Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-08 / 233. szám
BEEBUmSlB 193 6 október 8. INSPEIvCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Október 3—9-ig a következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Lukács, Str. Me- morandului 2., telefon 9—89. dr. Olaru, Str. Regina Maria 9., Minerva, Calea Regele Ferdinand 28., telefon 10—75. Esperesi vizsgálat. Fágáras-ról jelentik: A Sibiu-i egyházmegye Făgăraş—Sibiu 4 körzetében esperes! vizsgálatot tartott óik tó bér első hetében Szotyo-ry Lajos esperes, Farkas Károly főjegyző, dr. Apáty Gyula gondnok, Agyágási Károly számvevő és Berde Árpád belmíssziói előadó. A vizsgálat megállapította, hogy az egyre súlyosbodó nehézségek között az egyházközségek dicséretre méltó buzgalommal igyekeznek fenntartani az egyházi intézményeket és elmélyítik azok munkáját. AZ ÁL-METROPOLITA. Bncuresti-ből jelentik: Megírtuk, hogy Moldovaiján és Basarabialían az ó-naptár körül történt zavargások során Glieherie „püspök“ után Klimovies ál-metropolitát is letartóztatták. Klimovics Basarabiaban izgat ott a falusiak közötí. Az ellene megindult vizsgálat során megállapították, hogy Kümovicsot egy ízben öt évre ítélték izgatás miatt. Az Ítéletet azonban nem lehetett végrehajtani, meri hívei elrejtették. Az is kiderült, hogy az ál- metropolita élénk kommunista propagandát fejteit ki és Oroszországnak kémkedett. Kü- movicsot hamarosan Bucuresti-be szállítják, hol megindítják ellene az eljárást. Klimovics és Glieherie ügyével egyidejűleg fogják tárgyalni annak a harminc apácának perét, akiket ugyancsak tiltott tevékenység miatt tartóztattak le. Mire jó az aja’mazs? Newyoirklból jelentik: Lancasterben (Ontario-állam] feltűnt az illaiszerkereskedőknék, hogy a környékbeli gazdáik rengeteg ajkpírosátót vásárolnak. Végre az egyik gazda elárulta, hogy a pirosító* a vásárra szánt szárnyasok tarajának színezésére használják. Black Campbell regényes élete. Londonból jelentik; Edward királyt rendkívül megrendítette Black Campbellmek, a világhírű angol pilóta halálos szerencsétlenségének a híre. A király elrendelte, hogy az angol légi- haderő tizennégy napon át gyászolja Black Campbell halálát Ez a rendelet annál feltűnőbb, mert Black már nem tartozott az angol légihaderő kötelékébe. Edward király azonban meleg barátságot tartott fenn a hires pilótával. Black Campbell volt ugyanis az, aki Edwardot trónörökös korában megtanította repülni. Mikor a walesi herceg 1930-ban Észak-Afrikában nagyobb légjutat tett meg, az angol trónörökös repülőgépét is Black Campbell vezette. Black-t különben a német pilóták is gyászolják. A németek nem felejtették el B'lacknek egyik légi bravúrját. 1931 ben ugyanis Edét Ernst, a leghíresebb német katonai repülőle egyike, aki a világháború alatt a hires Bichthofen-eská- deraek volt a parancsnoka, Szudánban repülőgépével eltévedt Mikor a hirt Black Campbell, aki éppen Malacaiban tartózkodott, meghallotta, felült repülőgépére és elrepült a szudáni őserdők fölé. Három nap és három éjjel kereste német pilótatársát akit végül meg is talált és meg ás mentett üdét Emst az egyik szudáni őserdő tisztására kényszerleszállást végzett, azonban repülőgépéből nem tudott kiszállni, mert a vadállatok a gépét folyvást ostromolták. Black a német pilótát a bezárt repülőgépben az éhségtől teljesen élerőtlenedve találta meg. Egyébként Black Campbell hősies tettedről a légivllág egész legendákat mesél. Mint üzletember, Kenyában megalakította a Wilson Airways Ltd-t, tavaly pedig a Campbell Black Aviation Ltd-t. Utóbbi vállalkozásában már a felesége., Desmond Florence, az ismert angol színésznő is résztvett. Rengeteg Mtüntebése volt. 1930-ban az Észak-* afrikai Aeroclub a Mansfield Robínson-ser- 1-eggel, 1934-ben pedig a Royal Aeronautical Society a Briiannia-kupával, tehát a légi- világ két leghíresebb kitüntetésével tisztelte meg. Blacknek tizenkilenc katonai és huszonhét különböző állambeli polgári kitüntetése volt. A ,jMíss Liverpool“ nevű kedvenc repülőgépét, amelyen szerencsétlenül járt és mellyel részt akart venni a london— johannesburgi légi versenyen, Edward király rendeletére az angol repülési múzeumban fogják megőrizni. Érdékes, hogy Black Campbell pilótatársa, Scott Charles Anderson, akivel együtt nyerték meg a london— melbournei légiversenyt, éppen abban az órában tartotta esküvőjét miss Brenner Con- stancevai, amikor Black a liverpooli repülőtéren halálos SzerencséSenség áldozata lett. NEHÉZ VÁSÁR, — Az egész várost bejártam, de nem tudtam nekem való cipőt venni. — Miért? Talán olyan nagy lábad van, hogy nem találtál megjelelő cipőt? — Dehogy. — Hát akkor miért nem vásároltál?-— Mert sehol sem adtak hilelbe, A római katolikus plébánia hivatal ismételten felhívja a hívek figyelmét, hogy az október 11-re kitűzött bérmálásra legkésőbb október S-ig jelentkezzenek a plébánia hivatalban. A felnőtt bérmálandók részéire a hét három utolsó napján, október 8., 9. és 10-én délután fél 7 órakor lesz az előkészítő oktatás a plébánia tanácstermében. Az iskolás gyermekek a hitoktatóknál jelentkezzenek. Ökölvívó-tragédia Hollywoodban. New- yorkból jelentik: Goodman György hollywoodi hivatásos ökölvívó, amidőn megnősült, aggódó felesége kérésére abbahagyta kockázatos foglalkozását és az egyik filmstúdióban vállalt szerény állást. A fiatal asszony megbetegedett, költséges életmentő műtétre volt szükség és Goodman, hogy a pénzt hirtelen előteremtse, minden előkészület nélkül indult el egy ökölvívó-versenyen, ahol ellenfele majd félholdra verte. Az ütésektől kábultan, de zsebében száz dollárral a mérkőzésről a kórházba tántorgott, ahol közölték vele, hogy felesége éppen akkor halt meg, amikor ő rettenetes utolsó csatáját vívta a ringben. * A Cluj-i közönség a legnagyobb érdeklődéssel várja a legújabb Korda-filmet, mely Orczy bárónő regényét hozza, a Vörös Pimpernd-1. Romániai premierje október 8-án lesz a Selectben. Tífuszjárvány. Diciosamrmrtim-ból jelentik: Tamava-Mica megyében tífuszjárvány lépett fel. A veszedelmes betegség Silea községben dühöng. A legmesszebbmenő óvintézkedést léptették életbe a hatóságok a járvány meggátlására. A hatóságok a tífuszban megbetegedett egyéneket beszállították a Diciosanmartin-i állami kórházba. Leányrablás. Diciosanmartin-bó 1 jelentik: Custelnic községben leánykáblás történt. Zacbaria Salamon 2G éves fiatal legény régóta udvarolt Marie Salamon 16 éves leánynak. Salamont a leány szülei nem látták szívesen, ennek ellenére Salamon egy napon mégis beállított a leány szüleinek portájára és megkérte a leány kezét. A szülők Salamont elutasították. A kikosarazott kérő erre elhatározta, hogy szerelmét elrabolja. Kicsalta a leányt a házból s elvitte magával. Az eljárás megindult. SZERETŐJE TÁRSASÁGÁBAN TARTÓZTATTÁK LE A SIKKASZTÓ FÖTISZTVISE- LŐT. Bucuresti-ből jelentik: A Cemáuti-i rendőrség letartóztatta Dumitru Georgcscu volt Bucuresti-i városi főtiszt visel őt, aki a főváros pénztárából 500 ezer lejt sikkasztott. A letartóztatás az egyik éjjeli mulatóhelyen történt, hol Georgcscu Jeimy Boerescu nevű \ szeretőjének társaságában volt. Átadták őket az ügyészségnek. HARRY B&ES és 6AEY MdRlAY a legtökéletesebb művészetet nyújtják a SÁMSON C- film re me láb eu HENRY BERNSTEIN VILÁGHÍRŰ REGÉNYE UTÁN. FEÖStAIOlC Idegrohamában éjjel kikergette négy és fél i éves fiacskáját. Făgăras-rol jelentik: A Fă- I garas-megyében lakó Huszár Elek súlyos I természetű idegbajban szenved. A napokban í felesége rokonai látogatására ment és a férjet négy és fél éves fiával otthonhagyta a határban lévő erdő csőszházában. Éjjel az apát i-degroham fogta el és önkívületi állapotban elverte és az éjszakába kikergette fiacskáját. Reggel felé magához térve halványan emlékezni kezdett a történtekre, keresni kezdte fiát, de sehol sem találta. Ötödik napra végre előkerült a gyermek. Vásárról hazajövő szász gazda találta sirva az országúton és magával vitte. Az eljárás megindult. IGAZOLT ELMÉLET. — Az a szerelmi elmélet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, Ella házasságánál bebizonyosodott. — Szóval Ella férje szőke és magas. — Dehogy. Csak gazdag. Hágában már alig van „kiadó ablak“ a trónörökösnő esküvőjére. Hágából jelentik: Julianna trónörökösnő és Bernhard lipped herceg esküvőjét január végére tűzték ki. Hágát már most elfogta a küszöbönálló ünnepségek láza s a nászmemet útvonalán fekvő házak ablakaiért fantasztikus árakat kínálnak. A királyi kastélytól a hágai székes- egyházig már alig van ,kiadó ablak“ s legutóbb már 125 holland forintot fizettek egy jó helyért. Bérházat vásárolt a Beva-i református egyházközség. Deva-ról jelentik: Hónapokon keresztül tartó tárgyalások eredményekép a nehéz anyagi gondokkal küzdő Deva-i református egyház vezetőségének sikerült megvalósítani a bérházvétel tervét. Az ingatlan néhai Balogh Gyula hagyatékát képezte. Az özvegyen és több rokonon kívül a Deva-d református egyház is örökös volt. Az egyház vezetősége kiegyezett az összes társörökösökkel s az egymillió lej értéket kitevő bérház árát a papi földek eladásából és a központi szövetkezettől kölcsönvett összeggel kifizette. A bérház birtokbavétele már meg is történt s annak gondozására a presbitérium külön házgondnokságot választott. A vasárnapi istentisztelet után a gyülekezet Erese Miklós segédlelkész vezetése mellett kiment a temetőbe, hol a? örökhagyó Balogh Gyula sírjára a hála jeléül Cseh László gondnok koszorút helyezett. A bérház vételének örömére a férfiszövetség társasvacso- 1 át adott a lelkészi hivatal tanácstermében. * Még emlékezünk Korda Sándor VITT. HENRIK pompás alkotásu filmjére, mely az angol filmek koronája volt. Most ismét kapunk egy csemegét a Korda-filmekből — a .,Vt)RÜS PIMPERNEL‘‘-t, melyről a világsajtó a legnagyobb elragadtatással irt. E csudálatos nagy film országos bemutatója itt október 8-án lesz a Select-mozgóban. NŐI SZABOK FIGYELMÉBE. Az őszi szezon nagy kabát, kosztüm és ruha divatlapjai már nagy választékban kaphatók az Ellenzék könyvosztályában, Cin], Piaia Unbrü. .Vidékre azonnal szállítunk utánvéttel iá* Biáeiie^eaíJSiSBByYeá 1 crqih-Tvcgr.-. jgTEpry-ygg: :^rzrv:~ssr iciólher 4-és* éle A ©lépeíá a C. F. 11. tféli meReirendje I MEG AZ III Az af római katolikus püspök hivatalos látogatása a helybeli római katolikus egyház- községnél Vorbuchner Adolf, Alba-Iulia-i római katolikus püspök, akit az a|postoli Szentszék tudvalevőleg utódlási joggal nevezeti ki a nagybeteg Majláth püspök helyébe, a Gluj-i római katolikus egyházközséget október hó 11-ón és a következő napokon látogatja meg első Ízben hivatalosan. Az egyházközség közönsége, a plébániai hivatal' vezetésével sc- rűnyeai dolgozik, hogy az uj főpásztont első látogatása alkalmával méltó fogadtatásban részesítse. A fogadás előkészitésióre alakult kebli bizottság elkészítette a részletes program mot, melyet az egyházközség tagjainak tájékoztatása céljából alább közlünk: Október 10, szombat: A főpásztor szombat délután 5 és 6 óra között 'étkezik Turda felől s az egyházközségi választmány fogadó- bizottsága a Feleac-i tetőn, várja és üdvö'zli. Megérkezésekor a plébánia, főbejárata előtt a választmány élén a főgondnok fogadja. A plébánia udvarán az egyházközségi iskolák növendékei helyezkednek el meghatározott rendben. G órakor: Vecsernye. Szentbesziéd. Gyóntatás. A főpásztor 6 órakor a papság kíséretében a plébániáról a templomba vonul. A bejáratnál a választmány és a hívék élén a h. plébános fogadja előirás szerint. A templomba való bevonuláskor a templomi énekkar az „Ecce saoerdos magnus“-t énekli. Este 9 órakor: Szerenád a plebánosi lakás előcsarnokában. Október 11, vasárnap: Fél 8 órakor a bérmálán dók áldozása a kijelölt helyeken. 9 órakor: Ünnepélyes püspöki mise. A főpásztor a plébániáról a papság kíséretében vonul a templomba, mint előző napon. A bslrmiálandók már szentmise előtt elhelyezkednek a hórmaszülőkkel együtt a templom két oldalhajójában körbe futó részen. A lecke-oldalon a fiuk, az evangélium oldalon a leányok állanak. A bérmálás a szentmise után kezdődik, a közelebbi tudnivalókat a püspöki titkár a szószékről közli. Bérmálás után a főpásztor intéz beszédet a megbórmáltakhoz és a hívekhez. Befejezésül a templomi lánekkar a közönséggel együtt a pápai himnuszt fogja énekelni. Fél 1 órakor: Tisztelgések a plébánia fogadóié nmében . Vasárnap délután 5 és 7 óra között a főpásztor meglátogatja az egyházközségi intézményeket a körvetkező sorrendben: 1. Katolikus Kör. 2. Katolikus Legényegylet. 3. Szent Antal Árvaház 'és Aggmenház. 4. Ma- rianum .5. Auguszteum. Hétfőn délután, ugyanebben az időben pedig: 6. Napközi Otthon. 7. KüBcajántói kápolna. 8. Klinikai Nővérek otthona. A sterilizálás melleit döntött az anglikán egyház LONDON. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az anglikán egyház főtanácsa elvben elfogadta- -a sterilizációs javaslatot. A sterilizációs vita évek óta tart Kanadában és Angliában. A brith control (születéskorlátozás) mozgalmat vezető nagybizottság ugyanis két célt tűzött maga elé: 1. Törvényes utón fel kell világosítani a nőket, bogy csak annyi gyermeket hozzanak a világra, amennyit fel tudnak nevelni vagy amennyi az egészségüket nem veszélyezteti. 2. Műtéti beavatkozással meg kell akadályozni gyermekek világrahozatalában olyan embereket, akiknek utódai minden valószínűség szerint a társadalom kárára volnának. Az anglikán egyház eleinte merevei szembe szállott mind a két gondolattal. Több egyházi gyűlésen jelentették ki ünnepélyesen, bogy mind a kettő ellenkezik a keresztény szellemmel. De később egyes püspökök mind a két javaslatot elfogadták és szószékről hirdették, hogy azok a keresztény erkölccsel nem állanak ellentétben. Az anglikán egyház főtanácsának fenti határozata csak a második pontra vonatkozik. Az elsőt hivatalosan még ma is visszautasítják. Az nj közigazgatási törvény magyar fordítása (dr. Kiss Endre ügyvéd fordításában)) 50 lejért kapható az Ellenzék könyvosztály ás ban, Piaţa Unirii. Vidékiek 60 lej pénz, vagy postabélyeg beküldése ellenében bérmentva kapják,