Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-09 / 156. szám
J93 6 Inn us 9. ’ELLENZÉK Vezető politikusok érdekes nyilatkozatai Madgearu Parisban támadja a jobboldaliakat. —-lámán szabadválasziásokat követe! semleges kormánnyal BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.]. Madgearu nemzetiparasztpárti vezér a Dreptatea jelentése szerint nyilatkozatot adott a iPetit .Párisién cirnü lapnak, melyben a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozott s leszögezte, hogy Berlinből irányítják a jobboldaliakat. A közeli kapcsolatot egyébként a német nemzeti szocialista program átvétele is igazolja. A mozgalom néhány politikus és több kis csoport támogatását is megnyerte magának s most kommunista veszély elleni védekezés jelszavával dolgoznak. A nemzeti-parasztpárt a fasizmus és kommunizmus ellen egyformán harcol s alkotmányos uralmai óhajt. A Franciaországgal szövetséges külpolitikát támogatja. Romániában egyébként is franciabarát a demokrácia. Meg akarjuk erősiteni a kisantantot, mely a békeszerződések revíziója ellen harcol — fejezte be nyilatkozatát «Madgearu. A Petit Párisién hasábjain Andree Viollis néhány meleg szót fűz a nyilatkozathoz. Rámutat arra, hogy Madgearu is azok közt volt, akik megszervezték az Alba-Iulia-i nép- gyülést Maniuval, midőn 300 ezer paraszttal (Bucureşti ellen akartak indulni s megbuktatták a legyőzhetetlennek tartott liberálisokat iunian nyilatkozata Politikai körökben nagy érdeklődéssel várták Iunian volt miniszter nyilatkozatát kiről az a hir terjedt el, hogy a romániai népfront élén összefog íDobreScu volt Bucu- resti-i főpolgármesterrel. Iunian a hirt pártjának: a radikál-parasztpártnak központi végrehajtóbizottsági ülésén megcáfolta s beszámolót mondott, melyben a külpolitikai és belpolitikai helyzetet ismertette. —•• Nem megyünk sem Berlinnel, sem Rómával, sem Moszkvával *— mondotta — szem előtt tartjuk a román szempontokat, hogy legyőzhessük az ezzel ellentétes mozgalmakat, bárhonnan is irányítják azokat Meg kell védeni az alkotmányos parlamen- tárizmust, ezzel a jobboldalnak és baloldalnak egyformán mindent megmondtunk. Alaptalan tehát az a hir, hogy összefognánk Vandával. Nem történt semmi olyan az utóbbi időben, ami megváltoztathatná felfogásunkat. Ami már most a baloldalt illeti, kijelentem, hogy magam is franciabarát vagyok. Ezt azonban nem úgy értem, hogy éljenezzem Franciaországot. Nekem román érdekeim vannak ott is, ahol ezek az érdekek nem egyezaiek a francia érdekekkel s jogom van mindenekelőtt saját érdekeimet védelmezni. Állandó dinasztiánk, királyunk van, nincs tehát szükség arra, hogy megalázzuk magunkat. Arról is beszélnek, hogy Oroszország békeszerető állam, kötelességünk tehát a románorosz barátságot ápolni. Ki állitja ennek ellenkezőjét? A román-orosz barátsági kötelék azonban nem jelenti, hogy az ottani állapotokért lelkesedjünk. Itáliával is barátságban vagyunk, a barátságok azonban nem jelentik, hogy az ottani eszméket importáljuk. Belpolltikai helyzet — Vizsgáljuk meg a magunk helyzetét belpolitikai téren — mondotta továbbá a Dimineatanak Iunian. — Olyan zűrzavart látok minden vonalon, amilyent még nem láttam. A Cotroceni-i szerencsétlenség jellemzi bü neinket. A szerencsétlenség nemcsak a tri bűn gyengeségét, de közigazgatási bérén dezkedesünk rothadt voltát is bizonyítja Erkölcstelenséget, nemtörődömséget, alkal matlanságot bizonyított Ráadásul zavar van a közéletben is. A kormány azért vállalta az uralmat, hogy rendet tartson. Vagy megszegi szavát, vagy alkalmatlan az uralomra. Nem érdekel a kormány megbuktatása, csupán a rendszer megszüntetése okoz gondot. Rendszerváltozást s nem kormányváltozást követelünk. A jobboldaliak uralomra kerülését lehetetlennek tartom. A nemzeti parasztpártiak jönnének? Kivel és miért? Soha nem volt még ilyen széthúzó párt. Nem támogathatom őket, ha a jövőnkre gondolok. A nemzeti-parasztpárt uralomra kerülése nem jelentené a jobboldaliak vereségét, ellenkezőleg: elősegítenénk győzelmüket. Nincs más megoldás, mint szabadválasztást biztositó semleges kormány kinevezését követelni, hadd nyilvánuljon meg becsületesen a népakarat. Amennyiben jobboldali parlamenti front létesülne, abban az esetben össze kell fogni azoknak is, akik a demokráciát megvédik. Ami ma lehetetlen, lehetséges lehet majd a szabad választások lezajlása után — végezte Iunian beszédét, célzást téve a választások után következő összefogásra. A nemzeti-parasztpárt kiáltványt intéz az ország lakosságához. A kiáltvány — a Lupta jelentése szerint — meg fogja előzni azt az emlékiratot, melyet a Maniu-csoport terjeszt őfelsége II. Károly király elé. Nemzetiparasztpárti körökben Mihalache—Maniu—Gostachescu tanácskozására várnak, mely tisztázni fogja a párt belső helyzetét s arra lesz hivatva, hogy Maniu gyűléseinek élét tompítsa. Azt hiszik, sikerülni fog annyi eredményt elérni, hogy a Maniu részvételével most következő nép- gyülések antirevizionista célt szolgáljanak. fEredsiiéiayes fnunkáről számol be a üetécgsegéiyző pénztér jelentése CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Habár a betegségéiyző intézmények ellen napirenden vannak a panaszok, mégis el kell ismerni, hogy ez az intézmény pótolhatatlan, mert ha nem lenne meg, a társadalom dolgozó rétegei segély nélkül pusztulnának el. Sok a panasz, de ezek a panaszok nem mindig indokoltak s főkép nem lehet panaszkodni a betegsegélyző tisztviselő és orvosi karára, akik hősies önfeláldozással lehetettel viszonyok között végzik emberbaráti munkájukat. Mindezt abból az alkalomból bocsátjuk előre, hogy a helyi betegsegélyző most tette közzé mult évi működéséről szóló jelentését. A számok nem csalnak s ha a beszélő számokat meghallgatjuk, meg kell állapitanunk, hogy a betegsegélyző a mult évben óriási munkát végzett. Kezdhetjük azon, hogy a helyi betegsegélgzönek a turdai fiókot m beleértve, 30-812 tagja volt. El lehet képzelni, milyen óriási munkát ad a csekély létszámú tisztviselői karnak ezeknek a tagoknak nyilvántartása és az állandó nyilvántartással kapcsolatos aprólékos teendők elvégzése. l^O óta, amióta Alexandru Tandrau igazgató vette át városunkban ennek az emberbaráti intézménynek a vezetésiét a tagok létszáma 70 százalékkal emelkedett. Az elmúlt pénzügyi évben a betegsegélyző tagdijakból 42.549.670 lejt vett be, kiadott viszont 42.163.230 lejt, úgy, hogy a fennmaradt összeg 957.527 lejt tesz ki. Ebből az összegből betegsegély címén 4.319.262 lejt, szülési segély címén 681.734 lejt, temetkezési segély címén' 512.000 'lejt, kórházi ápolás címén 3 110.772 lejt, fürdődij címén 70.000 lejt fizetett ki 8959 'biztosított tag között. Hatalmas tevékenységet fejtett ki a betegsegélyző intézet hivatása magaslatán álló orvosi kara. A mult évben városunkban nem Re&illőgé&ekkal hanoinak az angolok a lázadé arabok alien ■Sj JERUZSÁLEM. (Rador.) A Havas jelenti: Jim High angol főhadnagyot és Havers altisztet teffnap este Nablus közelében megsebesítették. Egy zmdó lakost megöltek az arabok Tel-Aviv perifériáján, Neveh Shaanan helyiségben bomba robbant, amely két személyt megsebesített. JERUZSÁLEM. (Rador.) A középpalesztinai dombos vidék megtisztítása végett elrendelt kampány nehézség nélkül nyert lebonyolítást. Az angol csapatok igen sikeresen működnek, mert az arabok a repülőgépek ellen nem tudnak védekezni. JERUZSÁLEM. (Az Ellenzék távirata.) A palesztinai arab lázadások végleges leverésére az angol kormány nagyarányú katonai lépéseket foganatosított. A hegyekbe visszahúzódott arab lázadók üldözésére 4000 főnyi angol katonát és számos repülőgépet rendeltek ki- A hadsereg a legmodernebb gégj e auverekkel és páncélos autókkal van felszerelve. kevesebb, mmt 169.742, Turdán 61.234 beteget vizsgáltak meg. Városunkban 129.498, Turdán 49.346 orvosi vényt adtak ki, a kiszolgáltatott gyógyszerek értéke pedig 3 millió 864.542 lej volt. Az orvosok tevékenysége és az orvosi vizsgálatok száma az előző évekhez viszonyítva rendkívül nagy volt és majdnem kétszerese volt az előző három év összforgalmának. A betegségeken, ápolási dijakon és gyógyszereken kívül baleselbiztositás, rokkantsági dij, gyorssegély és az elhallak hozzátartozóinak összesen 3,583.571 lejt fizettek ki. A mult óv folyamán a betegsegélyző bevételei 3,68k.3H lejjel múlták felül az előző évi bevételeket. Nagy munkát adott a betegsegélyző egész tisztikarának, az ügyvezetésnek az uj betegsegélyző törvény alapján való átszervezése. Ezt a nehéz munkát Alexandru Tandrau igazgató és dr. Va’entin Suciu belyetes igazgató hozzáértő vezetésével a tisztviselői kar úgy hajtotta végre, hogy o legkisebb zökkenő sem történt az átmeneti idő alatt és úgy az ügyvezetés, mint a betegek orvosi ellátása kifogástalan volt. A betegsegélyző igazgatóságának eredményes munkáját bizonyítja az, hogy a jövő év tavaszán már uj székházba költözik az intézmény. Az épület, amely 21 millió lejbe kerül, már tető alatt áll és csak a belső berendezése hiányzik. Nagy harcot kellett folytatnia Tandrau igazgatónak, amig a központot meggyőzte arról, hogy a jelenlegi épületben való továbbmükö- dés már nemcsak a betegek és orvosok, hanem a tisztviselői kar egészségtét te fenyegeti. Ma is vannak panaszok a betegsegélyző ellen, de ezek a panaszok nem az orvosokat vagy a tisztviselőket érintik, hanem azokat a lehetetlen állapotokat kifogásolják, amelyek az intézet jelenlegi helységének s-ziik voltából és túlzsúfoltságából származnak. Nem lehet teljes a beszámolónk, ha nem ismernék el dr. Sgrambea helyettes orvos-igazgatónak érdemeit. Sgrambea dr. több mint egy évtizede végzi nagy körültekintést, em- berbaráti érzést és emberismeretet követelő munkáját olyan eredménnyel, hogy a munkásbiztosdtó összes tagjainak rokonszen- vét érdemelte ki. Hasonlóképen teljes elismerés illeti meg a behajtási osztály főnökét, Ghuiát, aki ellenére annak, hogy a betegsegélyző bevételeit fokozta, olyan tapintatossággal végezte ezt a nagy körültekintést igénylő munkáját, hogy a nehéz gazdasági viszonyok ellenére sem történt nagyobb súrlódás, ami ilyen esetben rendszerint elő szokott fordulni a betegsegélyző dijakkal hátralékos felek és á betegsegélyző között. Repülő-tragédia fokié mellett TOKIÓ. Rador.) Egy repülőgép, amelyben Francisco Daguilar mexikói követ és fia ültek, lezuhant a Tokió melletti Haneda repülőtéren. Mindketten súlyosan megsebesültek. Ängol lapok — cs tiémei léghajó útjairól LONDON. (Rador.) Az angol lapok hosszú cikkekben foglalkoznak a Hin- denburg léghajó utjával, amely valahányszor Észak-Amerikába megy, vagy onnan jön, átrepül Anglia felett. A Daily Express szerint Kanadában is több stratégiai pont felett repüli át a léghajó, igy Haiffa és Saint-Jean felett, amelyek egyedül tudnak hadihajókat befogadni. fiiifudesa iparágban a munkaidő csökkentéséé haté- rozté ei a budapesti IntérparSa- mentéris konferencia BUDAPEST. (Az Ellenzék távirata.) Az kn-terparlaucoentáris Unió tegnapi ülésén a munkaidő csökkentésére vonatkozó tárgyalásokra került a sor. A francia, román és a német delegátus felszólalása után a holland delegátus hosszabb beszédben fejtegette, hogy a munkaidő csökkentését nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkálatokban is alkalmazni kell. A konferencia ezután srzavazás alá bocsátotta a munkaidő csökkentésének kérdését és 118 szavazattal 32-vel szemben megszavazták azt a javaslatot, mely szerint oda kell hertni, hogy minden iparágra külön állapítsák meg a munkaidő csökkentését. 'Az interparlamentáris Unió delegátusai teg- este ünnepi vacsorára gyűltek össze, amelyen Lázár .Andor igazságügyminiszter üdvözölte a konferencia tagjait. HA FÁRADT ÉS IZGATOTT, ha hasban feszülés érzése kínozza és gyakori féielemérzetben ízen ved, akkor igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes ,,FERENC JÓZSEF ‘ ke* serüvizet, mert ez megszünteti az emésztésig zavarok okait, csökkenti a mérges bélgázfejlődéft s elhárítja a vértódulásokat. Az emésztőszervek bántalmninak több orvostanára elismeri, hogy orvain tüneteknél, melyeket; a bélben keletkező mérgek okoznak, a FERENC JÓZSEF váz ktü- nően beválik. Csütörtökön nyílik meg a liberális párt országos kongresszusa BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A liberális párton nagy előkészületeket tesznek a csütörtökön összeülő országos kongresszus megtartására s a párthoz közelálló lapok cáfolják azt a hirt, hogy meglepetésre számíthatunk. Tatarescu miniszterelnök tegnap visszatért a fővárosba s Inculet, valamint Franasovici miniszterekkel tanácskozott. Ismét leszögezték a kongresszus napirendjét, mely után a párt kiáltványt bocsát ki az országhoz. Hivatalos jelentés szerint a kongresszus lezajlása után kitűzik a községi- és megyei tanácsválasztásokat. l^oSyzsáik a puháik Segblztésafbfc rcyáfi megőrzője Vigyázzon, csakis „Körre*" gyártmányt használjon. 5 évi időtartamra impregnált zsákok, melyek a télire eltett ruhát teljesen beburkolva, védi a molyok támadásai ellen. Háromféle nagyságban készült, 35, 50, 65 lejért kaphatók az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre a pénz előzetes beküldése mellett szállitjuk. Egy darab rendelésnél 10 lej, minden további darab* nál 5 lej küldendő portóra.