Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)

1936-09-13 / 212. szám

ft

Bt'KBNZÉK

SzépUőszerek

Nc’nrójjon az i'g’\ ik tekintélyes Inula, posti n nţ) ii ap vezércikkben foglalkozott azzal a miniszteri rendelettel, amely megadóztatja a szép főszereket. A rende let luxusárunak tekinti a púdert, ajak irt, arcruzst, szemöldökfestéket s a többieket, amivel a nők szebbé akarják tenni magukat s ami néha sikerül is. A vezércikk fájlalja, hogy ezentúl méregdrága lesz a szépitöszer, mert amint az iró kifejti, eddig minden szegény masaimul, gépi lók hvasszony és bolti lány megtudta magának vásárolni az egészség és szépség illúzióját, ami most már kizárólag a pénzesebb osztály kiváltsága lesz. Nem szabad elvenni tőlük azt az örömet — írja —, hogy ápoltabb kinézésűvé és színesebbé tegyék magukat, ma. amikor a kendőzetlen nő olyan ritkaság. hogy valósággal hamuszürkének látszik a többi üdére készített arc között. A munkájába siető lány, akit egy órakor a gyár vagy a bolt kapujában várt az udvarlója, ha magára keibe azt a parányi rúzst, mindenesetre boldogabb volt. a cikk szerint, mint ha megfosztják annak a lehetőségétől, hogy szebbé tegye magát. „Mi, férfiak mindig festék ellenesek voltunk és leszünk, de gondoljunk az egyiptomi királysírokban talált kendőző szerekre és arra, hogy annak, hogy a nő tetszeni akar, egészen mély, komoly okai vannak — ugyanolyan okai, amiért a virágra sem lehet haragudni, ha illatával és színével fel hívja magára a méhek és rovarok figyelmét. Életkérdés ez.“

így folytatja a cikkiró s azzal fejezi be cikkét, hogy amig a kendőzés az Ízlés és természetesség határain belül mozog, addig nem lehet ellene kifogása a legszélsőbb puritánnak, vagy konzervativ- nek sem.

Lássuk csak a dolgot. „Az Ízlés és természetesség határain belül.“ Lássuk, hogy mit jelent és mi volna az ellentéte? Hogyan és miképpen készíti ki magát az asszonyok legnagyobb része. Mert egészen megdöbbentő, mennyire értenek hozzá, hogy furcsává, természetellenes és lehetetlenné tegyék magukat.

Nem laikus kozmetikai tanács ez, csak megfigyelés. Ül az ember egy cukrászda terraszán és elmennek előtte az utcán a nők. Mind másképpen vannak kifestve és majdnem mind rosszul. És miután bocsánatot kérünk azért, mert kozmetikai szerek használatáról Írunk akkor, mikor annyi véres, döntő és világ forgató esemény játszódik le a földön — elkezdjük figyelni a női arcokat.

Készekre bontjuk. Itt van mindjárt az

orr, melyet a divat törvénye szerint púderrel kell behinteni. Már itt különböző hibák tapasztalhatók. A legtöbb púderes orr, kiemelkedő jK»ut lévén, sokkal fehérebbnek látszik, mint a környező áll és homlok. Fehér jelként világit a legtöbb női orr, hegyes, tompa, keskeny vagy széles jelként, sokszor egészen bo- liócszeriien. A legtöbb nőnek fogalma sincs, hogy milyen árnyalatú púder illik igazán az arcához. Pedig annyi rendes és lehetetlen szinii puderfajta van, melyeknek színárnyalatait a költői lelkű gyáros olyan szépen elnevezte Rachel egynek, Rachel kettőnek, Napsütöttnek s amely között világos krémszíntől, hófehéren át, a sötétbarnáig, minden szin megtalálható

Az are. Borzasztó, mikor egy szép, fiatal arcon ott virít egy vörös karika.

Esetleg ovál, négyszög, hatszög, vagy téglaalap. De legtöbbször kör az arccsonton. Tüdővészes pir, körülötte a sápadt bőr olyan szomorú. A természetes szint akarja utánozni. Pedig az egészségesek, a pirosarcuak, sohasem köralakban pirosak az arc közepén.

Azután ezek az arcruzsok csak a legritkább esetben természetes színűek. Van köztük rendes sárga, téglaszin, céklaszin, vadrózsaszin és lila. Állítólag az arcra- kenés után felveszik a bőr természetes pírját. De csak állítólag. Mert igazából , céklán, téglavörösen és narancssárgán virítanak tovább.

A száját lehetőleg vadvörösre festik és más formát adnak neki. Például sziv- alakot, úgy, hogy a felső» ajakon egész a bőrre festik rá a rúzst. Mindez nagyon furcsa és rosszul áll.

I A legrémesebb, ami a szemmel törté

nik. A szemöldököt kitépik (szerencsére most már egyre kevesebben), hogy »széniét ne védje felülről semmi. Odafestenek egy diadalívet, amely a homlok kö- zepéig szalad s amit Marlene Dietrich talált fel és szabadalmaztatott és csak úgy érdekes, de az a baj, hogy ilyen diadalívvel senki sem született. Ezután jön a szempillafesték, mely átkozottul csip, könnyen szeingyulladást okoz, ha nem kezdik óvatosan, amellett összecsomózza a pillákat, ugv, hogy a bűvösen kifestett szemen öt szál vastag szeropilla pislog, ahogy ugyancsak senki sem született.

A haj. Minden második nő festi a ha jál s közben nem tudja azt az unalomig ismételt dolgot, hogy minden arcszin és haj között harmónia van s ha az arcszin megváltozik (különösen nagy árnyalat- különbséggel), akkor a harmónia helyén bánló és zavaros diszharmónia születik Ismerek egy nagyon szép kis lányt, kreol bőrűt, aki gyakran változtatja hajszíneit, biztosan unja magát szegényke. Legutóbb megjelent az emberek között és szép barna haja, amelynek eredeti színére csak szülei és osztálytársnői emlékeznek, olyan lehetetlen szinii volt, hogy tökéletesen csúnyává vált. A rézvörösnek és kénsárgának valami furcsa keveréke volt a festett remek, gyönyörűen „daucrolva“. Rossz volt ránézni.

A frizurákkal is baj van. Legtöbb a báránygöndör. Vagy csigák lógnak a homlokra, közepén egy, jobbra és balra kellő, esetleg közepén kellő és jobbra és balra egy. Ez zavarossá teszi az arcot.

Félóra alatt két természetesnek látszó nőt láttunk a cukrászda terraszáról.

Az egyik színésznő volt, remekül kifestve. Neki ez a mestersége. A másik — a másik nem volt kifestve. (—n.)

A titokzatos kép

Brüsszelből jelentik: A be:ga orvosok körében nagy feltűnést keltett a minap egy különös eset, amelynek középpontjában egy orrnál különösebb festmény áll. A festmény tulajdonképpen 1646-ban készült arckép, amely Van Stree Nicolas bárót ábrázolja. A báróról készült festmény oly különös varázserővel rendelkezik, hogy ennek titkát mindezideig nem sikerült megfejteni. Annyi bizonyos, hogy ez a festmény már evek óta számos balesetet, bűntényt idézett e;ő.

így történt, hogy mintegy 290 évvel ezelőtt a festő, aki a képet elkészítette, rövid pár hónappal később megőrült. Ugyancsak megőrült a nevezett báró egyik rokona, aki lakásában a képet megőrizte. Hosszú évek során, a kép egy brüsszeli műgyűjtőhöz került, oki azt egy amerikai gyárosnak adta el. Az amerikai gyáros a festménnyel megajándékozta egyetlen leánygyermekét, akinek olyannyira megtetszett a kép, hogy a kép miatt felbontotta eljegyzését. Az eset

már annakidején nagy feltűnést keltett és rejtélyét az amerikai pszichológusok minden gyekezete ebenere nem lehetett megfejteni. Két évvel később az amerikai leány érthetetlen módon hirtelen meghalt. A kép Amerikából visszakerült Európába, ahol most már egy párisi műgyűjtő birtokába jutott- A párisi műgyűjtő a képe:, évek hosszú során át őrizte, anélkül, hogy vevő akadt volna rá.

Két évvel ezelőtt a legérdekesebb fejezethez érkezett ez a különben titokzatos képhistória. Amerikából áthajózott Európába Bell Viktória az amerikai üvegtröszt vezérének leánya, aki a hajón egy brüsszeli fiatalemberrel ismerkedett meg és -a fiatalember már a hajón megigérte az amerikai leánynak, hogy Európába jutva, feleségül fogja venni. A dúsgazdag amerikai leány

1 brüsszeli ismerősével együtt Párisba ura- I zott és párisi tartózkodásuk alatt több mü- I kereskedőnél is megjelentek, amelynek somég jobban behúzódott a kályhasarokba és lehunyta a szemét.

Sokáig tompán morajlottak körülötte a különböző hangok, nagyon jó érzés volt, hogy semmiféle világos értelmük nincs, nem marad nyomuk -a tudatában. Végül soká-g esik a végrehajtó száraz hangját lehetett hallani, a férfi mindig jobban felfigyelt rá. Ah, a kép, de sok baja van a képünkkel. Kinyitotta a szemét, a tekintete egyenesen ráesett a képre, ott függött vele szemben a falon. A napfény, amely széles kévében tódult be az ablakon át, előtte áradt el és félhomályban hagyta, a férfi mégis meglepően tisztán látta minden részletét. Nem volt különösen értékes kép, de kedves volt. Rokokó-ruhás öreg tudós ült nagy könyvtárterem közepén, furcsa megvilágításban, optikai pontossággal megrajzolt fény- és árnyékfoltok között. Komoly ajánlatot kérek, komolyabbat, uraim, mondogatta a végrehajtó. Mindenki fölfelé bámult a képre, de senki sem szólt ■ f rnmit. A végrehajtó még egy darabig beszél-, azután vallat vont és intett a segédjének. Törvényesen elfogadható ajánlat nincs, az árverést befejezzük.

Jegyzőkönyveket kellett még aláírni, a férfit is odacitálták a kályha mellől, nyújtották feléje a tollat, elvette és odairta a nevét, ahová mutatták. A végrehajtó összeszedte az írásait és elment, a többiek sietve tolongtak utána. A férfi egyedül maradt a szobában; beleült az elárverezett karosszékbe és furcsán eszmélő pillantással nézett körül a szobában. Úgy érezte, mintha valami nagy ürességbe zuhant volna.

Hát persze, itt .most már semmi sem az övé. Odaát a hálószobában megmaradt az

i ágy, a két szekrény, az ebédlőben az asztal, • a dívány, meg valahány szék, talán még egy ( pár apróság. Egyébként minden a másé, rö- \ videsen érte jönnek és elszállítanak mindent ; darabonként, alighanem még délután. Komédia, — gondolta a férfi, de nem úgy érezte; görcsösen kapaszkodott a szék karfájába. Mindegy, most már vége, elmentek, hála Istennek. — Vége, — gondolta még egyszer és minden érzéke megfeszült, amint önmaga: figyelt^ hogy befelé milyen visszhangot kelt ez a szó. Fáj, ugy-e? Csodálatos volt, hogy nem is fájt annyira, mint várta volna, sőt nagy meglepetésére, majdnem megdöbbenésére valami derűsebb, kellemesebb érzést is fel kellett önmagában ismernie. Mintha valahogyan, valamiért megköny- nyebbüít volna, az idegei már nem remegtek oiyan kínosan. No igen, ez már kábultság, érzéketlenség a nagy izgalom után. Nem, hiábavaló az efféle okoskodás: egészen kellemes érzés ez, valóságos megkönnyebbülés. Vájjon mi lehet a magyarázata?

A zongorára nézett, amely már nem az övék, egy-két órán belül el is viszik, lármásan csoszogó, egymás közt civakodó hordárok és most szinte tárgyilagos nyugalommal szemlélte a sötéten csillogó ébenfa-felületet. Elviszik négyeszlendei erőfeszítés gyümölcsét, vége a zongorának, de ezentúl már nem lesz gond vele. És elviszik a garnitúrát, a könyvszekrényt, a metszett üvegvázát, és a 1 fali tükröt, de óh Istenem, többé nem kell * küzdeni értük, mert visszahozni nem ehet ! őket. Szinte ellenséges érzés, majdnem harag I kavaró dot t fel benne, idegenkedve, vagy ép- I pen személyes ellenszenvvel nézte sorra . a ‘ bútorokat. Mintha csak most látná őket először tisztán, igazán, valóságos jelentőségükben; milyen furcsa, nyugtalanító holmi az egész.

Igen, ez az igazság: ezek a bútorok sohasem voltak barátai. Életének tíz esztendejét azzal töltötte, hogy ezt a sokféle holmit, politúrozott fát, nyomtatott papír, zöid vá- szondaraboc védelmezte. Először keserves kínlódással megszereztek mindent, de már ugyanakkor megkezdődött a küzdelem a megtartásukért. Kamat, költség, foglalás, árverés, halasztás az utolsó pillanatban, másnap, vagy egy hót múlva» elölről kezdődik az egész. És minden vergődés, gond, álmatlan éjszakák és sóhajok csak azért, hogy lélektelen, cifra holmik a helyükön maradjanak. Tulajdonképpen soha egy pillanatig sem volt kétes a végső eredmény, előbb-utóbb be kellett 'következnie. Most végre, elviszik őket, a garnitúrát, amelynek rabszolgája volt három esztendeig és minden egyebet. Az ember úgy mondja: a zongorám, az asztalom, a szőnyegem, úgy is hiszi, hogy ő a gazda és van mindenféle holmijai. Ostobaság. A sok lim-ilom az ur, a rabszolgatartó, az emberhajcsár, nem hagyják lélegzethez jutni az embert soha. El velük; hadd vigyenek mindent egyszerre. Vigyék minél előbb, hogy ne lássa miár őket. Ne maradjon itt semmi, csak az üres szoba és még valami, ami nem kellett senkinek, micsoda is? Úgy, igaz. A kép. Azt senki sem vette meg.

Megint felnézett a képre és nézte sokáig, csendesén. Vájjon meddig marad itt? Biztosan nem soká. Milyen furcsa' az a gyűrődés ,a szőnyegen, az öreg tudós Iába előtt. Mesterkélt és merev, szinte kiütközik a képből 1 ez a kis részlet. Érdekes, hogy mostanáig so- '

19 36 szeptember 13.

■mhtmí—wmiiiBTmT-Trrnni^ ~■ ' wm

rán eljutottak a titokzatos festmény tu ij donorához is. BcLl ViktönámJ nirgte a különös arckép é> rövid alkudozás után nagy összegér 1 meg it» vásárolta a képet. A kép miau pár nappal később óvódásra rült sor u dúsgazdag auncriluu eány é> brüsszeli ismerőse között. A brüsszeli fiatalember nem jó szemmel nézte azt, hogy Viktória állandóan a képban gyönyörködik. Emiatt féluckenywégi roham fogta el a fiatalembert és annak az lett a vége, hogy Be Viktoria otthagyta európai barátját, de rá- testálta a, drága pénzen vett antik festményt.

Pár hónappal később Viktoria érdeke-, hrt olvasott az egyik újságban. Arról volt szó, hogy egy brüsszeli fiatalember több társával együtt kifosztott egy bankot, de a rendőrség rövid nyomozás után kézrekeritette a tetteseket. A banda vezére nem volt mái, mint Beíl Viktória brüsszeli ismerőse. A fiatalember a rendőrségen bevallotta, hogy megmagyarázhatatlan módon a kép által válságos transzba esett, mignem egyik napon arra határozta el magát, hogy nagymennyiségű pénzre te,z szert és ezzel visszautazik Amerikába, hogy a szépséges Viktóriának visszavigye egykori tulajdonát alkotó képet. A rendőrség természetesen lefog'alta a titokzatos festményt, amelyről a brüsszeli fiatalember elmondotta azt, hogy napokon át üit a kép előtt és oly sokáig nézte, Hogy végül a tükör elé ült és utána maszkrozta a képet ábrázoió férfiarcot. Bevallotta azt is, hogy a bankrablás idején ezzel a maszkkal tört be a bankba, majd pedig mikor a bankrablást elkövették, levette arcáról az álsza- kállt és visszatért; »lakására, ahol a képet e perctő; kezdve gyűlölni kezdte.

A tárgyalást vezető bíró megkérdezte a fiatalembertől, ha már gyűlölte a képet, akkor mért akarta Amerikába eljuttatni.

— Csupán azért, hogy a kép tulajdonosa, Bell Viktoria Ls épp olyan meglepelésben részesüljön, mint én. Viktória volt az, aki rámszabaditotta a képet, a kép miatt vesztünk össze és a kép volt az, amely egész sorsomat megváltoztatta. Bűnhődjék tehát ő is.

A biró kérdésére. hogy tulajdonképpen mily hatást váltott ki a fiatalemberben a kép, nem tudta megmagyarázni. A bíróság utasítására a képet szakértőkkel vizsgáltatták meg, amelynek alapján megái lapították azt, hogy a kép egy ismeretlen szerző müve, aki egészen különleges módon rakta a vászonra a színeket, amelyek összhatása az emberek lelki nyugalmát változtatta meg.

A különben jó családból származó briisz- szeli fiatalembert, aki a. bankrablást elkövette, börtönre ítélték és a fogság alatt minden nap elmeszakértő vizsgálja meg a fegyencet hogy pontosan megfigyelhessék annak leiki elváltozásai a A rendőrségen, ahol most a képet őrzik, azon törik fejüket, hogy tulajdonképpen mit csináljanak a képpel. Bűnügyi múzeumba helyezzék-e el, vagy pedig pusztítsák el a sok bajt és veszélyt okozó festményt, »aminek rejtélyét mindeddig nem sikerült megfejteni.

ha nem gondolt erre. Lehet, hogy végleg itt marad a kép, mint egyetlen és utolsó darab, tiz nehéz esztendő magános emléke; ugyan kinek ás minek ez az emlékezés? Vigyék azí is, adják el tiz fillérért, egynapi kamatért, árverési költségért, akármiért. Hirtelen fellázadt, a szeme szikrázott, uigy nézett a képre, romboló vak haragban ökölbe szorította a kezét. Egyszerre megmozdult, felkapta a tin* tásüveget, amelyet a végrehajtó hagyott az asztalon és artikuiátíkmui nagyot kiáltva, hozzávágta a képhez.

A tintásüveg bántóan koppant, bugyborékolva tintát zúdított a képre, azután leesett ■a földre, de nem tört el, zörögve elgurult valahová. A kép tetején hatalmas tintafolt borította el a könyves állványt, kis sötét patakok indultak meg belőle lefelé. Az egyik lefolyt a tudós asztalára, a másik a rózsaszínű nadrágjára, a harmadik az arcára és alaktalan folttá kente »szét a festéket. A férfi hirteilen kijózanodott, iecsöndesedetg amint a tinta-patakok folyását figyelte. Titkolni akarta, hogy restelli magát, tehát cinikusan mosolyogni próbált.

— Törvénytelen pusztítás voit, — gondolta magában. — Igaz, még nem adták el, de lefoglalták; nem lett volna szabad megrongálni.

Vállat vont és elfordult a képtől; ez a kérdés igazán nem érdekelte. Csináljanak vele, amit akarnak, uguis mindegy. Milyen jó, amikor már igy túlesett az ember mindenen. A túlfeszített idegek kiengednek a nagy belső izgalom lenyugszik lassanként. Az ördö^ vigye el azt az átkozott képet, a limonádés rokokó hangulatával együtt. Még szerencse, hogy az is tönkrement. Vigyék...