Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-04 / 256. szám
/ fr ELLENZÉK 193 0 november 1! k'iTsy MIM Al Y I SÁRI DOLGOZNI JÁR I REGÉNY. 22. KÖZLEMÉNY. in in segíthet Szint kell vallania Mert csak az őszinte seggel tisztázhatja magát, különben annak gyanújába keveredhetik, hogy tisztességtelen utón szerzi a pénzt. Kzt pedig nem tűrheti! . . . De hogyan álljon elő az igazsággal?! — töprengett magában. Hosszú percekig válasz nélkül hagyta apja kér (lését s dermed ten hallgatva meredt maga elé. Földes vezérigazgató urnák nem volt szüksége nagyobb emberismeretre, hogy a lány hallgatásából, színének változásából megállapíthassa, hogy elevenére tapintott. — Nos, — sürgette — miért nem beszélsz? Sári nem hallgathatott tovább s a legokosabb, amit szorult helyzetében tehetett, hogy — elsírta magát. Az asztalra borulva, két kezébe temette arcát, úgy zokogott. Az apa és anya összenéztek. — Most kiderül minden . .. megoldódik a rejtély . . — mondotta néma pillantásuk Nem zavarták a lányt, engedték, hogy kisírja magát, mert sejtették, hogy ha kissé lehiggad, faggatás nélkül is elmond mindent. Úgy is történt. Sári még egy kis ideig szipogott, lüippögött, aztán felemelte könnytől nedves arcát s apjára tekintve, szólt: — Hát most már bevallók mindent... — kezdte. — Hiszen a végtelenségig úgysem lehet titkolni az ilyesmit... — Micsoda titokról beszélsz?! — rémült meg Föl- desné s még a szívverése is elállt. — Én ... én . . . — gyónt Sári — hónapok óta dolgozni járok . .. keresek .. . ezért nem kellett a ti pénzetek ... — D-o-l-g-o-z ni?! ... — nyújtotta a szót csodál kozva Földes vezérigazgató ur. — Mit dolgozol és hol? — A Textiliparinál a levelezésiben vagyok ... — vallotta a lány lesütött szemmel. — Havi százhúszért... De meg van ígérve, hogy újévtől felemelik százharmincra . . . mert nagyon meg vannak velem elégedve... Az apa felállt s hümmjögve járt le s föl a szobában. Annyira meglepte Sári vallomása, hogy sem válaszolni, sem tovább faggatózni nem tudott egyelőre. De Földesné (született Parraghy-lány), miután tu! volt az első rémületen s higgadtabban kezdett gondolkozni, egyszerre megértette, miről van szó s leiháborodva fakadt ki: — Az én lányom!... Földes Sárii... Parraghy Eázmér unokája gépirólány lett! .. . Rettenetes! . .. — Nono, szivem, nem olyan rettenetes — csillapította a felindult anyát Földes vezérigazgató ur, aki alig tudta megállani, hogy el ne mosolyodjék, ami kor kislánya ijedt arcára tekintett. — Persze, — tüzelt Földesné — neked nem rettenetes! Mert te nem törődöl azzal, hogy hová jár, kikkel érintkezik a lányod! ... Ne érts félre, nekem nem az ellen van kifogásom, hogy Sári dolgozik.. . Utóvégre a munka nem szégyen, még akkor sem, ha nem szorul rá az ember . . . Ha most ebben leli pasz- szióját Sári, hát csinálja. De abba nem tudok belenyugodni, hogy mindenféle emberrel érintkezzék ott a hivatalban! — Ebben igaza van édes anyádnak — fordult lánya felé az apa. — Először is nem értem, mi szükséged van neked arra, hogy dolgozzál? — Nem anyagi, hanem lelki szükségből tettem — vallotta Sári. — Mert meguntam már azt az életmódot, amelyet eddig folytattam s amelyben sefnmi gyönyörűséget, semmi élvezetet, semmi lelkikielégülést nem találtam ... Akár merre nézek, mindenütt dolgozó, küzködő, verejtékező embereket látok. Csak én élek tétlenül. Százféle tudományt tömtetek belém az évek folyamán nagy költséggel és fáradtsággal és semminek semmi hasznát nem vettem . . . Szégyeltem magamat magam előtt. Ha már erőm és képességem van a munkához, miért ne dolgozzam én is és miért ne kereshessem meg, amire szükségem van? Miért kelljen minden fillérért hozzátok fordulnom?!... Amikor egyszer s másszor meglátogattalak az irodában, lesütött szemmel, pirulva siettem át a szobákon, ahol a velem egykorú, sőt fiatalabb lányok szorgal- maskodtak, hogy megkeressék a rríindennapi kenyerűi két.. . Szégyeltem magamat előttük tétlenségem miatt s tekintetükből megvetést és lekicsinylést éreztem ki... Igen, mindegyik többre tartotta magát nálamnál és pedig joggal, mert nem voltak olyan élősdiek, mint én! Féltem tőlük, de egyben irigyeltem is őket. Irigyeltem a büszkeségüket, az önérzetüket, amit a munka ad nekik s amely felemelő érzést és minden gazdagságom és előkelő származásom ellenére sem ismerhetek meg, mert ez az érzés csak a munka juialma lehet.. . Amikor a dolgozó fiatal lánytársaimat néztem, egyszerre megértettem, hogy mily nagyszerű lehet az: dolgozni és munkánkért jutalmat kapni! . . . Megértettem, hogy csak a munka adja meg az ember igazi becsét... A tétlen embernek nincs, nem lehet értéke, becse .. . Ezért aztán én is beálltam a dolgozók nagy táborába, hogy több legyek, mint aki voltam és felemeli lejjel járhassak az emberek kö z.öttl ... Érted most már? Földes (iábor ámtilvn hallgatta az egyre heve sebben szónokló lányt és ha titkolta is végié len büszkeség (oltótti* el szivét Igen, értette meg minden mondat után jobban és jobban — ez az o lánya ö csüngött mindig ilyen rajongó szeretettel a munkán Ezért is emelkedhetett ilyen magas polcra az egyszerű kis gyakornoki állasból, minden össze köttetés, minden támogatás nélkül ... A szorgalma, a lelkiismeretessége, a munka őszinte szendéié lendrtet lék csak előre pályáján mindig . Szegényen és is meretlenül kezdte, mint annyi inas ezer és ezer lia talember De szívós kitartásával és törhetetlen akaraterejével elhagyott mindenkit, folibe emelkedett mindazoknak, akikkel együtt indult A többiek elvéreztek mellette, vagy megfeneklettek, lentmaradtak a szürke tömegben. De ö feltört a magasba, egész a csúcsig!... Akaratlanul is visszapillantott arra az útra, amelyet idáig megtett és csak most látta, most mérte fel, menynyi energiára volt szüksége, hogy odajuthasson, ahol most áll. És titkolhalatlan boldogsággal és örömmel látta, hogy a lánya örökölte ezt az akaraterőt tőle! Nem, egy pillanatig sem tudott neheztelni reá a bizarrnak látszó ötletért, sőt szeretetteljes szelídséggel és meg értéssel simogatta meg kitüzesedett arcát, selymes ha jál, úgy beszélt hozzá megengesztelödve. — Rendben van, kislányom — mondotta. — Ha a munka boldoggá tesz, uj szint és tartalmat ad életednek, semmi kifogásom, hogy dolgozzál . . Csupán azt helytelenítem, hogy szándékodról, elhatározásodról nem szóltál nekem, hogy én kereshettem volna neked megfelelő helyet, akár az én vállalatomnál, akár máshol .. . Hiszen, tudod, megvannak a kellő összeköttetéseim ... — De éppen ezt nem akartam igénybe venni — nézett reá a lány lelkes tekintettel és boldogan, hogy sikerült hívet szerezni apjában. — Miért? — csodálkozott Földes vezérigazgató ur. — Azért, — magyarázta Sári— mert teljesen a magam erejéből akartam álláshoz jutni. Azt akartam, hogy csak az egyéni képességeimért becsüljenek meg Ha a te protekciódat használom fel, úgy nem tudtam volna szabadulni attól a bántó gondolattól, hogy csak miattad érek el valamit. . . hogy mindenütt csak a Földes vezérigazgató lányát látják bennem . .. így azonban . .. — Ó, ó... — sopánkodott Földesné — kitetted magadat a feletteseid szeszélyeinek és gorombaságainak! Megnyugtathatlak, anyukám, — sietett a lány kijelenteni — hogy eddig csak dicséretet és elismerést kaptam ... És éppen azért dicsekszem el büszkén sikereimmel, mert tudom, hogy az elismerés csak és kizárólag nekem és nem a Földes Gábor vezérigazgató lányának szólt — Sohasem fogom megérteni tudni ezt a büszkeséget — jegyezte meg Földesné (született Parraghy- lány.) — De annál inkább én! — mondotta az apa és sok-sok melegséggel és szeretettel ölelte magához lá- uyát, majd megkérdezte: — No és a környezeteddel, hivataltársaiddal meg vagy elégedve? — Ó, — sietett boldogan válaszolni Sári a kapóra jött kérdésre — nagyon aranyos, drága emberek valamennyien .. . Különösen az egyik .. . — Ki az? — kérdezte mohó kíváncsisággal az anya, valami hirtelen támadt rossz sejtelemmel. — Berkes Sándornak hívják... — vallotta meg csendesen Sári. — Berkes Sándor... Berkes Sándor?... — rágódott a néven Földesné. — Sehogysem emlékszem erre a névre ... — Nem is emlékezheted anyukám, mert még sohasem fordult meg nálunk Sándor ... Ott ismerkedtem meg vele a Textiliparinál... Nagyon drága, jó fiú . .. És . .. — És?... — meredt rá az anyja gyanakodva. Sári nem habozhatott tovább. Elérkezettnek látta a pillanatot a vallomásra. — Én — vágta ki merészen — szerelmes vagyok Sándorba... Döbbenetes csend nehezedett a szobára. A szülőknek egyszerre elment az étvágyuk a további étkezéstől és tanácstalanul meredtek egymásra. Hosszú percekig szólni sem tudtak a meglepő kijelentésre. Végre is az anya tért magához előbb és reménykedve kérdezte meg: — Kiféle az a Berkes Sándor?... Igazgató? — Nem .. . — Csak cégvezető? — Még az sem . .. — Csupán egyszerű osztályfőnök?! — hüledezett Földesné. — Sajnos, még odáig sem vitte eddig . . . — Hanem? — tudakolta az anya szorongó, elfulladt hangon. — Csak gyakornok, ott a levelezési osztályon, ahol én is dolgozom ... — bökte ki nehezen Sári. — Gyakornok?! — sikcltott fel kétségbeesve Földesné. — Jól értettem?! Közönséges gyakornok?! . . . Sári lecsüggesztett fejjel hallgatott. Földes igazgató ur is egész megdermedt a váratlan vallomásra és szólni sem tudott. Amikor azonban felesége érthető kétségbeesését látta, nem sok meggyőződéssel bár, de igyekezett valami megnyugtató magyarázattal szolgálni. Talán mégsem olyan szörnyű a dolog véle kedelt A/ a kérdés, miféle családból való a/ a I latalember . Mert lehet . .. Nagyon szegény fiú közölte Sári, hogy túl legyen mindenen. A fizetéséből él... Sőt úgy tudom a szüleit is abból támogatja . . . Földesné rs meg a férje is megsemmisültél) ros kadlak le egy-egy székre. Utolsó reménységüktől i megfosztotta a lány felvilágosítása és elvette hang jukal Kínosan hosszú percek leltek el e nyomasztó némaságban, inig végre Sári félénk hangja törte meg a csendet — Nagyon derék fiú... és . . . és én a feleség* akarok lenni . . Ez a kijelentés teljesen betetőzte a hangulatot. \ szülök hirtelen visszanyerték erejüket s úgy pattan tak fel, mintha kígyó marta volna meg őket. — Abból ugyan nem lesz semmi! — sikoltotta Földesné. — Ehhez, én sem adom a beleegyezésemet! — til takozott Földes igazgató ur is. — Egy Földes Sári, egy Parraghy-unoka nem le bet egy senki, egy koldus felesége! — folytatta az anya. — — Nem, nem! — hangoztatta az. apa is. — Nem' erre neveltünk! Annyi határozottság csengett ki a szülők hang jából, hogy Sárinak be kellett látnia, szép szó, kö nyörgés mit sem segíthet. Csak a makacsságtól és erő szakoskodástól remélhetett győzelmet. Ezért hát felkapta fejét s szembenézve a magukból kikelt szülök kel, mondotta: — Már pedig, bármennyire ellenzitek és ha törik vagy szakad, én mégis a Sándor felesége leszek! — Majd teszünk ellene! — hörögte a vezérrga/ gató ur — Mit tehettek? Legföljebb megvonjátok tőlem az anyagi támogatástokat! — Ez lesz az első lépésünk! — Ez. sem riaszt vissza szándékomtól. Amint lát játok, meg tudok a magam lábán is állni . . . Majd dolgozom tovább én is s a kettőnk keresetéből, ha szűkösen is, de annál boldogabban fogunk élni! Földes igazgató ur megértette a lány szavaiból teljes elszántságát Belátta, hogy szülői szigorral sem mire sem mehet, ezért taktikát változtatva, a felin- dultságtól rekedt hangon okosan próbált a szerelmes lánnyal beszélni: — Lásd be, gyermekem, hogy a vesztedbe rohansz . . . Mi, a te szüleid, akik annyi szeretettel, féltő gonddal, áldozattal neveltünk, csak a javadat akarjuk . Higyjél a tapasztalt, okos, előrelátó, elfogulatlan szüleidnek Elhisszük, hogy most, mert szerelmes vagy. rózsásnak látod a jövőt és nem ismersz akadályt . . De ha jönnek a nehéz napok. . . a meg- élhetésr gondok ... ha majd a házasságban közelebb kerülsz ahhoz az emberhez, tisztultabb látással észre togod venni, hogy sem a neveltsége, sem a körülményei nem teszik hozzád méltóvá ... Akkor aztán egyszerre eLpárolog a nagy, a mindent megszépítő szerelem. amely most elvakitott. megfosztott józanságodtól és mámoros kábulatba szédített ... És akkor, akkor, elviselhetetlenül keserű órák és napok szakadnak reád ... Ezerszer meg fogod bánni elhamarkodott lépésedet, csak hát akkor már későn lesz! ... Te mindig engedelmes, szófogadó gyermekünk voltál ... hallgass most is reánk . . . Nem akarunk neked rosz- szat ... Ne tedd magadat is, szüléidét is boldogtalanná . .. Gondold meg, kicsi lányom ... — Én már mindent meggondoltam — mondotta Sári változatlan határozottsággal. — Ne higyjétek, hogy egyik percről a másikra határoztam igv. Napok, hetek óta gyötrődöm, rágódom ezen a dolgon . . . Mindent mérlegre tettem. Mindent: a gyermeki kötelességet, a társadalmi szempontokat, a várható nehéz napokat... Ezeket raktam a mérleg egyik serpenyőjébe, mig a másikba az én boldogságomat helyeztem... És ez lehúzta a többit ... A boldogságom. . . Ezért semmi áldozat sem nagy. Ezért mindent vállalok . . . A szegénységet... a nélkülözéseket... a megpróbáltatásokat ... a társaság megvetését.. . kigúnyolását... sőt a ti haragotokat is! — Ez a te lányod! — fakadt ki keserűen Földesné, férje felé villogtatva tekintetét. — Most aztán láthatod, mi az eredménye, ha valaki társadalmi állásához nem illő elemekkel keveredik! ... De te. aki magad is a mélységből kerültél fel, aligha érted ezt meg. Ehhez Parraghy-vér kellene hogy folyjon az ereidben, mint az enyémben! Parraghy-vér, amiből — sajnos — a lányunk nem örökölt egy gyüszii- nyit sem! Földes egyetlen szó, egyetlen ellenvetés nélkül tűrte és hallgatta felesége szemrehányásait. Belátta, hogy teljesen igaza van. Védekezhetett volna ugyan azzal, hogy az anyának lett volna kötelessége elsősorban vigyázni a leánygyermekére, hogy hová jár. mit csinál, de az ilyen védekezéssel — sejtette meg — csak még jobban elmérgesitette volna a helyzetet, amely igy is pattanásig feszült volt már. Ehelyett tehát újra csak a lányára igyekezett hatni, hogy jobb belátásra birja s utolsó érvként ezzel a kérdéssel for dúlt hozzá: — Nem gondolod, lányom, hogy az a fiatalember csupa számításból csavarta el a fejed? — Hogyan érted ezt, apu? — csodálkozott rá Sári. (Folytatjuk.) '■ B
