Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)

1936-09-06 / 206. szám

7

HOLLANDIAI ÜTI KÉPEK

III.

A másik főváros, ahol a királynő székel. — Egyetemi város, ahol a trónőrökösnö tanult. — Az egyetlen tengerparti fürdőhely, ahol nagyon kevés a vendég

HÁGA, 1936. aug. végén. Érdekes ország Holüaind'ia, sok egyéb mellett azért is, mert két fővárosa van. Amsterdam az egyik, ahol -a kereskedelem és az ipar székel, ahol az élet összesürütsödík és a másik a régi királyi székváros, ahol a miniszteriu mok és a követségek találhatók. Szomorú, esős reggelen bucsuz- lunk el az egyiktől és indultunk meg gyorsan robogó, kényelmes hollandiai vonaton a másik fellé. Az első állomás Haarlem, roppant tulipánmezőiről ismeretes, melyek azonban ilyenkor, az augusztusi napsütésben, már elárvult, letarolt mezőkhöz hasonlítanak, ahol nincsen meg a színeknek az a tarka szinpompája, mely kora ravasszal gyönyörködteti a szemet.

Leiden

Leidenbe is elkísért a szemerkélő eső és csendesen veri hátunkat, mikor az ódon városka utcáinak régi, elvásott kövezetén ballagunk befelé, a legrégibb hollandiai egye- j tem felé. Az épület azonban már nem a régi. | Hatalmas kertjében és udvarán mindenütt t gazdag botanikus kert? színpompás fái és bokrai fogadnak, az előadótermekben egyszerűség és kényelem, szépen párosultak. Építkezési stílusa az a színtelen, százesztendővel ezelőtti' korra jellegzetes építészeti stilus, melyet csak ritkán szakítanak meg a házak 'sor- j falai között egy-egy valóban ősi régi épület- ; nek komorsága és ridegsége dacára is szép körvonalai.

A város közepén, nem messze az egyetemtől: áll a Stefan» katedrális, ahol a nagy holland szabadelvű gondolkozónak, a remons- tráns egyház alapítójának, Arminiusnaik csontjai pihennek. Az egyetem jellegében ma is őrzi azt a szellemet, melyet Arminius teológiai szabadebvüsége testesített meg. Professzorai közül dr. van Hóik, városunkban az unitárius teológiai fakultáson és a román tudományegyetem karán is tartott a hollandiai kultúrát ismertető előadásokat. Nála is ismertebb a neve J. Héring professzornak, akinek pacifista szellemben megirt munkáit minden, kultumemzet nyelvére lefordítva olvashatjuk, aki a mai világ kereszténységének egyik legjellegzetesebb alakja és vezető munkása az antknáfitarista lelkészek és tanárok

—namg

Fajtiszta

küküllőmenti

BOROK

LEGOLCSÓBBAN

csak '» termelőnél

Ciuj, Sir, Reg. Mmrí a 34

világszövetségének. Mindketten Arminius egyházának, a remonstráms testvériségnek tagjai és rész tvesznek az unitárius világszövetség munkájában is.

Az a néhány óra, amit Leidenben töltöttünk, emlékezetes és szép élményünk marad.

A szűk és görbe utcák a régi német, kis egyetemi városok utcáira emlékeztetnek. Valahogyan Marburg emléke játszott vissza, 1 ahol valamikor szép napokat töltöttünk el Kovács Lajos barátommal együtt s amikor csendesen elteázgattunk az egyik most üres, de szemeszter idején diákokkal teli kávéház terraszán, elsajnálkoztunk azon, hogy milyen szép dolga lehet annak a diáknak, akinek megadatik, hogy egy holilland egyetemi város csendes és békés légkörében végezze el tanulmányait, ahol nincsen különbség szegény és gazdag apa gyermeke között s minden arravaló növendék ösztöndíjak segítségével elvégezheti tanulmányait’ azon az egyetemen, melynek két esztendőn keresztül napról- napra előadásokat rendszeresen látogató hallgatója volt Julianna hercegnő, a holland trón

várományos® is.

" Hága

Hága városában a pályaudvaron, egy kedves holland remonstráns lelkésznő ismerősünk, Miss. J. Vaillant fogad, aki a leideni egyetemen éppen Juliana heroegnő iskola- társa volt s hosszú időt töltött vele együtt a vakációk idején is. Most az egyik hágakör- nyéki. gyülekezet lelkésze. Elmeséli, hogy ismételten találkozott a minden hivatalos kiséret nélkül sétáló hercegnővel, aki kedvesen emlegeti az együtt eltöltött diákévek kedves és szomorú emlékeit. Gravesland tartományi grófság székhelye volt Hága és lassan emel- j kedett az ország fővárosává, ahol most az orániai királyi család tagjai is székelnek. A királynő palotája komor, impozáns, de nemesen egyszerű épület, ellentétben ® hercegnő palotájával, melynek fehér 'színe és vidám cirádás díszítése fiatalságról és lendületről tanúskodnak. Szépek a tavak is, melyek körülölelik a város közepén levő pa’o- táikat. Megkapó az ódonsága azoknak a házaknak, melyek a régi börtön közelében állanak, csendben meghúzódva a hatalmas és uj, modern paloták és áruházak környékén. Az utcákon halban csilingelve robognak a villamosok. — s csak úgy zárójel között jegyezzük meg, hogy még sehol sem találkoztam olyan bizalmatlan vilkmoskalauzzal, aki annyit forgatta volna megváltott napi jegyemet, mint a hágai kalauzok —, nagyon kevés az autóbusz, de ezzel szemben majdnem mindenki saját magánautóján jár, leszámítva azt a sok százezer embert, aki biciklin siet munkahelyére. Délután valóságos biciklitenger önti el az utcákat, gyárakból, műhelyek- i

bői és irodákból emberek és asszonyok, fiatal fiuk és leányok kerékpároznak hazafelé. Azt mesélik, hogy Amrnersforst nevű kis városkában, gyermekeket és tehetetlen öregeket is beleszámítva, minden hatodik embernek van kerékpárja s e statisztikai adat mellett élénk tanúbizonyság az autostradák mellett elhúzódó külön biciklipálya, ahol hosszú sorban, egymásután vonulnak hazafelé, vagy munkába a kerékpározók.

Előkelő és tartózkodó a minisztériumok negyede, melyeknek közvetlen közelében találjuk meg a követségek épületeit. Itt minden csendes. A nagyobb forgalom az amsterdam! és rotterdami főkonzulátusok utján bonyolódik ile. Akik ide vannak beosztva*, csak a reprezentálás és irányítás munkáját végzik. Érdekes, hogy ez ® gazdag ország, mely olyan neves, nagy festőket adott, akiknek képeit legalább is másolatban a nagyvilágon szerteszét mindenütt ismerik, milyen szegény a városok terein elhelyezett' szobrokban. Csak itt-ott találni egy-egy szobrot, még Orániai Vilmosnak is, aki a holland nép felszabadítója volt, alig: találjuk meg nehány szobrát'. Szemben Emma királynő ma üresen álló vidéki kastélyával egy szépen kiképzett park közepén láttam az egyetlen hatalmas kőoszlopot és előtte a napoleoni harcok idején győzedelmeskedő herceg szobrát. A fővárosban ritka a szobor, ezek is csendesen, észrevétlenül húzódnak meg az utcák és terek mentében. Ez a nép, mely megbecsüli őseit és tiszteli a mult nemes hagyományait, jobban és öntudatosabban, mint bármelyik más európai nemzet, nem hivalkodik múltja eseményeivel. Szobrok helyett lelkében emel oltárt nemzeti élete régmúlt hőseinek.

Scheweningen

A holland északi tenger partján fekvő egyetlen világvárosi fürdőhely Scheweningen. Bár hollandok mellett, többnyire németek és az európai kontinens országának lakói keresik fel, külső formájában teljesen angolos.

Kezdve a tengerbe messze benyúló mólón és annak a végére épitett kávéházon, folytatva a tengerparti fürdőkabinokon és végezve a szállodák építési .stílusán, minden angol. Az egész országban lépten-nyomon megfigyelhető angiománia itt még erősebben nyilatkozik meg s ha Scheweningenben az ,degen angolul szólal meg, kétszer akkora a becsülete, mint a csak németül beszélő embernek. Különösen erősen megfigyelhető ez a fiatalakon, akik már csak angolul beszélnek, ellentétben az ötvenesek generációjával, amelynek körében még igen kevesen vannak, akik német mellett más külföldi nyelven is beszélnének.

Sajnos a gazdasági válság következtében üres a fürdőhely, az augusztusi szezon sem sikerük, a németeknek nincsen pénzük a va- iutakorlátozások miatt, az angolok meg felfedezték Közép-Európát és inkább arrafelé igyekeznek. Prága Becs és nem utolsó sorban Budapest lettek az utóbbi időben nyári vándorutjok állomásai. A scheweningeni ki- viilágitott móló és a kávéház csillárfüzérei igy üres teremre s kevés emberre ásítanak. A józan hollandus a csendes, kis tengerparti fürdőhelyeket keresi fei, ahol valóban pihenést talál. Az egyetlen holland tengerparti világ- fürdő pedig az idén üresen maradt. Hiába a gazdasági válság a leggazdagabb országokban is fe.üti a fejét s megnyilatkozik az élet ezerféle síkjain. Kilyéni József.

Nagyapó kutyája

Mese

Irta: LÖRINCZYNÉ RENDY MÁRIA

A napi postám különös gyászjelentést hozott. A rokonság tudatja, hogy alsócseri Cserdy Pál földbirtokos és hü kutyája, Kun von Jaegersheim elhunyt. Nagyapó és Kurt annyira egymáshoz tartoztak., hogy szinte megnyugtató, hogy egyszerre indultak a nagy vadász mezők felé.

Nagyapó egy gyermekkori pajtásom nagyapja' volt és még a városban laktak, amikor Kurt, a drótszőrü német vizsla hozzájuk került. Nagyanyó élénken tiltakozott a kutyatartás miatt, mióta a tönkremenés után városba kényszerültek. Nagyapó csendesen szivta a pipáját, nem 'szólt, csak néha ha- zaállitott egy-egy vizsla kölyökkel, amit nagyanyó másnap útra tett. Állandó harc volt emiatt. Csendes és szívós. Egyszer nagyanyó a reumáját fürdőn enyhi tgette s mire hazajött, nagyapó ragyogó kék szemével és egy pedigrés, betanított, drótszőrü német vizslával várta. Nagyanyó nem szólt semmit. Majd holnap. Reggel nem merte künhagyni a még idegen, drága vizslát. Nagyanyó mikor felébredt, mérgében a papucsát hozzá vágta. És ekkor Kurt von Jae- gersheím finoman a szájába vette ® papucsot, letette a nagyanyó ágya elé és fark- | csóválva várta a dicséretet. Nagy, okos, bar- * na szeméve! pillanatok alatt meghódította j nagy any ót. Ettől kezdve a ház kedvence \

lett. Nemsokára, raagyapóék örököltek és újra falura kerültek. Most kezdődött csak az igazi úri élet. Naphosszat vadászhattak. Nem lehetett megállapítani, melyik szenvedélyesebb vadász, nagyapó-e, vagy Kurt? Ha nagyapó behozatta a vadász bakban csőt,

Kurt már Házas izgalommal leste gazdája minden mozdulatát, mikor ® puska is vállra került, úgy üvöltött örömében, mint egy sziu indián a harcba menet.

Ősszel, mikor a somfa levelét pirosra csípi a dér és az erdő lombja rozsdásra fakul, ökömyál úszik a levegőben, Kurt vagy, ahogyan otthon szólították, szakállas, komoly pofája miatt, öreg ur — földre szeg- zett szemmel rohant a bujkáló vad után. Tavasszal1, mikor a fakadó rügyek mézgás illata leng a levegőben, barkáról virágra

táncol az első lepke, az alkony! szürkületben pisszegve, korrogva cikáznak a szerelmes szalonkák, öreg ur okos, értelmes tekintetével az eget kémlelte. De talán akkor volt .legnagyobb öröme, ha vízi vadra mentek.

Ilyenkor két-három napig oda voltak,

nagyapóért eljött egy barátja autón, öreg ! ur volt az első, aki a soffőr mellé ugrott, j Olyan éktelen örömugatásba tört ki, hogy j nagyapó is megsokallta. Mosolygó kék sze- i me korholóvá vált, fehér fejét megcsókoilJ va szólt:

I — Ejnye öreg ur, nem viselkedne csendesebben. — Ekkor elhallgatott és nyüsz- kölve nyalta meg gazdája kezét, egész utón állát a karosszéria szélén nyugtatva figyelte a vidéket. Vizi vadászaton elemében voltak nagyapóval, öreg ur utolérhetetlen úszó volt. Halálos fáradtan kerültek haza mindig. Nagyanyó dohogva szólt a kutyának, hogy ® vadász is értsen róla:

— Remélem, most kivadásztátok magatokat egyidőre?

Csak nagyanyával volt tegeződő viszonyban. Mindenki más, vadőr, béres, cselédek magázták öreg urat. Olyan tiszteletre méltó egyéniség volt, kemény, borzos szőrével öntudatos, méltóságos viselkedésével.

Csak a hajtóvadász-napokat gyűlölte, mert ilyenkor otthon maradt. Nagyapó titokban készülődött, a puskát jó előre kicsente ® házból, de öreg urat nem lehetett becsapni. Szenvedélyes vadász vére, lázasan lüktetett, fürkésző szemét semmi sem kerülte el s mikor már tudta, hogy kijátszottak, olyan keserves sírásba kezdett, mint egy megcsalt hitves. Jó órába telt mig nagyanyó simogató keze, becéző szava elállította, a vissza-visszatérő zokogását. Este nagyapó megmutatta neki a gazdag zsákmányt, de Kurt von Jaegersherm elfordi- totta a fejét, nem érdekelte sem nagyapó, sem a vad, pedig máskor majd leszedte a lábáról örömében, ha valahonnan hazajött.

I Nagyon szerették egymást a vadász és a j vizsla, szinte egymás szeméből olvasták, 1 ösztönösen értették egymást. De egy dologban öreg ur hajthatatlan volt, olyankor nem birta elviselni gazdája közelségét, ha nagyapó egy kicsit becsipett. Talán, mert az első ilyen alkalommal, agyon apportiroztat- ta. öreg ur unttá ezt az értelmetlen mókát. Pedig mi tagadás, nagyapó szerette az bókát, ez már a vadászattal jár. öreg ur ilyenkor nagyanyóval cinkosodott össze. Belopódzott a szobájába, pedig az tiltott terület volt, úgy a nagyapó, mint az ő számára, de mint a régi görögök a templomokban, úgy öreg ur a nagyanyó szobájában élvezte a menedéket. Ilyenkor nagyot sóhajtott, mint a paraszt a patikában-, asszonya beletörődő halk sóhajjal viszonozta. Nagyon egyek voltak. Bozontos fejével kilesett -a nehéz függöny rése mellett, ami az ajtó: eltakarta és egy al halma, pillanatban, mint a nyíl kiröppent az éjszakába. Hiába hívta, Rittyentette vissza nagyapó. Egyenesen a vadőrhöz szalad,: sirva-nyiszkolva. Elek, a vadőr tudta már, mi történt.

— Na holnap reggel akkor nem megyünk vadászni, ugye öreg ur?

Nagyapó mélységesen szegyeire ezt a dolgot, de változtatni nem lehetett rajta, beletörődött.

Egy napon nagyanyó a pápaszemét a

homlbkára tolva odaszól éle>te párjának:

— Holnap érkezik Liliké a Médivel, az. anyja fürdőre megy, három hétig itt lesz. El ne felejtsen kocsit küldeni az állomásra.

— Na — dörmögte nagyapó — még csak ez kellett, miért nem viszi Irén magával.

— Ejnye, vén medve — rikkant föl nagyanyó — micsoda nagyapa az olyan, aki nem