Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-12 / 263. szám
»EE»*myir m+Tembmr 12. K2 nun mmm fCialiigymiBsiszierelk ilécsfceai Jîeck Seo^yeS kutiigyminiszict1 íoísdJOHia áanaacskozasa utan Parssban es Berii n- ben megbeszélést készülfo£ytafai.~ SémeHengyel viía Danzig kérdésében A kwlpoHtÍkaá érőekJődés központjában Beck lengjél külügjinin‘srter tegnap bevég- /ődött londoni látogatása és a ^jegyzőkönyv államainak ma délután kezdődő becsi megbeszélése áll. A két esemény köziil a bécsi neegbeszéiés látszik nagyobb jelentőségű nek, bár a lengyei küHigymimszte-r londoni tárgyalásai is nagy befolyással lehetnek a közép- és keletenrópai kérdések további fejlődésére. Beck biikigymiijuszter megbeszélései után tegnap nyilatkozott is a sajtó tudósitói előtt. Kijelentette, hogy Angliát és Lengyelországot sok kötelék fűzi össze. Lengyei részről a legnagyobb megértéssel nézik azt a módot, ahogy az angol kormány látott hozzá a jelenleg különösen nehéz külpolitikai kérdések kibogozásához. A tárgyalások főtárgyai — mondta Beck — a tocamói értekezlet előkészítésével, a danzigi kérdéssel és a paJesztinai zsidó kivándorlás kérdőével állottak kapcsolatban. Arad a locarnói értekezletet ifíeti, nem tart attól, hogy ennek határozatai kelfeanedenül érintenék a lengyel érdekeket, vagy bármiben îs prejiK&kál- nának a keletenrópai helyzet kialakulására. A palesztinod zsidó kivándorlás kérdése azért fontos Lengyelországnak, mert nagyszáma zsidó lakossága, a kivándorlás megakadályozása esetén, súlyos nyomást jelent a lengyel belső helyzetre. A danzági kérdésben Lengyelország nem keres megoldást a Népszövetség háta mögött, hanem a genfi határozatokhoz köti magát. Lengyelország Cseji- szdovakiához való viszonyát nem hozta szóba, Edén külügyminiszter kérdésére azonban kijelentette, hogy Lengyelország jóvi- szonyt akar fenntartani valamennyi dunai útiammal. Lengyelország és Magyarország között igen jó a viszony és reméli, hogy ez a jóviszony sok tekfötetben alapul szoűgál- hat a donai kérdés rendezésében is. Az újságírók kérdésére még kijelentette Beck kül- ügymanászter, hogy Londonból Párison és Berlinen át tér vissza Varsóba. Beck kijelentései különösen a dauzigi kérdéssel kapcsolatban keltettek nagy érdeklődést, mert ez a kérdés újra erősen kiélezettnek látszik Varsó és Berlin között. A tegnapi német lapok megállapítják, hogy lengyel részről Danzig kérdőében a mostanihoz hasonló éles kijetentések eddig még nem hangzottak el. A varsói lapok pedig éles hangon vádolják a danzági nemzeti szocialistákat azzal, hogy a szabadváros mielőbbi visszatérését készítik elő Németországhoz. A római jegyzőkönyv államainak külügyminiszteri tanácskozása ma délután kezdődik Bécsben. Ciano olasz külügyminiszter már inásodnapja az osztrák fővárosban van, ahol az Ausztriát és Olaszországot érdeklő külön kérdésekben hozott létre megállapodásokat. Tegnap este Bécsbe érkezett Kánya magyar kirí ügy miiuszha- is, hogy résztvegyen ! a tanácskozásokon. Bécsi diplomáciai körök szerint az értekezlet előreláthatólag konkrét határoziatokat fog hozni, melyek a három állam között az eddiginél is szorosabb együttműködést teremtenek. Arról nincs szó, hogy Németország is csatlakoznék a római blokkhoz, ami azonban semmi tekintetben sem gátolja a három állaim szoros jóviszonyát a német birodalomhoz. A tárgyalás befejezése után tájékoztatni fogják a közvéleményt a megbeszélés eredményéről, hogy ilyen módon mindenki számára felismerhetővé tegyék a megegyezés jelentőségét a nemzetközi együttműködés és a dunai béke elősegítése szempontjából. A szomszéd államokkal való együttműködés alatt azxienban nem értik ezeknek az államoknak közvetlen részvételét a római jegyzőkönyv csoportjával. Viszont előreláthatólag meg fognak egyezni abban, hogy mind a három állam külön-külön köthet olyan kétoldali szerződéseket, amilyen például] a jeleultg is fennálló és jólfunkeio- náló osztrák—csehszlovák kereskedelmi .szerződés. Ezen a téren a bécsi értekezlet fontos előkészítő munkát végezhet azzal, hogy tisztázz», milyen kilátások és módozatok mei- lett lehet megvalósítani az fiyen egyenként előkészítendő megegyezéseket. A londoni kép visel ő tür/imn tegnap újra nagy erővel hangsidyozták kJ a rohamos angol fölfegyverkez-és szükséges voltát. Sir Thomas Insfcúp, badfeiszierelésügyi miniszter egyenesen az angoü tengeri haderőre háború előtt érvényben lévő kettős-standard érvényesítésének elvét jelentette be az angol légihaderővel kapcsolatban is. Anglia légihaderejét — mondta Sir Thomas — olyan szmBUCURESTI, november 11. Tegnap miniszterközi megbeszélés volt Incnlet helyettes miniszterelnök la- ; kásán, hol leszögezték a csütörtöki Oradea-i liberálispárti gyűlés végleges programját. A gyűlésen Dinu Bratianu, a liberális párt országos elnöke, Inculet helyettes miniszterelnök, Valér Pop dr., Lapedatu, Sassu, Nistor miniszterek s számos képviselő és szenátor fog megjelenni. Az Adeverul jelentése szerint Dinu Bratianu Oradea-n nagy beszédet mond, melyben a kül- és belpolitikai BUCUREŞTI, november H. Hivatalos jelentés szerint a kormány meg- állapította a pariame-míii ülészak megnyitó- j sónak programját, mely ümnepélyes kéretek között a következőkép fog végbemenőd: Délelőtt tizenegy óraikor istentisztelet a patria r aha templomban a kormány, a parlament és szenátus tagjai s meghívott előkelőségek jelenlétében. Fóltlzenkettökor bevonul ás a parlament üléstermébe. Az uralkodónak a királyi palotából történő «ndiu- lását 101 ágyulövés fogja jelezni. Tizenkét . órakor őfelsége II. Károly király kíséretével belép az ülésterembe s felolvassa az őszi parlamenti ülésszak megnyitására vonatkozó legfelsőbb kéziratot. Az uralkodó távozása után kezdetét veszi a parlament tisztikarának megválasztása. A kormány tagjai tegnap délután Inculet helyettes miniszterelnök lakásán tovább vauidra kell emelni, mint a tengeri hadereje volt ezelőtt. És még hozzátette kijelentéséhez, hogy London légi védelméről megerősített léggömbök közé feszített tudók által is gondoskodni fognak háború esetén. LOhéDON, november 11. Az angol uralkodó Heck lengyel kütügymirúszter tiszteletére tegnap vWásreggeUt adott, amelyen résztvett Eden külúgymrnrszter és Halifax fő pecsét őr is. Beck külügyminiszter délután Chamberlainnel tanácskozott, majd fogadta a sajtó képviselőit' kijelentőé előttük, hogy lengyel - ország és Anglia között jóviszony uralkodik. A lengyel—csehszlovák viszony csak a két országot érinti és nem befolgásolja az európai helyzetet. Hangoztatta azt a reményét, hogy a tocarnói tárgyalások sikeresek leszhelyzettel foglalkozik. Lapedatu miniszter a különleges Ardeal-r kívánságokat, Valér Pop dr. kereskedelmi és ipari miniszter pedig a gazdasági helyzetet fogja ismertetni. A lap értesülése szerint 50 Basarabia-i és Bukovina-i liberálispárti képviselő és szenátor is résztvesz a gyűlésen. Politikai körökben nagy fontosságot tulajdonítanak a holnapi liberálispárti gyűlésnek, mely csupán néhány nappal előzi meg az őszi parlamenti ülésszak megnyitását folytatták tanácskozásaikat a parlamenti ülésszak mtegnyátásávaí tárgyalásra kerülő törvény javaslatokra vonatkozóan. A Gazeta jtelen-tése szerint a parlamenti ülésszak ünnepélyes megnyitása ugyan november 15-én fog megtörténni, a tulajdon'képeni mimika azonban mégis csak 18-án veszi kezdetét a fesTiinatá vitával, melynek során a kormány nevében a parlamentben Inculet helyettes miniszterelnök, a szenátusban pedig lamandi mtrnászter szólal fal. Előadóként Alexandrini képviselő fog szerepelni. RÖNTGENEZŐ ORVOS URAK! Az Orvosi Szemle kiadásában rövidesen megjelenik Dr. Herskovifcs: A HASÜRI SZERVEK RÖNTGENVIZSGÁLATA c. könyve. Ára előjegyzésben (a 400 lejes bolti áir helyett) 300 lej, mely összeg az Orvosi Szemle (Ouj, Str. Iorga 21.) címére küldendő. ________________ Bratianu Dinu Oradean válaszol Mussolininek Csütörtöki kezdettel mutatja be a Íapiíol üozg MN KIEPURU filmjét*: A szerelmes város! Hohenberg hercegnő November 15-én nyílik meg a parlament nek és nem fogják sérteni Ijrnrjyeiország jogot érdekelt. Heck kffhi'pjmtntszter a lengyel követségen este ebédet adott. BßGS, íKyví-milxjr 11. Ciano gróf ola«z kül ügymüiiiy/Acr tegnap délután 4 óraikor meg jeleni a Ikiauoelflóri hivatelibaffi, aJhol Schti- adwrigg drr. »övets%i koracéllá r és Schmidt Guido MLliiigymLniszferi államtitkár fogadták. Ciano gróf hétfőn gozxlmági (kérdésekről tárgyúim az cxs-ztn'ük kormán yférfiLakkal, míg kedden a két onvzágol érintő [Kritikai kérdéseket vf/sgálrták m-g. A tanácskozásokról tegnap este khttlo'M hi vatalos jeüenttés szerint Ciano gráf' Schuschnigg kancellár és Schmidt Guido leülügyi államtitkár kedd délután barátságos szellemben tárgyalták meg mindazon kérdéseket, melyek Olaszországot és Ausztriát egyaránt érdeklik. Ciano gráf }se számolt berlini tárgyalásainak eredményéről, majd a júliusi osztrák—német megegyezés következtében beállóit helyzetet tárgyalták meg, végül előkészítették a rámái jegyzőkönyveket atáiró államok külügyminisztereinek ma összeülő konferenciája anyagát. BUDAPEST, november 11. Kánya Kálmán kffliigyminiszier tegnap délután fél négy árakor gyorsvonrfilal Bécsbe utazott, hogy a külügyminiszterek konferenciáján résztvegyen. Az állomáson megjelent Colonna herceg olasz követ és Kunz osztrálc követségi tanácsos. Kánya külügyminisztert bécsi útjára elkísérték báró Villányi Frigyes qmrirtáli követ, báró hick! Alfréd meghatalmazott miniszter, a külügyminisztérium gazdasági osztályának vezetője, Bakáts-Bessenyei kül ügyminisztériumi tanácsos és Csáky István gróf. a külügyminiszter kabinetfőnöke. LONDON, november 11. Az alsólházban folytatták a trón-beszéd válaszának vitáját. Sir Thomas Inskip, faontvédelmi miniszter kijelentette, hogy ha Angliát megtámadják, vagy ha a bkrocteío®a arra kényszerül, hogy közbelépjen vatenonflyen konfliktusban, a harcot végig meg fogja vívni és győzelemre fog törekedni. S Halálozás. Dr. Szadeczky K. Gyulámé, a nemrég elhunyt kiváló egyetemi tanár özvegye tegnap Budapesten rövid szenvedés után elhunyt Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. HALÁLOZÁSOK. Székéig László^ ng. állomás főnök, Szabédi (Székéig) Lászlónak, az ismert fiatal transsglvániai írónak édesapja, elhungt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a köztemető halottaskápolnájából. — Galliszter Lajosné, városunk társadalmának közismert tagja, rövid szenvedés után tegnap este hirtelen elhunyt. Temetése csütörtökön délután lesz. FÜSZERKERESKEDŐK FIGYELMÉBE. A Sfatul Negustoresc füszerszakosztálya csütörtökön, november 12-én este fél 9 órakor az egyesületnek az Iparkamara székhazában levő helyiségében értekezletet tart, amelyen a repülőbélyeg alkalmazása, az ital mérési engedélyek ügyében és az egészségügyi elL lenőrzések ügyében fognak a tagoknak felvilágosítást adni. Az értekezletre ezúton hívja meg a tagokat a szakosztólv vezetősége. GRÓF LÁSZLÓ FŐRENDEZŐ—HELYETTES IGAZGATÓ. Mint értesülünk, a színház igazgatósága Gróf László főrendezőt, főrendezői minőségében kifejtett munkásságának elismeréséül, helyettes igazgatónak nevezte ki. * TÉLI ESTE. Beállt ez alkonyat é? felcsavarjak a villanyt. Vájjon gondolt-e már arra, e,mikor ezt a) szinte gépies mozdulatot megteszi, hogy milyen finom és komplikál: szerkezet az izzólámpa;, amely pagvogó fénnyel tölti be szobáját. Jóminőségü, egészréges fényt árasztó izzólámpát csak a leggondosabb részletmunka és állandó szigorú anyagvizsgálat meUemt lehet gyártani. Kezdve a ha j:zá1 vékony. érzékeny izzószáltól, végig az összes alkatrészeken gondos kézi és gépmunkát végez a gyár, hogy e.z izzólámpa^ egész élettartama alatt egészséges fehér fényt adjon és ár?-mfogyasztása takarékos legyen. A TUNGSRAM D. cuplaspirálliámpa egyesit magában a jó fény és takarékos áramfogyasztás követelményét vagyis egy TUNGSRAM D. dupkspirállámpai annyival kevesebb áramot fogyaszt, mint a silány- min őségii Iá mp ív hogy az árammegtakar:cáíból kitelik két uj TUNGSRAM izzólámpa árai Administraţia Municipiului, Cluj, Serviciul Economic. No. 31899—1936. HIRDETMÉNY. Cluj város megegyezéses tárgyalás utján vesz a catedrális körüli parkhoz szükséges föld beszerzése tárgyában. A tárgyalás a C. P. törvény 88—no. cikkelyei és fii Monitorul Oficiali 127—1931. számában közölt általános árlejtés! szabályok szerint lesz megtartva. Az ajánlóitok Írásban, zárt és lepecséreh borítékban az árkjtési bizottság elnökéhez november 24-én délelőtt n órakor letétbe helyezendő. Az ajánlatok felbontása után szóbeli árlejtés lesz. A vonatkozó teherfüzet naponta a hivatalos órák alatt a Gazdasági hivatalban (Bir. Silvic) 31 sz. szoba, tékánthéo meg. Cluj, 1936. november 3. _______Primăria Municipiului, Cluj. Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. « Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT, Az Ellenzék „Concordia“ műintézetének nyomása, CENZURAT Ma kezdődött meg a római jegyzőkönyvet aláíró külügyminiszterek tanácskozása