Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-30 / 174. szám

r IZVHWZfíK 19 3b I u 11 u a 3 0. Hitlerrel tárgyalt a felkelők vezérei (F.ls6 oldali cikkünk folytatása.) BUCUREŞTI. (Presa.) Párisi jelentés szerint Spanyolország területének 00 százaléka a felkelők kezében van, ezzel szemben a kormány tartja kezében a fontosabb stratégiai pontokat. Francia hivatalos körök a kormány­csapatok győzd tűére várnak. A felkelők különböző érzésű csapatok felett rendelkeznek, ami győzelmüket hát­ráltatja. A spanyol belügyminiszter teg­nap a felkelők elleni nagy döntő offen- zivára hívta fel a kormányhü csapato­kat. Hivatalos jelentés szerint a kor­mánycsapatok előhaladását a helyi pa­rancsnokságok önfejűsége gátolja. Éhez a külföldi közvélemény hozzáfűzi, hogy a kommunista és anarchista elemek rémuralma még inkább. Párisi jelentés szerint Franco tábornok, a felkelők ve­zére, ígéretet tett Hitlernek, hogy győzelme esetén nagyarányú koncessziókat en­gedélyez a német kormánynak. PÄRIS. (Az Ellenzék távirata.) A Spanyolországból érkező egybehangzó tudósításokból az tűnik ki, hogy Na­varra, Leon, Galitia és O-Castilia tarto­mányok, valamint hat város még a fel­kelők birtokában van. Saragossában, kedden még a felkelők voltak az urak. A kormány által kiadott jelentések ki­jelentik, hogy véres harcok árán, ked­den este Saragossa is a kormánycsapa­tok birtokába jutott. A kormánycsapa- tok San-Sebastiant is visszafoglalták és útban vannak Molia főhadiszállása, Burgas felé. Felrobbant a felkelők lőszerraktára BUiRGOS. (Az Ellenzék távirata.) Molia tábornok főhadiezállásáciak közelében felrobbant egy nagy lőszerraktár s ennek következtében a felkelők súlyos helyzetbe kerültek, mert az ország egész területén egyetlen lőszerraktár sincs birtokukban s igy előnyomulásuk megállót! A legvéresebb ütközet HENJDAYE. (Az Ellenzék távirata.) A ma közreadott jelentések alapján most már tisz­ta képet lebet alkotni azokról a véres har­cokról, amelyek Hendaye közelében a sziklás vidéken a kormánycsapatok és a felkelők kö­zött lezajlottak. A felkelők nyomban az összeütközés ki­törése után Madridból Indultak ki, hogy segítségére siethessenek az előnyomuló fel­kelő csapatoknak. A fölkelők a sziklás hegység átjáróját akar­ták megszállni. Tervükről értesültek a kor­mánycsapatok parancsnokai is, akiknek szin­tén fontos érdekük volt, hogy az átjárót megszállják és ezzel megakadályozzák a Mad­ridtól dâre levő felkelő csapatok előnyomu­lását. Valóságos versenyfutás indult meg a két ellenfél között a hegyszoros birtokáért. Először a felkelők értek oda, nehány óra múlva pedig a kormány csapat ok és ezek rendkívül vérengző harc után a felkelők csapatait teljesen megsemmisítették. A harcban 2000 vörös harcos esett el, de a felkelők is derekasan viselkedtek, valósá­gos hal ál tmegvető bátorsággal harcoltak, mindnyájan elpusztultak. A hegység déli részén, előnyomuló felkelők hadserege erről a harcról mit sem tudott. Molia tábornok parancsot adott, hogy a há­gón át nyomuljanak Madrid felé. Mikor az­tán a felkelők egészen közel értek a kor- ménycsapatok'hoz, ezek gépfegyverből gyilkos tüzet zúdítottak reá­juk, úgy, hogy széles sorokban estek el. A felkelők előnyomulása igy megállóit, minthogy a hegység egyetlen fontos átkelési pontja a kormánycsapatok kezében van. Franco tábornok hadserege, amely eddig meg veretlen és a kormá'nycsapalok minden támadását visszaverte, észak felől igyekszik Madrid birtokába jutni. sla Î!­Földszintes és emeletes 1-, 2-, 3-, 4-, 5-, 6-sz - hás család1 házak, villák, lakóépületek, tervei, alaprajz, homlokzat, metszel és ára 1500 Lei he­lyett 750 — Lei. ná', Cluj. ■— Postán utánvéttel sztkkönvvak teljes jegyzékét!!! rész et- r jzok, 54 tábla ,F uu Kér e a Ahol győzött a forradalom GIBRALTAR. (Az Ellenzék távirata.) Gib­raltártól nem messze, a legutóbbi napokban véres harcok folytak le a kormánycscipatok és a felkelők között. A felkelők a kormánycsapatokat szétszór­ták. Ezek rendetlen meneteléssel igyrkez­nck észak felé. Hogy menekülésüket meg­könnyítsék és az üldöztetést megnehezítsék, útjukban mindenütt felgyújtják az erdő­ket. Az erdők lángokban állanak és a füst és láng Gibraltárból is látható. Egy másik híradás szerint a Malaga felé vonuló kormánycsapa- tok váratlan erősítést kaptak és felvették a harcot az üldöző felkelő csapatokkal, ame­lyeknek súlyos veszteségeket okoztak. Ebben a harcban 500 ember esett el, 1000 pedig sú­lyosan megsebesült. MADRID. (Az Ellenzék távirata.) A balol­dali kormány tegnap rendkívüli miniszterta­nácsi ülésén 40 millió peseta rendkívüli hi­telt szavazott meg a felkelők ellen beszerzen­dő fegyverek és lőszerek céljaira. Lelőttek egy francia repülőgépet PÁRIS. (Az Ellenzék távirata.) A francia A nyár szenzációja 1! Augusztus hó 5-én es­te fel 10 órakor tartja InDIG ALFRÉD hurópa-S'crte ismert kiváló hegedűművész hangverseny t iRtnwnHninnsBBWHBnnHHmi Capitol Mozgó tenné en. Hata'mas műsorának első réizében Strawinahy, í.alo, Symanowjky, szünet után Salnf Saens és RaveI szerepelnek. — Zongorán kísér: Prof. Zsizsmann Rezső. — kéretik a kapito’-Mozgó pénztáránál elővételben megváltani. Jegyeket közvéleményben megdöblzenést keltett az a hir, hogy Spanyol-Marokkó fölött egy francia repülőgépet, amelyen a vezetőn kívül egy újságíró is tartózkodóit, Framco tábornok csapatai lelőtték. A gép vezetője és az újság­író megmenekült. A szerzetesek borzalmas üldözése GENOVA. (Az Ellenzék távirata.) A Teve- re nevii kórház-hajó spanyolországi menekü­lőkkel ideérkezett. Befutott a kikötőbe a Principesa Maria nevű hajó is, amely 1200 menekülőt hozott Spanyolországból, köztük 12 románt is. A menekülők előadása szerint a spanyolországi szerzeteseknek hihetetlen üldözésben vari részük. A Carmenét zárdá­ban a kommunista csoportok 28 szerzetest megöltek, kettő pedig csak úgy tudott el­meneküld, hogy egy kulba rejtőzött el. Egyik cnrmelita szerzetes kolostorban a kommunisták kiásták a holttesteket és meg­becstelenitették őket. CAIHTOL-MOZGÓ II Szezon meglepetés" sviflia Sidney na]y világ-slágere : MA PREMIER! ANGYAL AZ ALVILÁGBAN!! E f.lm meghód tj Cluj közönségét 11 Erélyes harcot indított a kormány eííen a nemzeti-parasztpári Élénk vita egy áiiHóJagos Madgearu tevéi körül BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata). Mibalache Muscel-i beszéde után nagy vita indult a ,,paraszt-gárdák“ megszervezése kö­rül. A nemzeti-parasztpárt elnöke ugyanis a gárdák célkitűzéseit nem titkolta s kijelen­tette, hogy „szó ellen szóval, kard ellen karddal“ fog a gárda harcolni. Mihalache szerint a po­litikai pártok között polgárháború van s „egymásnak szánják a golyókat“. Olyan a zűrzavar, amilyenre Románia történetében nem volt példa a belpolitikában. Ezt külö­nösen akkor érezte, mikor néhány héttel előbb visszatért Csehszlovákiából, hol a pár­tok együttműködése biztosítja a nyugalmat. MIHALACHE A KOMMUNIZMUSRÓL — Megkérdeztem Prágában: Nem félnek a kommunizmustól? Hiszen közel 30 kommu­nista képviselő van a csehszlovák parlament­ben. Jóízűen nevettek erre a cseh politikusok s teljes megnyugtatást adtak. Nálunk ezzel szemben kommunizmussal ijesz­tenek s nyugtalanul kérdik, vájjon a nemzeti-parasztpárt nem áll összekötte­tésben a kommunistákkal? Megkérdeztem a párt vezetőit, sőt a kor­mány tagjait is: Valóban növekedőben van Romániában a kommunista mozgalom? Ilyes­miről nem tudtak. Vegyék tudomásul, hogy aki diktatúrát akar, közelebb van a kom­munizmushoz. Mihalache ezután védelmébe vette Luput, kit tudvalévőén párisi magatartása miatt kommunista barátsággal vádoltak s heves támadást intézett azok ellen, akik téves útra akarják terelni az ifjúságot. Pop Valér dr. igazságügyminisztert és In- culet belügyminisztert azzal vádolja, hogy macedon-tartomány színvonalára sülyesztet- I ték az országot. j — Hol van a patriarchs? Hol van a szent- szinódus? Hol vannak a püspökök? Ki aka­dályozza, hogy az oltárhoz ne férkőzzön po­litika s teológusok ne vehessenek részt szél­sősége s m o zgakn akban ? A nemzeti-parasztpárt elnöke végül kiadta a jelszót a parasztgárdának: Minden áldo­zatra készen, fel a kötelességteljesitésre s a harcra! MADGEARU KÖRLEVELE A Porunca Vremii hosszabb cikkben tá- madja Madgearuţ a paraszt-gárdák szerve­zésével kapcsolatban. A lap titkos rendeletet közöl Madgearu aláírásával: — Előbbi körlevelemben — irja Madgearu — kifejtettem már, miért van szükség a pa­rasztgárdák sürgős szervezésére. A kormány magatartása s a szélsőséges mozgalmaknak nyújtott segítség a paraszt­gárdák felállítását igazolja. Május 31-i bucureştii erőpróbánk dacára el­lenfeleink tovább fo’ytötják az agitációt s alattomos támadásra készülnek barátaink el­len. Ebben a helyzetben a parasztgárdákra vár a feladat, hogy pótolják az alkalmatlan, vagy részrehajló hatósági közegeket az or­szág belső rendjének biztosítására. A terro­rista szélsőségesek a nyár folyamán újabb szervezkedéshez láttak ® úgynevezett munka- táborokban dolgoznak. A paraszt-gárdák kötelesek megakadályozni bármily módon a munka-tábor munkáját, miután ezek csak növelik az országban a zűrzavart. Oly rendszabályokat kell életbe léptetni ellenük, amilyeneket helyenként jó­nak tartanak. A Porunca Vremii válaszként megígéri, hogy ezután többet foglalkozik majd Madge- aruval és Armand Calinescuval. Madgearu tegnap nyilatkozatot adott a bu­cureştii lapoknak s a kérdéses körlevél ere­detiségét kétségbe vonta. TOVÁBB terjesztik maniu be­szédét A Romania Noua jelentése szerint a mem- zeti-parasztpárí SatuAlare-megyei tagozata 160 néjpgyülést tartott a megye területén le­vő falukban, hol felolvasták annak a beszéd­nek szövegét, melyet Maniu Vint-en mondott. A lap szerint a felolvasást némely helyen kétszer-báromszor kellett megismételni. Po­litikai körökben nagy fontosságot tulajdonítanak a megmoz­dulásnak, miután Popoviciu Mihai volt mi­niszter az elnöke a Satu<Mare-megyei ta­gozatnak. A lap rámutat arra, hogy a megyében Ma­niu hívei többségben vannak. Titu Demian dr. tagozati alelnök bejelentette, hogy szep­tember folyamán Maniu részvételével nagy­gyűlést tartanak. A gyűléseken határozati ja­vaslatokat fogadtak el, mely szerint Maniu hivei készek tettekre és áldozatokra, hogy vezérük programját megvalósíthassa. _______ Diákoknak nem szabad politizálni! BUCUREŞTI. Az Ellenzék távirata. A köz- oktatásügyi minisztérium rendelete, amely a középiskolások magatartását szabályozza, a következőkép hangzik: ,,A közoktatásügyi minisztérium, foglal­kozva a legutóbb történt sajnálatos esemé­nyekkel, megállapította, hogy más országok b*l sö zavargásainak kihatása alatt különö­sen az egyetemi ifjúság és a középiskolai diákság körében olyan tünetek észlelhetők, amik semmiesetre sem lehetnek a tanuló ifjú­ság előnyére. Az utolsó időkben az egyetemi hallgatók, a nyilvános és magánközépiskolákat látogató diákok között, számos olyan fiatalembert találtak, akik tagjai lettek politikai jellegű szervezeteknek, vagy cso­portoknak és résztvettek nyilvános, vagy titkos manifesztációkban, az Iskolai fe­gyelmet és tanulmányaikat ezáltal semmi- l»e véve. Egy törvényes jog és alkotmány alapján felépült országban nem ismerhető el a tanuló ifjúságnak az a joga, hogy az ország beléietébe avatkoz­zék. Tanulmányainak idejére az egyetemi ifjú­ságra és a középiskolásokra is az a nehéz feladat vár, hogy felkészüljön az életre, úgy saját személyét, mint a közt illetőleg és az országnak hasznos polgárává váljék. Az if­júság mindenemü eltérése a normális úttól, a komoly munkától és tanulástól, az ország népének jelenjére, de legfőképen saját jö­vőjére nézve katasztrófális következmények­kel járhat. Ezért a közoktatásügyi miniszté­rium elhatározta, hogy a nyilvános vagy magánközépiskolások­nak a legszigorúbban eltiltja, hogy bármi­lyen politikai jellegű csoportban, vagy szervezetben tagságot vállaljanak, függet­lenül attól, hogy milyen iskolának, me­lyik osztályába járnak. Legszigorúbban tilos továbbá a középiskolásoknak bármi­lyen politikai manifesztációban való rész­vétele. Mindazokat, akik ellenszegülnek ennek a rendeletnek, az összes romániai nyilvános és magánis­kolákból kizárják, anélkül, hogy joguk lenne magánúton gimnáziumi, vagy más középiskolai vizsgáikat letenni. A diákok ellenőrzése az iskolaigazgatók feladat körébe tartozik. BEREXGH BÉLA MŰVÉSZ-ESTJE. Tegnap este tartotta meg művész-estjét Berengh Béla a róm. kát. főgimnázium dísztermében, A szörnyű meleg, ellenére is szépszámmal jöttek el az előadásra a kitűnő művész hivei. Az est programján több kedves tréfa szerepelt, amelyben Berengh Béla, Csengeri Ica, Nagy Imre, Török Miklós és Csengeri Béla arattak jól megérdemelt sikert. Borovszky Osz­kár és Kőszegi Margit pompás hangjuk­kal kápráztatták el a közönséget. Nagy sikere volt a népszerű Réthely Ödönnek, akit a viszontlátás alkalmából szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelt a kö­zönség. Az estnek külön érdekessége volt, hogy ott egy uj, fiatal tehetség, Mária Éva mutatkozott be, aki úgyis, mint előadóművész nő, úgyis, mint drá­mai színésznő, komoly, biztató ígéret. * SZABADTÉRI ELŐADÁS. Teljesen kiala­kult már a1 Gyimesi vadvirág népszínmű sza­badtéri előadása, amelyet Hetényi Elemér rende­zésében, augusztus x-én, és 2-gn, szombaton éf vasárnap játszanak le a református kollégium udvarán a Székely alkalmazottak társaságának mükedve ői, a főszerepeket Simon Marg:t, Dósa Anna, Dobos Jánosné, Szász Mártonná, Kovács Erzsi, Péter Mária, Bereczki Irén, Kádár Erzsi, Fekete Domokos, Sándor Gerő, Seprődi László, Orbán Sándor, Dobos János, Szabadi Péter, Já­nos József, Borbély András, Nagy Ferenc, Bá- ljnd György, Farkas Sándor, Szász Márton, Or­bán Ferenc, Bakó György és FLgy Feri játszák, a zenekart Rezik (Károly igazgató vezényli. A táncosok csoportjához Andrási Árpád és Nsgy Anna csatlakoztak, akik kiváló cáncrudásukkal emelni fogják a táncokat. felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT. Az Ellenzék „Concordia“ műintézetének körforgó nyomása. CENZURAT

Next

/
Thumbnails
Contents