Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-20 / 270. szám
C Fi I, I. p N Z fi K 1936 november 20, Szerkeszti*: DR. VERESS ENDRE és MÁTRÁI JÁNOS. víKMiaBiBiiiiitaMiiwiMiii«^■!i»»i^iiiwii^»^r»iwigaBwwaMwu»niiMawia.viaiiMMUiMíaaivwax»j "'iimi wwmiKwniwinwwim ^ Mn i -■ ■■ ■ii,mTr~~T"ir^*T~rnwnn— wnmT'iT-* Magyarázó rendelet az ipar&rvéna végrehajtásáról és az iparengedélyek becseréléséről ;ti a kisiparos ? — Az özvegyi jog biztosítása és az állampolgárság igazolásának kérdése síiket és nem voltuk idegen állampolgárok. Azok u vállalatok, amelyek megbízott utján végzik a becserélést, még ;i következő rovatokat kell kitöltsék: családi helyzet, vallás és etnikai eredet, igazolványok, vagy az érdekeltek szóbeli vallomás;! alapján, a fenlemlitelt megjegyzéssel. A munkaügyi minisztérium, amint már azt röviden jelentettük, tájékoztató rendeletet adott ki az iparörvény végrehajtásával, illetőleg az iparengedélyek becserélésével kapcsolatban. Miután ez a rendelkezés úgyszólván minden iparost egyformán érdekel, szükségesnek tartjuk azt részletesebben is ismertetni. A magyarázat többek közt ezeket mondja: Mesterkönyvekre cserélendők be az 1S84. évi ipartörvény, valamint az 1ÍH)7. évi ipari kódex alapján kiadott segédi munkakönyvek, ha ezeket a könyveket legkevesebb már 10 esztendővel ezelőtt állították ki és tulajdonosaik ezen idő alatt legkevesebb 5 éven át egy szakmabeli műhely tulajdonosai voltak vagy pedig 5 éven át egy gyárvállalat szakosztályát vezették. A törvény 160-ik szakaszában körülirt iparengedély igényléséhez mellékelni kell a mesterkönyvet, azok az özvegyek, akik férjük iparát akarják folytatni, valamint azok a mérnökök, akik iparengedélyt kérnek, mentesülnek a mesterkönyv benyújtása alól, de bizonyitaniok kell. hogy megfelelnek a törvény 163-ik szakaszában előirt követelményeknek és bizonyitaniok kell, hogy nem mentek újra férjhez. Iparengedéhj legfeljebb Hz alkalmazottal és legfeljebb húsz lóerővel dolgozó műhelyek részére szükséges. Azok a vállalatok, amelyek e határokat meghaladják, nem kell iparengedéllyel rendelkezniük. A munkatörvénynek 151-ik szakasza úgy értelmezendő, hogy kisiparos az, aki vagy tiz alkalmazottal géperő nélkül, vagy húsz lóerős géppel, alkalmazott nélkül, vagy pedig mindkettővel dolgozik a fenti határig. Abban az esetben, ha a fenti határvonal bármelyikét túllépi, már nem tekintendő kisiparosnak. Például egy iparos, akinek 11 alkalmazottja van és 20 lőerővel dolgozik, vagy 5 alkalmazottja van és 25 lőerővel dolgozik,' már nem, tekintendő a törvény értelmében kisiparosnak. Mindazok, akik képesítési könyvet igényelnek, kötelesek az előző szakaszban felsorolt okmányokon kívül olyan iratokat is benyújtani, amelyekkel nevüket, lakhelyüket, családi állapotukat, vallásukat, faji eredetüket, születésük helyét és időpontját, állampolgárságukat igazolják, abban az esetben pedig, ha idegen állampolgárok, mellékelniök kell a munkavállalási engedélyt, a munkakönyvét és két fényképet. Mivel ezeknek az okmányoknak beszerzése az iparosok és munkások számára sok költséget jelentene, a minisztérium hozzájárul ahhoz, hogy a becserélés! munkálatok alkalmával bármilyen hivatalos okmányt mutassanak fel, amelyből a fenti adatok valamelyike kitűnik. így például: munkakönyvvel, amelynek becserélését kéri, valamint a népesedési hivatal bizonylatával, igazolja nevét, lakhelyét, születési helyét és időpontját. A családi állapotra, faji származásra és vallásra vonatkozóan elegendő a kérvényező szóbeli közlése. Csupán az állampolgárságot kell föltétlenül okmányokkal igazolni, még pedig a következőképpen: 1. A kérvényezőnek a következő iratok egyikét kell felmutatni: születési bizonyítvány, iskolai bizonyítvány, katonai bizonyítvány vagy választói igazolvány, amelyből nyilvánvalóan kitűnjön, hogy román állampolgár. Tía valamelyik okmányból megállapítható, hogy a román hadseregben teljesben szolgálatot, akkor nincs szükség arra, hogy ez az okmány külön is feltüntesse, hogy román állampolgár. 2. Abban az esetben, ha a kérvényező nem tudja az emlitelt iratok valamelyikét felmutatni vagy pedig azokban — a katonai igazolvány kivételével nincs határozottan feltüntetve, hogy román állampolgár, akkor állampolgársági bizonyítványt kell bemutatnia. ,'k Azokat, akik hiányoznak az állampolgársági listáról, állampolgárnak fogják tekinteni, amennyiben a következő iratokat felmutatják: a) ,.Dovada speciala“, amely szerint utólag beírattak az állampolgársági listába és*nem voltak idegen állampolgárok. b) Annak igazolása, hogy kérték az állampolgársági listára való bejegyzéAmi az állampolgárságra vonatkozó rubrikák kitöltéséi illelr, azok a vállalatok, amelyek meghízott utján is elvégezhetik a becserélést, a következőképpen kell, hogy eljárjanak: A. Román állampolgárok esetében az alkalmazottakba ;i 4. oldalon 1. szakasz 1. és 2. pontjaiban, vahninl 3. pont a) és h) bekezdéseiben előirt iratok bemutatását kell kérniük, a megfelelő rovatban rá kell mutatni arra, hogy az illető román állampolgár, amint az. a szüleié; si, iskolai, katonai igazolványokból, vagy a választói igazolványból, vagy az állampolgársági igazolványból megái lapítható, vagy a „dovada specialából“, vagy abból az igazolványból, amely szerint utólag beíratott az állampolgársági névjegyzékbe . . . szám . . . dátum alatt . . . hatóság által kibocsátva.------------------------------------------------------------------------------------Meg kell kezdeni országrészünk iparos társadalmának gazdasági megszervezését Szabó Bénitől várják az ipaiosok az irányítást A vezetés nélkül maradt transsylvániai kisiparosság ma telijeién szervezetlenül, vezetés nélkül áll és azit sem tudják a vidéki városokban, hogy hol kezdjék meg az uj alkotó munkát. Szabó Béni iparosképviselő nyilatkozatában a helyes és praktikus irányt megszabta. Ezután az a főfeladat, hogy kellő irányítás mellett ez a szervezkedés minél előbb gyakonlaitilag is megvalósuljon. Alkalmam volt több városban tájékozódni az iparosság álláspontja felől és arra a tapasztalaira jutottam, hogy az iparosok, mivel nincs egy központi irányító szerv — maguk sem tudják, hogy miit csináljanak és milyen aáa- kuáarba tömörüljenek. Alba Julián Váczy József fodrász, Zataun Diószeghy Sándor, Diciosanmartinban Szabó András, Odorheiun Gyarmathy István, Baia-Maren Tréger Lajos iparosvezetők már megtették a szükséges előkészületeket, de véglegesen, amig egy határozott irány nem alakul ki, dönteni nem tudnak. De nemcsak a fentem/átett városok iparossága, hanem egész Transsylvania várja. a hivatottak útirány mulatósát, hogy ismét szervezetbe tömörülve, jogos érdekeik védelmére egy egységes erő; képviselhessenek. Az iparosság országos, illetve Transsyl- vánia-részi megszervezésére elsősorban is Szabó Béni iparosvezér van hivatva, kinek munkáját az össziparosság szívvel-lélek kei fogja itámogartni. Országos szindiffáiusüa fOmOrOlneK a borban- és fodrásziparosoH £ bét végén Clujon alakul meg az első szindikátus A szindikátusok aoakitása iránti mozgalom városunkban is gőzerővel megindult. Működik már nálunk a húsiparotok, a sütő- ipa rosolk szindikátusa, a közeljövőben kezdi meg működését a szdbóiparosök .szindikátusa, melynek jogi személyiségét a törvényszék már elismerte s legközelebb alakul meg a borhő-yiparosok szindikátusa is, amelynek székhelye Clujon lesz. Minit ismeretes az ősz folyamán Satu- Marén országos kongresszust tartottak a borbély- és fodrásziparosoík. A kongresszuson elhatározták, hogy a szakmabeli iparosok szindik állási alapon szervezkednek. Felhatalmazta ia kongresszus Balázs Antal duji fodrász-mestert, hogy a szindikátusi szervezkedés vezetését a kezébe vegye. A felhatalmazás alapján Balázs Antal, aki különben a munkakamara ipari szakosztályának is ál- elnöke, megbeszélést folyatott a szakmabeli iparosokkal, akik örömmel csatlakozlak a gondolathoz. A szindikátus formai megalakítása még e hét folyamán megtörténik. Ha a törvényszék jogi személyiségét elismeri, nyomban megkezdik működésüket. Elsősorban beszerzési szövetkezetei létesítenek, mely a elujf borbély és fodrásziparosokat fodrász- ipari kellékekkel fogja ellátni. A helyi szindikátus megalakítása után, országrészünk minden nagy városában is megindul a szindikátusi állapon való szervezkedés. Megjelent és már kapható a „Magyar Larousse“: RÉVAI 2400 hasábon, 1200 ol dalon, 35.000 címszót tartalmaz, 2000 szövegképpel, 32 darab melléklettel, 20 egész oidalas színes térképpel, rendkívül erős kötésben. Még OKTÓBER hónapban előjegyzési ara 4L)-— Még néhány példány kapható az Eiienzék könyvoszt lyában, Cluj. - Most vegye meg, mert később 600 1 lesz. Vidéki rendeléseket utánvéttel, azonnal iniézüní AMunfrakainaráh célfáiüz&tfíről, őz lítari hi leiről, a toetegsegélyzörőF, mii laihozoíi a Munha? amarác országos eirdöfce A román Munkakamarák országos elnöke, Hie G. Calciu most járja sorba a transsy!- vámai munkakamarákat. Utjának céljáról a következőket mondotta: — Kamaráink céija: a munka-.védelmi és szervezési törvények alkalmazása mellett, a munkanélküliség kérdésének megoldása s. Az iparos társadalom fehegé.Lyezésérc hosszú lejáratú kölcsönöket kívánunk folyón tani - erre vonatkozólag a kormány már el is ké- j szitette a törvényjavaslatot. Nemcsak hitelt, j hanem nyersanyagot Is fog kapni az ! poros - társadalom, mert a kartellek igen megdrágítják a nyersanyagokat. A munkaügyi minisztérium Nistor miniszter kezdeményezésére tervbe ve:le. hogy a Craiova melletti Bucovati-i bőrgyárat meg- i nyitja a ki iparosok olcsó beszerzési forrá- I sónak céljából. Programunk szerint nagyszabású kultur- programot dolgoztunk ki és pedig azért, hogy a munkás é.-, iparostársadalmat megóvjuk minden szélsőségtej . Felsőipari akadémiát is szervezünk és végzett növendékek számára, az omzág kisebbség lakta városaiban román ipari műhelyeket létesítünk. Elhatározlak továbbá, hogy eltöröljük a munkaadók első heti táppénzének kötelezettségét. December első felében Bucuresti- ben Nistor miniszter összehívja az ország Munkakamaráinak tanácsát. Kamarán/ként 20—30 tanácsos vesz részt a gyűlésen. A Munkakamarák költségvetését fe emeljük és j módc ittatni kivániuk a betegsegélyző tör- I vényt, még pedig olyan értelemben, hogy az első heti táppénzt nem a munkaadók, hanem a betegsegélyző tartozik fizetni. Calciu országos elnök azzal fejezte be nyilatkozatát, hogy a Munkakamarák egyetlen célja a munkás és iparosiársadaiom anyagi és érkötési helyzetének feljavítássá mellett, a munka, rend és csend meg,honosítása az intézmények falai között. Két mimsztáríum vitája a kisipari hitelintézet alakulása körül A hitelkérdés rendezésével kapcsolatos munkálatok során, mint jeleztük, a pénzügyminisztérium külön bizottságot létesített a kis- és kézmü iparosok hité.kérdésének szabályozására. Ezzel párhuzamosan a Banca Naţionala is kinevezett egy külön bizottságot a kisipari hátiéi megteremtésére. Volt azonban egy bizottság a munkaügyi minisztériumban is, amely nyár óta dolgozik és majdnem elkészült a munkaijával. Ez a bizottság a kisipari szövetség kezdeményezésére keletkezeti “Amikor október közepén a pénzügyminisztérium kinevezte a maga bizottságát, a munkaügyi minisztérium nem küldött ki ddjegátust; a maga részéről ebbe a bizottságba és mai napig is teljesen távol- J Hantja magát ennek a munkájától. A helyzeti ebben a pillanatban az, hogy a munkaügyi minisztérium kisipari hitelbi'zott- sága teljesen elkészült a maga törvénytervezetével, mialatt a pénzügyminisztérium bizottsága még a kérdés általános megvitatásánál tart. A munkaügyi minisztérium, mint hírlik, azért tartja távol magát a pénzügy- rrtinijztériumbeíi munkálatoktól, mert, véleménye szerint, a pénzügy minisztérium n ak csak az leket a szerepe a kisipari hátéi kérdésében, bogy pénzzel lássa el a létesítendő kisipari hkiejimézefiet. A két máraiszténurn közötti hattésköri vita természetesen késlelteti a kisipari biodátimtézet megvalósiitását. Egyelőre az törtenffc, hogy legutóbbi ülésében a pénzügymánásztériumibeli bizottság megkezdte a munkaügyi minisztérium törvénytervezetének tüirgyakásák azzal a céllal, hogy csalk intézkedéseit összhangba hozza a I kormány álltai elgondolt szövetkezeti akció alapvonalaival. A pénzügyminisztérium szándéka tékát kétségtelenül dáenkezik a munkaügyi minisztérium elgondolásává»! és tartani lehet attól, hogy a kiét rivalizáló minisztérium között el fog .sikkadni maga a kisipari hitelintézet.