Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-09 / 156. szám

BEtfíNTflK !9 3fj I ii ti un 9. Vizsgázni keli a tanitóknak Megjelentek a felekezeti tanítók véglegesítő és előléptetési vizsgáira vonatkozó rendeletek CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A köz- okfalusiigvi minisztérium n múlt évben iuó- dositolt uj elemi iskolai törvény 118. cikke nlipján a felekezeti iskolák tanítóinak is elrendeli a véglegesítő vizsgák letételét. Az ui miniszteri rendelet végrehajtásával kap­csolatban felkerestük 1 örine/i Ferenc hely­beli református iskolai igazgatótanitót, ki az alábbiakban mondja el a véglegesítő vizsgálatokra vonatkozó eljárásokat. Kik kötelesek és kik állhatnak véglegesítő vizsgára? Azok a tanítók és tanítónők, akik kineve­zésüket 1932 szeptember 1. után kapták meg kötelesek véglegesítő vizsgára álla ni. Az I'gyhá/kerületi Főhatóságunk különben — a bekért szolgálati akták alapján — hiva­talosan is értesíteni fogja a vizsgakötele­seket. Vizsgára állhatnak azok a tanítók és taní­tónők. akiknek három évi tényleges szolgá­lati idejük van. Férfiaknál a gyakorlati évek számítása a katonai szolgálat kitöltése után kezdődik. Nőknél a 21. év betöltése után. Mindkét esetben osztatlan (falusi) elemi is­kolában kellett eltölteni a három gyakorlati évet. Kik a fenti követelményeknek nem tettek eleget, azok az idei véglegesítő vizs­gára nem jelentkezhetnek. A vizsga tárgyai A vizsga írásbeli, szóbeli és gyakorlati lesz. Az írásbeli vizsga tárgya: román nyelvű irodalmi, vagy pedagógiai feladat, melyet a minisztérium tűz ki és küld lepecsételt levélben a kormánybiztos­nak. a vizsga elnökének. A magyar nyelvű tételt az Egyházkerületi Főhatóság határozza meg és küldi el szin­tén zárt borítékban a vizsgáztató bizottság­nak. Az Írásbeli dolgozatok harmadik részét mennyiségtani tételek fogják jelenteni. A szóbeli vizsgán nyolc tantárgyból kell felelni a jelentkezőknek, névszerinti hittan, romá nyelv, magyar nyelv, pedagógia, tör­ténelem, földrajz, természettudományok, ma­tematika. A gyakorlati vizsgák román és magyar nyelven folynak s az elemi osztályok anyaga szolgáltatják a tárgyat. A vizsga sikeres letételéhez a leggyengébb feleletnek hatosnak kell lennie, az általános osztályzat pedig 7-nél gyengébb nem lehet. A véglegesítő vizsgára összesen háromszor lehet állani, kinek háromszori próbálko­zás után sem sikerül letenni a vizsgát, az megszűnik a tantestület tagja lenni. Azokat a tanítókat és tanítónőket, akik nem jelentkeznek a vizsgára, az Egyházkerületi Főhatóság hivatalosan terjeszti elő. Távol- maradásuk esetén pedig elbukottnak tekin­tendők. A véglegesítő vizsgára jelentkezőknek el kell vinni magukkal és be kell mutatniok a bizottságnak az utolsó iskolai évek tanítási vázlatát. Az Egyházkerületi Főhatóság a lehetősé­gek szerint az Aiud-i református tanítókép­ző helyiségeiben, ahol a vizsgák is meg lesz­nek tartva, előkészítő tanfolvamot rendez. tanítók részére Is az államsegélyt * ebben a/ esetben a/, előléptetési vizsga hiánya lényeges anyagi kárukat jelenthet. Flüléptelési vizsgára állhatnak azok a ta­nítók es tanítónők, kiknek három év végle­ges jelleggel biró, vagy hat évi tényleges szolgálatuk van. A vizsga: írásbeli, szóbeli és gyakorlati részből áll. Az írásbeli, valamint szóbeli vizsga tár­gyal az illető püspökség határozza meg. Az írásbeli vizsga román részét valamelyik nemzeti tárgy anyaga képezi. A magyar nyelvű dolgozat természettudományi, vagy pedagógiai tárgyú lesz. A szóbeli vizsga anyagát valamelyik peda­gógiai szerző ismertetése képezi. A gyakorlati vizsgálatok tárgyát — román, magyar nyelven — a bizottság az elemi iskola anyaga keretei közül veszi és az V—VII. oszt. tanulókkal végeztet mintatani- tást. A háromféle vizsga végleges eredményé­nek legkevesebb 7.50-es osztályzatnak kell lennie. A bizottságot az illető Egyházkerület! Fő­hatóság nevezi ki. Egy tagot a miniszté­rium is küldhet. Az előléptetési vizsga helye az Altul i re­formátus tanítóképző, ideje 1930 október. Szakfelügyelő szükségessége A véglegesítő és előléptetési vizsgálatok sikeres letétele után tanítóink teljesen a maguk belátása és erejére vannak hagyva. Vizsgára többé nem kell állniuk, felügyele­tet, ellenőrzést viszont csak állami részről tapasztalnak, mely természeténél fogva vizs­gál, konstatál és nem irányit, nem tölt lx; tanácsadó szerepet; kívánatosnak és szüksé­gesnek látszik egy vagy több szakfelügyelői állás létesítése. Ezeknek a szakfelügyelők­nek a mi részünkről az lenne a feladatuk, hogy fiatal, tanácstalanul álló tanítóinknak, ta­nítónőinknek iskolájuk vizsgálata alkal­mával tanácsot adjanak, irányt mutassa­nak. Ennek a kérdésnek időszerűségét és az állás betöltésének halaszthatatlanságát vidéki ele­mi iskolai nevelőink helyzete kétségbevon- hatatlanul igazolja. Készülnek az uj elemi iskolai tankönyvek A közoktatásügyi minisztérium láttamoz- ta és kevés módosítással jóváhagyta a Lő- rinc/.i és szerzőtársai féle V., VI., VII. elemi iskolai tankönyvek kéziratát. A csekély mó­dosítások kieszközlése után már a napokban szedés alá kerülnek az uj tan­könyvek, melyek egyelőre öt évre nyertek engedélyezést. Az I—IV. osztályos Lőrinczi-féle könyvek változatlanul megmaradnak a következő is­kolai évre. (sál.) Kongresszust tartott a liberális párt ifjúsági tagozata Állásfoglalás a bal- és jobboldali szélsőségesek ellen Előléptetési vizsga A közoktatásügyi minisztérium a véglege­sítő vizsgálatokra szóló rendeletével egyidős­ben az uj elemi iskolai törvény 119. cikke alapján a II. fokú előléptetési vizsgát is el­rendelte a felekezeti iskolai tanítók részére.. Az előléptetési vizsga nem kötelező, de minden tanítónak egyéni érdeke, hogy ezt a vizsgát letegye, annál is inkább, mert későbbi éveire lehet anyagi kihatással. Éppen ezért mindenkinek nyomatékosan ajánljuk, hogy a legtávolabb menő munka­áldozatoktól se rettenjen vissza a vizsga ér­dekében. Mert eljöhet az idő, ha az államj magyar tagozatú iskolák kapui bezáródnak, ami pedig lehetséges, hogy már a közeljövő­ben megtörténik — amikor az államnak meg kell adnia a felekezeti Irta: Sevcsik fényk., tanár. — I. Optika és kémia 92 Lei. II. Eliárá- sok 165 L. A kettő együtt 247 L. CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A liberális párt Kárpátokon-inneni ifjú­sági tagozata, Lapedatu miniszter el­nökletével népes kongresszust tartott az iparkamara dísztermében, városunkban. A párt képviseletében Lapedatu minisz­teren kívül dr. Titu Gane és Homan Va­lér dr. államtitkárok, valamint Cipaianu volt miniszterek vettek részt a kongresz- szuson, melyen a megyei tagozat részé- ! ről dr. Eugen Dunca vármegyei prefek­tus, Drágán polgármester, számos kép­viselő és szenátor és többszáz liberális párti ifjú delegátus jelent meg. Az Ar- deal-i ifjúsági tagozat elnöke: Petre Moldovaiul hosszasan fejtegette a tago­zathoz tartozó ifjak célkitűzéseit, majd a következőket mondotta: — Hol, melyik pártban tudna az if­júság jobban kifejezést adni érzésének? Hol, melyik pártban lehetne önérzetes, | állampolgárok módján nagyobb erővel j szolgálni az ország érdekeit? Történelmi j rendpárt tekintélyét akarjuk emelni s i nem kívánjuk az állampolgár fogalmát ! közönséges gonosztevők eszközévé le­szállítani. Bejelenti, hogy a kongresszus munká­ját Vintila Bratianu és Duca emlékének szenteli. Idézi Vintila Bratianu szavait: „Az életben fiatalok és öregek nem él­hetnek egymás nélkül. Harmonikus együttműködésre van szükség, az ifjú­ságnak tudnia kell, hogyan szolgálhatja legjobban népét és az országok‘. — Ebben a helyzetben — hangsú­lyozta az ifjúság nevében Petre Moldo­I van — a nemzeti-demokrácia és épitő­I nacionalizmus szavára hallgatunk s nem dalokkal és szidalmakkal, de az idő pa­rancsszava szerint előharcosai akarunk lenni a haladásnak, folytonosságnak, fejlődésnek. Még inkább, mint mások: Az uj eszmék antennái szeretnénk lenni a kultúra és fejlődés szolgálatában, hogy hasznára lehessünk a polgár­ságnak. Dinamikus erőt képviselünk a pártban. A szélsőséges mozgalmak ellen korlátot emelünk. Az importált eszmék erkölcsi felfogásunkat veszélyeztetik, és erőszakot vesznek igénybe, akadá­lyozzák a nemzeti fejlődést s igy ellen­tétben állnak a liberális párt program­jával. Petre Moldovan végül indítványozza, emeljen emlékművet a párt Cluj-on Vin­tila Bratianu emlékére. Útmutatás. — A liberális párt ezzel szemben — mondja — nem az erőszakot, de az esz­mét ápolja s a külföldről kölcsönzött türelmetlenség helyett széleskörű ro­mán türelmességet gyakorol. A jobb és baloldali pártok forradalom magvát hintik el. Zavarják a lelkek nyugalmát és pusztulást okoznak. Kerülni kell te­hát azt az utat, mi csak az őseink által megjelölt nemzeti-demokrácia utján ha­ladtunk. Az ifjúság nacionalizmusát ösz- sze kell egyeztetni a nép demokrata ér­zésével. Olyan nacionalizmusra van szükség, melyet semmiféle szines ing vagy faji elmélet nem befolyásol. Tervek. Gane államtitkár után Cipaianu volt földművelésügyi miniszter emelkedik szólásra. Azt tanácsolja az ifjaknak, ala­kítsanak különféle szakosztályokat az itteni speciális kérdések tanulmányozá­sára. Hangsúlyozza, hogy különleges megoldást igényelnek a helyi kérdések, melyeket ifjak és öregek együtt kell el­intézzenek. Nagy tetszés közt bejelenti, hogy tervbe vette az Ardeali mezőgazda- sági és ezzel párhuzamosan ipari hitel- intézet felállítását. Lapedatu Postán, utánvéttel. —• Kérjen tel­jes technikai jegyzéket Lepagetól. miniszter meleg szavakban mond kö­szönetét az ifjúságnak, melynek az első sorokban van a helye az áldozatos har­cokban. Készséggel hozzájárul ahhoz, hogy Vintila Bratianu mellszobrát fel­állítsák városunkban. A kongresszus végül határozati javas­latot fogadott el, melyben leszögezte a liberális párti ifjúság dinasztia-hűségét, és elitélte a jobb és baloldali szélsősé­ges mozgalmakat. Dr. Titu Gane egészségügyi államtit­kár a belpolitikai helyzetet ismerteti s rámutat a türelmetlen, szélsőséges moz­galmakra, melyek az eszmét, erőszak­kal helyettesítik, Kaphatók az Ellenzék könyv - osztá­lyában, Piaţa Unirii. Vidék­re utánvéttel is szállítunk. Kérje a könyv újdonságok jegyzékét ! 1! Ady Endre : Jóslások Ma- gya: országról, fve Lei 92, kve 131. Halász: Öt vi­lágrész magvar vándor, i, fve 73 lei. Fejtő Ferme: Érzelmes u ázás, fve 73, kve 111 lei. Fáik Géza: Liszt breviárium, fve 92, kve 131 lei. Trocsányi Z.: A történelem árnyékában, fve 83, I ve 128 lei. Illyés Gyula: Puszták népe, fve 8ö, kve 131 lei. Babits Mihály: Európai iroda­lom története őskortól a napjainkig, 2 kötet, vá­szon-kötésben 186-— lei. Ezek az árak csak rak­táron levő példányokra vonatkoznak! Később drá­gább lesz! Most vegyen Mil ÍR A ROMÁN SAJTÓ Szövetkezet N'épvM-rilnég Hír — Kisé-rlete-zAs VIITORUL: Most volt a szövetkezetek tin- nepe, mely arra van hivatva, hogy az. össze­fogást és a gazdasági haladást ápolja. A szö­vetkezeteknek a nagytőke ellen való véde­kezés adta meg az alapját akkor, midőn a gép kezdett elhatalrnaskodni. A jóakaratu és a tömegek fájdalmával rokonszenvező emberek kezdeményezését ma már siker ko­ronázza, mert százmilliónál több olyan tag­gal rendelkeznek a világon, akik mind a közérdekért harcolnak, hogy segítséget ad­janak a gyöngébbnek s hatalomra tegyenek, szert mindnyájuk összefogásával. Ma min­denütt a gazdasági élet áll az országos ügyek központjában s ez a körülmény a szövet­kezetek jelentőségét hatványozza. A szövet­kezet a kommunizmussal szemben tisztelet­ben tartja az egyéni jogokat s a kis termelő munkájának szabadságát biztosítja. A szö­vetkezetek megerősödésével maga az állam is erősödik. A liberális párt mindig tisztá­ban volt azzal, milyen kiváló eszközt jelent a szövetkezeti mozgalom a fejlődésben és haladásban. ZORILE: A Golroceni-i perben kihallga­tott tanuk között egy befolyásos politikust is kihallgattak, ki az árlejtés körül ajánló­levelet adott az egyik vádlottnak. A szenátcy ur ajánlólevele zöld ceruzával volt irva, neve pedig feketén díszelgett alatta. Lehet, hogy a zöld és fekete színeknek is titkos jelentőségük volt az ajánlásban. Akármilyen, titkos rendeltetése is volt a levélnek, bizo­nyos, hogy szerepet nyert a június 8.-i ka­tasztrófában. A szenátor ur vallomása sze­rint csupán arról volt szó, hogy az általa ajánlott személy némi anyagi segélyben ré­szesüljön. A szerencsétlen állampolgár végig­kilincselt a városházán a kétféle szinü Írás­sal, hogy ő is élvezze a költségvetés áldá­sait. A szenátor ur azzal védekezik, hogy szokás ma már ez a támogatás s „nem lehet egyetlen befolyással rendelkező embert sem találni, aki ilyen Írást ne adott volna, hogy a kérelmezők tolakodásától szabaduljon“. Ilyenek a politikusok, mikor vissza kell fi­zessék a szavazatokat. Ezért rövidéletü ná­lunk a népszerűség. Addig éL, mig szó lehet támogatásról és befolyásról. ROMANIA NOUA: Nem avatkoztunk az Ardeal-i görög katolikus metropolita válasz­tásba, ami azonban a kulisszák mögött fo­lyik, arra kötelez, hogy megszólaljunk. A mult év májusában tartott választáson kö­vetkező sorrendben nyerték el a szavazato­kat: A. .Nicolescu Lugoj-i, luliu Hossu Cluj-i és Traian Valér Frentiu Oradea-i püspök. A legtöbb szavazatot tehát Xicolescu püspök kapta. A Vatikán nem akart változtatni a dolgon s Nicolescu püspök kinevezéséhez megerősítést kért a kormánytól. Azt mond­ják, időközben Nicolescu megegyezést kere­sett Valér Pop dr. miniszterrel, a görög ka­tolikusok országos egyesületének elnökével, kivel megegyezett, hogy koadjutort kap Aloisie Tautu Oradea-i görög katolikus ka­nonok személyében, akit érseki rangra emel­nek. Aloisie Tautu fiatalember, alig 34 éves s bizalmi embere a kormánynak. Nico­lescu püspök ezután Vaidáfroz fordult támo­gatásért, aki tiltakozott a „capitis diminutio“ ellen és elutasította. A történeti hűség ked­véért azt is közöljük, hogy' Hossu püspök­nek is tettek koadjutori ajánlatot de ezt ő elutasította. Blaj-i papi körökben hűvösen fogadták a híreket. EPOCA: Bármilyen lenne Blum kormá­nyának programja, nem támadhatjuk szö­vetségesünket, mig érdekeinket szolgálja. Ha Laval maradt volna hatalmon, Ausztriában ma Habsburg-uralom volna. Évek óta nem volt külpolitikánknak megfelelő kormány Franciaországban. Lássuk már most milyen jövője van a Blum-kormánynak? Jean Odin szenátor nyilatkozatot adott a La Presse ci- mü lapnak s következőket mondja: „A bel­ügyminiszter állítása szerint a munkásosz­tály a sztrájk folytán jobb helyzetbe jutott. Lehet, hogy kedvezőbb a munkabeosztás, az életviszonyok azonban nem javultak. A de- tailárak emelkedése a fizetésemelés áldásait elpusztítja. Felmerül az a kérdés is: mit tesz a kormány a mezőgazdasági munká­sokért? A városi ipari munkások és a falusi munkások érdekei ellentétben állnak egy­mással. Az utóbbiak keresetének javulása a városiak élelmét drágítja. Súlyos mezőgaz­dasági válság következik még Franciaország­ban emiatt. Nem lehet a végtelenségig tar­tani a mai terményárakat. A falusi elem felét teszi Franciaország lakosságának. In­nen fog a reakció kiindulni. A kísérletezés­nek időt adnak úgy, mint Angliában tették MacDonald uralma alatt, ki a szocialista párt elnöki székében jött rá a katasztrófá­kat okozó utópiákra. Kár, hogy nem egy évvel előbb szerezte meg Franciaország a kísérletekkel járó tapasztalatokat. Külpoli­tikai téren szerezhetett volna kárpótlást azért, amit gazdasági vonatkozásban veszí­tett az utóbbi hónapokban.

Next

/
Thumbnails
Contents