Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-18 / 164. szám
r 'BrvnifTvnc TIM. frrtIna / H. Világsikereiről\régi emlékeiről és romantikus házasságáról beszél Diósy Antal festőművész Városunk népszerű karrikaturistájából világhírű művész lett. — Hogyan csinált karriert Diósy Antal? CLUJ, július hó. Közel másfél évtized pergett ],> azóta, hogy Diósy Antal utoljára nálunk járt. \/ örökvidám, kitűnő humorú km ríhatni ista akkoriban szen esen hozzátartozott városunk életéhez. Olyan ember nem volt, aki ne ismerte volna. A lapok tele voltak karrikaturáival és rajzaival. Szikrázó szellemessége páratlan népszerűséget biztosított a fiatal művésznek, akiről már akkor is mindenki megjósolta: bizonyom, hogy kivételes karriert csinál ... Ma is számtalan házban jár kézröl-kézre hires karrikatura-albuma, amelyben néhány jellegzetes vonással megörökitette városunk közéleti és társadalmi nevezetességeit. Most, tizenhárom év után, újra ellátogatott hozzánk Diósy Antal. Bekóborolta már fél Európát és túlszárnyalta karrierjével a legvakmerőbb jóslatokat is. Rokoni látogatóba jött országrészünkbe, mert felesége, akit tizennégy évi nagy szerelem után vett el. Turda-i származású. Különös és egyheti megható kontraszt. Tizenhárom évvel ezelőtt azért jött ebbe a vendégszerető városba a fiatal karrikaturis- ta, mert a menyasszonya nem akarta sorsát az akkor még bizonytalan exisztenciáju, ismeretlen nevű rajzolóhoz kötni. Most azért töltik itt szabadságukat, hogy a boldog asszony: Nagyajtav Mária, a budapesti Nemzeti Színház befutott diszlettérve- zőnője bemutassa rokonságának férjét, a világhírű művészt. . . Régi emlékek Számtalan kedves, régi emlék ujult fel bennem, amikor Diósy Antal meglátogatott a szerkesztőségben. Nevetni és sírni egyformán van kedvünk, ahogy' gondtalan első fiatalságunk emlékeit felelevenítjük. Hol van már Kuncz Aladár, a legmelegebb szivü tréfacsináló, aki hamiskás mosollyal fordult Diósyhoz, ha valamelyik ,,ugratásának“ megvalósításáról volt szó? Mindketten elérzékenyülünk, amikor azt a berámázott karrikaturát nézzük, amelyet a fiatal Diósy Antal az Ellenzék akkori szerkesztőségéről készített. A művész feleségének magyarázza: — Látod, ez itt Kuncz Aladár, a ,fekete kolostor“ szerzője. Meghalt szegény. Mellette áll Indig Ottó és Hunyadv Sándor. őket már Nagyajtav Mária is jól ismeri, hiszen ma legnépszerűbb szerzői a budapesti színpadoknak. A többiekkel már újra találkozott városunkban Diósy. Mindnyájan szeretettel fogadták a kedves bohém éjszakák népszerű „Tóniját41, akiből azóta véglegesen ...Antal“ lett. A humora azonban megmaradt teljes épségében. Hiába tréfálta meg azzal az élet, hogy veszedelmesen hasonlóvá tette haja- szinét az ezüsthöz. Visszaemlékezik a régi ugratásokra: — Mi van az öreg Giurgiu János bácsival? Mindenütt gondoltam rá, mert életem legsikerültebb karrikaturáit róla csináltam. Jókedvűen nevet arra a gondolatra, hogy' mennyi ugratást csinált itt tartózkodása alatt a népszerű román ügyvéddel. (Giurgiu János dicséretére legyen mondva, sohasem neheztelt a tréfákért. Ma is legféltettebb kincsei között őrzi a Diósy-rajzokat . . .) A karrier története Eljutunk a visszaemlékezések során 4os si mííÍosisííís? á gondos háziasszony könyvei 100 recept a burgonya elkészítéséhez (ve- L. getáriánus k:ny a) — — — — 33 100 mód főztdékek és saláták elkészítésire (francia és vegetáriánus konyha — 33 Í03 rögtönzött étel (könny! francia konyha) 33 100 francia tojésát6l (vegetáriánus konyha) 33 100 mód gyümölcs elkészítésére (francia konyha, eddig nem i.-mert receptek) 33 100 sütemény, torta és desszert. Milyen tésztát készítsünk (cnkrász receptek) 33 100 diétás recept és étrend (a budapesti diétás étterem vezető orvosának ösz- szeállitásában) — — — — — — 33 Kaphatók az EiíenzÉkkönyveasztályábarí, Cluj, Piaţa Unirii 9. szám. — Vidékre azonnal szállítjuk — utánvét mellett is 1024-ig, amikor a kalandos kedvű Diósy 'Póni egyik napról a másikra búcsút mondott városunknak. Még egy bucsuliunpolást rendeztünk a Nagy Jóska vendéglőben, azután szegény jó Kuncz Aladár ellátta jó tanácsokkal a fiatal művészt, aki elindult Párisba, hogy meghódítsa a világot. Tipikusan művész-karrier a Diósy Antal pályafutása. Nem volt Párisban ismerőig. Csak a tehetsége volt a fegyvere, amellyel a Szajna-parti metropolisba elindult. Megérkezése után néhány nappal meglátogatta a francia lapok szerkesztőségeit. Karikatúrákat vitt, amelyeket az aktuális esemé-» nyékhez rajzolt. A francia világlapok kiadói hamarosan felismerték tehetségét. Rövidesen házi rajzolója lett a .Matiii-nak, Temps-nek és a többi világhírű párisi lapoknak. Egyik párisi lap megbízásából Hollandiába utazott. Itt újabb áldomása van az életének. Királyi pártfogó Hollandiában kivételes sikereket ért el Diósy. Megrajzolta a Matin számára a holland királynőt és az, uralkodóiw'íiK'k annyira megtetszett a magyar művész rajza, hogy pártfogásába vette, sőt kitüntetést is adott neki. Nem csoda ezek után, hogy Diósy Antal két és fél évet töltött Hollandiában. Házi rajzolója és festője lett a holland föuriházaknak. TARGU-MURES. (Az Ellenzék tudósítójától.) Rendkívül érdekes és nagyszabású látványosság színhelye lesz az ősz folyamán Targu-Mures, itt rendezi meg a Mures-megyei Földműves Szövetség a „Székely-Hetet“ augusztus 23 —29-ig, mely alkalommal az egész magyarság nagy tömegben fog a városba látogatni, bogy megismerkedjék mindazzal, amit maga a székely a valóságban jelent. Elszigeteltségében évezredes szokásait őrizte meg az a nép és saját kultúrát termelt. Magára-utalságá- ban háziiparát annyira kifejlesztette, hogy azt már az egész ország területén mindenütt ismerik. A székely nép művészetével lépten-nyomon találkozunk, háziiparának remek termékeit a legnagyobb bizalommal vásároljuk, de még egyszer sem láthattuk a maga valóságában és összes megjelenési formájában mindazt, amit ez a fogalom jelent. A Földműves Szövetség ezt a hiányt akarja pótolni, amikor megrendezi a Székely-Hetet. Őfelsége II. Károly király is a legnagyobb figyelemre méltatta a rendezendő Székely-Hét célkitűzéseit, mikor pártfogásába vette és legkegyesebben megengedte, hogy Mihály nagyvajda védnöksége alatt rendezzék meg a Székely- Hetet. A „Székely-Hét“ bemutatja a nép szépművészeti remekeit, mely alkalommal nemcsak a jelenkori alkotásokat, hanem a fellelhető összes muzeális és történelmi példányokat is összegyütjue tárja a kémlelő elé. kiegészítve a népművészeti és képzőművészeti ritkaságokkal. Ugyanakkor a jelenkori alkotásokat a háziipari-vásár keretében szerezheti meg a látogató s itt utalunk arra, hogy a székely háziipar két lelkes támogatója Bethlen Mária grófnő és Ggárfás Pálné is elhozzák gyűjtésüket, melyekkel külföldön is sikert arattak. A Földműves Szövetség óriási munkát vállalt, hogy a székely kiállítás a lehető legtökéletesebben megfeleljen a kitűzött nagy célnak. Külön Mimtmün szereteti cl As s/J vesén fogadták. Élete végéig Hollandiában maradhatott volán, ha iiyr ugliatat Imi művé*/.vére orm öv/rtün/J tij utakra. 1927-ben, mint európai liirii rajzoló hagyja el Hollandiát. Néhány hónapot Párisban tölt, majd Brüsszelben és iBécsben telepedik le. De itt sincs maradása. A honvágy és szerelem visszahívja Budapestre és 1929 végén ismét Magyarországra megy. Magyarországi sikerek A hires k&rrikaturista ezalatt újra visszatért a komoly művészethez. Magyarországon első ténykedése, hogy megpályázza és megnyeri u magyar parlament Szilágyi Mihály kormányzó freskójára hirdetett pályázatát. Megnyeri az. ösz- s/,es akvarell-pályázatokat. Különösen Balaton-ukvarelljei keltenek egész Magyarországon osztatlan sikert. Számos templom restaurációinak ő az irányitója. Nem hagyja abba azonban a karrikatura- rajzolást sem és dolgozik a legtöbb budapesti lapnak. Boldogság — Most pedig elmondom a legnagyobb sikerem történetét. Tizennégy évi jegyesség után egy évvel ezelőtt végre feleségül vehettem az egyetlen nőt, akit életemben szerettem — fejezi be elbeszélését Diósy Antal. — Nngyajtay Mária, a budapesti Nemzeti Színház díszlettervezője a feleségem, akinek kedvéért most újra lejöttem hozzátok. Bevallom, nagyon vágytam már ide, ahol életemnek legszebb éveit töltöttem el. Régi barátokkal találkozni, fiatalkori emlékekről beszélni: annyi, mint újra megfiatalodni. Szerencsére megfiatalodásra nincs még szüksége Diósynak. Hiszen a harminchat éves művész most éli az alkotás leggyönyörűbb éveit. Itt sem hagyta abba a munkát. Ma kiutazott feleségével együtt Mánástireni községbe, ahol a kalotaszegi vidékekről készít festményeket és rajzokat. Bizonyos, hogy ez a kirándulás valamikor útjelző emléke lesz a magyar képzőművészetnek. Végh József. főrendező-bizottság adja meg a kiállítás kereteit és ügyel arra, hogy- az egész kiállitás-vásár egységes gondolat szerint rendszeres és teljes képet adjon és megfeleljen a székely nép hagyományainak. A rendező-bizottság élén Máriaffi Lajos, Sángheorghe de Mures-i birtokos foglal helyet és olyan szakemberekből áll, mint Kós Károly müépitész-iró, Teleki Domokos gróf művészeti szakértő, Kemény János báró iró. Az „élő“ kiállítás. A Székely-Hét az eddigi kiállításoktól elütően nem lesz az anyagok halott szemléltetése, hanem azon a székely nép élete fog a maga valóságában lüktetni. Szabadtéri előadás keretében székely lakodalmas népszokásokat és táncokat mutatnak be eredeti ruhákban a székelyek. De ott fogjuk látni a székelyt a fazekas korong mellett, amint az anyagot formálja és szemünk előtt készül el a hires Corund-i és Danesti-i fazék és cserép. Szitakötő- és szalmakalap fonó mutatja be másutt mesterségét, egyik sarokban szövőszék fog működni, de szemünk előtt fogja a székelj' ezermester bicskájával kifaragni a kis állatszobrokat s látni fogjuk Kritó János és Bálint Lázár hires fafaragókat és eljön szobraival a hires Vas Áron is. A székely kultúra diadalmas bemutatója lesz az irodalmi est, melyen a székely nép kiváló irói jelennek meg személyesen a közönség előtt. Az est rendezésében a „Helikon“ is részt vesz. A hét egyik napján a hangversenyen a zeneköltés kiapadhatatlan ős forrásának csobogását hallgatja a látogató. A rendezőség a nagyközönség pártfogását is kéri, hiszen köztudomású, hogy rengeteg székely történelmi értékű tárgy van magánosok kezén és különösen sok régi székely háziipari anyagot őriznek magánházakban. A rendezőség ezúton kéri, hogy az anyag felkutatásánál, ösz- szegyüjtésénél és beküldésénél legyenek segítségére. A rendező-bizottság cime: Földműves Szövetség, Targu-Mures. Piaţa Regele Ferdinand No. 60. ,(—dór.) MIT ÍR A ROMÁN SAJTÓ EPOCA: Néhány napon ál éreztük a c«-n /.ura munkáját. Tudtuk, történik valami Ti- tulescu haza jövetelével kapcsolatban a politikában. Föle# azok tudták ezt, akiknek kezébe került a titkos utón behozott külföldi napilap. A hallgatás eltakarta a hivatalos aggodalmat, mintha semmi sem történne az országban. A cenzura megtette kötelességét. Végeredményben éppen Így végződött volria a válság, ha mindent megírnak és a közvéleményt napokon át izgatták volna. A liberális demokrácia a hallgatás iskolája. A vihar négyszemközt marad, hogy a végén kijelentsék: „Nem történt semmi, csupán kávéházi híresztelések voltak“. Tehát nem volt semmi ezekben a meleggel telt napokban. Abszolút semmi nem történt a bosszú tanácskozásokon, csupán a kormány dolgozott a nyári vakációban. Bizonyos eszmecserék voltak s beállt a nyugalom. Várjuk, hogy elölről kezdjék o játékot. A fő: ne tudjuk, hogy a színfalak mögött mi történik. ADEVERUL: A liberális pártban baloldali mozgalom kezdődött lamandi szellemi vezetésével. A párt — mondja lamandi — az összes társadalmi osztályok érdekét szolgálja, melyeknek nyugalmas, szabad fejlődést óhajt biztosítani, A párt a tömegek helyes nevelését akarja. Elitéli a szélsőséges rnoz- ■ galmakat s megvédi az ország monarchikus és demokratikus intézményeit. lamandi sza- ! vai nagy visszhangra találtak a liberálisok j között Iasi-ban s bizonyára ugyanilyen ked- j vező hatást váltanak ki az ifjuliberális képviselők soraiban. Nem lehet az o/szágot átengedni kalandoknak. A liberális párt jelszava a nyugodt és szabad fejlődés biztosítása kell maradjon mindenki számára. A most induló mozgalom alólról történő nyomásra indul, mert hiszen elitéli a kormány eddigi ténykedéseit. Nincs helye személyi politikának. lamandi jól látja, hogy a jobboldaliak a politikai pártok ellen összefogtak. Ez minden pártot egyformán érint. Aki félreáll és hallgat: vagy rosszhiszemű, vagy nem érti a történteket. Tudva, vagy akaratán kivül hozzájárul a demokrácia kiirtásához. lamandi ébresztője tehát az összes pártoknak szólt. DIMINEAŢA: Weygand tábornok, a francia hadsereg volt vezérkari főnöke felhívást intézett a francin férfiakhoz a julius 14-iki ünnep alkalmából. Most is, mint húsz évvel előbb — irja — Kelet felől felfegyverzett tömegek lépteit halljuk. A jelenlegi német vezérférfiak nem titkolják, hogy csak a háború hozhatja el végleges győzelmüket. Wey- gand tábornok tehát tisztán látja, hogy a német—francia háború elkerülhetetlen s erre rövidesen számíthatunk. Ez pedig európai háborút jelentene, melyben nem tudnánk semlegesek maradni. Érdekünk tehát azt parancsolja: tisztázzuk, kinek a közreműködésére számíthatunk, hogy megvédjük mai határainkat. Németország 1927-ben szövetséget kötött Magyarországgal. Most Ausztriával szerződött, igy nyitva az ut Budapest felé. Berlinnek az lesz az érdeke, hogy Romániát elárassza s petróleumot, szenet és Ardeal-i nyerstermékeket szerezzen háborús céljaira. Nyersanyag nélkül felére csökken ereje a német hatalomnak. Tudnunk kell tehát, kire számíthatunk s összhangba kell hoznunk a belügyeket a külső orientációval. NEAMUL ROMANESC (Iorga irja): Miha- lache misszionáriusa: Lupu dr. Londonba érkezett, de nincs hir arról, mit végzett a Themze partján. Csupán fényképe jelent meg egy alkalmi lapban. Ugyanakkor Mad- i gearu Párisban tanácskozott a humanizmus képviselőivel s naponként nyilatkozatot adott a lapoknak arról, mit valósitana meg a nemzeti-parasztpárt kormányra kerülése alkalmával. Azt mondta Madgearu, hogy' Romániában forradalom van. A humanizmus ügyészei természetesen felháborodtak s sürgős rendszabályokat, vizsgálatot követelnek országunkban. Az általuk ajánlott megoldást ismerjük: nemzetiparasztpárti kormány, külföldi ellenőrzéssel. Oly' kormány, mely alatt a III. Internacionálé könnyen a nyakunkra nőhetne Dimitrov utasításaival. EXCELSIOR: A Bucuresti-i jéggyárak áremelése folytán ismét előtérbe került a drágaság kérdése Hatóságaink többször igény'be vették már a törvényt s maximális árakat parancsoltak. (Pedig az árat nem lehet köz- igazgatási utón egyszerűen meghatározni. Az áralakulást s költségeket kell előbb tanulmányozni. Az egyoldalú, önkényes ármegállapítás elpuszithatja a vállalatokat anélkül, hogy az áruzsorát megszüntetné. Abban az esetben, ha a közigazgatási hatóságok a kincstári terhek emelkedését is tekintetbe vennék, megtalálnák a magyarázatát annak, miért következik be időnként drágulás. A behozatallal foglalkozó cégétől 3S százalékos valutafelárat követelnek. Elegendő, ha erre hivatkozunk, ami egyedül 40 százalékos áremelkedést indokol. Az iparvállalatok kétségbeesve várják sorsuk rosszabbodását. Félnek az uj ipartörvénytol s a folyó év végén lejáró kedvezmények megszüntetésétől. Ez a bizonytalanság nem alkalmas az árak megszilárditásáísu Augusztus 23—29 „Székely-Hét“ Székely művészeti, történelmi kincsek és háziipari remekek kiállítása Nagy terveket valósit meg a Mures-megyei Földműves Szövetség