Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-30 / 200. szám
14 TlT.Z'BNZßK 'jyyts ti t/grr^rti/f 30. Felhívás az înieilek^uei munhaneShüilehhez I CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A központi statisztikai hivatal, — mint inár közöltük, — elrendelte a munkanélküli szellemi munkások összeírását. Az összeírás előmunkálatait városunk tanácsa is megkezdte és keresztülvitelével Muresan anyakönyvvezetőt bizta meg, aki a statisztika tudományában tökéletes jártassággal b»r. Az előmunkálatok megkezdése alkalmából a városi tanács az alábbi felhívást adta ki: A munkanélküli szellemi munkások ösz- szeirása alkalmából a városi tanács saját érdekükben felhívja a szellemi munkanélkülieket a jelentkezésekre. A központi statisztikai hivatal szerint szellemi munkások mindazok, akiknek legalább négy középiskolai, vagy ezzel egyenértékű képesítésük van és akik kizárólag irodai, vagy ehhez hasonló munkával foglalkoznak. Munkanélkülieknek tekintendők mindazok, akik jelenleg foglalkozásnélküliek. betegek, vagy munkaképtelenek, nincs biztosítva az élet- lehetőségük és mindazok, akik mások ideiglenes eltartására szorulnak, továbbá mindazok az asszonyok, akiknek férje elhalt, vagy akikről férjeik nem gondoskodnak és akik a szellemi munkások osztályához tartoznak. Mindazok tehát, akik ebbe a csoportba tartoznak és szellemi munkásoknak érzik magukat hétfőtől kezdve jelentkezzenek az illetékes polgári kerületi kapitányságnál összeírás végett. Érdeke minden munkanélkülinek az összeírásra jelentkezni. A jövőben ugyanis csak azokat fogják alkalmazni. akik összeírásra jelentkeztek. A jelentkező munkanélküliek összeirási lapot kapnak. Ennek a lapnak két belső, második és harmadik oldalát, amely bizalmas természetű kérdésekre kér a munkanélküliektől választ és tanácsot a munkanélküliség megoldása érdekében, minden jelentkező maga ragasztja le, úgyhogy ezek az adatok avatatlan emberek keze közé nem kerülhetnek. Az összeíró lapok megérkezését a városi tanács külön hirdetményben fogja közzé tenni. hogy csütörtökön este nagy sikerrel ugrott be az egyik lemondott szereplő helyére a budapesti rádióban Bedáts Samu, 0 Nemzeti Színház uj tagja, a Thália Bt. volt tehetséges művésze. A klasszikus dráma-est jeleneteiben a Szentivárú-éji álom Lipander szerepét, a Stuart Mária Leicesterét s a Medea férfi főszerepét mondta mikrofonba a kellemes hangú Balázs; hogy pesti kóristalány csinált nagy karriert Bécsben. Halász Lajos karnagy Toscanini asszisztense egy este a pesti Operában jeltünő szép hangot hallott kicsendülni a karból. Előadás után felkereste a hang tulajdonosát, Kraszner Katót. Hazamenet Salzburgban Halász elmondta felfedezését Toscanini- nek és Weingartner igazgatónak. Eredmény: Kraszner Katót táviratilag hívták Salzburgba, ahol énekpróbája fényesen sikerült s azonnal leszerződtették a bécsi operához, ahol ősszel főszerepben mutatkozik be a széphangu magyar lány; hogy Michiko Meinl, a japán énekesnő, a napokban fellép Budapesten; hogy valószínűleg a kis Puskás Tibor ját- a Pál-utcai fiuk főszerepét a pesti Royal Színházban. A kisfiú sikerrel szerepelt a ‘-égy jó mindhalálig filmváltozatban is; hogy Dickens: Két város című regényét Guillotine címmel megfilmesítette a Metro- 9'jár; Vas Griindüngsjahr 1874. Die politisch führende Stimme der Deutschen Volksgemeinschaft in. Rumänien Das beste Nachrichtenblatt und werbe- kräftigste Anzeigenorgan Zuschriften wegen Bezug und Anzeigen- Veröffentlichung an die Verwaltung des „Siebenbürgisch-Deuischen Tageblattes* Sibiu, Königin Maria strasse 25. Bucureşti III., Bulev. Dacia Nr. 15. Er»' szó ára i Ifj, TiCTtagibb betűre! «retire 4 W. t_epKisebb hirdet?) án 20 lej. Ali.vstkeresőknen cpv szó I lej, vflsWpabb bérűvel szedre 2 lej. — Csuk vasárnapra feladott hirdetések útin 25 rs'ék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. GYERMEKKOCSIK. nyugágyak legolcsóbb árban BODNER Áruházában, Calea Victoriei 5. Gy. 283 SZÜLÖK FIGYELMÉBE! 10.000 Lei kölcsön ellenében, kamat fejében elvállalnám vidéki iskolás gyermek ellátását, esetleg kettőt is meg- ■ sel. Cim a könyvos/tvban. G. 1214 OLCSÓBB LETT a dr. Szentpéteriné ..Az éa szakácskönyvem" című szukácsmüvészcti íöqtt. icoc drb. recepten kívül közli a modern sz.\kíct" művészet termékeinek lirását, levesek, sültek, césfr iák, befőttek stb. készítését. Nőknek W-webb í* legjobb ajándék. A szakácskönyv ára diszköcésbea 12 s lej, fűzve 100 lej. — Kapható az Ellenzék kőnyvosztHyíban Cluj, P. Uairii év Püssr jozsaé Turda, kfenyvkcrcskedŐníL __________________ FÉNYKÉPEZÖK figyelmébe! Pcrutz és Lu- mier gyártmányok a D‘or illatszernárb.m kaphatók Amatör munkák szakszerű kidolgozás*. ____ __F. 62. ASSZONYOM. GONDOLJON A REKKENÖ NYÁRI NAPOKRA, hogy mit szenved ön a kályha mellett, sürgősen kereke fel a Moskovits és Társa céget Cluj, fópostávaí szemben; ahol különleges petrolfőzőt legolcsóbban vásárol. Takoré- kosságra is. _________________________________ HÖLGYEK FIGYELMÉBE! He bármily okból non sikerült eddig viUanyondolílása keresse fel üzVemet. Állandó újdonságok. Villany és villanynélküli tartós ondolálás ..Hósugár" géppel, eddig még nem létezett sikerrel és garanciával. „Innocamin" hajfesték 15 árnyalatban, ártalmatlan. CAak MUSSA-cégnél kapha-ó. Piac* Unirii No. 23.___________________________________ ÚJABB, FELTALÁLT módszerrel tanítok hegedülni. cgyóra próbaidő. Sztojk-a, Lu->oasá 11. _________Ko. 874 KÜLÖN LATVANYOSSAGA a Kertészeti kiállásnak a 30—33 dekás ŐSZIBARACK gyümölcse. Oltványok őszi szállításra előjegyzések: GRIGER MÜKERTÉSZETÉBEN CAL. REG. CAROLJI._39. _____________________K0.885 GÖNDÖRSZŐRÜ ár'ány elveszett, Sf. Petru 2. szám alól. Nyomravezető jutalomban részesül. Ko. 880 TELJESEN jókarban levő, üzemképes, nyitott Fiat 320-as tipusu olcsón eladó. Ugyanott jókarban levő, keveset hasznáét csukott Buick hat személyes kocsi olcsón eladó. Értekezni C. A. G. garázs, Str. I. G. Duca 10. G. 1212 RÁDIÓ elsőrangú, telepes, kedvező alkalom, olcsón eladó. Megtekinthető: M. Lejtner rádió- szaküzlet, Strada Memorandului 25. szám. G. 1223 TISZTA faj farkaskutya kölyök 3 hónapos, eladó. Calea Moţilor 141. G. 1226 MAGÜZLET, jó! bevezetett, haláleset miatt eladó. Cim: Str. Regina Maria 41. Ko. 872 NAGYON jóhangu bécsi zongora eladó. Mareşal Foch 68. Ko. 877 OLCSÓB3 LETT A KÖZISMERTEN LEGJOBB SZAKÁCSKÖNYV: ^ Lakos Imréné. Háztartási tanácsadó-ja. Az edd’gi 240.— lejes ár helyett, most csak 130.— lej ®z Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piaţa Unirii. Közel 300 oldalon, 1200 válogatott jó recept. A könyv számtalan kiállítás kitüntetését kapta meg. KORSZERŰ HUSNÉLKÜLI TÁPLÁLKOZÁS. Irta: Dr. Rusznyák István szanatóriumi vezetőorvos. A legideálisabb vegetár'ánus konyha, ízletes receptekkel orvosi ellenőrzés mellett. útbaigazításokkal vese*. gyomor-, anyagcsere., stb. bántalmaknál. III. bővített kedás 99.— leiért kapható az Ellenzék könyv- osztályában, Cluj. Piaţa Unirii. Vidékre ucitr vét tej is azonnal szállítjuk. %.» mysţ É dár ü/ (Sä» til HANGSZERÉSZ MUNKÁST keresek. írott ajánlatot Pieldner, Sebes-Álba, Decebal 23. címre. Gy. 3°í INTELLIGENS urinőt keresek nevelőnőnek 14 éves leányka mellé. Francia, német és román nyelv perfekt tudata szükséges. Szabady Tiva- darné, Odorheiu, Str. Orbán Balázs No. 31. __________________________________Gy. 307 JÓ családból váló tanulóleányt felvesz Solid fehérnemüiizem Piato-- Stefan cel Mare A. Gy. 318 Apróhirdetések feladhatók: a kw<főlnr«cil!wfc könyvosrtályunkhtn, brzoTnányrxüinknfl. bfrmdrf hirdetési irodában- Csak váln-zbélyejeskérdésekre válaszolunk. Cimet tartalmazó hirdetéaek.e 2 ví- laszt közvetlenül a megadott címre kei! irínritaní. JÚCSALÁDBÓI, való intelligens vidéki leányt, aki ruhavorrá*t tanulna, teljes ellátásra! elválla- lók Leveleket „Komoly munka“ jeligére a kiadóba kérek. ________________________Ko. 873 I IKANOSOKAT magas jutalékkal Mffk izünk. Jelentkezni lehet a délelőtti órákban. Ellenzék kiadóhivatalt, Calea Motdor 4, INTELLIGENS urileány, angol nevelőnőnek ajánl!; ^z k. Hartmanné, Iuliu Maniu 13. Ko. 869 IDŐSEBB, jó főzónő állást kere? falura nagyobb úri házhoz. Cluj, Cal. Motdor 137. Jakab Zsuzsa. Ko. 878 Y ES Üi’ »«»flwwrowreyqw 1 KOMPENZÁLUNK bárhová állami követelésekkel, bármilyen természetű adótartozásokat, bünetéseket, örökösödési adót, erdő, bértartozásokat, vámbüntetéseket, stb. „Agimex“ Agentura Cluj, Piaţa Unirii No. 3. Telefon 2*29. KIADÓ központban, szeptember i3-re külön- bejáxaru bútorozott szoba egy vagy két hölgynek fürdőszoba használattal, esetleg teljes ellátással is. Cím « könyvosz’-ályban. Ko. 868 KIADÓ szoba bútorozva vagy üresen. Piaca Mihaj Viteazul 39. I. em. Ko. 870 CSINOSAN és elegánsan bútorozott szoba kiadó. Str. Andrei Muresan 11.. L______G. 1227 ELADÓ Clujon, Cal. Regele Ferdinand 69/a szám alatti ház. Értekezhetni: Btrtha ügyvédnél, Piata Cuza Voda 14. sz. K. 293 NAPOS fekvésű három szobás modern lakás ker:használatta] kiadó. Cosbuc 3. Ko. 883 IRODÁNAK alkalmas 3 szobát keresünk november i-re. Főtéren vagy a Reg. Ferdinand felső részén. Címeket Schenker szálátáes irodába, Reg. Ferdinand 33. ____________________K. 294 KIADÓ különbejáratu üfes utcai szoba. Str. Clemenceau 3/b. K. 294 URI CSALÂDNÂL keres szeptember 13.-éré, fiscaul hölgy külön szobát, fürdőszoba használattal és teljes ellátással. Ajánlatokat e lap kiadó- hivatalába „Kifogástalan" jeligére kéretnek. ____________________ Ko. 881 SPORTKLUB keres klubhelyiségnek megfe elő 2. 3, 3 szobás helyréget. Aiánlatok: „ECHO“ címre kiadóhivatalba küldendők. Ko. 882 KÉT egynrsbanyiló bútorozott szoba, kertes házban. Str. ^Grjgorescu 29. kiadó. Ko. 884 BÚTOROZOTT szoba kiadó fürdőszobával, német családnál, esetleg iskolás leányok részére teljes ellátással. Mareşal Foch 68. Ko. 876 HANEM HIRDESSEN AZ ELLENZÉK APRÓHIRDETÉSEI KÖZT 3 RÖVID IDŐ ALATT EREDMÉNYT ÉR EL Apróhirdetések árait mélyen leszállítottuk. Már 20 lejért hirdethet (U) szó) az Ellenzékben. Állást-keresök szavanként csak 1 lejt űzetnek. (Dij előra fizetendő) Mit hallgassunk meg ? Vasárnap, augusztus 30. BUCUREŞTI. 7.30: Reggeli műsor, 12: H*- rangszó. Egyházi bezéd, 12.20: Karlemezek, 12.40: Időjelzés, virili ás, radiózenckar, 13.30: Sport. 13.40: Rádiózenckar, 14.15: FLrck, 14.30: Rádiózenekar, 15: Gazdáknak. 19: Időszerű anyag, 19.13: Katonazene, 20: Felolvasás. 20.20: Katonazene, 21: Felolvasás, 21.13: Rádiózenekar, 22.30: Hírek, 22.40: Sport, 22.53: Kok táncze- nekar. 23.25: Hírek. BUDAPEST. 10: Egyházi zene ér, szentbeszéd az esztergomi Bazilikából, 11.20: Közvetítés «z esztergomi ásatásokról, 11.50: Hirek, 12.13: Unitárius isten'ísztelct , 13.30: Zenekar, 14.45: Pluhír István előadása, 16: Eőadás, 16.50: Zongora, 17.30: Előadás. 19.10: Csevegés. 19.40: Cigányzene, 20.40: Előadás, 21: Operettrészletek, 22.30: Hirek, 23: Jazz, 24: Közvetítés e Pátria- kávéházból. BECS. 23.20: Knapp József bark-on dal- és áriáért je. — BELGRAD. 18: Puccini: Bohémélet. opera, 23.20: Rádiózenekar. — BRÜSZ- SZEL. 22: Hangverseny Ostendéből Németh Mária énekesnővel. Hétfő, augusztus 31. BUCUREŞTI. 13.40: Lemezek, 14.15: Hirek. 14.30: Lemezek, 15: Hirek, 19: R.ád: ózenekar. — Adóm: Ha király volnék, nyitány. Delibes: Lakmé, balett. Mossene'-: Festői jelenetek. Bul- lerjsn: Sumka, orosz lánc. Strauss János: Keleti mese. 20: Felolvasás, 20.20: A zene folytatása, 21.15: Felolvasás, 21.30: Theodorescu vonósnégyes, 22.05: Alkalmi csevegés. 22.10: Marinescu Emil, tenor áriaestje. Hugenották. két ária. Mcsterdalnok- és Lohengrin-ária, 22.30: Hírek, 22.45: Marcu-zenekat, 2345: Hirek. BUDAPEST. 14.30: Weigand Tibor énekel, 14.55: Sonkoly István hegedül, 15.40: Hirek, 17.15: Előadás. 17.45: Hirek, 18: Matoloy Margit magyar nótákat énekel, 18.50: Közvetítés a Nagylak határában dolgozó főiskolai hallgatók táborából. 19.30: Vidor Imre zongorázik, 20.ro: Vigjátékelőadás a stúdióban. „Lüiomfi.“ 22.30: Hanglemezek: 23: Hirek, 24: Jarz, 1.05: Hirek, BÉCS. 20.05: Beethoven: Hdelio. kétfelvoná- sos opera Salzburgból. Forestan: Pataky Kálmán. — BELGRAD: 21: Wejgner: Tannhäuser, opera lemezeken. — MILÁNÓ. 21.40: Betrinelli: Ave Maria, operett. — PARIS. 22.50: BeetlKr ven: Főhercegtrió. taoszí SZOMBAT—V A SÁGIVÁ Pí CAPITOL-MOZGÓ: Oscar Wilde örökbecsű mestermüve szenzációs rendezésben: LADY WINDERMERE LEGYEZŐJE. Fősz. Lil Dagover, Walter Rilla, Hanna Waag. Magyar felirattal is. EDISON-MOZGÓ: I. L.ANGOL A VOLGA. Orosz dráma. Fősz. Inkisinoff, N. Ko- vanko, A. Prejan, Tourjansky rendezése. II. HAMLET A LEÁ.NYNEVELő- BEN. Pat és Patachonnal. III. Popeseu V. művészi produkciója. MUNKÁS-MOZGÓ: I. GYILKOSSÁG A FEDÉLZETEN. Fősz. Robert Taylor. II. FEL A KEZEKKEL. Izgalmas cow-boy dráma. Fősz. Georg 0‘Brien. Hl. Gus- lear orosz kozákkóms 16 tagja hangversenyez. OPERA-MOZGÓ: A téli szezon legnagyobb filmje: KARENIN ANNA. Főszerepben Greta Garbo. ROYAL-MOZGÓ: A teljes hosszúságú Olimpia-film egyszerre, elejétől végig. A második attrakció: AKI A MONTECARLÓI BANKOT ROBBANTOTTA. Ronald Col- man-al. SZÍNKÖR-MOZGÓ: Sylvia Sidney izgalmas gangszter-filmje: ANGYAL AZ ALVILÁGBAN. Magyar felirattal. CUGIRON BETILTOTTÁK A VASÁRNAPI HETIVÁSÁRT. Cugirról jelentik: Emberemlékezet óta a hetivásárt mindig vasárnap tartották, meg, amely napon az üzle'ek ip nyitva voltak, azon oknál fogva, hogy a havasi parasztok csakis aznap jöhettek le onnan, amikor is Tejtermékeiket, túrót, sajtot a eugiri piacon értékesítették s ugyanakkor egyúttal egész heti szükségletüket a nyitva hagyott üzletekből beszerezhették. A környékbeli kis községekből is aznap hozták be az eladandó majorságot s más piaci árukat. Most a hatóság elrendelte, hogy vasárnap a mészárszékek kivételével minden üzlet zárva, kell, hogy legyen, » piaci elárusítóknak pedig hírül adták, hogy hetivásár vasárnapon most vök utoljára s a piaci árusítást szintén betiltották. Hétköznap kell a bevásárlásokat elintézni. Öngyilkossági járvány Cernáuti-ban. Bu- curesti-ből jelentik: Néhány hete egymást érik az öngyilkosságok Bucovina fővárosában. Az elmúlt héten 16 öngyilkosság történt s úgy látszik, hogy a szám tovább emelkedik. A szerencsétlenek majdnem mind fiatalok, akik reménytelen szerelmükben, vagy nyomorukban dobják el az életet maguktól. Tegnap újabb öngyilkossági kísérlet történt Cernáuti-ban. Maria Holovatei húsz éves leány nagymennyiségű marószódát ivóit szülei lakásán s súlyos állapotban szállították kórházba. Tettének oka reménytelen szerelem. Az eljárás megindult