Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-27 / 21. szám
}amwif n BTTunnint! 3 Belpolitikai helyzetkép A nemzeti-parasztpárt nem kívánja Valdával az együttműködést. — Bratianu Gheorghe sem hajlandó jobboldali pártokkal együtthaladni. — A liberális párt nyugtalan a Madgearu—!unian-fé!e együttes támadástól A belpolitikai élet elért a kikristályosodáshoz. Az utóbbi napok ellentmondó hírei sok tekintetben tisztázódtak, több oly kijelentés hangzott el, melyből komoly következtetést lehet vonni a kibontakozásra. Első bizonyosság, hogy a nernzeti-parasztpárt vezetősége a Vaidával való összefogást nem kívánja. Győzött a transsylvániai álláspont, mely Mihaíache-kormányt akar, minden összefogás kizárásával. A második szenzáció az, hogy Gheorghe Bratianu pártja nem hajlandó összefogni Cuzával és Gogával s „közép- utón járó politikusokat" keres ezyüítmüködés céljából: Nichifor Crainic jobboldali vezér szerint Vaida, Grigore Fslipescu szerint Mironescu lenne az, aki ily kormányalakításra alkalmas. ^iediő Biiaradi Vaida és Cal:nesoi tanácskozása (BUCURESTI, január 26. A nemzeti-pa- r-as£tpáü~t hivatalosában bejelenti, hogy kormány változás esetén egyedid tant igényt a hatalomra s erre vonatkozó követelését igy indokol ja: 1. A tömegek bizalmát bírja. 2. Komoly kormán yp rogramja van, mely kielégíti az ország érdekeit és az összes társadalmi osztálvobat. 3. Hosszú politikai muMat rendelkezik, mely kellő biztosítékot nyújt a megbízásra. Cenzúra és ostromállapot né'kül nyugodt légkörben dolgozott sza bad választ:sokkal. 4. Győzött az időközi választásokon. 5. Megalakította az ekö komoly hadfe’szerelési programot és útépítési tervet adott az országnak. 6. A törvényegy- ségerités munkáját elindította. 7. Uj alapokra- helyezte az á’lamn vállalatokat s több országos érdekű törvényt hozo’t. A nemzeti- paraszfpárt a földműves osztály megsegité- fjét 'a.rtja a jövőben legfontosabbnak. iMiihaltache, a Dm'neata értés ütése szerint, részletes beszámolót mondott a pártvezetőség legutóbbi ülésán, melynek során azokat bírálta, akik ki akarják zárni a kormánv- utódtásbó! a nemzetipanasztpártot. Beszéde során leszögezte, hogy nem lehet komoly formában beszélni a jobbok1 adnak kormányra jutásairól, a pártvezetőségi illésen Popo- vler’íu ivóit miniszter is felszólalt s köző'te, hogy telies nyugalom uralkodik Transsylvá- nrában, hol Mihalache személye mellett socionalKsta kormányra, me’y fórra dalom szerű vá’tozást jelent gazdasági téren. A forradalom pedig nem kaphat meghivásj; a kormányra. ily körülmények között Va’dánalk tényleg kilátásai lehetnek kormányailakitásra. „Abszurdumnak“ nevezte Cuza programját s nem felejtette el réigi munlkaiiárso-t s a nemzőtiE anaisztpártot. Vajda nem az elmúlást, de a ormányrakerülésn (keresi. Kormánypárti nyilatkozat Liherárspárti körökben alap alánnak tekintik az u többi napok bon el ter jedt válságh rc- ket. A Viáiiorul elítéli Ma dg earn és lünkön panlamenitli fel épásét s helyesebbnek tartotta vo'na. hk a Garanfil-ügyben egyenesen a korGrippa megelőzésére használjon T o g a I -1, 3 tablettáig naponta. — Teljes siker. Grippa megbeiegedes esetén gyorsan gyógyít a mányhoz fordulnak felvilágosításért. A liberális párt blvatlalosa rámutal arra, hogy Iu- nian gyanús közeledést mutai; a nemzeti- parasztpárthoz. Madgearu és lunían egyébként csütörtökön ismét együttes parlamenti támadásra ijţâszu nek a kormány pénzügyi poiLiiakájára vonatkozóan. A külpolitika befolyása Az Epoca —- Gniigore PiEpescu lapja — két eshetőségre gondol a belpolitikai válsággal kapcsolatban. Amennyiben — írja a lap —- a nemzőt közi helyzetben súlyosbodás áLl be, abban az esetben Románia szövetséges szerződései keretében ţ nemzetközi kötelezettségei szerint nadionalizmusárwk védelmében fog síkra szállni. Éhben az esetben nagy összefogás politikáját kel szolgáink De akkor is, ha. a nemzetíközi helyzet nem lesz ily bonyolult, szükség leheţi koncentrációra oly személy vezetésével, kli a pártok közölt! békítő munkára alkalmas s az uralkodó álltai kivánt hadfelszerelési, egészségügyi és útépítési politikámén! es programot megvalósítja. Egy ilyen kormány — áilaipitja meg az Epoca — vLsz- szavvezelhetne a reális alkotmányos élethez s kiiküszöbö hetné a pártok demagógiáját. Kon- cenitráaiós kormány alakítására Grgore Fili- pescu egye len személyt: Mironescu volt mir niszterelnököt hozza javaslatba. SELEC1-MOZGO STUARTMARIA Fost. s Frrd?r'ch March, Ka(h?~ine Hepbttrn Hivatalosan is beismerik: 4 c§ fcimlllio ember áll Elismerten létjdaiomcsh.apitó ég baktériumölő. A TOGAL-szerencsés összetételéi á fogva - mint kitűnő oelső lertőuenitó erősen !éz- C3ökkentó hatású. A betegség kiujulásától megóvja Önt a rendszeres Toga) kezelés.—Kérdezze meg orvosát. Gyógyszertárakban és Drogériákban. Lei f,2.— és Lei 130 — A Togal-tabjetta svájci Készítmény. Az Ellenzék jelenti: Josef Reiter német zeneszerzőt 75 éves .születésnapja alkalmából Hitler vezkrtkaacei- •lár a német zenekultúra terén kifejtett munkásságának elismeréséül, a Goethe-éremme1. tünfcelte ki. * Konstantin ápol ybaai tegnap vette kezdetét a kísantont ési a Balk ám-szövetség posta és távirókonferenchá j®, melyen az államok egy- begyült képviselői az időszerű kérdéseket beszúlik meg és általánosságban előkészítik a kairói világkonferencián való együttes ál- 1 ásfagloíásukat. * A ,,Morning Post“ jelentése »zerimt tegnap a Lombardia nevű olasz gőzösön Gadizi rendeltetéssel 5000 olasz önkéntes indult útnak. Dt. Schacht német birodalmi nemzetgazdasági miniszter és bankkormúnyzó tegnap töltötte be hatvanadik életévét. Ez alkalomból a német sajtó igen meleg hangon emlékezett meg Schacht miniszter alkotásairól. * A berlini központi statisztikai hivatal adarakozrnak fel a tagozatok. A tnanssylvárnai nemzeti-parasztoárínak — hangsúlyozta Po- povicin -— Mlhálache-kormányt kívánnak. Ugvmmaikkor felvilágosítást kért azokra a tárgyalásokra vonatkozóan melyeket egyesek VaiíMék visszatérésére nézve folytattak. Ga- Enescn azzal válaszolt Popoviciunak, hogy Veidáivia1 való együttműködésre, vagy visz- sz&téfősükre nézve megbeszé’ést nem folv- tatott. Egvébként M'ítmlache is tudott Vajdával törti'iret többrendbeli tafelkózáséról, ami nem jelenti, hogy engedett álláspontjából. Gheorghe Bratianu ellenvéleménye A Gheorghe Bratianu vezcé-e akart álló kberáÜis párt gyűlést hárított Bötosam-bm, melyen Hantra mi taeozaiti elnök számolt be a politikai} helyréről. Kijelente'te, ho?y a nemzeti-para'zitip'rt semmi körülmények között nem kerülhet kormányra. Ami- ezek után a nemzeti kereszténypártot illeti, elismeri, hogy a kommunizmus veszélyt jelent Európára,, ez azonban nem jeleníti, hogy Románia külpolitikáját mezváikoztassa. Lehe1 étién ugyanis, hogy Románia szembeforduljon Anglával és Fran ciki országgal. Cuza és Gócra csupán ilefe'é naconafetáík, felfelé egyezkednek ugyanakkor. Gheorehe Bratianu pártjának kö’cle-sége, hogy politikájúikkal szemben megvédje az országot. Gak középulton járó politikusokból állhat a jövő kormánya — végezte Hanganu beszámolóját, Nichifor Crainic — Vajdáról Jelentettük, hogy N chifor Cra’nic ismert jobboldal vezér kilépett a nemzeti krresz- ftényöártbói s . S farma Rial' ra“ aímü la piáiban, Önáilló polítnikát folytat barátai'vad. Politikai körökben azt hitték, hogy Nchifor Crainic Vu'td3hoz csatlakozik s a h:r mo«/t támadás- iád cáfolta meg lapjában. Elárulja, hogy 6 vóit, _ aíki Cuza—Gaza—Vaida ös7zefogá át n:eghiusitotta.^ Azért támadtia Vaidáit, mert más az 5 nacionalizmusa és programja. Vajdát csak akkor lehetett vo’na elfoeadni, ha rriagáévá részi a türelmeMen naaionjí«íiista politikát. Vaida azonban — ál’aoitja meg N'chi- for Crainic — nem egy uj korszak kezdetár, de a régi korszak végé* jelentik Elismerj, hogy ez a vég jól volt előké zirve és a korm íny- változás is közel van.. Senki sem gondol nateüaverbcn inrópáMn PÁRIS, január 26. A francia parlament hadügyi bizottsága az európai hadfelszereléssel indokolja a többletkiadásokat. Az indokolás szerint e téren Németország. Oroszország és Itália vezetnek. A békelétszám a mult évi három és félmillióról négy és félmillióra emelkedik Európában. Ennyi áll fegyverben, eltekintve a katonai mintára szervezett alakulatoktól, melyeket a világháború előtt nem ismertek. A hadügyi bizottság létszámemelést javasol, miiek folytán 555 ezer főnyi legénységből és 28 ezer tisztből fog állani a békebeli francia hadsereg. T örvény tervezet a hatóságok tekintélyének megvédésére BUCUREŞTI, január 26. Hir szerint a kormány törvénytervezetet készített, mely a hatóságok presztízsének megvédéséről szól. A hatósági presztízs megsértését a tervezet a tábla hatáskörébe utalja és az ügyben a vádirat elkészítésétől számítolt tiz napon belül Ítéletet kell hozni. A tárgyalást öt bíró vezeti, akik szavazattöbbséggel döntenek. A táblai ítélet jogerős. A tervezet szerint a tábla a következő ügyekben dönt: ha a sértés a királyi ház tagjai, a hivatalban levő miniszterek, a tábla és a semmitőszék birái vagy aktiv tábornokokra vonatkozik, mig a többi ügyekben az uj büntetőtörvénykönyvben előirt eljárás irányadó. tej szerint a Garmisch-Partenkircheni téli és a berlini nyári olimpiai játékokon összesen 470.000 külföldi veit részt. Az olimpiai játékokat látogatók közt Csehszlovákia vezet 17.477 látogatóval, azután Északa merik a, Dánia. Svédország és Ausztria »vezetnek, * Alfréd Andrews csiíkágói 'bankár a Park Avenue egyik épületének ötödik emefetén levő Lakásából kiesett az utcára és szörnyethalt. Még nem állapították meg, hogy ön- gyilkosságról vagy véletlen szerencsétlenségről vaiye szó. * Szent Benedeket tették meg Olasz-Abesszínia vődszentjévé az oíaszok. A nápolyi keleti intézet amhara nyelven k'adja a szent életrajzát és azt nagy példányszámban fogják az a bessz imek közt terjeszteni. A monda szerint Benedek abesszin származású volt. * Az angol király hozzájárult ahhoz hogy májustól decemberig áz angol posta úgynevezett koronázási bélyegeket hozzon forgalomba. A bélyegek a királyi párt és a koronázási klenódiumákat ábrázolják. * Szovjetoroszországlsan több mint 75 rá- d:óleadó működik több mint 1800 kilowatt teJjesitménnyel. Az országban ezenkívül mintegy 7000 közvetítő állomás működik. mely 65 nyelven beszél. maaBÖKEB Az igazság felderítése helyed MBWHBHHBBIBimBHHIIIIlllllllHUM—WMMWgMüafea3lWB———MM Radekék kivégzését készíti elő a szovjet A vírva vá7tl nagy könyvesem ény Î Harsány! Z?o’4í Barfhias Hex. fWá^yés király regényes é!eie) Kapható 432 lejárt fűzve (3 kötet, több mint 1030 ol 'ah vászon' ötésben 643 lej rí az Ellenzék k'-nyvoszt ilyíban Cut, Piat-í Uairii. Vidékre azonnal szállitunk. VARSÓ, január 26. A moszkvai trotzkista-per során ezúttal az „utolsó szakasz" ült a vádlottak padjára. Piatakov, volt állami bankkormányzó, Radek, az Izvestija volt főszerkesztője, Socolnicov, volt londoni orosz nagykövet. Muralov, volt földművelésügyi népbiztos és Serchriakov, volt keleti vasúti vezérigazgató a per fővádlottai, akikről Kamenev és Zinovjev volt népbiztosok kivégzésük előtt azt állították, hogy tilkos trotzkisla-szervezetel alakítottak. Trotzkij bizalmas levelét valóban megtalálták a Radek lakásán tartott házkutatás alkalmával. A vád szerint megállapítást nyert, hogy Trotzkij megegyezett a német nemzeti szocialistákkal oly irányban, hogy Sztálin megbuktatása esetén Ukrajnát német protektorátus alá helyezi s területeket enged át Japánnak a Csendes óceán vidékén. Az uj orosz uralom nem ellenezte volna a német befolyás emelkedését a Balkánon s a japán terjeszkedést Kínában. Az orosz lapok bosszú cikkekben számolnak be a tárgyalásról s a vádlottak ki végzésére készitik elő a közvéleményt.