Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-27 / 21. szám
1 nZTfíHFfíK 1931 f m n aá r 91. jKjgggfc Lépcsőház \ gazdag, de isten fait antegetli falu képoi- sctőtestülete elhatározta, huijg uj községlui- Iit építtet, mégpedig a tekintély kedvéért emeleteset. Meg is t emezt ették a: uj épületet s komoly szemlét tartottak a tern fölött, amelyet teljes mértékben jóváfaryytak. /Ír építkezéshez lu>: zCifogtak, közben azonban tűnődésbe estek trz atyafiak s agy találták, hogy a községháza mödis les: ugyan, de kissé drága. Valamit le kelj faragni a költségvetésből. \ fala okosai összegyűltek, hosszasan szemlélték a mindenféle vonalakkal, piros meg fekete tenláiHtl kicirkalmázott terv-árkusokat s végre a: egyik rábökött az épület sarkán lát fartő helyiséyre: Ezt hagyjuk le lu s osztón megvan! 1 helybeli kőműves, akit szakértőként hintáik meg. ráhelyeselt az indítványra s nt'ilr kész is volt a döntés: el kell hagyni a sarok- helyiséget. Nos, a parádés községháza megépült, az állványokat lebontották s készültek a hivatalos megyei bizottság fogadására. Hogy fatj ne legyen, azért végiy akarták szemlélni előbb az egész épületet, persze a kévéig emeleti szobákat is. Nekiindult a t r- saság s már háromszor is végigbarangolta az egész földszintet'. de a: emeletre vezető lépcső nem volt sehol. .4 kupaktnnácsot ef- fütötte a nagy meleg a keresgél sben. mikor végre vahmelyiknek eszébe jutott: — Csak nem azt a fene garádicsol húztak ki az árkuson? A süveaek a homlokokra tolódtak, a: emberek bökkenve összebólinttottak s a hiró szégyenkezve kimondta: — Abbiza. aki Jebezusa van ... Félóra múlva értesítés ment az áUam-épi- tészeti hiixtialhoz. hogy a munka felülvizsgálásával irázni kell még . . . IXSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Január 23—29-ig a következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Fortuna, Piata L'nsrii 33.. telefon 1—35, Hygea, P. Mihai Viteazul 14.. telefon 4—04. Victoria, Calea Regele Ferdinand 82., telefon 3—52. Sotropa, Piata Stefan cel Mare 1. Beiktatták Ferencz József unitárius lelkészt. Budapesten vasárnap iktatták be a magyar- ország'? unitárius egyház központi misszói lelkészi állásába Ferencz József unitárius lelkészt, aki unokája néha« Ferencz József püspöknek. A fiatal lelkész Cluj-on szerzett oklevelet, tanulmányait ango', neme: és francia egyetemeken végezte és már öt éve szolsál ja a budapesti Misszió-Házat. Külföldi utazásairól küldött érdekes Írásait sűrűn közöl, c lapunk. .4 CUKRÁSZMUNKÁSOK SZAKSZERVEZETÉNEK VEZETŐSÉGE felkéri ugy a helybeli, mint a vidéki cukrászmestereket és a vendéglősöketJ hogy ha szakmunkásokra van szükségük, fordul janiik bizalommal a Cukrász Munkások Szakszervezetéhez (Cluj, Str. Vaii 7.), amely a szükséges szakmunkásokat kellő időben közvetíti. Halá’ozás. Hatvan ki lene éves korában hosz- szas szenvedés után elhunyt Berkessy Márton- né, nyugalmazott vasúti' főfelügyelő neje, szül. Tanay Emilia. Földi' maradványait január 26-án délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra a temető halottas káponájából. Lelkiüdvéér: január 27-én reggel egynegyed 8 órakor mutatnak be engesztelő misét a Szent Mihá'y templomban. Az elhunytat kiterjedt rokonsága és számtalan tisztelője gyászolja. A Dávid Ferenc Egylet értesíti a közönséget, hogy február hó 7-én délután fél 6 órakor az unitárius püspöki lakásban a pü?- pökné elnöknő vezetésével tánccal és más szórakoztató számokkal egybekötött teadól- u.ánt rendez. A tetdélutánra külön meghívókat nem bocsát ki. hanem ezu’on hívja meg a közönséget. A kulturdélutánokra kibocsátott meghivók a teadélutánra Is szóknak. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon szép kiállításban, hatalmas választékba már 120 lejtől kezdve kaphatók az ELLENZÉK könyvoszr tályában, Cluj, Piata Unirii. HérlcgeSí, iíÖ7cryáilesi megfaivak S O. S Iiucureiu-bőJ jelentük: A „Carmen Sylva" nevű gőzöv. «mo y több mrru tízmillió lej ér ék ti áruval megmkoiun Görögország fe é igyekezeti, a IVkolc-trngerm romboló vihar következtében zátonyra jutóit. A hajó segélyi kérő jeleke.! adott le. tengerész körökben azonban tartanak tőle, hogy a wügély már nem érkéz hetik meg idejében. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől * * Icgválasztékosabb k'vitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piata Unirii. Dr. 1 raub Vilmos előadása a nikotinról. A Muzeum Egyesülőt által rendezett népszerűsítő tudományos clőadá ok .keretében tegnap dr. Truub Vilmos, az ismert, szjivgyógvász tartott e őadist a nikotinról mimt szivméreg- ről. É rdekes előadásában dr. Tnnub, miután a dohányzás el. erjedésének körülményeivel foglalkozott, kimutatta, hogy az orvosi analízisek szerint a nikotin a szervezet legnagyobb ellensége és belő c egytized gram is elég-égés ahhoz, hogy halált okozzon. Hogy a nikocnn.ik nincs mind'g ilyen veszélyes hatása, ez annak tulajdoni.ható, hogy -apró dózisokban jut be a szervezetbe. A nikotin egyaránt káros a véredény rendszerre az idegrend zerre és különösen a szív koszorus- vérereire van rendkívül káros hatással. Sem gyógyh.itása, sem tápértéke ones. A mindvégig érdekes e őadást a megjelentek tapsai jutalmazták. Röntgenező orvos urak! Az Orvosi Szemle kiadásában februárban megjelenik I)r. Ifers- kovits: A hasiiri szervek röntgenvizsgálata c. könyve. Ára előjegyzésben la 400 lejes bolti ár helyett) 300 lej, mely összeg az. Orvosi Szemle (Cluj, Str. Iorga 21.) címére küldendő. ÍGY TORNÁZTASSA A GYERMEKÉT! Egv 120 eredeti fényképsoroza tál i! usztrált kitűnő kézikönyv teszi könnyűvé az. tvnyákr nak, hogy gyermekeik napi tornáját valósággal játszva végezhessék el. Mindössze 4c lejért kapható az Ellenzék könyvoszlályában, Cluj, P:ata Unirii. Vidékre 50 lej előzetes hekűdése mellett szállítjuk. KÓS KÁROLY: BUDAI NAGY ANTAL. A hatalmas sikert ara ott színdarab könyv- a’akban 100 lejért kapható az ELLENZÉK könyvosztályában. Cluj, Piata Unirü. Vidékre utánvéttel is azonnal szálltjuk. A svájci kutakban a felszínre emc’kcdik a víz. A mi vidékeinken u talajvíz majd mán denütt ugy helyezkedik el, hogy a kutakból a vizet k kell omolni, akár vedrekkel, akár «ziv.ilityu/.issal, 1 légy vidékeken a helyzet más. Bizonyára meglepné az a földi embert, ha látná, nüJyen egyszerű Svájcban a kutásás. A legtöbb helyen elegendő csík megnyitni a .tsiilajt s a viz magától jön a felszínre. Néhol csak egy átfúrt fenyőger end.it mély észt ének de a tö dbc & azon ál niagâ ól csorog éjjelnappal az üde hegyi viz. Ilyen kutat persze csak ott lehet nytni, ahol 1 talaj felszínétől nem nagyon mélyen olyan réteg van, amely n vi/.ot nem eresz.ni á', másrészt pedig a hegy- oldaba lévő vízhálózat annyira ö zefüggő, hogy a magasabban fekvő részek nyomása jól érvényesül a kutásás helyén. SZÉKELY TÁNCOK. A közelmúltban hagyta el a sajtói liándy Mária és Vámszer Géza értékes kicsi könyve, a ,Székely táncok“, melyben as zerzök a ma még „járatos“ szikéig táncokat és ezek ddánnál gyűjtötték össze színes csoknrfar. Tarka, hangulatos bokréta ez a könyv, amelynek elég érdeme lesz az is. ha — mint azt a szerzők szerényen remélik — nem is lesz egyéb eredménye csak az, hogy rátereli a figyelmet ,.az elfarnyagolt a székely hegyek között szerényen meghúzódó gye mónts.emccs- kék“-re.“ .4 „Székely táncok* irNses kiállítású, képekkel és szemléltető rajzokkal gazdagított kicsi könyv, bizonyára kiválóan al. ka'mmt erre. Úttörő munka ezen a téren, de kétségtelenül sikeres kezdet. ,4 „Székein táncok“ ára fíO lej. Megrendelhető a szerzőimé': Mereurcn CJuc rám. krrt. főgimnázium, vagy a Minervánál: Cluj, Str. Baron L. Pop 5. MINDEN ZENEMŰ, bárhol jelent meg, legolcsóbban, leggyorsabban az E lenzék zene- műosztálya utján, Cluj, Piata Unirii szerezhető be. * UGY LATSZIK, hogy még a középkorból rrumdt hátra ez a babona, hogy minden gyógyszer méreg és valahogy káros hatássa van a testre. Természetesen igen rok gyógyszer tartalmaz mérges amy^goka azonban távolról sem valamennyi. így 'z Algocraine abszolút semleges' és méregmentes anyagokból ál! é? mégis megszünteti az :clegfá;da'maktt, a fejfájást és mind.nfée fizikai p'rüszt ugy, mintha kézzel vennék 1«. Az Algocratnenak a legkönnyebb utóhatása sem marad, ami káros vo’.na a szervezetre. tfkar Ön. éleiéből napokat Ha vőlegényt gázol az autó Tagadhatatlan, hogy szokatlan ügyben kellett ítélkeznie legutóbb a müncheni törvényszéknek. Érdekesstégében azonban az ítélet illik az ügyhöz. .42 előzmények röviden ezek: Egy úrvezető gépkocsijrt a városban még a nyár végén elütött egy fiatal banktisztviselőt, aki nagyon sulyosan megsebesült. A banktisztviselői kórltúzba vitték, megoperálták. Három hónapot kellett ágyban töltenie. Az ügy eddig sablonos vágányon halad. A szokatlan bonyodalmak ezután jöttek. A fiatalember ugyanis vőlegény és míg a kórházban feküdt, menyasszonya csaknem minden héten meglátogatta. A vőlegény annakidején keveselte a látogatásokat és a leánynak A REF. NÓSZÖVETSÉG HANGVERSENYE. A transsylvániai Református Egyházkerületi Nőszövetsíg 1937 január hó 30-án (szombaton) este fél 9 órai kezdettel jóté- konycé'u hangversenyt rendez a ref. teológia dísztermében a következő műsorral: 1. Délig Szabó Géza karnagy: „Mi Atyánk‘í c. kántátéjának I. része. Zene ki sérett el előadja az I. K. E. vegyeskara, a szólókat és n duettet énekli: S. Czeglédy Emmi, Moldován Melinda és Kovács Gyufa. Vezényel a szerző: 2. Megnyitó beszédet tart: Dóczyné Berde Árnál. 3 iJs-A 14. rapszódia: zongorán előadta Tulogdy Sári. 4. Előadást tart: Maksay Albert feol. tanár. 5. Ének szóló Szegő: „Halleluja“. Liszt: „IIa álmom mély“, Farkas —Szabolcs ka: „Sir a nóta‘í. énekli P. Baross Irén, zongorán kiséri ütő Mária.. 6. Költeményeiből szaval: Dsida Jenő. 7. Hegedű szóló. Händel: A dur szonáta 4 tételben. Előadja: Báró Kemény Géza, zongorán kíséri Tatár Ferenc gimn. tanár. 8. Záró beszédet mond: gr. Bethlen Mária. 9. Iparos Eaylet dalárda énekszáma. Liszt: Lelkesedés dala, vezényel Zsizsmann Rezső karnagy. Az egyes számok alatt az ajtók zárva lesznek. megjelentetését M»MIORUL OFICIALBAN tS CORESPONDENTA ECONOMICA -BAN terminusra felelősség és eredeti árak mellett vállalja RUD01F IC0SSE S. A. FIÓKJA CLUJ, CA1EA R-GEL" FE DINAND 8. TILEFONSZÁM: 14—11. Huszonötezer lej értékű cipőt loptak egy Cluj-i cégtől. A Hoffmann cipőáruház tulajdonosa jelenítette a rendőrségen, hogy ismereten tettesek ötvenkét pár cipőt loptok el üzletéből. A cipők együtes éréke meghaladja a huszonötezer lejt. Az ügyben erélyes nyomozás indult. * ELHÍZÁSNÁL, sztvelzsirosodás és MÁJELZS1ROSODÁS eseteiben reggel, délben és este egyharmad pohár természetes FERENC JÓZSEF keserüvíz — félórával az étkezés előtt bevéve — rendkívül értékes házirzer, melynek hatása gyors, biztos és mindig kellemes. Tóth Sándor lapjának, az ,,Ellenőrinek uj száma most jelent meg. Az „E.lenőr“ minden cikke, minden tudósitósa számot tarthat az ország újságolvasó közönségének érdeklődésére. A n ivó ion szerkesztett (lop uj számának .tartalmából íkemeljük Tabéry Géza, Dénes Sándor, Marót Sándor írásait, Tóth Sándor: „Búcsúm, a Bors-(kúriától“ aimü cikkét. Az „Ellenőr“ kapható az egész országban, az utódállamokban és Magyarországon. Munkásokat gázolt a tolató mozdony. Budapestről jelentik.: A kiskunéélegy házai állomás mellett egy- (tolató mozdony elgázolta a .(öltésen dolgozó vasúti: munkások egy csoportját- Ké: munkás élietét vesztette, keartő sulyosan, másak kefctő pedtg könnyebben megsebesült. Keressünk többet mim eddig a címe Cas- son-nak, a nagyszerű amerikai közgazdász könyvének. Ez a könyv a perc könyve, mn- den kereskedő részére. Arra íarabr meg. hogy hogyan lehet a. 'tiszta ha-sznot növelni. Azt teszi, amit még könyv utján senkii nem tami- totti: felhívja a figyelmet a r.sz/ta haszonra. A kitűnő, itöibb mint 200 oldalas könyv, mos: árleszállításban korlátolt pcldányszám- ban 40 lejént kapható az Ellenzék könyvosztályában Gluj, Párna Uniriü. Vidékre 50 lej előzetes beküldése mellett száláéijuk. í “»V ÜUS ketekeb cUdotni ? többször szemrehányást is tett ezért, most azonban, miután a kórházból kikerült', hiteles helyről közölték vele, hogy nem vöt igaza. A fiatalember ugyanis a kártérítési peren kívül külön is beperelte a gázoló úrvezetőt, akitől követelte menyasszonya lá’o- gatásainak költségét, tizenegy látogatásért száztíz márka autóköltséget. Miután az úrvezető jószántából nem volt hajlandó fizetni, az ügy törvényszéki ítéletig jutott és a müncheni törvényszék igy döntött benne: teljesen elegendő lett volna, ha a menyasz. szony a három hónap alatt mindössze hatszor megy látogatóba, az alperesnek tehát csak hatvan márkát kell fizetnie. Mort kárbavoszottr az idő, melyet botogágyon kell töltenünk, nem !• szólva arról az anyagi kárról, melyet a betegség miatti elkülönítés, a tervek és munkák félbeszakítása jelenthet. Minden okos ember magától értetődően arra törekszik tehát, hogy minél gyorsabban és gyökeresebben gyógyuljon ki betegségéből. Az idő rosszabbra fordultával a grippo jelenti a legnagyobb veszélyt, van azonban olyan szer, mely ezt a betegséget órák alatt megszünteti és ez a szer az ALGOCRATIHE Aki egyszer hasnálta, mindig meg fogja becsülni. Algocratine megszünteti az ischias, csúz, köszvény, neuralgiák okozta fájdalmakat, fejfájást, fogfájást, menstruációs fájdalmakat, valamint hűtésből származó bajok tüneteit, Algocratine megelőzi a bajt és gyógyítja, megóv a betegségtől és egészséget birfosít. Gyógyszertárokba# és drogériákban kapható. Kinyomtatta saját partecéduláját, hogy ne kelljen tartásdijat fizetne. Newyorkból jelenték: Pieczarke Frank pasa ci (Newjersey állam) munkád, hogy megszabaduljon elvált felesége ötszáz dől áros tartisdi jhá rálék követelésétől, elhalárotza, hogy’’ saját hailühirét költi. A helyi lapokbm közzététe te saját megható hangú gyászjelentését és feketekeretes gyász- jelerrtést nyomatott, melyből egy példányt e.- •küldöít volt feleségének. Az „özvegy“ lengő gyá.-zfátyoLhal jelent meg az értesítőben jelzett templomiban és időben, de a halottnak hült helyét találta. Pieczarkené gyanút fogait és a rendőrséget értesítette, mire megtalálták a ,.ho t e.s!et“, éppen midőn munkahelyéről saját gépkocsi ján távozott. A biróság a „néhait férjet“ a hátralék megfizetésére kötelezte, de elu1 autotta az elvált nő .kérelmét, hogy a feltámadt halottat csalás miatt ítélje el azzal az indoko ás al, hogy a halál — akár valódi, akár st nlelt — még nem bünte:endő. * MINT 13 ÉVES ISKOLÁSLEANY. borzalmasín szenvedtem egy fejhülés következtében és varázs'atos gyorsan harznál: nekem a Togal. Igen eredményesen hatott atyám reu mitikus fájdalmainál is. A Toga>l nálunk, nélkülözhetetlen volt. JANUÁR 30-AN LESZ AZ IPAROS BÁL. A Cluj-i Iparos Egylet vigalmi bizottsága folyó hó xo~in este rendezi meg szokásos farsangi mulatságát az egylet Pia+a Uniri 23. szám alatti székházában. Aki már résztvett ezeken a mulatságokon, az tudja, hogy mit jelent egy-egy ilyen estélyen a jóhangulat és kedv, mert az Iparos Egylet bálján ez mindig megvan. A rendezőbizottság Kézdi Jánossá1, Bozsay Lajossal és Albert Józseffel az élen minden előkészületet megtett a mulatság sikerének érdekében. Roosevelt felhívása az amerikai árvízkárosultak érdekében. Washlntgonbó jelentik: Az Egyesült-Ál’amok ban pusztító árvizek nyomán mintegy kétszázhetven ember maradt hajléktalan. Roosevelt elnök mos> kiáltványban hívta fel Amerika népét, hogy adományaival járuljon hozzá az Amerikai Vörös Keresztnek az árvizkárosulftak érdekében folytatott segítő munkájához. Erre a célra több min- kétmillió dollárra van szükség. Tündéri fényű koronát kap India egy'k legszebb istenszobra. Bombayból jelentik: A Madras állambeli Tirupcti (Indiia) templomának istenszobra számára a templomi alapítvány tündéri fényű koronát készíttetett. A korona alapja két és fél cm. vastag, 70 cm. magas, egy méter kerületű tömör aranyabroncs, amelybe a következő drágaköveket iüesztak: 2400 nagy lapos rózsagyémán:, 200 hataámas briÜiáns, 3900 ruhán, 2400 smaracd, 375 zafir, többszáz igazgyöngy és egyéb drágakő. A tirupaUta templom istene egyke India ieggazíkgabb isteneinek és főként azok fordulnak hozzá, kiknek családi bajaik vannăik. Megtalálták Bayard lovag koporsóját. Párásból jelentik: Egyik grenoblei kolostor kápolna járnak kriptájában megtoiálták Bayard középkori francia lovag koporsóját. A koporsóban több pergamentre írott okmány is volt. melyeik alapján kétséget kizáróan megállap- tolták, hogy vadóban Bayard lovag földi maradványait fedezték fel.