Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-12 / 86. szám
X 1936 ápritls 12. Et. VE ff XIS IC REMÉNYIK SÁNDOR: Az eszménykép felel «isse«fe Többé-kevésbé mindnyájunkban megvan az eszmény-állítás ösztönös mély vágya és az eszmény-formálás velünkszüle- tett képessége is. Minden igazság-szomju- •ság, vagy valóság-érzés, vagy tapasztalati bizonyosság, mellett, sőt épen ezeknek ellenére, a legtöbb emberben él az a ki- irthatatlan erő, amely javitó és szépítő, megigazító és megszentelő tükrökben kívánja szemlélni ezt az adott világot, amely adottságában neki nem jó, nem szép és nem megfelelő. Hiányt érez az ember önmagában és a dolgokban — és pótlást keres az eszményképben. Torznak érzi önmaga számára a tökéletességnek valamilyen szobrát. Ez a hiánytpótló eszménykép lehet elvontság, távoli, ködös filozófia, lehet vallásos élmény, lehet gyakorlati társadalmi,cél, — de lehet egyszerűen az ember maga, az embertárs, valamilyen életviszonylatban. Az embertárs, valami- íven viszonylatban van. Az embertárs, akit felruházunk annyi szépséggel, jósággal, erővel és tehetséggel, amennyit eszményképalkotó ösztönünk, ez a mély lelki ösztön megálmodni és belőlünk kiváltani képes. Az eszménykép, mihelyt formáját emberre ruházzuk, természetesen egy sereg illúzióval jár, gyakran egyet jelent magával a puszta illúzióval. Nemcsak kívánunk egy embert olyannak, amilyennek elképzeltük, nemcsak szeretnénk, hogy olyan legyen, nemcsak hatni akarunk rá olyan értelemben, nemcsak nevelni óhajtjuk, hanem egyszerűen és minden további nélkül hiszünk is abban, hogy olyan, amilyennek elgondoltuk és megéreztük. Olyan-e? Talán sohasem egészen olyan. De talán sohasem egészen más. Az ember eszményalkotó ösztönének, eszménykép-teremtő vágyának legtöbbször van valami csodálatos lényegmutató iránytűje. Ez az iránytű nem engedi, hogy a választott eszménykép puszta illúzióvá váljék és aztán a kiábrándultság keserű füstjében oszoljék semmivé. Csalódhatunk az eszményitett emberi lény ben sokszor, az a csodálatos iránytű mégis a lényegre mutat, mint a sarkcsillagra, változatlanul, az illúzió szétfoszló rongyait pedig uj meg uj színes rongyokkal pótolja, betakarja velük iaz amúgy is lényegtelen részleteket. Talán nincs a világon olyan kiábrándultság és nincs olyan sivár „emberismeret“ (balga szó! mintha az embert meg lehetne ismerni!) amelynek nem maradt volna eszményképteremtő ereje. Es talán az illúzió utolsó szines rongydarabkája is több életet jelképez és jelent is, mint a meddő kritika és rosszmájú emberszólás. Az eszményképteremtő ösztönnek, sőt az illúziónak is nevelő ereje van. Csak helyesen kell beállítani az élet egészébe. Volti-e már eszményképed, embertárs formájában? Volt-e számodra eszménykép Édesanyád, Édesapád, tanítód, nevelőd, papod, barátod, lelki vezetőd? Volt-e va- ! laki, akit mint művészt éreztél eszménv- képednek, mint népi hőst, mint nemzeti vezért? Volt-e igazán eszményképed valaha egy nő? Ha volt: tudod mindezeknek kimondhatatlan varázsát, lendítő hatalmát, vigasztaló közelségét. Még akkor is, ha esetleges vonások, képzelt tulajdonságok idővel lefoszlottak mindezekről. De úgy lehet, hogy idővel még legendásabbá szépült mindez. De voltál-e Te magad eszménykép valaha? Eszményképe Édesanyádnak, Édesapádnak, gyermekednek, barátodnak, nevelődnek, vagy neveltednek, voltál-e eszményképe egy édes leánynak? Voltál-e eszménykép, mint pap, művész, orvos, államférfi, nemzeti vezér? Voltál-e eszménykép bármilyen nagy, tágas teremben zugó tömegek előtt, vagy bibliai csendes órán IíbA ifFiy írj UL ARA LEI ZZr ÜVEGEMKEMT egy kicsiny gyülekezetben, vagy otthon, egészen otthon, fizikai, vagy lelki otthonodban? Ela voltál és ha lelked mélyére néztél, akkor tudod azt is, hogy a duzzadó öröm érzése, az elkerülhetetlen emberi hiúság és büszkeség, a fölény és diadalérzet mellett betöltötte egész valódat valami mélységes szégyenérzés, szinte bűntudat. Mert elbirhatatlan dolog eszményképnek tiinni fel és nem hordozni az eszménykép reális jegyeit, tulajdonságait, sőt mérhetetlenül messze lenni attól. Aki valaha, az életnek valamilyen viszonylatában bár egy pillanatra ilyen helyzetbe került, ilyen meg nem érdemelt helyzeti energia boldog rabja lett, az tudhatja azt is, mit jelent a mondat, amit e cikkben fölé írtam cimül: „Az eszménykép felelőssége.“ Rájössz, hogy eszményképnek néznek — magad okoztad valamiképen az optikai csalódást — vagy semmi tudatos részed nincs benne: — olyan mindegy. Eszménykép vagy. És érzed, hogy nem vagy az. Mit fogsz cselekedni? Odamégy ahhoz, vagy azokhoz, akik eszményképnek tekintenek, meztelenre vetkőzteted a lelkedet, feltárod sebeidet és bűneidet és rázuditod arra a szegény, szentül hivő lélekre a kiábrándulás, a kijózanodás egész keserű kárhozatát? Kiteszed lényegmutató iránytűjét a legrettentőbb lengéseknek az üdvösségtől a pokolig és vissza? Nem azt fogod tenni. E helyett a meddő mellveregetés helyett, e helyett a kegyetlen, külsőséges igazságtevés helyett belsőbb, mélyebb és emberségesebb és testvéribb igazságra törekszel. Elfogadod csendes, békés mosoly- lyal továbbra is az eszménykép „szerepét“. Ez lesz a te vezeklésed. És akkor összeszo- ritott foggal és összeszedett szivvel és meg acélozott akarattal és főkép a könyörülő Isten irgalmába vetett nagy hittel megpróbálod valóra váltani azt, amit rólad elhittek, azzá lenni, akinek elképzeltek, olyan magasra emelkedni, amilyen magasra álmaikban emeltek, vállalni az eszmény kép dicsősége mellett annak mondhatatlan keresztjét, mignem szerepből élet lesz: a te életed, az én életem, — hogy aki bennünk bízik, meg ne szégyenüljön. Mindezeket pedig azért mondottam el most, mert nemcsak egyes emberek lehetnek eszményképek. Lehetnek csoportok, néptöredékek, nemzetfoszlányok is. És bizony mondom nektek, amerre jártam, műiden utaimon azt tapasztaltam, hogy mi, nyomorult erdélyi magyarság eszménykép vagyunk más életű és más körülmények közé jutott magyarok szemében. Ez igy van. Mert hiába fanyalog felénk némely keserü-szivíi és élesebb szemmel megáldottan is kevésbé lényeglátó kritikus elme: egyes kicsi emberek és egész nagy tömegek megrendítő szeretete és megható áhítata bennünk, a mi elesettsé- günkben is emelt fejünkben, szorongatott - ságunkban is tiszta szivünkben látja és érzi a több, a nagyobb, a mélyebb magyarságot. A keresztényebb, a biblikusabb népet. A magyar torzsalkodás örök átkán és özönvizén tulemelkedett bárkát, mely kikötött a társadalmi és felekezeti béke, a tisztultabb világszemlélet Ararátján. Bennünk látják más magyarok azt a néptöredéket, melyet összebékitett a katakomba-élet szűk és egyre szükebb lehetősége. Ma már körülbelül az a helyzet, hogy nem mi tekintünk reménykedéssel reájuk, küntlevőkre, hanem ők tekintenek mireánk igy. Ó ha tudnák!! De mint mondottam, annak, aki eszményképpé vált, akármilyen okból, — nem a hangos bünvallás és keserű kiábrándítás a feladata, hanem az, hogy lelkileg csakugyan hozzánőj jön a róla alkotott eszményképhez, hogy belenőjjÖn szervesen abba a képbe. Hadd maradjunk mi árva nemzet-töredék minden magyarok példaképe és lelki ideálja. De legyünk valóban azzá! Meg nem szégyenül jön a reánk tek intők húsvéti reménysége! SÉaíCMí-estfiS nagyipara vállalat’ keres azonna'i c lkaltnazásra SémspaBÜ laiíoffáessál Ajánlatok Rudolf Mosse S. A. Bucureşti,! !., Bulevardul Brătianu 22. „A. 596“ címre f ________________ I va&zra Különlegességek: R-l V A L, Természetes tömény kivonat alappal, aa előkelő társaság kölnivize. BRÍS£ • FLSURIE, Az ifjú bájt és a fiatalság varázslatos szépségét tükrözi vissza. A „Brit o Fleurin" kölnivíz légköre elbűvölő. íFUEtkiS DE MAL A tavaszi, napsugarak szépséges emlékeit idézi fel. C;A U C A S E, Kelet misztériuma, a legaprólékosabb kísérletezés és a legkomplikáltabb keverés és adagolás eredménye. 'MATIN’ BLEU, A felkelő nop eJs£> sugaraiban fürdő tavaszi reggelt varázsolja elénk. C,H O U K Y, Férfiak számára készített kölnivíz. ORIGINAL, A frissesség diszkrét és előkelő illata. QiZ I N E L E RAVEL ^BUCUREŞTI. STRADA ROMULUS, ÉS. A parfüm kiválasztásának kérdéséval— mint mindennel ami a szépséggel és eleganciával összefügg — nagyon is érdemes foglalkozni. A jó parfüm meghozza a kérdés kel;, ,-s elintézését, mert megteremti c; eredeti illatok egész skáláját. Ezért van olyan nagy sikere a Bolero de Ravel kölnivíznek ! Ezt a kölnivizet a misztériumok finom titkaiból teremtették meg, semmihez sem hasonlítható kellemes bájt sugároz ki, álomszerűén finom, szép emlékeket idéz. Â Bolero de Ravel kölnivíz megszemélyesíti az ifjúság varázsát és a tavasznak — ennek a leggyönyörűbb « évszaknak — min1 I d.a »**.•**♦. » Ujj !|«Ä I Származási büszkeség Irta: MÓRICZ ZSÍ GMOND. DEBRECEN. (Április hó.) Amerikát járt magyarral beszélgettem, aki egy rakás amerikai magyar újságot hozott magával s azzal igazolja saját gondolatait. Amerikában a magyarok számtalan apró kolóniát teremtettek maguknak és ezeken óriási munkával építgetik az életüket. De ahol a magyarság, csak tiz-husz család, közösséget is tarthat egv tájon, sa játságos módon megőrzi fajiságát. Van egy Java nevű hely, Csikágótól „alig 1000 kilométerre“ (700 amerikai mérföld), ahol Í9 magyar család lakik. Valamennyien jómódúak, bármelyik bank hajlandó 50.000 dollárt adni ■nekik. Egy fillér nélkül érkeztek oda 35 évvel ezelőü, ma már a második generációban élnek és dolgoznak. Ezek a magyarok még ma is vidékük tájszólása szerint beszélnek •és egymásról azt mondják, nem tud jól magyarul, nagyon veszprémiesen beszél... Minden családban tiz-tizenkét gyerek van s a dakota indiánok földjén valóban uj hazát találtak s teremtettek maguknak. Egész szellemiségük magyar s származásukra nemcsak büszkék, de az kötelezi és irányítja egesz gondolkodásukat és minden munkásságukat. Pedig ez náluk csak illúzió és inkább a külsőségekre vonatkozik. Belsőleg egy más életrendet követnek, mint az itthoniak: szervezettek. Termelő és értékesítő szövetkezetre építik a gazdálkodást. Valósággal irányított gazdálkodást folytatnak. Eleinte kizárólag búzatermeléssel foglalkoztak, mikor a buza Amerikában is csődbe került, áttértek az állattenyésztésre, a vasúttól kaptak forgótőkéd, kölcsönt, amit csak az ötödik évben kellett visszafizetni részletekben és ez kitünően bevált. Még későbben epertenyésztésre tértek át s a Hungarian Srawberryt olyan hi név re emelték, hogy az ő eperjükért mindenkor magasabb árat fizettek a piacon, mint bákrnely más eperért, mert bizonyos volt, hogy az övék szebb, jobban van válogatva és csomagolva, mint akárki más epre. A magyar paraszt munkabírása és gazdasági gondossága páratlan, ha megfelelő alapokat talál. Ezek az amerikai magyarok, ha egészen szét vannak szórva, úgyhogy egyik magyar család a másiktól kilométerekre lakik, tehát, egymással nem érintkezhetnek, akkor elvadulnak. Komor emberg.yülölő lesz belőlük. Csak a szennyes spórolásnak élnek és egész kivetkőznek a jellemükből. Ha viszont a metropolisokba kerülnek, akkor olcsó proletariátus lesz belőlük. A magyar népnek, ugyláíszik, a faluközösség ma még a legjobb életforma. Kell, hogy szem előtt legyenek egymás számára és némi nemes versenyre legyen alkalmuk, ahogy azt a faluközösség váltja ki belőlük. A magánosságban nomád vonások jelentkeznek, a városban pedig nem bírják el az idegen fajú, jelleméi és gondolkodású elemek között az egyenrangú versenyt. Ezt idehaza is tapasztalhatjuk.. A háború óta a magyar nép élete és gondolkodásmódja jelentékenyen változott. Ma már nem érvényes a. régi jelszó, hogy ha az apámnak jó volt, nekem is jó. A mai fiatalabb generáció sajnálkozva néz apáira és fájlalja, hogy annyi időt vesztegettek el az ősök a faeké- vel és a rideg búzatermeléssel. A mai falusi ember egészen kivetkőzött a régi ruhákból, a soff őr típushoz igyekszik hasonlítani s modem elveket keres, magasabb gazdasági kultúrára vágyik. Ha szaktanfolyamokat rendeznek, zsúfolásig van a tanterem. A népjellem átalakulása, legjobban a népből származott intelligencia magatartásán látszik meg. Még harminc év előtt a faluról bekerült diák, ha ügyvéd lett, gondosan eltakarta a nyomát is, hogy az apja keze az ekeszarván kérgesedett meg. Most éppen az ellenkezője látható: az ügyvéd, az orvos, a tanár, a hivatalnok kezd büszke lenni arra, hogy népi eredetű. ..A csizmaszag rangot kapott". Érték, hogy valaki a vezető rétegekben o földműves népet képviseli. Ez odáig megy. hogy azt a parasztot, aki csak azért paraszt, mert neki üzlet a parasztság — elejtik. Elveszíti talaját és magasabb közösségét a társadalommal. Aki hirdeti, hogy „de genere paraszt“, de közben akár képviselő, akár iró, akár más s a parasztságát csak arra használja, hogy üzleti hasznot merítsen belőle, éppen úgy bírálják, mint azokat, akik semmi közösségben nincsenek a parasztsággal, de hasznukért, választásokon, vagy üzletkötésnél kezelnek a paraszttal. Származást büszkeség nyilatkozik meg a paraszt réteggel szemben. A földmű vesség magasabb célokra tör. Már úgy tűnik fel. mintha pioníroknak kül- . dené ki a fiait. Hogy azok előre lépjenek és utat. építsenek a tömegnek. Addig nem is lehet semmi ebből a mi rettenetesen eltaposott, leszorított es színtelenné tett népünkből, mig valódi képviselői nem lesznek a saját gyermekeikből.
