Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-18 / 164. szám
1936. 'füllot's 18. '»EE»]VZWFP Merényletei kíséreltek meg asangol király LONDON. (Rador) Súlyos incidens játszódott le tegnap délután az angol fővárosban. Eduard király elé, aki a Hyde-parkban tartott katonai szemlén vett részt és visszatérőben volt a Buckingham palotába, a Wellington emlékműnél egy ember ugrott. Az illető áttörte a rendőrkordont és az uralkodó felé indult. Csomag volt a kezében, egy vászonba burkolt tárgy, amit azonban kiejtett. Szemtanú szerint a tárgy a király lovát érintette. A király megállította lovát, de mikor látta, hogy semmi sem történt, folytatta útját. A Scotland Yard jelentése szerint az incidens 14.40 órakor történt. A csomagban revolver volt, amelyben négy töltényt találtak. Az illető egyént letartóztatták. A nyomozás folyik. LONDON. (iRador) A letartóztatott egyént George Mahone-nak hívják, foglalkozására nézve újságíró. Kijelentette, hogy a bűn Sir John Simont terheli, akinek szeri- dán este levelet irt és csütörtökön is többször hivta telefonon. — Gesztusom csupán tiltakozás volt —■ mondotta Mahone, aki kihallgatása alatt egész testében reszketett. Nem akartam a királynak rosszat — hangoztatta. Ruhájában a királynak egy újságból kivágott fényképét találták. Jogosulatlan fegyverviselés és más életének veszélyeztetése miatt emelnek vádat el- j lene. ügyének tárgyalására jövő szerdán kerül sor. A hatóságok valószínűnek tartják, hogy őrülttel állanak szemben és ezért elrendelték Mahone elmeállapotának megvizsgálását. A merénylő kihallgatása LONDON. (Az Ellenzék távirata.) Az angol király ellen megkísérelt merényletről a következő újabb részleteket jelentik: Anglia egész népének csodálatát váltotta ki, hogy az uralkodó a merénylet alkalmával milyen bátran viselkedett. Mac Mahonet, a király merénylőjét a .Scotland Yardon kihallgatták. Előadta, hogy London nyugati városrészében van bérelt lakása. Hevesen tiltakozott az ellen a feltevés eilen, mintha tényleg merényletet akart volna elkövetni és ismételten azt hangoztatta, bog^7 csak „tiItakozástf-át akarta kifejezni. Az eldobott revolveren kívül még két tölténytartót találtak nála üres töltényekké], azonkívül a király arcképét és egy londoni újság csütörtöki számát. Hűségnyilatkozat a parlamentben LONDON. (Az Ellenzék távirata.) Sir John Atlee őrnagy, a munkáspárt vezére felolvasta az angol alsóházban a meghiúsult merényletről kiadott rendőrségi hivatalos kommünikét, majd a következőket mondta: — Meg vagyok győződve arról, hogy az egész Ház mélységes hálát ad Istennek, hogy őfelsége ilyen szerencsésen megmenekült az alávaló merényletből. A bejelentést a jelenlévők szűnni nem akaró helyeslése és éljenzése követte. Hasonló bejelentést tett Lord Halifax a Lordok Házában. Hitler távirata Berchtesgaden. (Az Ellenzék távirata.) Hitler birodalmi vezér csütörtök délután az Őrüli-e a merénylő? alábbi táviratot intézte Vili. Eduárdhoz: „Éppen most értesültem, a Felséged ellen elkövetett gyalázatos merényletről. Meg- menekiéíse alkalmából fogadja legszivé- lyesebb szerencsekivánataimat.“ Elutazik az angol király LONDON. (Az Ellenzék távirata) VIII. Eduard angol király különben juliuis 26-án személyesen fogja leleplezni azt az óriási emlékművet, amelyet Franciaországban Souai mellett a Vimy-szirt védelmében elesett hatvanezer kanadai hősi halott emlékére emeltek. A király az ünnepség végeztével rangrejtve Cannes melletti családi kastélyába utazik és itt tölt egy hónapot. Az angol minisztertanács alkotmányjogi bi~ SATU-iMARE. (Az Ellenzék tudósítójától.) j Az egész országot bejárta az a hir, hogy az i Orosz-uszodát elvitte a Szamos vize. Tekintettel arra, hogy az uszoda a törvények értelmében középületszámba megy, mert azt ellen zoltsága úgy döntött, hogy a király külföldi tartózkodásának idejére nem szerveznek külön koronatanácsot, mivel a mai műszaki berendezkedések lehetővé teszik a kormánynak a királlyal való állandó kapcsolatiban maradását. Nem változtatott programján a király LONDON. (iRador) Az incidens pillanatában a király kíséretében közvetlenül mellette volt a yorki herceg. Miután néhány percet a Buckingham palotában töltött, az uralkodó autón Yorkhooseba utazott, ahol megebédelt és programjában semmit sem változtatott. Ebéd után dolgozószobájába ment, ahol folyó ügyekkel foglalkozott. a közönség használja és a szomorú emlékű Cotroceni-i tribün összeomlása után a belügyminiszter a középületek ellenőrzését rendelte el, a hatóságok vizsgálatot rendeltek el abban az irányban, hogy az építmény vaskötelékeinek elszakadásáért kit terhel a felelős*- ség? A rendőrség az ügyet a vizsgálat kiterjesztése céljából áttette a város vezetőségéhez azzal, hogy a városi főmérnöki hivatal hivatalos utón tisztázza a felelősség kérdését. Ebben az ügyben különben Orosz, a strandfürdő tulajdonosa is sürgeti a vizsgálatot, mert szerződéses viszonyé van a várossal, mely — mint Orosz a városhoz intézett beadványában közli — éppen a bekövetkezett esemény miatt, módosításra szorul. Mihelyt a városi főmérnöki hivatal elkészíti a szakértői megállapításokat, a rendőrség fogja kihallgatni az érdekelteket. Vidékről szállítanak jeget a fővárosba. Bucuresti-ből jelentik: A trópusi meleg folytán a Bucuresti-i jéggyárak nap-nap után emelik a jég árát. Donescu főpolgármester elhatározta, hogy vidékről fog jeget hozatni a fővárosi lakosság részére. A CER vezér- igazgatóság kedvezményes tarifát léptet életbe és megfelelő számú fagyasztóval ellátott vagont bocsát a főpolgármester rendelkezésére, aki a jéggyárak árdrágítását igy letörte. Klem okozod le óiéra- Íéwvéuyt a részeg makróz ALEXANDRIA. (Rador) Óriási riadalmat okozott, hogy egy részeg matróz széttörte a bakteriológiai intézetben a kolerabacillus- tubust. A részeg matróz által felborított ko- lerabacillustenyészet által felmerült kolera- járvány veszélye el lett hárítva. A helyszínére kihívott rendőröket beoltották, a megfigyelés alá helyezetteken nem mutatkoznak kolera szimptomák. Kairóban a koleraveszély nagy izgalmat váltott ki és számosán mondtak le arról a szándékukról, hogy Alexandria környékén nyaraljanak. Kimegy harcok előzik meg a üores-me^yei meze- gazdasági kamarai választási TG.-MURES. (Az Ellenzék tudósítójától.) Csütörtökön érkezett le Tg.-Mures-re a mezőgazdasági kamarához a földművelésügyi minisztérium rendelete, melyben augusztus 12. napjára tűzi ki a kamarai választást. 4 törvény rendelkezései szerint a választmányban minden falu két taggal képviseltetheti magát. A választásokat már is nagy politikai harcok előzik meg. Politikai körökben úgy tudják, hogy a mostani liberálispárti többség aligha fog a jövőben megmaradni. A nemzeti-parasztpárt úgy tudja, hogy a vidék falvainak román lakosága az ő jelöltjeit fogja támogatni s reméli, hogy ezáltal a választmányban többséghez juthat. Ugyancsak nagy eséllyel indul a magyar párt megyei tagozata is a választásba. A megye túlnyomó magyar lakosságú falvainak népe a magyar párt jelöltjeire adja le szavazatát. A mezőgazdasági kamara választmányának végleges összetételében igy a magyar kisebbség, mely e megyében nagy többségben van, remélhetőleg kellőképen lesz képviselve. Politikai körökben úgy jósolják, hogy a nemzeti-parasztpárt és a magyar párt nagy többségével szemben a liberális párt kisebbségben marad. Gyermekes gázolt az suté BUGURESn. (Az Ellenzék távirata.) A Mihai Bravu utcán egy autó elütötte Hari Gross gyermeket, aki azonsai meghalt A soffőrt letartóztatták. NŐI BETEGSÉGEK GYÓGYÍTÁSÁNÁL * természetes „FERENC JÓZSEF* keserűvizgc gyakran alkalmazzák, mert könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó, hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség aélköl bekövetkezik. Az orvosok ajánlják. Magyarországon nmm gzahaá koldulni BUDAPEST. (Az Ellenzék tóm rota.) Kozma belügyminiszter közölte, hogy november 1-én törvényileg megszüntetik a koWulást. Sztrájkolnak a IbésrceiéuaS szállító” munkások BARCELONA. (Rador) A szállítómunkások sztrájkja egyre fokozódik és tért nyer. A sztrájk hatása nagymértékben érezhető az iparban és kereskedelemben. A kikötőkben teljesen megszűnt a munka. Az Athenaeum uj olcsó regénye. Ára fve 53 lej, kötve 72 lej. Kaphat3 az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii 9. sz. Példátlanul ölesé lársasnlazás es \Wk I ai 1 I du lás aug. 2-ára Mit kap Ön 1180 lej részvételi díjért? 1. Gyorsvonat! vasúti költség Cluj-Szeged- Budapest-Cluj. 2. V.zum. 3. jegy két szabadtéri előadásra Egyéni uálevéí e'l Indulás aug. 2-án reggel, érkéz is Szegedre délután : este az Ember tragédiájának megtekintése. Szegedről az előadás után indulás Pestre! BUDAPESTEN HAT NAPOS TARTÓZKODÁS!!! Augusztus hó 9-én indulás Budapestről Szegedre, ahol este a János vitéz szabadtéri előadásának a megtekintése. Hajnalban Szegedről indulás haza. Csak korlátolt számban vesznek fel jelentkezéseket. — Jelentkezéseket elfogad az „ELLENZÉK" könyvosztálya is, Cluj, Piaţa Unirii Nr. 9. Hi áldozása ieíí a lengyel légügyi vezérkari VARSÓ. (Az Ellenzék távirata.) A lengyel légügyi hadsereget súlyos csapás érte. Tegnap Orlicz Dresser légügyi vezérkari főnök két pilóta társaságában szállott fel Varsóból. A gép motorhiba következtében Zopotte fürdőhely közelében a tengerbe zuhant. A repülőgép mindhárom utasa szörnyethalt. FRANZENSBAD nőibajokat, szív, reuma, anyagcserebántalmakat ViLÁG-FURDO GYÓGYÍT Fürdő idény: április hó 15. október 15-ig Pausál-kurák Prospektusok a Fürdőigazgatóság utján kapas tök Halottak szat uhártyájával vissza lehet adni a látást a vakoknak Szenzáció az orvostudományban GENF. (Az Ellenzék távirata.) Orvosi körökben nagy feltűnést keltett az a cikk, amelyet az egyik genfi klinika orvosa irt és amelyben azt a szenzációs hirt közlik, hogy halott ember szaruhártyájának átoperálásával sikerült visszaadnia egy szaruhártya sorvadásban levő vak embernek a látását. A professzor hosszabb ideig kezelt minden eredmény nélkül egy vakembert. Nemrégen a klinikán meghalt egy 19 éves lány. A tanár leoperálta a halott szaruhártyáját és azt a vak szemébe a sebre illesztette. A szaruhártya ráforrott és a hosszú idők óta vak ember visszanyerte látását. A professzor ezután újabb kísérletet tett. amely ugyancsak 100 százalékos eredménnyel járt. A sikeres műtét az orvostudomány újabb világra szóló sikerét hirdeti. Ki felelős a Satu-Mare-i uszóda-szerencséílenségér t?