Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-18 / 242. szám
■) / 9 36 október 18. ' ELLENZÉK Őfelsége a tokiói olimpiám való előkészületre hívta lel szövetségeinket Bucuresti-i tudósítónk jelenti, hogy Őfelsége azt a kívánságát fejezte ki a [ószövetség elnöke előtt, hogy szövetségeink minél sürgősebben tegyék meg előkészületeiket a tokiói olimpiára. Úgy látszik, hogy őfelsége nagyon jól ismeri azokat az okokat, melyek miatt Románia nem tudott a várt sikerrel szerepelni a berlini olimpián és ezért figyelmeztette szövetségi szerveinket a komoly munkára és az idejében való elő-, készületekre. Sajnos, azonban a főszövetség félreértette őfelsége figyelmeztető szavait, mert az „előkészületeket" úgy kezdi meg, hogy a szombati és vasárnapi ösz- szes A. és B. ligamérkőzések bevételére jegyenként 2 lejes pótdijat vetett ki, amit a közönségnek kell megfizetni. A főszövetség rendelkezése az egész ország sportköreiből nagy ellenszenvet váltott ki, mert az labdarugó sportunk újabb és méltánytalan megnyomorilását jelenti, ami ellen mindenkinek tiltakozni kell. Szövetségeink ugyanis — mint ismeretes — ahelyett, hogy a kormánytól, a főszövetségtől és az OETR-tól kérnének támogatást saját maguk és az ország sportegyesületei részére, kibírhatatlan adókkal, részesedésekkel, százalékokkal nyomorítják meg az ország sportéletének alapköveit, a sportegyesül létéit és a közönséget. Ennek a rendszernek egyszer már vége kell legyen, mert a közönség teherbiróképességének és jóindulatának is van határa, melyet büntetlenül nem lehet átlépni, mert annak következményeit az ország sportja sinyli meg. Ez pedig nem lehet érdeke senkinek és egészen bizonyos, hogy Őfelsége, az ország első sportembere sem ilyen értelemben kívánná az olimpiai előkészületek megkezdését. Értesüléseink szerint különben az ország sportkörei a legmagasabb helyen fognak tiltakozni a sportot megnyomorító adók és szövetségi járulékok ellen és támogatást fognak kérni a kis egyesületek részére. Nyugati tarái kötöttek le a válogatott R-csapai részére Bucuresiii tudósítónk jelenti: Langenus belga bíró, aki a magyar—román válogatott mérkőzést ,vezette, tegnap arról értesítette a labdarugó szövet séget, hogy a román B válogatott csapat részére nyugati túrát kötött le, melynek állomásai Hollandia, Luxemburg és Franciaország lesznek. A B csapat nagyszabású túráját a tél folyamán bonyolítja le és a~t Lucliide főtitkárnak Szófiából való visz- szatérése után véglegesítik. Magyarország dekatlonlíajnckságát Csánvi Zoltán MAC nyerte 5721 pontos végeredménnyel. Csáoyi másodnapi eredményei a következők: 110 m.-es gátfutás 17 mp., diszkosz 36.23 m., rúdugrás ,380 cm., gerely- dobás 46.30 m.. 1500 m. 5 perc 57.4 mp. A kassai hagyományos marathoni futóversenyt október 28-án rendezik meg és azon Zaba la is indulni fog a lett Mottmiller, a román Gáli, a magyar Galambos és a legjobb német marathoni futók társaságában. A Victoria ma délután félkettőkor utazik Aradra az AiMEFA elleni mérkőzésre a következő összeállításban: Muntean II., Straja —Felecan I., Pop III.—Páll—'N is tor, Cornea —Muntean I.—Cociüban II.—Felecan II.— Căpusan. A csapatot dr. Pop Victor és Pojár edző kisérik Arabra, akikkel együtt utazik . kis Takács is mint tartalék. Tizenkéttagu staféta futna vitte el tegnap Brasovból Sinaia-ba a B'rasov-i sportkörök hódolatát és szereracsekivarratait Károly király őfelségének születésnapja alkalmából. A staféta tagjai között volt Gáli marathoni futóbajnok is. Szabó Miklóst, a nagyszerű képességű magyar sikfutó világrekordért meghívták az amerikai fedettpálya-bajnokságokra a német Schamburg, a finn Höckert, a lengyel Kuoherszky és a svéd Ny társaságában. Csehszlovákia 1937-re három és félmillió lejnek megfelelő összeget állított be költségvetésébe a sport támogatására. BIRiMINGUAM. Mastenbroek holland úszó- bajnoknő a 150 yardos hátuszásban az angol Harding 1 perc 54 mp.-es viflágbekord- ját 1 perc 51.4 mp.-re javította. ü berlini filharmonikusok kamarazenekarának hangversenye m színházban A Berlini Filharmonikus Zenekar huszonöttagu kamarazenekara pénteken, október ö^-án este Clujra érkezik és este kilenc órakor hangversenyt ad. A zenekar Hans von Benda, a berlini filharmonikusok első karnagya és művészeti vezetőjének vezénylete alatt játszik. A műsoron Haydn, Gluck, Mozart, Sibelius, Reger és Beethoven kamarazenekarra irt müvei szerepelnek. Az igazi zene kedvelői bizonyára örömmel veszik tudomásul, hogy október 23-án olyan magas művészeti eseménynek lesznek fültanui, amelyhez hasonló csak a világvárosok közönségének adódik. Dacára a zenei együttes óriási utazási költségeinek s nagy fellépti dijának, a belépti jegyek árai csak 150 lejig terjednek. Románia 1940-hen rendezi a legközelebbi Balkán-játékokat Szófiából jelentik: A Balkán-bizottság tegnap kezdte meg üléseit, melyen megállapították a következő évi Balkán-játékok színhelyét. Törökország képviselője bejelentette résztvételiét a játékokon és ezekután azok Az ember LEGJOBB BARÁTJA, LEGHŰSÉGESEBB ÖHTÖJE, LEGHATALMASABB VÉDELMEZŐJE az őszi változatos időjárában hülés, grippa, zsába, fejlájásob, ştb. ellen csak a rendezésénk sorrendjét a következőképen állapították meg: 1938-ban Istambul, 1939-ben Athén, 1940-ben Bucureşti és 1941-ben Szófia. A jövőévi Balkán-játékok rendezési jogát már megelőzőleg Jugoszlávia kapta meg. JÂW0L ™esM könnyebbít és gyógyít. — Az összes gyógyszerek közül a leghatásosabb. — Kapható : gyógyszertárakban! ! IAW0L Ä KGirÖf DI RÁDSOüSÁLLITÁSOK MÍ-CS UJDONSiMiiM rövidesen megérkeznek: „TROLlTUL*-ba zárt 5 állású HULLÁMVÁLTÓ, ki-be kapcsolóval. mű., te „ELEKTROLIT“ KONDENZÁTOROK 500/600 Volt feszültségre ,,USÍ«8 és indukciómentes ccntiméter-typusok. Legújabb veszteségmentes VISSZAC-ATOLÓ - KONDENZÁTOROK, „Trolitul“ szigeteléssel. Legmodernebb „SIRAFER“ magas frekvenciájú vasmagok, pontos tekercselési cdatokkal. — Rövidhullámú KALIT-TEKERCSiESTEK „HUDRON“ szigetelésű KŐTÖL1TZE KAL1T-TR1M- MEREK és KONDENZÁTOROK, „SPECIAL“ P0ENT1OMETEREK szigetelt tengellyel. SKÁLÁK, HANGSZÓRÓK és a RÁDEÓIPAR 1957-es ALKATitÉSZUgDONSÁGAI úgy HÁLÓZATI, mini TELEPES-KÉSZÜLÉKEKHEZ. Viszonteladóknak magas forgalmi-rabat!!! A postai megrendeléseket azonnal elintézzük!!! HABI© KRAUSS, BUCII!?ESTI I. Sir. Braucovcanu l^o. Î- EiajuS I. Telefon: 4/78—89. Héí bajnoki mérkőzés városunk vasárnapi sportműsorán nap fdeseményc: délelőtt tt-kor Cl-IC—CFR C-íiga derby, űélul.ún 3-dór Crts ones — U Aa mérkőzés CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Nemzeti Bajnokság holnapi fordulóján Cbij-on az Universitatea a Grisana ellen méri össze erejét. A két csapat eddigi találkozójából mindannyiszor az Oradea-i csapat került ki győztesként és igy a holnapi ösz- szecsapás nagyon izgalmas mérkőzésnek Ígérkezik, miután az egyetemi csapat a győzelemre tör. A tegnapi edzés után Eckhardt mester a következőképen állította össze az Universitatea csapatát a Crisama elleni mérkőzésre: Sepsi, Borgea—Iancovici, Golub— Gain—David, Draga—'Putnic—Szaniszló— PI oest ean ii —S urla si u. A Crisana szintén a legerősebb csapatával áll ki az U ellen. A csapat ma este 9 órakor érkezik Cluj-ra Ghromek elnökkel és Jenny Rudolf edzővel. A mérkőzés pontban 3 órakor kezdődik Mielu Petrcscu fővárosi bíró vezetésével. Városunk vasárnapi részletes sportprogramja a következő: Nagypálya: Reggel 9 órakor CMSC—Reuniunea I. oszt. bajnoki, 11 órakor CAC—CFR C-liga, délután 1 órakor U—Turnătoria ifj. bajnoki, délután 3 órakor Crisana—Universitatea A-ligamérkő- zés. Kispálya: Reggel 9 órakor Avram láncú—Turnatoria I. oszt. bajnoki. 11 órakor Unirea—Haggibbor I. oszt. bajnoki, 1 órakor CAC—Haggibbor ifj. bajnoki. SOK TÍZEZER „ZEPHIR“ ÍO kilogramm fával füt Gyárlpa : SZÁNTÓ Kapható mindenütt. Képvise et: B A R Z E L megelégedett vevő bizonyítja, hogy a kályha az összes kályhák között a LEGJOBB. egy normál szobát 24 órán át. 0 D. ÉS FIA, ORADEA. Kérjen díjtalan árjegyzéket, vaskereskedes, Piaţa Mihai Viteazul No. 13, Takézisfiort LEIGAZOLÁSOK: Bakari Iosif, Macar loan, Bizton Iosif, Florea .Alexandru, Bono- lar loan, Oláh Paul, Madias Emeric, Topái Andreiu, Bodnar Mibaiu, Gerhiliean Teodor, Ghergaru Liviu, Biscof Tlberiu, Ladányi Iuliu, Papp Iosif, Sütő Adalbert, Jacob loan, Maier loan — „Vulturul" Oradea részére. A VÁRMEGYE-KUPA mérkőzésein a Minerva 276 pontos nagyszerű eredménnyel vezet. A csapatok jelenlegi további eredményei: 2. Speranţa 245 p. 3. Transilvania 242 p. 4. Hargita 227 p. 5. Meteor, Bohém és Amateure 226 p. 8. Hercules 225 p. 9. Gloria 219 p. 10. Iris 181 p. 11. CAC 178 p. A csoport- versenyeken egyénileg a következők érték el a legjobb erdményeket: Drohobetzky Gyula Transilvania 60 pont, Tamás László Minerva 58 p., Tóth Bálint Minerva, Nagy József Speranţa, Egresi Béla és Cornea Emil Hercules 53 ponttal. A Kerületi Kupában“: Bercea Joan Hargita 43 ponttal áll az 'élen, 2. Gyulai József Gloria, Heimer Alex. Glori, Ko-váos Géza Hercules 35 ponttal, 3. Orbán Károly Meteor és Bindász József Gloria 33 ponttal. A „Vármegye-kupKf“ legközelebbi programja: Szombaton este 9 órakor a Modema-pá- lyán: UAC, vasárnap este 8 órakor a Sszabó- pályán (Str. Lazar): Familia, hétfőn este 9 órakor a Kovács-pályán: Solid. KÜZDELEM ORADEA VÁROS BAJNOKSÁGÁÉRT. A tekeszövetség Oradea-i kerületi választmánya — mint tudósítónk jelenti — versenyt irt ki a város bajnokságáért. A verseny tervezetét Mikló Béla szövetségi főtitkár és Rigeisen József szövetségi kapitány kiváló hozzáértéssel szerkesztették meg és méltó érdeklődést keltettek vele a helyi csapatok körében. Most járt le a nevezési határidő és valamennyi csapat, mely a szövetségi szabályok értelmében bajnoki versenyben résztvebet, benyújtotta nevezését. így az érdekes bajnoki mérkőzések, melyek újabb lendítő erőt fognak kölcsönözni! a tekesport fejlődésének, már e héten megindnlnak. A MATADOR UJ PÁLYÁI. Oradea-i tudósilónk jelenti: Az Oradea-i Matador, hogy egyre szaporodó tagjainak sportolási lehetőségét biztosítsa, a Palace-belá sportarénájá- bíin újabb iíkerpályát létesített a legmodernebb kivitelben 'és felszereléssel. Az uj, kitűnő pályákon már szombat este nagyérdekü háziversenyt bonyolítanak le, legközelebb megtörténik a pályák szövetségi felavatása, hogy a szövetségi versenyek lejátszására is alkalmassá váljanak. ÚJJÁALAKULT A FELIX. Oradea-i tudósítónk jelenti: A Matador volt városunk első tekeklubja, ezt követte a Felix, utóbbi azonban szervezési hibák folytán rövid működés után tétlenségbe került. Most uj erők szerződtek a klub szolgálatába, kik uj életre hívták a Felixet. Közgyűlést tartottak, melyen dr. Kabátot elnöknek, Vekerdit csapatkapitánynak választották. Az újjáalakult klub csapata már e héten megtartja bemutatkozó mérkőzését. A lelkes vezetőség biztosítja, hogy a Felix eredményesen fog beleilleszkedni a helyi, szépen működő csapatok sorába. Hivatalos rész A BIRÓBIZOTTSÄG KÖZLEMÉNYEI. A vasárnapi, október 18-iki mérkőzések bi rói a következők: Nagypálya: Délelőtt 9 órakor CSMC—Reuniunea I. oszt. bajnoki, bíró Pascu J., hntár- birók: Roman J. és Hamar A. — Délelőtt ti órakor CAC—CFR CTígamérkőzés, hntárbi- rók: dr. Boldur E. és Bernstein D. Délután 1 órakor U—Turnatoria, ifjúsági bajnoki, biró Micu J„ batárbirók: Rat Livin és Paunescu V. Délután 3 órakor U—Crisana A-Ugamérkőzés, batárbirók: Raáb M. és Ciosa Gheorghe. Kispálya. Délelőtt 9 órakor Avram Janen —Turnatorie I. oszt. bajnoki, biró Maxa V.. határbi.rók: Pop Octavían és Pora luliu. Délelőtt 11 órakor Lhűnea—Haggibbor I. oszt bajnoki, biró Cosma A., batárbirók: Neme Gb. és Schiau Sorin I. Délután 1 órakor CAC —'Haggibbor ifjúsági bajnoki, bíró Jacobi E., batárbirók: Bncsa V. és \fihnexe Oct. Cluj, 1936 október 16. Dr. Catona sk. Dr. A. Stanciu sk. elnök. titkár. FÉRFISZABÓK FIGYELMÉBE. Az zi fzezon divatlapjai már nagy választékban kaphatók az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel > azonnal szállítunk.