálata c. könyve. Ára előjegyzésben (a 400 lejes bolti ár helyett) 300 lej, mely összeg az Orvosi Szemle (Cluj, Str. Iorga 21.) címére küldendő. AZ IPAROS EGYLET BÁL JZ JANUÁR 30-ÁN,SZ BAN, FLATA UNIRII 21, ! A Hasznos Könyvtár, az Agisz szövetke- j zet közművelődési szakosztályának intéz- j ménye utrabocsátottta a 14-ik számot, amely az egészségügyi sorozat 5. füzete. Kacsó Sándor kitűnő szerkesztői érzéke most is megtalálta a kívánatos tárgyat és a hozzá való embert. Az uj füzetet Jancsó Béla dr. irta ,,Az emberiség jóltevői“ elmen, ismer­tetve a harcot, amelyet az etnbeT a beteg­ségeket okozó mik rósz kópikus lények ellen forytat. Rövtklen, népiesen, főleg jó kivá­lasztással a Kmkif liires könyve, ,A bacil­lus vadászok“ nyomán halad. Mindenekelőtt Leuwenhoök Antal nagy fölfedezését, a gór. j csövet ismerteti. Majd sori »am föltárja eűiőt- ! tÜTík Jenner lámlöolSásának, Semuuelweis Ignác gyermekágyi láz ollen folytatott har­cának, Pasteur nagy csodáinak — ő a kö­zépponti hős — majd Koch Róbert, Beh­ring, MeLsohnikov és mások küzdelmeinek megragadó drámáját Ez magában véve meg­áll apid ja Jancsó Béla kitűnő ént emelt. A füzet önmagát dicsérj és kínálja. A szerző írását édesapja emlékének szenteli, mint aki I orvosi kötelességének lelj esi lése közben halt meg. Dániában a királyi palota katonai parancsnoka is kerékpáron jár.

Next

/
Thumbnails
Contents