Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-08 / 260. szám
ELLENZÉK 5 193 6 november 8. ii ..—Ml—1 ■1Î&RSÂNV1 ZSOLT Örök mondatok Aki tart magára valamit, az őrizkedik iá közhelyektől. Mint ahogy újságban ma már lehetetlen leírni, hogy „a hír a városban futótűzként terjedt el“, éppen úgy magántársalgásban nem igen pzondható, hogy: „Kató, maga legszentebb érzelmeimbe gázol.‘‘ Illetve mondható, de annak az önmagán csufolódó humornak jegyében, amelyet Wilde Oszkár alapított. Komolyan az ilyen mondatokat nem hordjuk. Akárcsak a frakkhoz a fehér bokavédőt. Azonban nem könnyű dolga van annak, aki semnű áron nem akar közhelyet mondani. A közhelyek állandóan szaporodnak. A társasélet újonnan termel egyes kifejezési formákat, az élet pedig elhasználja őket. Mint ahogy félretaposott sarkú, meghasadt bőrű, szemétre való holmi lesz a vadonatúj lakkcipőből, éppen úgy a mondatok is elkopnak, elrongyolódnak. Követni kellene a katolikus egyház példáját, amely indexet alapított, hogy azon állandóan felsorolva tartsa a hivő telkekre ártalmas könyveket. A közhelyek indexét is meg lehetne csinálni. Szerkesztettem egyszer egy olyan politikai beszédet, amelyben semmi más nem volt, mint közhely. Egy képviselő barátom, miután az újságban elolvasta, igy szólt hozzám: — Ezt a beszédet szóról-szóra hallottam a mult héten Dunántúl. De ezt csak mellesleg mondom. Az jár most az eszemben, hogy a szerelmesek milyen közhelyekkel élnek. Számos mondat, amelyet mondanak egymásnak, indexre kívánkozik. Nem szép példány-e például a következő közhely, amelyet ismeretségük legelején mondanak egymásnak: — Különös dolog, hogy két napja ismerem magát és mégis az az érzésem, mintha évek óta ismertük volna egymást. Aztán a következő mondat is túlságos gyakran előfordul köztük: — Maga nagyon hasonlít valakihez, akit egyszer nagyon szerettem. Igen jó közhely az a képmutató mondat, amelyet a megunt félnek mond a másik: — Érzem, hogy nincs jogom beleszólni a maga életébe, én elhatároztam, hogy félreállok az utjából. És ugyanebben a helyzetben szokott milliószor igy kezdődni a hosszú mondó ka: — Ha egyszer az életben egy igaz barátra lesz szüksége, én mindig itt leszek. Férfi is, nő is százezer esetben mondják és százezer esetben szegik meg a következőket: — ígérd meg, hogy mikor már nem szeretsz, azonnal megmondod. Asszony, aki tilosban jár, ezt mondja I bőrnek jó puder- alcepro van szüksége Aki bőrét a puderozásnál nem óvja meg kellőképen, az ne csodálkozzék, ha idővel bőre petyhüdté válik . . . A finom bőrnek jó puderalap kell: az ELIDA IDEAL CREME. Gyorsan beszi- vódik a bőrbe,azt megóvja és Hamamelis tartalmánál fogva jótékony hatású. Jóiá polt hölgyek nem nélkülözhetik többe, mert tudják, hogy mit nyernek vele! ... és Eüda Citromos Cold Créme, az arcbőr tisztítására és táplálására. ELIDA — Ha maga tudná, milyen egyedül udvarlójának: — Megjegyzem, én az uramat tulajdonképpen nagyon szeretem... A tilosban járó hölgyek egy klasszikus . közhelye: — Mit fog most maga gondolni rólam? Az az asszony, aki pontosan olyan, mint a többi, nagyon szerette ezt mondani: — Én nem vagyok olyan, mint a többi. Akinek pedig férje van, három gyermeke, szülei, apósa, anyósa és testvérei, az a szalon sarkában ülvén a daliás cégvezetővel, belenéz a lámpa fényébe és I halkan igy sóhajt: vagyok... Mikor a házaspár veszekszik az ebédnél, a flörtök miatt haragúó férj rendes mondata ez: — Köszönöm, én már jóllaktam. Mire az asszony, akinek mindene megvan, gond nélkül él, Olaszországban nyaralt, nemrég kapta meg az uj bundát és a férjét úgy csalja, mint « répát, ezt mondja holtra fáradt, agyondolgozott, ideges élettársának: — Ha csak egyetlenegyszer egy kis gyengédséget kapnék tőled... De nem szeretnék részrehajló lenni és csakis férfipártinak látszani. Az urak egy közhelyét is ismerem. Arra a kérdésre, hogy „szeretsz?“, a világ minden kincséért sem felelnének egyenesen. A „szeretlek“ ki nem jönne a szájukon semmi áron. Hanem azt felelik rá, ezren és ezren mindig egyformán: — Miért volnék itt különben? Elég az emberszólásból. Amit írtam, talán nem is egészen igazságos. Közhelyek mindig vannak és mindig lesznek. Egy mondat éppen azért válik közhellyé, mert használatát nem lehet elkerülni. Ne hallgass rám, nyájas olvasó. Használd egészséggel. Sárszög erkök Irta. DÖVÉNYI Borovszky Kázmér, a színtársultat: igazgatója úgy lépett ki a főjegyző szobájából, mint a Vasigyárosban szokott, a nagy jelenet végén. A különbség csak az volt, bogy a színpadon fergeteges taps csattant mindig ebben a percben, most pedig hatástalan maradt a tragikus momentum. Igaz, a rogyadozó lépések ez egyszer nem a szerzői előírást követték, hanem maguktól jöttek. A főjegyző ugyanis azt közölte a direktorral, hogy jövőre nem engedi be a társulatot Sárszögre, ahol a 'színészek jelenléte züllesz- tően hait az erkölcsökre. Ebben a szigorú megállapitásibain kellett tis lennie valaminek, mert valahányszor a szinésztrupp megérkezett a járási székhelyre, egyszeriben végié volt a nyugalomnak. A jámbor családapákba beH'eütött a rossz és éjfélig elmaradoztak otthonról, hogy az Arany Bárányban dáridózzamak, ahol a színészek'1 is megjelentek előadás után, a fiatalság pedig végkép megveszett. Nem jártak a házasulandó vőlegényjelökek a zsurokra, hanem vörösre tapsolták a tenyerüket minden este a zenekari ülésen a primadonnának, aki kacsintgatni sem átallott a nézőtéren ülők felé. A feleségek, menyasszonyok, anyósok és anyós jelöltek hát remegve várták minden esztendőben az augusztust, mikor a sziné- szek meg szoktak érkezni s úgy beszéltek :rről az időről, mint valami ellenséges hadsereg megszállásáról, De nagyobb baj azért isi lejtőre kerül NAGY LAJOS sohasem történt. A szinésztrupp szeptember elsején elvonult és pár nap múlva helyrebillent, régi kerékvágásaiba tért az élet Sár- szöigpn is. Most azonban végkép betelt a pohár. Reggel a patikus és az intéző felesége csak úgy slafrokban, kócosán beállított a főjegyzőékhez és vagy másfél' órán keresztül suttogtak a ház asszonyával. Távozásuk után a jegyzőné heves vitát kezdett az urával! s ennek a szenvedélyes diskurzusnak eredményeként közölte a falu nyugalmának őre Borovszky Kázmér igazgatóval lesújtó határozatát. Valóban, ami Sárszögön augusztus húszon- hatodi/kán történt, példa nélkül áll a nagy- multu helység változatos történetében, pedig a község halárában a török hódoltság alatt csata is folyt s a hagyomány szerint itt pihent meg bujdosá&a közben, Lengyelország felé menet, Rákóczi, nagyságos fejedelem is. A színházban ezen az estén a Szép Heléna cimü operettet játszották. Asszonyok nem igen voltak a nézőtéren, mert úgy tudták: erkölcstelen a darab és tisztességes nőnek nem illik végig nézni. Mindössze a helybeli szerkesztő felesége s rajta kívül még vagy öt-hat szabadgondolkodásu fehérnép ült a nézőtéren s persze a férfiak. Már ott kezdődött a baj, hogy a családi ebédeknél szóbakerült az operait és az asszonyok éles szóváltásba keveredtek miatta a férjekkel;, akik hetek óta készültek erre az estére. Máskor bizonyosan a féleségek kerültek volna ki győztesen a harcból, de most ,a ílegjám- borabb papucshősök sem engedtek, ha nem megváltották jegyüket iaz előadásra. Soha sem folyt, olyan tülekedés a szinházi pénzbár előtt, minit ezen az estén s kivált ia zenekari üléseket kapkodták el már a kora reggel. Akinek hátrább jutott, hely, előkereste a háború óta nem használt látcsövet s nyakába akasztotta, mikor félnyolokor elindult a színházba. * Majdnem összedőlt a nagyterem a fergeteges tapsoktól, a siker óriási volt s a színfalak mögöitt boldogan rohangáló direktor elhatározta, hogy még egyszer műsorra tűzi a Szép Helénát. A közönség őrjöngött, minden támcszámot meg kellett ismételni, a szinészek arcáról csörgött a festékes verejték. Ünnepi este volt... Előadás után úgyszólván senki sem ment haza, ’ a nagy kopaszfalu étterem minden asztalánál ülitek. A cigány úgy muzsikált, mintha Szilveszter lett volna s két öreg pincér alig győzte hordani a bort. Éjfélikor már duhaj hangulat uralkodott. A patikus palackos bort parancsolt maga elé és összetörte az e'ső poharat, mire az intézőben is felébredt boldog gazdászkorának minden virtusa és harsányan rikkantott: — Stefi bácsi, pezsgőt ide! A vén pincér loholva indult kifelé, de az intéző utána kiáltott: — Vizes üvegben, hogy feltűnő ne legyen! .. . A sarokban marhapörköltet vacsorázott a primadonna, a szubrettel és a bonvivánnal, mellettük a másik asztalnál &■ direktor ült, feleségével, a (táncos komikussal, a naivával és a drámai hősnővel. Jókedvű volt: kassza- rappor'tot csinált. A hölgyek érezték, hogy dáridószag) van a levegőben, izegtak-mozog- tak, nevetgélitek és sűrűn kacsintgattak a pa- ibikusék asztaila felé, ahol a pincér áhítattal kezdte töltögetni a vizes üvegből a pezsgőt. Innen is, onnan is hallani lehetett, hogy szintén pezsgőt, rendelnek. A könnyelműség elkapta az embereket s utolsó józan cselekedetük az vük, hogy a nadrágzsebekben titokban magiszámolták a dugpénzt: futja-e a drá-, ga italra. A második üvegnél azonban ez a végső megfontoltság is eltűnt. Mintha a könnyű borban habzó szénsav buborékai ’ettek volna, úgy szálltak ki a fejekből a napi gondok s a kifizetetlen füszerszámlák. Bohémmé változott! :az egész Sárszög, a kezdődő mámor a homllokokba zilálta a hajat, a zene ütemére mozogtak az asztal alatt a lábak és csak egy mozdulat kellett, hogy felboruljon minden polgári rend. Az intéző füle már piroslott, a pincér 'a harmadik üveg pezsgőt bontotta, nem törődve a diszkrécióval1, ott az asztal mellett, A dugó nagyot pukkant és a fürge bor habja kibuggyant. A patikus magához intette a prímást, aki már régóta leste ezt a pillanatot és széles vigyorral hajlongott 3Z asztta hoz. A kopasz gyógyszerész a primadonna felé kacsintott és megrendelte a nótát: — Fekete szem éjszakája. . . De olyan
