Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)

1936-08-30 / 200. szám

r

í

)

)

líARSÁNYí ZSOLT:

Bánk

Ha óriások hajigálnák a köveket, [ azt mondanám, hogy Bánk itt van egy kőhajitásnyira tőlünk, a szomszédban. De az óriások világa elmúlt, csak ilyen apró emberkék vagyunk, amilyenek vagyunk, hangyamód nyüzsgőnk piciny közlekedési eszközeinkkel a piciny országutakon. így aztán Bánk egy jó órányira esik innen autóval. Fel a kanyargós■ utón a nógrádi hegyeknek. Katalin- puszta, Rétság és ime egyszerre odafordul az autó egy tavacska tükréhez, idillikus kis falu szélén. Ez a bánki tó.

Milyen kedves, nyugalmas, szép világ.

Köralaku a tó, túlsó oldalán sürü a nádas, még vadkacsa is akad benne. Sürü erdővel benőtt dombok emelkednek mellette köröskörül. Innenső oldalán csinosan megépített penzió-épület. A magas parton terített asztalok a szabad ég alatt, a- asztalokra ráhajlik a szilvafa, ágai az idén olyan terhet hordanak, hogy némelyiket földig huzza az áldás, az asztalok közé tévedt fehér liba mohón kapkodja sárga csőrével a kék csemegét. Fáról szedi a szilvát, ez is ritka dolog.

A libák nagy szerepet játszanak Bánkon. Tele van libával az egész falu. A tavat persze roppantul szeretik a jámbor szárnyasok. Ott úszkálnak a színén naphosszat, valóságos libasorban. De megfigyeltem őket: nemcsak a róluk elnevezett libasort kedvelik. Ahogy huszonnégy liba felfejlődni, oldalt fordulni, szabályos csoportokat alkotni tud, azt még csak görlöktől láttam a revük nagy jeleneteiben. Titokzatos dolog az, ahogy flottagyakorlataikat végzik a tavon. Vezényszó nem hallatszik, egyetlen gágogás sem. Mégis abban az ugyan- egu szempillantásban fordul oldalt valamennyi. S a vizi cavalcade figurájának egyetlen milliméter, egyetlen másodperc hibája sincs. Miféle rejtelmes parancs villamos árama jelzi nekik ugyanazt a pillanatot.

Kacsa is akad bőven. Ezek már másféle rendszer szerint úszkálnak, társadalmi életük több érvényesülést ád az egyéniségnek. Kiki saját hajlandóságai szerint viselkedik köztük. Egyik csendesen megül a vizen, mialatt nyakát száz- nyolcvan fokkal hátra fordítván, kicsavart fejét bölcs kényelemmel pihenteti a hátán. Másik tollászkodik, apróra végigkutatván fürge csőrének kanalával hasa pelyheit. A harmadik keresgél a sekély parti viz fenekén. Ez úgy történik, hogy egyszerre függőleges helyzetet ölt. övig a viz alatt van, övtől kezdve égnek áll pecsenyetestének másik fele. Két úszóhártyás talpával serényen dolgozik, hogy uszómüvész módjára ebben a kétéltű buvárhelyzetben megtartsa magát. A vízből kiálló fél testének szapora rengése hirdeti, hogy milyen izgatottan kotorász odalenn a kavicsok közeiben. A negyedik kijött a partra és mialatt csőrével bökdösve piszkálja a gyepes talaj jelenségeit, kunlcori fehér farkával vibráló trillákat remegtet.

Amott jobbra gyönyörű, hatalmas fűzfa lógatja szép vonalban lehulló lombját a vízig. Nagyon öreg lehet ez a fa, óriás a füzek között. Valóságos ivet alkot, csónakkal el lehet úszni zöld alagút jában, ahogy ráhajlik a tótükörre. Jobbkéz felől zsibong a strand. A környék népe szívesen jár ide. Közeli falvak birtokossága rândul a tóhoz fürödni, ki kétlovas homokfutóval, ki gépkocsin. Hangos, vidám labdajáték folyik a viz felett, a parton fürdőruhás hölgyek napoznak a partra terített színes fürdőlepedőkön és kabátokon. Közben a cigány eleven kedvvel huzza. Jó cigány. Az embernek kedve támad, hogy egyszer mulasson vele egyet. Jóízűen, ahogy csak faluhelyen lehet.

De nem most. Most tanulmányutal végzünk, ez komoly dolog. Az erdő bozótos aljában szedret lehet szedni, amely jól megszurkálja a vigyázatlan városi ujjakat. Aztán be lehet sétálni a faluba.

A templomban zeng a harangszó. Lu- teránus falu ez, lakosai tót eredetűek. A templom falában márványtábla örökíti meg a hősi halált holtak emlékét. A bejáratnál már gyülekeznek az istentisztelet résztvevői. Külön csoportban a leányok, külön a menyecskék, külön a legények, külön a korosabb gazdák.

Kitelnék egy jókora színes album belőle, ha az ember pontosan meg akarná mutatni a népviseletet. Harsogó, ujjongó színfoltjait a kéknek, pirosnak, lilá- nalc, rózsaszínnek, zöldnek, sárgának. A szoknyák mdnt színes harangok sorakoznak egymás mellé. A derekakon el magyarázhatatlan, férfiszemnek túlságosan bonyolódott bodros díszek. A lányok haja színes szalag tolijába fonva. A rang- bokrétáis, reszkető, csillogó nagy fej- diszt hordanak a nők az elmátkásodás- tól kezdve addig a napig, amikor megjön első gyermekük. Akkor aztán főkötőt kapnak a fejükre. Hogy csodálatos módon font hajukat eltakarják. Mert a bánki leányok a hajukat hátul varkocs- ba fonják, de két oldalt két külön nyolc- tizágu fonást csinálnak belőle, amely olyan, mint valami különös csipke.

— Hogy vasalják ezt a rengeteg sok ráncos szoknyát? — kérdem vcdakitől.

— Kenyérsütéskor vasalják. A szoknyákat ilyenkor gondosan ráncbaszedik j az asztcdon, megnedvesitik és lepedőt le- j ritenek az egészre. Mikor aztán a fris- j sen sült kenyeret kiszedik a kemencéből, azt erre a lepedőre teszik kihűlni. Etóbb

a kenyeret elszedik onnan, a szoknyákat három helyen vigyázva összefogják szalaggal és beteszik a ládába, hogy vasárnapig ott maradjanak.

Már a két-hároméves kis lányok is

\ Kettőst

I fáiradfsacpi gyermeket az egyik kéz- i zeí ringatni, a másikkal a legyeket elkese- getni, hogy álmát meg ne zavarják. A legyek ismét csak visszajönnek I és a gyermek az anya legnagyobb kétségbe- ! esésére,sírni kezd. Csak

ilyen pompát fejtenek ki vasárnap. Egy zöldrokolyás szőke csöppségre emlékszem és aligha is fogom elfelejteni. Olyan látvány volt, hogy felért a Velasquez- fest ette infánsnőkkel.

Mikor aztán leszáll az este, vége a vasárnapnak, a népi pompa visszakerül a ládákba, és Bánk felett millió csillag sziporkázik. A vaksötét tavon egyszerre

látomás jelenik meg: lampionokkal díszített csónak. Megragadó látvány, szebb mint a velencei serencrta. Vagy legalább is nekem jobban tetszik.

Velence csak egy van a világon, le is veszem előtte a kalapomat. De Bánkhoz közelebb vagyok. Nemcsak kilométerekben.

Nem nősülök — megyek férjhez — mondják a mai fiatalok

Házasulandó fiatalember nincs. Fiatalemberek ma egyszerűen nem házasodnak. Nyugodtan felíüzhetnék kabátjukra szegény Szenes Béla N .N ., azaz „Nem nősülök“ jelvényét.

Férjhezmenendő fiatal lány van. De nyolcvan százalékuk kijelenti, hogy nem akar férjhezmenni. Nyolcvan százalékból ötven komolyan gondolja a dolgot.

Szóval az emberek nem akarnak házasodni és nem akarnak férjhezmenni. Ki fogunk halni szépen. Mert gyermeket aztán pláne senki se akar. Ifjú házaspárok kiskutyákat tartanak gyermek helyett. Régi értelemben vett szép családi élet a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Igazán nyugodtan meg lehetne ! nyitni Aldous Huxley embergyárát, j mert legtöbb országban állandóan csök- \ ken a születések száma. A mai fiatalok I nagyrésze pedig különösen nem akar j gondolni sem gyermekre, i Miért van az, hogy a régi életideál a j nyugodt, derült családi életről, gyerme- ‘ kékről, unokákról, szép öregségről lasTragédia a

a re

LA.

Irta: DALLOS SÁNDOR

Vénassszony ballliag az utón. Koldus. Péntek van, most gyűjti az alamizsnát. Ilyenkor előkerülnek és szétosonnak a város utcáin, be a házakba teregetni. Egész naj mindenfelé, nem tudni, honnét jönnek- Olyanok, mint vakarni serény, napvilágra került kis pmcebagarak, sietnek, nem néznek semerre, csak mellükre ejtett fejj eil motyogva, osonnak s gyűjtenek. Gyűjtik össze a jövő hetüket, mert hét napból csak ez az egy az övék, sietni kell. Egy nap alatt hét napra valót összeszedni, ez a feladat. S ez nem kicsi lecke, csak & koldusok tudják megcsinálni és a gazdag emberek. A koldusok, mert kevéssel beérik s a gazdagok, mert ejgy-agy gesztusuk egész hetet jövedelmez. Fia nem többet. így hát van bizonyos egyező pont a koldusok és a gazdagok életében.

De nem ez a téma most, hanem csak ez a koldusasszony aki ballag lefelé az utón, délután négy óra van, a kosara teli és a zsebkendőjébe bekötve némi pénz. A kosarában zöldség, krumpli, kenyér s tetején egy összehiajtogiaiDot férfiing. Sikeres volt a mai nap, inget is jövedelmezett. Hát ballag az öregasszony és elégedett. Nyugodt- A reggeli aggodalom, mellyel indult, eltűnt az arcáról, most inkább olyan, mint valami öreg, özvegy gazdáné, akit a fiai tartanak

el. Biztos. Valami alázat van rajta, ezc már s-ase lelhet kitörölni az arcából, de van fölény is, a bebiztosított hér fölénye. Milyen ez? Ha például egy másik, hozzá hasonló asszony jönne vele szemben, akivel, mondjuk, egy udvarban és egy szálláson lakik,

de aki csak most kezdené még a munkáját s üres lenne a kosara, semmiesetre se köszönne előre neki. Nem- Megvárná, míg a másik üdvözli őt. Csak ennyi az egész. És hogy végigmegy a napján, számba veszi, ki mit adott és osztályozza az ajándékozókat első-, másod- és harmadrendüekre. Katasztert csinál és szétosztja magában a rangokat. Független ember és úgy osztályoz;,

ahogy jólesik neki. Meg is teszi.

Megy.

Egy ház előtt megálll leül a földre, kibontja a zsebkendőjét és a kötényébe számolja bele a pénzeket. Egy, kettő, három; megszámolja, mit kereset. Jól kereshetett, mert az airoa még derűsebb, még biztosabb, meg rendezettebb. Szinte büszke. Egyszerre átszalad rajta valami elhatározás.

Felállt, rendbe szedi magát és határozott léptekkel elindul a kis trafik felé. Én utána. Valamennyi pénzt kiszámol a markába, azzal indul neki vásárolni, akár egy háziasszony, akár egy öreg iparosaié, akinek van

mi ti aprítani a tejbe. A trafik előtt még- egyszer rendbehozza magát, igazit a kendőjén s már csaknem belép, mikor eszébe jut valami. A kosár. Lehet, az cikáz át a vén, fáradt agyán, hogy ez az összevissza, mindenfélével telt kosár mindent elárult, pedig ő most vásárol, ajándékot vesz (hisz ő nem dohányzik), nem akarja, hogy megismerjék raj la a koldusaisszonyt. Megáll. Rövid tusa után leteszi a kosarat, szorosan az ajtósarokba s belép a boltba, közvetlen előttem.

— Kérek két pakli hetest. Az uramnak viszem.

Ezt, mondja a megrendelő, a vevő rendelkező hangján és nyomban kiszámolja a pénzt.

— Nincs hiánya

Nincs is, pontosan megvan. Az öreg trafi- kos odaadja a dohányt, besöpri a pénzt s legyezi magát.

— Meleg van — mondja.

— Adott az Isten jó meleget, — felel a koldusiaisszony. — Adott. Jó ez. Lesz jó termés az idén. Lesz sok gyümölcs.

Beszélgetésbe kezd, bizonyára ez is hozzátartozik a mai nap öröméhez, az illúziókhoz, a ranghoz, a boldogsághoz, a kegyes és vigaszra ’ 6 színjátékhoz, amelyet magával üz, hogy elbeszélgessen. Hogy o trafikossal, vagy valakivel elbeszélgessen, mint az egyenrangúak. Én. azt hiszem, itt sohase kéregét.. Ez ,a trafik talán a szigete, ahol hetenként egyszer, — nem öntudattal, csak valami vággyal — megéli azt pár percig,

aki lehetett volna, ha az éslet vallómként emiigy nem rendelkezik róla. Hát beszél, beszél, beszél, öt percig is, talán tovább is, közben azért én is megkapom a cigarettát s a kosaráról egészen elfeledkezik.

S mikor kimegy, a kosara: votft, nincs. Ellopták a koldus kosarát. Az egész hetét- Valami bitang elvitte a beszélgetés alatt, pedig ha volt szeme, láthatta, hogy koldusasszony kosara.

A vénasszony most úgy áll, mint aki mellé a villám sújtott le. Nem érti, mi van itt? Itt már meglopják a koldusokat is? Itt már a kéregetők kosara sincs biztonságban? Teremtő Isten, hát hogy lehet, ez?

Egyszerre összeroppan, a dohány még ott ■a kezében, de a fény, a fölény már eltűnt az arcáról, már nem rangos, nem módos, nem büszke, csak egy egyszerű, vén és kétségbeesett ko.dusiasszony. A pincebogár. Az álomnak vége, bizony vége egy hétre alaposan. Szailadgáá joöbra-balra, ha tán meglátná, aki meglopta, ha tán megfoghatná. Senki. Csaknem üres az utca. Most olyan lesz az arca, mint egy elfonnyadt vén-vén gyümölcs.

— Biztos ur! — mondja'. — Biztos ur'

Pedig nincs itt rendőr, csak úgy rájár ? szája.

Leül s mint aki valamiért bűnhődik, rásír a kezében szorongatott dohányra. ONm, mint akit kilöktek egy társaságból, ahova nem kapott meghívót.