Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-30 / 200. szám
193H au&rt&nttts 30. íB't,'£'$!W'2r AY8t. 13 A VÖRÖS félistenek a1 zátonyra került 5 j éves gazdasági tervükért eredeti módon vesznek maguknak elégtételt. Kárpótlásul meg- ' lékelték az egyházak hajóját, a papok koponyáját s most az egei- is meg akarják fúrni csekély 25.000 km. szélességben és hosszúságban, hogy az ibolyántúli sugarak meg- nyergelésével hozzák be a veszteséget. Az eszme bármelyik tudósnak dicséretére válik, Jegfermebb az a bibije van, hogy bár a hatalmas birodalom fölé tornyosuló levegő és ét- her-réteg telekkönyvileg is annak tulajdonát iképezi, az égi útvesztők felett még a Sztálin uralma is csak földi papíron van meg. * AZT A RÁFOGÁ'ST, hogy a férfiak idegenkednek a házasságtól, mulatságosan cáfolta meg egy példaadó történetke, melynek diadalmas hőse egy több nyelven beszélő bájos és szellemes hölgyecske, aki 40 vőlegényt csavart az ujja körül magas belépti dijak mellett, melyeket a jelöltek fizettek úri módon. Az esetre felette jellemző, hogy mikor a szélhámosiK) egérfogóba került, a károsultak mindenike személy szerint, olyan Ítélet mellett hadakozott, hogy büntetésből menjen hozzá feleségül. Sajnos, a „felsőbb-rendű“ férfiszeliditő a 40 közül egyszerre csak egynek teljesíthette a kívánságát, de az eddigi jelek arra biztatnak, hogy ha épségben és szépségben marad, rendre minden ikkel megkóstol bat ja a házasélet gyönyöreit. Az a férfi, aki ilyen szemszögből nézi a házasságot, megérdemelné azt is, hogy ne csak egy nőnek legyen, a 40-ik „esete“, hanem 40 nőnek közös áldozata. ^ ^ -A e hogy^e9,s' Tehát éPP j" "fiiért IVVo, oz mer'\e a Scne; , setl meg;a'ui' On arcb°re és 0lyan Poh°' mint a se'>erf . Tin3'164 P°° &t Megjöiíek a fekete ördögök „Äz Admira és a CÄO után a Vtcioriát is íe fogjak győzni“ ÁLTALÁNOS megnyugvást kelthet az a körülmény, hogy országunkban az erkölcsöket még mindig szigorúan veszik, amit megerősít az az eset is, hogy az ötven fokos hőség miatt fürdőruhában bevásárló kisa-sz- szonyt feljelentették közerkölcsbe ütköző cselekmény miatt. A járásbiró felmentette ugyan a tárgyalásra szintén fürdőruhában megjelenő amazont a vád és következményei alól, de ez csak amellett bizonyít, hogy a bírónak több érzéke volt a női áram vonalak iránt, mint a feljelentőnek. A SZFÉRÁK zenéje gyanánt hangzik a Mrs. Cockroft fogadkozása, hogy békét fognak teremteni ebben a zűrzavaros világban. Hogy ez ránk férne, az bizonyos és nagyon jól teszi, ha megpróbálja. Mi férfiak sikertelenül hadakozunk a fegyvergyárak ellen, inig ők .talán? több eredménnyel vehetik fel a harcot, mivelhogy nem is politizálnak annyit, mint mi. A háború baciHusa: a politika elleni küzdelem kecsegtethet némi kilátással, de a férfiak nemcsak pchtizáhri szereinek., hanem , s zereknesácedtHH' is, ásói sokszor nagyobb bár boruságot okoz, mint a politika. Ez ellen pedig nehéz orvosságot találni. Az elnöknő derülátó kijelentéseiből azonban sejteni lehet, hogy már rendelkezik is ezzel a csodaszerrel. Fenntartás nélkül elhisszük ezt neki, mert ha a leghevesebb harcot a nők tudják előidézni, máért ne szerezhetnék meg ugyancsak ők a legcsendesebb békét is? Onrtkron. Érdekes könyvujdonság!! DR. JANCSÓ ELEMÉR: Á EEsssmyair szsisaíSlíorgíBivesség Irodalmi és művelődé történeti szerepe a XVIII-ik században. 282 oldal Lei 60, ugyanaz képes kiadás, cstr.i les Kapható az „ELLENZÉK“ könyvosztályában CLUJ, Piaţa Unirii No. 9. Vidékre utánvéttel is szállítjuk. Hé8ye-?*gyüjtők figyelmébe ! M gjeJent a Miche! EViE! Európa-rész Lei Î95. Europa- Übersee egyben (Weltkatalog) Lei 294. Kaphatók az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii 9. szám Vidékre utánvéttel is, azonnal szálltjuk!! — mondotta Eiadesca drc, a Venus elnöke, — Minden erőnkkel azon teszünk, hogy meggátoljált es fővárosi csapat győzelmei — mondják a Vlc'.oria játékosai, — Érdekes küzdelemnek Ígérkezik a holnapi szezonnyitó bajnoki mérkőzés CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Tegnap este 7 óra 30 perckor megérkezett városunkba a Venus csapata. Az állomáson közel száz főnyi tömeg várta a fővárosiakat, akik a csütörtök esti CAO mérkőzés után péntek reggel együtt utaztak el Bucuresti-ből Gluj- ra, illetve Oradea-ra. A csapattal együtt jött Plattkó edző is, valamint Eladescu dr„ aki már az állomáson kijelentette, hogy a Venus olyan hatalmas formában van, hogy semmi sem tarthatja őket vissza a vasárnapi győzelemtől. Szokásunk szerint a mérkőzés előtt 48 órával érkeztünk meg. A szombati napot pihenéssel töltjük el, hogy vasárnap pihenten és frissen vehessük fel a küzdelmet a Victoria ellen. A Cluj-i csapat nagy lelkesedéssel készül az elbizakodott fővárosi csapat ellen. A játékosok kijelentése szerint azon lesznek, hogy minden erejüket beledobva, meggátolják a Venus győzelmét és hogy megszerezhessék a két értékes bajnoki pontot. A holnapi szezonnyitó bajnoki mérkőzés délután pontban 5 órakor kezdődik Murgu Petre (Timisoara) vezetése mellett. A két határbiró Czinczár Imre és ‘Dem. Constantinescu lesz, inig a szövetségi megbízott Baleanu őrnagy lesz. í/f ÍÍQ m*~es gáiiutó világrekord ösloból jelentik: A tegnapi nemzetközi atlétikai verseny szenzációja az, hogy az amerikai Towns a 110 m.-es gátfutásban 13.7 mp.-cél nagyszerű uj világrekordot állított fel. Második a versenyben a kanadai OíConnor lett 14.6 mp.-cel. BÉKÉSEN INTÉZIK EL A SÁROSI-ÜGYET Budapestről jelentik: A Ferencváros és dr. Sárosi között felmerült ellentéteket rövidesen békés utón intézik el. — Sárosinak ugyanis váratlanul az egyik ferencvárosi mecénás állást ajánlott fel, melyet a jövő héten el is foglalhat és igy nem lehetetlen, hogy a kitűnő játékos vasárnap már a jövőjét illetőleg is megnyugodva játszhat tovább a Ferencváros csapatában. FUZIONÁLT A CAT ÉS A RGMT IS Timisoara-ról jelentik: A Chinezul és IiLSA után a CAT és a RGMT is fuzionáltak Clubul Atletic Muncitoresc Timisoara (GArMT) néven. Az uj alakulat lényegesen megerősödött csapata az LLSA helyett a B-ligában fog játszani. A déli (Bucuresti-i) labdanigóligábau a C-liga egyesületeit két csoportba osztották. Az I. csoportban Bucureşti, Tg.áMures, Piteşti, Ploeşti, Campina és Calarasi, a LI. csoportban Buzău, Galati, Braila, Constanta és Bazargic csapatai játszanak. A szétosztást a liga-csapatok közti nagy földrajzi távolság tette szükségessé. A Bucuresti-i CFR uj stádionját szeptember 30-án avatják fel az Admira újabb vea- dégjátékával. A kínai testaevolésügyi tanárok egy népes cso-pöTtja tegnap Budapestre érkezeti, ahol tanulmányozni fogják a magyar testnevelésügyi intézményeket. Bécsben csütörtökön játszották le az első ligabajnoki mérkőzést, melyen a Floridsdor- fer AC csapata 2:1 (2:1) arányban győzött a Favoritner ellen. BASEL. Vienna Bécs-^FC Basel 1?1 (0:0). AMSZTERDAM. A swedjebaekeni atlétikai versenyen a svéd Hedwell 50.03 m.-rel nyerte a diszkoszvetést. Hedwell a harmadik svéd atléta, aki Anderson és Berg után 50 m.-en felüli diszkoszvető-eredményt ért el. I AVAR-AUERT LEIGAZOLTÁK A CFR HEZ Bucuresti-ből jelentik: Auert, Újpest Avar , néven szerepelt válogatott játékosát, mint I jelentettük, a fővárosi vasutasegyesület szerződtette le, mely félmillió lejt fizetett a j játékosért. Auert Újpest rögtön kiadta az j iMlLSz utján a román szövetségnek, melynek Biroul Federal szerve tegnap azonnali játék- ; joggal leigazolta a CFiR részére és igy való- j szinüleg vasárnap már Auer is játszani fog j a GFR-ben anyaegyesületének, az AMEFA- j nak csapata ellen. HELSINKI. Az amerikai néger Metcalfe a j nemzetközi atlétikai versenyen a 100 m.-es síkfutást 10.3 mp.-es világrekordbeállitással nyerte. A Ripensia vasárnap Belgrádban játszott j és a Jugoslavia csapatától 5:1 arányú vere- j séget szenvedett. Az eredmény közlését azon- ! ban a derék Timisoara-iak nem siettek nyil- i vánosságra hozni. BUCUREŞTI. A fővárosban is fúziós tárgyalások folynak a Juventus és a Telefon Club között. Az uj alakulat neve TC Juventus lesz. Turistaság A KATOLIKUS KÖR TURISTA SZAKOSZ- , TALYANAK KIRÁNDULÁSAI. I. Folyó hó 30-án, aiutókamionml kirándulás a Retiteli viz- ‘ eséshez. Indulás vasárnap reggel 6 órakor. II. | Kényelmc-i autóbusszal a Balta (Kérői) gyógyfür- j dőbe. Indulás -negyet 8 órakor. Részvételi díj 6o Éj. AZ AURORA TURISTA KLUB augusztus j 30-in, gyalog kirándulást rendez Bükk—Mijcus j iránnyal. Indulás vasárnap reggel 8 órakor Str. , N. Iorga 5. szám alól. GYALOG KIRÁNDULÁS. A Székely Társa- ! ság Ipa-ro?) Turista Szakosztálya augusztus 30-án, ' vasárnap gyalogtúrát rendez az Áprád-csucs, Pá- 1 ter-forrtás, és a Feleaci-gerincen végig a Rákóczi- forráshoz. Vezető: Homm Vilmos. Gyülekezés a Mátyás szobor előtt. Indulás reggel S órakor. 1 Ma /harmincnégy éve, 1902 augusztus 29-én alapjában véve szürkén és bonyodalom nélkül bandukol a történelem. A magyar belpolitikát csak hírlapi harcok élénkítik, egy fonógép-pártolás során Szterényi József miniszteri tanácsost, Győrffy Gyula és Olay Lajos ellenzéki képviselőt, továbbá Benedek Elek irót keverik beléjük okkal, ok nélkül. A magyar közéletnek gyásza van. Tisza László, „a kőszivü ember fia“ közül az egyik, a szabadságharc hőse, majd országrészünk egy képviselője, közgazdásza és városunk gyakori lakója, 73 éves korában meghalt Gmundériben szivszélhüdés folytán. Bécs- nek már jelentős izgalma van. Katonai börtönéből kiszabadult a hírhedt Mattasics— Keglevich volt főhadnagy, akit a belga Lujza hercegnő és Kóburg Fülöp felesége iránt való szerelme miatt üldöztek; az udvar intésére anyja sikeres kegyelmi kérvényt adott be és a rab titoktartás és külföldre költözés megfogadása után szabadlábra került. Tudvalevőleg később a szerelmes pár mégis találkozott és Parisba szökött. Föl tűnést keltő hir, hogy a Bécsbe tervezett interparlamentáris konferenciát nem tartják meg Ausztria súlyos pénzügyi viszonyai miatt. Az öreg Krüger Pált, a búr köztársaságok volt elnökét 4.000 font fizetésére akarják kényszeríteni zsarolók, mert különben leleplezik, hogy nagy értékeket vitt magával a száműzetésbe. Lapunk erősen foglalkozik a székely kérdéssel. Munkát sürget, hogy a kivándorlás véget érjen. Követeli a székely földön garázdálkodó cigányok megfékezését. Ismerteti az egyik székely fürdőn folyó székely kongresszust, amelynek főszereplői Bedő Albert államtitkár mint elnök, Sándor János főispán, Molnár Józsaiás képviselő, Becze Antal alispán, Szádeczky Lajos dr. egyetemi tanár, mint előadók. Városunk fő gondja most a Mátyás-szobor fölállítása és a leleplezés előkészítése. Kérdés, eljön-e a király, akit küldöttség hívott meg? A szoboralakok illesztési munkája javában folyik s most már Fadrusz János a munka befejezéséig itt marad. Három hét múlva lesz a nagy művész egy másik remekének, a Wesselén yi-szobornak a leleplezése országrészünkben. Nagy a felzúdulás, hogy a lengyel zsidóság nagy tömegben vándorol ide és iparengedély nélkül űzve foglalkozását, kivonja magát a közteherviselés alól. Nagyobb cikk ismerteti Gárdonyi Géza végleges otthonát Egerben. Biró Béla, apátplébá'nosunk „Kongrua és autonómia“ címen jelentős egyházpolitikai tanulmányt irt. A színház a Madarász ci- mü operettet játszotta amelyben Mátrai Kálmán vidéki színész bemutatkozott; a többi szereplő volt: Gergely Giza, Szabó Mariska, Kassai, Dezséri, Hunffd. A legközelebbi újdonság „X. asszony“ francia bohózat lesz, amelynek főszereplői T. Halmi Margit és Megyeri Dezső. Újra tanulják Sardou híres szinmirvét, a Clemenceau-t. KESTGA3DASÁG augusztusi számának főbb tartalma: Kertgazdasági iskola. — A dresdeni kertészeti kiállítás. — „Ford“ korai őszibarack (színes nyomat). Őszibarack-termelés Oradéan. — Szederszaporitás. — SzamócaüLtetés. — Nyárvégi teendők a gyümölcsösben és szőlőben. — A „Signe Ttlilish“ almafajta. — Kert- gazdasági-, virágkertészeti tanácsok. — Sárga vblia. — Kertészeti szemle Satu-Maréról. — Folyékony gyümölcs házilag. — A kert termékei az egészség- és szépségápolás szolgálatában. — Szőlőfürt ápolás. — Cukorképződés. — Baromfi hizllal ás. — Gyógynövénytermelés. — Hírek. — Üzenetek. — Adás-vétel. — Közvetítés. — Munkaalkalom. — Egyes szám ára 20 tej az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piiatxi UniriÁ Vidékiek 25 lejt küldjenek be pénzben, vagy postaibélyegben. Előfizetési árak: egy évre 200.—, félévre 100.— lej. Mutatványszámot 5— lej bélyeg ellenében készséggel küldünk.