Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)
1936-12-04 / 281. szám
1936 december 4. cLLc/VZdív Marokkói katonák motoros osztaga fedezéket épít a spanyol felkelők ágyúinak. Európa legnagyobb csillagvizsgálóját most nyitották meg Olaszországban. KERTÉSZ MIHÁLY 1 — A tények egészen mást bizonyítanak. — Rosszul Ítélkezik. Én, amikor megtudtam, bogy a papa mit követett el maga ellen, kétségbeesve kerestem a találkozást magával. .. De akkor már elkéstem . .. Maga nyomtalanul eltűnt s ezzel lehetetlenné tette, hogy érzelmeim változatlanságáról minden apai szigor ellenére is megnyugtassam ... Pedig maga volt az, aki előbb jelentette ki, hogy lemond rólam és még csak találkozni sem akar többé velem! — Azt hiszem, éppen elég okom volt erre. — A papa, meg én — az kettő! Én nem bántottam magát. És hogy a papát hová ragadta heve, az az ő külön bűne, amelyért én nem vagyok felelőssé tehető ... Csak a bibliai törvények szerint biinhődhe- tik a gyermek az apák vétkeiért. . . — De azért, ugy-e, már másnap vonatra ült azzal az elhatározással, hogy soha többé nem találkozik velem. — Csak négyheti próbaidőről volt szó, amibe egyrészt a papa megnyugtatása miatt egyeztem bele, másrészt ezt az időt is bizonyítéknak szántam amellett, hogy a hosszas távoliét alatt sem változtak meg érzelmeim ... — És — nevetett fel most a lány gúnyosan — alig telt el négy nap a négy hétre tervezett próbaidőből, máris teljesen elhidegüíve fordult el tőlem. . . Sőt a szállodai személyzettel akart eltávolítani a közeléből! ... Ez az a mélységes és soha nem változó szerelem! ... — Igenis, ez! — mondotta Sándor kitüzesedett arccal. — Mert ha nem szeretném olyan mélységesen, annyira rajongón, akkor egyáltalán nem érdekelt volna, hogy maga, akit szegény lánynak tudtam, hogyan, mi módon került ebbe az előkelő, drága hotelbe. De éppen, mert úgy szeretem, markolt a szivembe a fájdalom, amikor megpillantottam magát, még pedig úgy kiöltözkedve, mint ahogyan csak a nagyvilági nők ruházkodhatnak ... A szörnyű csalódás felett érzett fájdalom adta ajkamra azokat a keserű szavakat. A csalódás, hogy — legalább is a látszat szerint — az, akit oly szentnek, tisztának és fenségesnek hittem s akihez a szennynek még csak a gondolata sem férkőzhetett és aki — amióta megismertem —- mindennapi imádságom volt: — az a lány.. . rossz lett! .. . Sári félbeszakítás nélkül hallgatta a fiú heves szavait, aztán gyilkos hidegséggel jegyezte meg: — Lehet-e hinni Sándor, annak a szerelemnek a tartósságában, mélységében, komolyságában, amely már az első látszatra is meginog, kishitüvé válik és gyanakvóvá lesz?... Nem, Sándor. Ez nem az igazi szerelem ... Az igazi- szerelem még a kétségtelen bizonyítékokkal szemben sem torpan meg... Maga pedig már az első csalóka látszatra elvesztette hitét bennem... Nem tudhatok tehát hinni a maga szerelmében, Sándor .. . Én olyan szerelmet várok, amely az ég és föld összeszakadása esetén is szerelem marad!... Ezt nem találtam magánál! Felállt és indulni akart. Sándor azonban visszatartotta. — Sárika, — könyörgött — higyjen nekem! Soha nem fogja senki úgy szeretni magát, mint én! — Szavak! Nagy szavak! — vetette oda a lány. — Én azonban bizonyítékokat akarok .. . Nos, megyek, mert már feltűnő lesz a hosszas elmaradásom. És még egy búcsúpillantásra sem érdemesítve a kétségbeesett fiút, határozott léptekkel tartott az ajtó felé . .. Sándor lehorgasztott fejjel, magába roskadva kullogott utána ... TIZENÖTÖDIK FEJEZET A szülők még mindig tanácstalanul és anélkül, hogy bármilyen elhatározásra tudtak volna jutni, ülték körül a bárasztalt. Csupán halvány reménység élt bennük, hogy amit ők nem tudtak elintézni, majd italán elintézi az a mámorrtó angol-valcer, amely elvitte a fiatalokat. Igen, a tánc, amely annyi fiatal szivet forrasztól már egybe és simított el viharos hullámokat, kergetett el vészterhes felhőket.. . Talán -— reménykedtek mind a hárman — most is teljesíti hivatását. Mert minden okuk megvolt a bizakodásra. Hiszen már több, mint egy félórája, hogy eltávoztak a fiatalok. Ez a hosszas elmaradás pedig csak jót jelenthet. Már-már bizonyosra vették, hogy minden rendbejött közöttük, amikor megpillantották őket — visz- szatérőben — a bár ajtajában. De csak egy rövid tekintetet kellett vetniük Sári büszke, hideg arcára és Sándor busán lehorgasztott fejére — s máris tisztában voltak a helyzettel. — Na, sóhajtotta reményvesztetten Földesné ezeken sem segített az angol-valcer ... — Úgy látszik ... — csóválta a fejét a két apa is. Sári most odaért asztalukhoz s nyugalmat erőltetve magára, szólt szüleinek: {t oty tatjuk, j Spanyol kormánycsapatok állása Madridban. Olasz ruhává', élelmiszerrel ellátva a kis ahesszin gyerek már kifogástalanul kiáltja: „Eviva il Duce!“
