Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-23 / 194. szám
8 ELLENZÉK 1 9 3 6 auf/u:z(uK 2 3. Tmzasurw s trwgsr lu».;y a ;.;ót időkben épült. így jutottak be a második udvarhoz, hogy egyszerre hirtelen elöltük álljon egy a jaki templom kapujához, vagy sí régi esztergomi bazilika pontos leírásokból ismert porta speciosájá- luv hasonló pompás, színes, gazdag román kapukiképzés. Me .lette derékszögben mindjárt a misik hasonlóan gazdag, színes, feloszlopos, kőcsipkés, a legszebb francia hated rálllsok szellemében és stílusában. Uj szenzációk Képzelhető micsoda öröm fogta el őket e páratlan ásatási szenzációra: Itt az árpádházi királyok palotája! A legszebb román- s'.ilü épületek egyike, amit 111. Béla alatt és útin az országban építettek! Hogy ez az öröm, ez a szenzáció tágult, bővült a kápolna, a szentség tartó helyiség, a sekrestye s a királyi magánlakás megmaradt első emeled részeinek feltárása •alatt. Egy-'két hél és teljes eredetiségében csodálhatjuk majd a sekrestye melletti szobát is, úgy ahagy azt később Mátyás miatt Vitéz János érsek renaissance ízlése szerint a hét erény, a hét tudomány háromnegyed-áletnagyságu színes freskóival és planétaábráival kifestették. Jft van mindjárt a második. emeletre vezető, szőnyegszinekkel kifestett románkori csiga- épcső is. Micsoda kár, hogy pár lépcsőfok után vége! Hogy azt, amit talán a legintimebb, lagegyénibb volt a románstilü fejedelmi palotákban: a második emeleti lakosztályt, az Esztergomot védő keresztény hadaknak még idejük volt lebontani. Mert az első emeletig épen maradt épületlabirintust kivételesen a török támadó dühének köszönhetjük. Az Esztergomot védő keresztény hadaknak, ugylátszik, nem volt idejük erősségük meg építésén él a régi királyi építményeket lerombolni. Olyan hirtelen fenyegetett a török, hagy az ágyú tűz ellen emelt uj védőfalak és bástyák közét nem volt idő már eltakarítani, egyszerűen földhordalékkal kellett betömni mindent, ami közbül vök. Csak éppen annyi idő maradt, hogy az ágyúgolyó korában már túlságosan is kiálló és túlmeredek második emeletet tá- volithattík eL Az Árpád-kori palota traktusai tehát az első emeletig legnagyobbrészt hiánytalanul előkerülnek, csak a déli sarkon fekvő királyi tanácsterem agyharmadát repesztették be a keresztény hadak robbantásai, hegy uj bástyafal-építkezésük ne szögelljen ki túlságosan a golyóknak. Von egy terem közvetlenül' a Vitéz Já- nos-féle reneszánsz freskókkal diszkett helyiség előtt, amelyről vitáznak még, meg- vote-e már a Bélák korában? Hiszen az ide- nyiló két ajtó olyan csodálatos kész két kis t e mplom por tál- részle t, hogy tán még a kápolna bejáratát is felülmúlják finom bordázatukkal. Egyik teremből a másikba semmi értelme sem lett volna ilyen díszes bejáratnak! A palota teljes feltárása után is tovább izgatja ezenkívül az ásatókat a másik kérdés: hol feküdhebetr pontosan az a hatalmas diszterem, amelyet IBonfinius is és a reneszánsz idők utáni utazók olyan fényesnek Írtak le. A török időkben ott járók elmondják, hogy a falain ott sorakozott egymás mellett a királyok életnagyságu képe, egyik útleírás szerint „száz asztal fért bele“ és kazettás reneszánsz mennyezete volt. Ennek a teremnek, talán más alakban, de már az Árpádok alatt is meg kellett lenni, hiszen románkori fejedelmi palota nem lehet nagy lovagterem nélkül. Lépőid kanonok ott gyanítja e csarnok helyét a lebontott második emelet északi részén, a kápolnától északra, ahol most két hosszú alapfal ásitozik. Mennél inkább befejezéshez közeledik persze a teljes feltáró és rendező munka, annál több a probléma. Visszabokozzák-e mindegyik szobát, amelyik mennyezet-bordáiból és záróköveiből megmaradt ennyi, hogy tökéletesen rekonstruálni tudják? Vagy kerüljön mennél több helyiségre üvegfedél, rnuzeumszerü felső világítással? Azzal tisztában vannak, hogy a palota külső kiképzését, sajnos, hamisítás nélkül nem lehet többé helyreállítani. Nem lehetne veszély, végleges zavar és végül kényszerű hamisítások nélkül hozzányúlni a sok egymásra épített, egymáshoz ragasztott, különböző korú külső védőfa.komplexumhoz. Kérdés azonban, meddig menjenek az annyira ép belső részek helyreállításával? Lebontsanak faliakat ott, ahal például a reneszánsz vagy gót után építés a gyönyörű románt zavarja? Mi legyen az ablakokkal? A világítás problémájával? Muzeumszerüen áliitsák-e feil1 a fönnmaradó szebb köveket? És hova helyezzék e! az egyik alsó traktusban talált, hódoltsági időkből való műhely száz és száz érdekesebbnél érdeksebb cserépkorsóját, melyeket most ragasztgatnak össze a szakértők? Az az egy már majdnem bizonyos, hogy az északi bejáratnál az emeletre vezető nyílt lépcső előtt a/ előteret letisztítják és látványosságnak újra felépítik ide, a régi esztergomi bazilika lures román kapuját, minden magyarországi román templombc- járat fegend ás előképéi, a Porta specios át Idekerül majd a bazilikából ineginaradc vö- rösmárvány román oroszlán is. Lucc rnüépi- teszünk a vár északi végén álló XVII— XVIII, századi kmszámyaépületet is le szeretné bontani, viszont mások azt mondják; maradjon, hátha jó lesz valaha múzeumnak. Nyilt kérdés, annak a Dunára néző hires kis, léiig már bizánci helyiségnek problémája, melyet a közhit tévesen Szent István király születése helyének tart és ahova a prímások még a miLleniunn előtt kápolnát rendeztek be. Maradjon-e ez a gyönyörű kis temiccskc ebben a századvégi ízléstelen tarkaságban, vagy visszahangolják a többi korhű teremhez? Párisi szinésztőríéneíek PARIS, (augusztus hó.) Amiilyen tartózkodó minden igazi színművész, lia az ember a jövőre vonatkozó szándékait faggatja, annyira beszédes és mulattató tud lenni, ha a múltjára vonatkozó emlékezéseire fordul a szóGouipil, a párisiak rajongott kiabaréelő- adója is, mikor a jövő terveit kérdeztem év elején, .semmiképpen sem akart szint vallani- ,,Ha már mindenáron tudni akarja — mondta végül — egy angliai utazást terveznek ltamu tartó-gyűjteményem gazdagítása céljából. Nekem van a legszebb hamutartó- gyűjteményem a világon: 348 válogatott hamutartóm van eddig. Minden tisztelőmtől minden elképzelhető alkalomkor hamutartót kapok.“ S ezzel elérkeztünk szerencsésen a „Tisztelők“ örök témájához. ,,ö, a derék közönség“ mondja Goupil, ,,sok vidám dolgot megél az ember vele I Megértem például, mikor egy ismeretlen vidéki ,,chancant“-ba vetődtem, hogy a Jogitumorotsabb kabaré-nó- tácskámat a rátóti sztár megható románcának dalolta el és hiszi, nem hiszi, a közönség közt egy szem sem maradt szárazon! — Meg aztán, hiszen ismeri a rögtönzött verseimet, mikhez a közönség adja a páros rímeket és én a szöveget rögtönzőm a rímek közé. Tegnap este az történt, hogy amikor kiálltam ceruzával, papírral a színpad elejére, egy néző az első sorból mindjárt telem kiáltja, hogy „befsteak“. — „Jó“, mondom, „legyen beefsteak. Beefsteak mivel?“ — „Sült burgonyával“, mondja a pasas és egyáltalán nem viccelt. ,,A közönséget ne bántsák“, mondja a bájos diva, Poda IlLery, a közönség jó gyermek, mégha viccel is néha. A kollégákkal annál csúnyábban megjárhatja az ember. Mikor például a „Pays du Solell“-t forgattuk Mar- seille-ben, egy elzüllött nőt kellett adnom a hírhedt marseillei rue Beuterieből. Helyszíni felvételeket csináltunk a nevezett rosszhíré utca legismertebb csapszékében mindenféle tényleges utcasöpredék között, akik érdekkel nézelődtek felénk a szomszéd asztalok mellől. Az egész jelenet annyira eredeti volt, hogy a rendezőnk a kávéházi társaságról külön is csináltatott egy felvételt emlékül a maizunk számára. „Néhány nap -múlva, mikor a szerepemhez kifestve egy kávéházban vártam megbeszélés szerint a többieket, hogy együtt menjünk e felvételhez, egyszerre két rendőr állt elém és a (legkellemetlenebb modorban nekem támadt. — Az történt, hogy a kollégáknak, mikor megláttak kifestve, rendetlen öltözékembe a kávéházi terra- szon, az az ötletük támadt, hogy kezükben a fentemlitett fényképpel, meiginter- pelilálták a szolgálatos rendőröket az utcasarkon, hogy tűrhet egy ilyen nőszemélyt a város közepén. A rendőrök jöttek, be is akartak kisérni, míg a nevető kollégák a ,,jól sikerült“ tréfa után ki nem szabadítottak. A „Fuhrmann-Henschel“ tintás levese Az ilyesmi megjárja kollegák között. Sokkal rosszabb, ha valami szerencsétlen véletlen szemközt a közönséggel a színpadon éri a művészt. Ez történt a nagy Antoine-nal, a pársii színművészet doyenjével, mikor a saját színházában merész vállalkozással elsőnek hozott szinte Franciaországiban egy Ger- J bardt Hauptmann-darabot, az akkor szenzációs ,,Fuhrmann-Henschel"-t, melynek ő maga játszotta a címszerepét. A darab elején egy tál levest keld felkanalaznia engebläut a Fuhrmann Henschelnek és Antome, a realista színpad nagymestere, külön lelkére kötötte a kellékesnek, hogy a táljába igazi forró, párolgó húslevest hozzon a színre. Minthogy Antonie nem nagyon bízott az emlékezőtehetségében, a premier előtt agy papircédullára felirta tintával a szerepe egyes végszavait, hogy ne jöjjön zavarba esetleg — és azután ezt a cédulát szépen beletette az előtte álló levesestányérba az 5 első felvonás elején. Hozzák azonban a gő- J zölgő tálat és Antonie a szerepe szerint szépen telekanalazta a tányérját belőle. A céduláról persze megfeledkezett. Annál jobban megdöbbent azután, mikor a levesében kisebb-nagyobb sötétkék szálak kezdtek úszkálni. Mit volt mit tennie: felkanalazta a rintaizü levest — hanem a szerepével ugyancsak rászorult a súgóra azon az estén. Mikor a szinész elől a partner megeszi a szerepet Ezt a régi kis történetet Anroine-ról a kitűnő Signorét beszélte el és mindjárt hozzátette, hogy a rossz emlékezetű nagy színészeknek mindig a végszavakkal van a legnagyobb bajuk, — A „Bcuilemans kisasszony házasságát*’ Bucnos-Airesben az elhunyt klasszikus színésszel, Lucien Guitry-vel, a Sacha Guitry édesapjával kreáltam. ő Beulemansot adta, én Melmeestert, a Beulemans reménybeli apósát. Én kitünően tudtam a .szerepemet, de Guitry egy szót sem jegyzett meg az övéből. Szerencsére dlisőrangú súgónk volt és Guitry mindjárt el is helyezkedett közvetlenül a sugólyuk mögött. Na, megkezdődik a jelenet. A súgó súgja a kezdőszavamat; Gurtry fölveszi, mintha az övé volna és elfujja az egész mondókát a súgó nyomán az orrom előd. Csak nem megásni! Gsak soha meg nem zi v.nodni! — mondom magamnak az elvi par.mcAO- Jatot. Csak a közönség ne vegyen é/n semmit, az istenért! s ezzel nyűgödm f<. veszem Guitry kezdő szavát és így já -,zot- tuk az egész jalenetet fordított rzcrcpékkel. A közönség ájtatosan figyelt és semmit észre nem vett a dologból- Hanem Gtilcry hamar rájött a maga tévedésére és a leghorn Lkusa-bb erőfeszítéseket telte állandóan, hogy a maga szerepébe visszakerüljön. De nem sikerült...“ De van úgy is, hogy az ilyen kétségbeejtő komikum teljesen a színész hibáján kívül áld elő. így tötrént Victor Bouchervel, amikor a „Théatre de l‘Athéncc“-ben a Robert de Flcrs ,,Le retour“-ját kreálta. — A legdrámaibb jelenet, ami elképzelhető — beszéli Victor Boucher. — A feleségem bevallja, hogy szerelmes egy fiatal j tengerésztiszt'be, aki viszonozza a szerelmét. Én nem akarok boldogságának útjába állani és találkát adok a tengerésztisztnek, ! hogy elváljak a feleségemtől, ha látom, hogy a tiszt érzelme komoly. A kettőnk találkozása természetesen a drámai feszültség csúcspontját jelenti. — Szolgált; a háborúban? — kérdem a tiszttől. — A lövészárokban feküdtem Dicksmüdennél!“ — Dicksmüdennél? Hisz ott voltam én is!... — És kiderül, hogy az ő szakasza váltotta fel az enyéme: a tűzben. Bajtársak, egymásra ismerünk — és ebben a legfeszültebb pillanatban egyszerre érzem, hogy meginog alattam a szék! Az egyik lába valahogy kitörött. Egyetlen hibás mozdulat most és az egész premiert, az egész nagyreményű darabot elvitte az ördög. Robert de Flers látta az egészet a kulisszák mögül és ájuldozott. A jó ég tudja, hogy hogy balanszíroztam végig a háromlábú széken az egész hosszú drámai jelenetet... Normális viszonyok közt biztos, hogy nem lettem volna képes rá... A jövő a plasztikus zenésfiímé Világhírű zeneszerzők a filmezésről Nemcsak játékban és rendezésben, nemcsak technikai felszerelésben jelentett és jelent a hangosfilm uj korszakot a mozi történetében, hanem a filmzene is uj, hatalmas lendületet kapott. A rozzant zongorának, a háromtagú „kvartettének, amelyben az egyik vonószenész időnkint dobot is ütött, sőt a tiz-tizennégy tagú premier-zenekarnak is lekonyult és a helyét elfoglalta a szimfonikus zenekar, a hatalmas Orchester, mely a f'.lmfelvételekhez művészi hangversenyeket rendez. De átalakult a filmzene annyiban is, hogy filmzene tulajdonképpen a hangosfilm korszaka előtt még nem volt. hiszen a filmzenét a mozi karmestere meglévő zeneszá- rookbóil állitotta össze, most pedig a világ legnagyobb, legnépszerűbb zeneszerzői állnak a mozizene szolgálatába. Erről a csodálatos fejlődésről, erről a hatalmas átalakulásról néhány népszerű zeneszerző nyilatkozatait gyűjtöttük össze. Lehár Ferenc a következőket mondja a mozizene fejlődéséről: — őszintén megvallva, ritkán gondolok a némafilm korszakára. A film ma beszél, énekel, élő nyelven szól hozzánk, sőt talán nemsokára szines, plasztikus filmé;- is ‘fogunk kapni. Az utóbbi években számos operettemet láttam viszont a mozik vásznán. A víg özvegy uj feldolgozásának bemutatóján Párisban a Cinema Madeleineben résztvet- tem és úgy éreztem akkor, hogy Lubitsch megtalálta a helyes utat a zenei film felé. — Bizonyosra veszem, hogy a jövőben is fogok dolgozni a film számaira, azonban itt éppen úgy, mint az operettnél, olyan anyagot keresek, amely eredeti színeivel, különleges környezetével, valódi emberek hihető sorsával, megfelelő alkalmat nyújt a zenei lehetőségek kihasználására. Robert Stolz a következőképpen 'nyilatkozott: — Az első némafilmhez, amelyhez saját aláfestő zenét, kellett csinálni, én írtam a muzsikát. Girardi-film volt, amelyben Girardi legszebb szerepeit játszotta el. Azokból az operettekből szedtem össze & muzsikát, amelyet magam vezényeltem a bécsi Beethoven-teremben. Rettenetes félelmet álltam ki, amikor elkezdett a film sietni. A karmesteri pulton levő csengővel azonnali riadójeleket adtam ie, ami annyit jelentett, hogy ne siessen a gépész, mert a zenével nem érem utói. Ez 1912-ben történt. De még évekkel később is megtörtént, hogy a féltékeny férj a vásznon a hűtlen asszonyt, a kedvesét megölte, azután öngyilkos lett, a zenekar pedig a Radetzky-indulót vagy egy lágy keringőt játszott hozzá. Akkor még azt az embert, aki a Hangosfilmről mert volna beszélni, bolondok házába csukták volna.— Amikor az első hangos filmen zenei vezetését átvettem, el kellett felejtenem mindazt, amit szinházi karmester koromban tanultam. A hangosfiimmüterem és a színház két egymástól teljesen eltérő környezet. Amikor a laikus ember belép a filmmüte- rembe és látja a fordítva csoportosított zenekart — a basszusbangszerek állnak elől — csodálkozva nézné a felfordult világot. Mint az ügyes barmixer, úgy kénytelen a zenekar vezetője a hangosfilmen vegyíteni a hangokat és a hangszereket, hogy finom muzsikát vehessenek fel a hangcsikra. Az igazi zenés film nem az, amelyben két-három sláger- betét van, hanem, amelyet épp úgy átkomponál a zeneszerző, mint egy operettet. Az eszmény pedig és a jövő a plasztikus zenés film. Ennek kell jönnie rövidesen! Ralph Benatzky nyilatkozata: — Til-la Durieux házában voltunk egyszer vacsorán és Hanns Heinz Ewers, valamint Karöli igazgató, az Ufa vezetője társaságában az épp akkor bemutatásra került Singing Fool cimü, A1 Jolson-filmről beszélgettünk. Én teljesen a hatása alatt voltam az uj találmánynak és lelkesedtem a hangosfilmért. Hanns Heinz Ewers viszont nem hitt a hangosfilm jövőjében. Ma már bizonyára ő is hisz benne. Ábrahám Pál, a népszerű magyar zeneszerző a következőket mondotta: —Úgy érzem, mintha a némafilmek korszakától már évszázadok választanának el bennünket. Abban a korban a Medjidjc hercegnő cimü filmszkeccshez írtam zenét, de tulajdonképpen munkám a moziban csak a hangosfilm idején kezdődött el. Én szereztem a zenét a legelső európai hangosfilmek egyikéhez, a Vasárnap déiután-hoz. Ebben énekelték először a Harminckettes baka vagyok én cimü dalomat német szöveggel, világszerte. A legnagyobb filmsikerem a Mesék az írógépről zenéjét kisérte. Legközelebb Svéd Sándor filmjéhez iram a zenét és’ őszintén bevallom, boldogan dolgozom a filmatelierben. Érdekesebb, változatosabb munka, mint a színpadi zene, ha nem is hoz annyit!.
