Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)

1936-02-19 / 40. szám

Iréttritár Záhonyra íuioíí angol snÉasszállnió haip LONDON. (Radon) A Winchester Castle angol személyszállító luxusgőzös, amely An­gl» és Dél-Afrika között bonvolit te uta-sfor- gaämat, tegnap este a sütő ködben Portland közelében zátonyra* futott. A 338 utast sike­rült partraszállitani. iNem valószínű, hogy a hajót sikerül kikötőbe vontatni, mert súlyo­san megsérült. Ezea* 5ej g*éisizliiíintóésB,e itféiééík a dssiamiá-száillié feáoyászí CLUJ. (Az Ejüenzék tudósrtójátóL) Teg­napi számunkban megírtuk, hogy a törvény- <zék II. szekciójának tanácsa Vitncze István kőbányász ügyét tárgyalta, aki Gilau-ról Bogota-n levő kőbányájára utazva, a vona­ton 20 kilogram dinamitot vitt magával és mikor a kalauz a csomag tartalma iránt kez­dett érdeklődni, leugrott a vonatról, ott hagy­va a veszélyes, könnyen robbanó dinamitot. A rendőrség eleinte titokzatos merénylőt sej­tett Vincz.ében és csak később, a vizsgálat során tisztázódott, hogy VLncze kőbánya­iért;, aki kizárólag bányászati célokra szál­lította. « dinamitot. A tegnapi tárgyaláson Vincze a dinamit el tulaj doni fásáért és vas­úti kihágásért került a törvényszék elé, azzal vádobva, hogy a Gilaw-i bánya vezetőségé­től rendesen kapott dinamitot, amelynek árával csak utólag szokott elszámolni. Arról pedig, hogy dinamitot nem szabad vonaton szállítani, fogalma* sem volt. A törvényszék Vincze ügyében a déli órák­ban hozott ítéletet és a körülmények figye­lembevételével a vádlottat 1000 lej pénzbün­tetésre Ítélte. Száziféi áHaiaiía vssn a lágynak Türök- ©rsEágbaHi ISTAMBUL. (Rador.) A közlekedést sike­rült helyreállítani egész Törökországban. MegáRapitást nyert, hogy az elmúlt hét hó­viharainak. és a fagynak 102 ember eseti ál­dozatul. Elpusztult még 6000 állat. 12 vitor­lás hajó elsül védi. ©ívosiásí kéfoek sérel­meikre as ügyvédek CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Feb­ruár 15-én, szombaton délután 4 órakor rendkívül fontos közgyűlést tartottak a hely­beli ügyvédi kamara tagjai. A gyűlést dr. Alexandru Dragomir dékán nyitotta meg, majd a jelentések felolvasása után azokat az Ügyvédek hivatásába vágó sérelmes hely­zeteket tárgyalták meg, amelyeknek további fennállását tarthatatlannak találták és ame­lyekre sürgős orvoslást kérnek. Két pontban foglalták össze ezeket a sérelmeket. Az első a bélyegilleíékek kérdését foglalja magában. A gyűlésen az ügyvédi kamara kimondta, hógy az Illeték túl sok és ezenkívül nmek alkal­mazása nem praktikus módon történik. A másik pont a már régóta vitatott falusi jegyzők hatáskörére vonatkozik Jelenleg az a helyzet, hogy ezek a jegyzők szerződése­ket készíthetnek. Ezáltal elveszik az ügyvé­dek kenyerét és legtöbb esetben a szerződé­seket nem a kívánt módon, hiányosan vagy éppen hibásan állítják ki Az ügyvédi kamara szombat délutáni ülé­sén mindezeket a sérelmeket egy határozat­ba foglalta, amelyet az igazságügymi Hiszté­riámhoz terjesztett fel, hogy az. ügyvédek érdekeit megvédje és sérelmeit orvosolja. I FEBRUÁk SIS I SZQlvíB T IS « ________.__Ess zombaton lesz az Ui;ágir6klub-K. A C. hál. i- tmfe vétel és számos alírakció. A szezon legszen záció­sabb bálja lesz ? — eztvwrmt jc iciciicici üi n| kőzjcgíjzöhctr — ezf líÉri az íüaisaglííp!iiMcrt#l a h@ziegaz$K liamaráfi Ma, kedden este azUjságiróklubban a Fo'ofilm bemutatja az Ujságirókiub közönségéről készíteti filmfelvételt Î CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A köz­jegyzői kamara a tagok nagy érdeklődése mellett, dr. Pordea loan elnöklete alatt a naipokbam tartotta meg ezévi közgyűléséi. A közgyűlésen a kamara tagjai majdnem teljes számban voltak jelen, akik nagy figyelemmel hallgatták a dékán elnöki beszámolóját. Elnöki megnyitójában Pordea dékán rész­letesem beszámolt a közjegyzői kamara mirlt- évi működéséről, meleg szavakkal búcsúz­tatta el a kamuira halottad, ismertette az újabb kinevezéseket és rámutatott azokra az okokra*, amelyek a közjegyzők eredményes működését nap ró!-napra megnehezítik. Jelen­tését a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. Ezután a dekám a maga és a tiszti­kar nevében megköszönte a tagok bizalmát és tisztségéről lemondott. Az uj választás rendjén a közgyűlés egyhangúlag, közfelkiál­tással Pordeat most már negyedszer dékánná választotta meg. úgyszintén egyhangúlag vá­lasztotta meg á' lemondott tisztikart erre a? évre is. A választás után a dékán » maga és a tisztviselő társai nevében megköszönte a bi­zalmat és ígéretet tett, hogy mint eddig, úgy ezután is szivvel-lélekkel fogja szolgálni a kamara ügyeit, majd részletes munkatervet terjesztett elő. Munka terv ében foglalkozott a közjegyzői kar nehézségeivel és indítványá­ra a közgyűlés elhatározta, hogy emlékiratot fog terjeszteni az igazságügy- miniszter elé, amelyben tekintettel a ne­héz pénzügyi helyzetre, arra fogja kérni, hogy egyelőre ne rendszeresítsen Erdély­ben újabb közjegijzßi állásokat, hanem al­kalmas időben — miután már az egész or-Q szúg meggyőződött a közjegyzői intézmény szükségességéről és fontosságáról — a köz­jegyzői intézménynek az egész országban való kiterjesztése érdekében tegye meg a szükséges lépéseket. Elnök indítványára a közgyűlés táviratilag üdvözölte «z igazságügyminásztert, jóindula­tát és támogatását kérve, A közgyűlés az elnök és uj tisztikar élte­tésével ért véget. & VÉDEKEZZÉK*)' ragályos betegségek ellen A Kínvallatás után gyilkolták meg áldozataikat a kegyetlen mhlé cigányok letartóztatták a rablógyilkosokat legtöbb ragályos betegség útját a szájüre- gén és a garaton át veszi. Ott hatolnak be a legkülönbözőbb baciliusok. A száj a ba- cillusoknak állandóan nyitott kapuja, c fertőző betegségek első állomása. Épen ezért rendkívül fontos a szájüreg fertctlenitésel Ha szájvizébe néhány csepp DIANA sósborszeszt cseopent; kitűnő fert-tlenitő szájvizet kap, amelynek ize k rendkívül lem«. Szájüregi fertóttmttééér* * ha$zmáljon DIANA SÓSBORSZESZTJ BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Vaslui-i Godaestilor községben történt rabi ógyilkosság tetteseit a csendőrség Joan Gh. Călim, Nicolae Spiridon, Jon Spiridon Teodor, Totoc TotoceO, Cost ache Alamariu, Gheorghe C, Alamariu és Constantin Scrip- eairhi vámdorcigányok személyében kél heti nyomozás után elfogta. .4 rabló cigányok a helyszínén történi ki­hallgatás alkalmával beismerték, hogy a gyilkosság előtt Nicalae Vartolomei kocs­májában találkoztak, ahol nagymennyiségű pálinkát fogyasztottak el. Innen M. ilegali kereskedő házához men­tek, hol a kerítésen át az udvarra hatoltak. Az öreg gazda a zajt meghaiöotta. Felkelt < ágyából' s lámpával kezében kilépett a tor- í nácra. Annyi ideje sem volt, hogy segítségért kiáltson, meri Nicolae Spiridon fejszével fejbe vágta. A szerencsétlen ember agyveleje kiloccsant és pillanatok alatt kiszenvedett. Ezután <tz öregasszony és ennek nővérei következ­tek sárrá. Az Ellenzék részletesen beszámolt annak idején arról a vérfürdőről, melyet a kegyet­len banditák rendeztek a lakásban. A négy­szeres gyilkosság után a lakást teljesen kifosztották. Töhfoezer Sej készpénzt, nagyértékü régi ékszereket s ruhaneműket vittek magukkal. A Jxvncolós «Jk almával ütések és késszurások nyomait fedezték fel Segall feleségének holttestén. Nyilvánvaló volt, hogy megkinozták s kivallották. így tudták meg, hogy pénzét pincéjében tartja elásva. Az elfogott banditák helyszíni kihallgatásuk alkalmával megmutatták most azt a helyet is, ahol a pincében a pénzt és ékszereket kiásták. Menekülés közben egy véres bunkósbotot elhagytak. Vesztüket ez okozta. A csendőr­ség nyomban sejtette, hogy e rablók cigá­nyok voltak. Erre mutatott az is, hogy a la­kásból egészen értéktelen ruhanemüeket is elvittek magukkal. Visszamentek a kocsmá­ba, itt ismét pálinkát ittak, a zsákmányon megosztozkodtak és két csoportba verődve, elváltak egymástól. Tecuci-ból tegnap távirat érkezett a Vas- In i-i csendőrségre, melyben a nyomozás ki­egészítését kérik, egy másik rablásra vonat­kozóan. Múlt év folyamán ugyanis vándorcigányok az lvesti-i benzin-lerakót vezetőjét megtámadták s tőle 31 ezer lejt raboltak. Azt hiszik, hogy a banda tagjai több rab­lást s gyilkosságot követett el az ókirályság- ban. Az eljárás folyik. MINTHOGY az utóbbi időben készítményünket hamisítják, figyelmeztetjük a vevőket kérjenek KIFEJEZETTEN If Ä L €f 0 I BIIII SÓSBORSZESZT. S 2 "®c4~ M OZ^ó ÍSSeSSEsiEe68aíSS55BírSllBÍ3a MAI KEZDETTŐL: BMBW—— Tod Browning művészi Grand Gignol f inve. — Prágának, a Go'em városának középkori misz iku a — modern műkben. — A darab főszerepeit j'tszák: L ONEL BARRYMORE, LIONEL ATWILL, LUGOSI BÉLA ÉS ELISABETH ALLAN Tizenkét feepotvavâcyâssal megélte vetélytársát a Icücapős asszony szeretője len» lő, hss isit. «f’béfffő egy szobában labile a báiaslársalcbal CLUJ (Az Ellenzék tudósítójától.) Nem mindennap*, kegyetlenséggel elkövetett em­berölés ügyét tárgyalta tegnap délben a helybeli ítélőtábla ill szekciójának Papp- tanáesa. Dili József 26 éves Lupeni-i bánya­munkás mult év április 24-én meggyilkolta Ardelean Gheorghe banyamunkást. A bűntény előzményei rávilágítanak a .Tiul-völgyi bányásztársadalom szociális és erkölcsi nyomorára, amely nem egy esetben olyan eseményekben robban ki, amelyek megfontolást érdemelnek. Dili József éve­ken keresztül egy Bán nevű bányamunkás­nál lakott albérletben. Bán házasember volt és feleségével egyetlen szobában lakott, ugyanebben a szobában kapott lakást « gyilkos is. A bányamunkás felesége, Bán Margit kellős életet élt; viszonyt kezdett lakójával, mialatt férje a bányában «bűnözött, mikor pedig a axerető dolgozott, férjével folytatott házastársi életet. A lakó azonban nem fizette rendesen a ház- bért“, mire házigazdája kitette a lakásból. Az uj lakó Ardelean Gheorghe volt, aki a szoros együttélésben szintén szemet vetett az asszonyra. Az asszony azonban Dili József elköltözése után is tovább folytatta a vi­szonyt. régi szeretőjével. Bán Margit több ízben panaszkodott sze­retőjének. hogy az uj lakó szerelmi ajánla­taival üldözi. A végzetes nap estéjén Dili József a kocsmában berúgott és azután el­ment szeretőjéhez. Időközben azonban észre­vette. hogy Bánék uj lakója, akiben vetély- lársat sejtett már hazaérkezett és ezért nem ment be a szobába. Megvárta, amig úgy az asszony ,mint Ardelean lefeküdtek, majd kis idő múlva, miután a munkától elfáradt lakó elszenderült, belopózott a szobába és elrej­tőzött az ágy alatt. Röviddel ezután Ardelean felébredt é* ostromolni kezdte az asszonyt. Az ágy alatt elrejtőzött Dili még ekkor sem adott életjelt magáról, hanem megvárta, amig az asszony visszautasítása után Ardelean el­aludt. Ekkor aztán kijött az ágy alól, a konyhában megtalálta a férj borotváját, visszaosont a szobába és az alvó ember nyakán mély vágást ejtett. Ardelean feléb­redt és dulakodni kezdett támadójával, aki ekkor teljesen megvadult és 12 újabb vá­gást ejtett a kétségbeesetten védekező sze­rencsétlen ember testén, aki röviddel ké­sőbb kiszenvedett. A gyilkos ekkor kitörte az ablakot és azon keresztül elmenekült Először céltalanul kó­szált az éjszakában, majd megrémülve tetté­nek következményeitől, bement egy ház szín­jébe és nadrágszdjjával felakasztotta magát. A nadrágszijj azonban túl gyengének bizo­nyult, leszakadt és Dili József megint egyedül maradt a lelkére nehezülő súlyos bűnnel. Reggel aztán a csendőrségre ment, ahol ön­szántából jelentkezett, azt állítva, hogy sze­retője felbujtására követte el végzetes tettét. Dili József ügyével első fokon a Deva-i törvényszék foglalkozott, amely előre meg­fontolt szándékkal elkövetett emberölés ói­mén 15 évi fegyházra Ítélte a gyilkost. Áz ítélet ellen úgy az elitéit mint az ügyész a táblához felebbezetL A tegnapi tárgyaláson dr. Saragea védő­ügyvéd rámutatott a degenerált és súlyos vér­bajban szenvedő gyilkos nyomorult életé­re, amely nem egy esetben súlyos bűnökhöz vezet. A védőbeszéd után a táblai tanács 12 évre szállította le Dili József büntetését, amelybe a vizsgálati fogságban eltöltött hat hónapot la beszá­mították. Az ítéletben úgy a gyilkos, mint az ügyész megnyugodtak. A2 ÜLŐ ÉLETMÓD KÖVETKEZTÉBEN JELENTKEZŐ BAJOKNÁL, különösen jóitép laü egyéneknél a régbeváit természetes „FERENC JÓZSEF' keserüvjzzel — reggelen kén: fél pohárral — gyek ran feltűnő j*6 ered ményeket lehet elérni! Az orvosok njá alják PA 8151 DIVAT iebrnarl tavaszi szirma 20 lejért következő tartalommal jelent meg: Az első ta­vaszi modellek (ruhák, kosztümök, kabátok}. — Bájos gyermekruhík. Férfi fehérneműk 12 oldal kézimunka melléklet, ingyen nagyított m:a:a- jvekke! Zsurasztal. Anyai örömök, anyai köte­lességek. Szabjunk, varrtunk. Érdekes újdonságok az orvostudomány köréből. A kezek beszélnek. Modern szépségápolás Egyes szám ára ;c 'ej; 25 lej pénz vagy po$tabélyeg beküldése ellenebrn azonnal küldi az Ellenzék könyvosztálya. Cluj, Piaţa Unirii. Előfizetési árak: negyedévre félévre 110, egész évre 140 lej.

Next

/
Thumbnails
Contents