Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-18 / 39. szám
s r>rr,*N7fiK t thru á r l*. BlEC§í2fCrCtí£<l£&€Éá PfciiC(Sî«iiM?€n BUCUREŞTI. (Ar Ellenzék távirata.) A í'Hii gy min is/ tórium jelentése szerint Para* intui tábornok, csendőrségi főfelügyelő teg nap megkezdte a Mehedinti-i választókeru- 1 t*t megtisztítását. A csendőrparancsnok melle egy GFR felügyelőt rendeltek, aki megfelelő számú vasúti kocsiról gondoskodik az idegenből jött kortesek elszállítására. A Me- hedintj-vármegyei prefektus jelentése szerint eddig 1068 nemzetlparns/tpártl és 504 nemzeti kereszténypárti kortest távnlitottak el a kerületből. Bucuresti-I lapok jelentése szerint n két egy- inássa! szemben álló ellenzéki párt kortesei tegnap bucsuverekedéseket rendeztek. A legélesebb harc Bades községben volt, hol több cuzista húzódott meg egy fulusi gazda házában. A nemzeti-parasztpárt emberei körülvették a házat s távozásra szólították fel h bcntlévö nemzeti kereszténypártiakat. Miután a felszólítás eredménytelen volt, a házat felgyújtották. Hivatalos jelentés szerint négy ember súlyos égési sebeket szenvedett a lángokban. A tüzet aztán a hatóságok kiküldötteinek jelenlétében eloltották. A holnap kezdődő választásban Boga és Lupu dr. hívei egyformán bíznak. Bucureştii- lapok jelentése szerint a választás Lupu dr. győzelmével fog végződni, miután a nemzeti keresztény pártnak nincsenek régtől beszervezett tagozatai a hegyek közt lévő falukban. Komán nyelvelték az Iljságlróklnbban, A Cluj-i UjságirókJub a külföldön nagyon elterjedt nydvgyakorló körök és esték mintájára hetenként két este román nyelvestét rendez, főleg azoknak, akik valamennyire bírják a román nyelvet, de kiejtésben és szófüzésben gyakorlatra szorulnak. Dr. Gherestesiu Victor tanár szakszerű vezetése mellett, teljesen szabad formában beszélik meg a tanfolyam résztvevői a napi eseményeket, cserélik ki nézeteiket, olvasnak újságokat és mindjárt a helyszínen rövid világos nyelvleckéket vesznek és igy ellenőrzik hibáikat. A tanfolyam dija mindössze 100 lej, időtartama három hónap. Jelentkezni lehet a klub titkáránál este 9 órától 1 óráig. NŐI DIVATSZALONOK divatlapjaikat legolcsóbban és legnagyobb választékból az Ellenzék kttnyvosztályában, Cluj, P. Unirii vásárolhatják. HáiSrzö hofQ6fánah láncára aüasilella Sei magái a2 idegbeteg ass?®!?® GLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Szombaton délután megrendítő öngyilkosság történt a Str. Chintáului 6/a számú házban: Ambrus Márton vasúti munkás felesége a házőrző kutya láncával egyik kamarában felakasztotta magát. Mire teltét észrevették, már halott volt. Ambrus Márton a vasútnál teljesít szolgálatot. Szombaton délután be kellett mennie szolgálati helyére és feleségét négy éves kisleányával egyedül hagyta odahaza a lakásban. Az asszony ekkor felöltötte legszebbik ruháját, megcsókolta kisleányát és igy szólt hozzá: „Ülj csak szépen itt kisleányom, én már meguntam az életemet, megyek meghalni .. A kisgyermek sími kezdett, az asszony pedig eltűnt a ház egyik félreeső helyén. Ambrus Márton a késő esti órákban tért haza, hivni kezdte az asszonyt, de ekkor előállt a kisleány és elmondotta, hogy a délután mi történt. Ambrus kétségbeesve indult felesége felkutatására és a fáskamrá- han talált rá az asszony már kihűlt tetemére. Azonnal orvost hivatott, de az már csak a beállott halált állapíthatta meg. A tragikus sorsú asszony terhelt családból származik, A mult évben hónapokot töltött a helybeli örültek házában, ahonnan mint gyógyultál bocsátották el. Valószínű, hogy tettét pillanatnyi elmeaavarábac követte eí. Ujságh-'ókhíbh' KAC báf a szezc CLUJ. (Az Ellenzők tudósítójától.) Ar Ellenzék ellőnek számolt bo arról a mély inogd, hbeuést kiváltó zárgondnoki eljárásról, amelynek középpontjába a helybeli római katolikus egyházközség került. Mint ismeretes, l)r. Ni,stor Virgil ügyvéd-zárgondnok, rendőri segítség igénybevételével erőszakolta ki elődje, dr. Fe csigán Romulus ügyvéd J 20 ezer lejl kitevő követelésének kifizetését . Hirschler József dr. kanonok, Xanlus János tanár és Péterfi Jenő dr. ügyvéd a sérelmes üggyel Bi teures ti-he utaztak, hogy Pop Valér igazságügyminiszter előtt jelentést tegyenek nz esetről. A küldöttség szombaton éjjel érkezett haza n fővárosból. A küldöttség egyik tagja elmondotta munka társunknak. hogy n miniszter előttük fogadta dr. Bineeseu és dr. Predovici főügyészeket. Ugyancsak a főiigyós/.ok jelenlétéből lyallgal- ta meg Poj) Valér igazságiigyminiszler a k ül - döttség tagjait i.s, akik teljes részletességgel feltárták az egyházközség helyzetét, kéTve a zárgondnokság megszüntetését, amely csak hátráltatja az egyházat abban, hogy az él- lanimal szomlxMi fennálló tartozáséi mielőbb rendezni tudja. A miniszter megütközéssel vet le tudomásul, hogy egy egyházközséggel, mint 'vallási és erkölcsi testülettel szemben, rendőri beavatkozást vettek igénybe. Megígérte, hogy a vizsgálatul még a liét folyamán befejezteti és ha az eredmény mindenben fedi fi küldöttség előterjesztését, elégtételt fog szolgálttá ni nz egyházközségnek. Léí?av»j á!* a részvényesek a bonk-líormányzóf BUCUREŞTI. (Ar. Ellenzék távirata.) A Btaaica Naţionala tegnap tartott rendem évi közgyűléséi, melyet nagy választási harc előzött meg napok óta. Három igazgatósági hely betöltésére került a sor s a választás körül Dinu Bratianu, a 1 iJierâlrâ párt elnöke és Mibita Corns tanti nescu liankkormányzó szembe kerültek egymással. A Ixmikkormányzó Bucunescu, Neagu, Ciocârlie és I>eon jelöltségét támogatta. Hallani sem akart Dinu Bratianu jelöltjének, Slavescu vök pónziigy- nrinisztemek személyéről, kihez viszont a kormánypárt* elnöke ragaszkodott. A Banca Naţionala jelenlegi vezetősége természetesen Mitita Constantine?cu mellé állt s Buci*resti-i lapok jelentése szerint a jegybank közgyűlési termében tegnap lefolyt anlTsz- tási küzdelem a liberális párt két egymással szemben álló csoportjának erőpróbája volt a iralóságbnn. Hivatalos jelentés szerint 3 választást Dinu Bratianu felszólalása vezette be. Bejelentette, hogy űi részvényesek egyik részétől az alapszabályok értelmében Írásbeli meghatalmazást kapott a szavazatok leadására a jegy- lwuk vezetősége 95 darab meghatalmazást megsemmisített, melyek összesen 40 millió fej részvénytökét jelentettek s IS ezer 579 szavazatra adtak jogot. Drnu Bratianu ugyanis két nappal a választások elolt tette le a jegybank pénztárában a meghatalmazásokat, melyeket az igazgatóság véleménye szerint legalább négy’ nappal előbb kelleti volna leiétlie helyezni. A kedvezőtlen döntés után mindkét részről tekintélyes jogászokhoz fordultak véleményért, akiknek nagy része aztán Dinn Profiammal- adott igazat. A pártelnök éles szjrvoJJcni iléllr el a jegy- Iwnk vezet őségének jogtalan eljárását s rámutatott arra, hogy olyan személyeket akarnak a bank élére áfUtáni, akik erre nem alkalmasok. Dinu Bratianu után Mitita Constantinescu szólalt fel, kinek beszédét óriási érdeklődés e’Jözte meg, miután szint kellett vallania. A l»ankkonnányzó védelmébe vette a jegybank vezetőségét s kijelentette, hogy helyesen jártok el, midőn Dinu Bratianu meghatalmazásait visz- »zautasitntták. A liberális párt elnöke erre indítványt terjesztett elő oly irányban, hogy a közgyűlés döntse el, kinek van igaza? Mitita Constantinescu — aki gyöngébbnek érezte magát — ellenezte a kérdés feltételét, mire a jelenlevő részvényesek egy része tüntetésbe kezdett s mind hangosabban követelték, hogy az indítvány fölött szavazhassanak. Végül megkezdődött a szavazás, mely- szenzációs eredménnyel járt. Hivatalos jelentés szerint összesen 2.835 részvény tulajdonosa swavn- zott, akik közül 1540 Dinu Bratiann mellett s 1245 ellene sdta le szavazatát. A szavazás eredményének megállapítása a bank jelenlévő vezetőit lesújtotta. Elhatározták, hogy a hilajdonképeni választást elhalasztják s ezt legkésőbb 40 napon belül fogják megtartani. Politikai körökben élénken tárgyalják n tegnapi közgyűlés eredményét. Ellenzéki lapok állítása szerint Antonescu pénzügyminiszter és Inculet belügyminiszter Mitita Constantinescu mellett állanak és a tegnapi szavazás eredménye igy könnyen kormány- válságot okozhat. Állami sorsjáték húzásának eredménye. Bucu. resrj.ből jelentik: Az ál'Umi sorsjáték húzásán egymillió lejt nyert a 282.690, 115.984, 294,796, 143.681 szám. Százezer lejt nyert a 268.792, 170.201, 242.105, 166.583 szám. Hetvenezer lejt nyert a 286.839. 257.589, 282.898, 204.192, Í92.495, 148.576 szám. Ezenkívül több mellék- szám nyert 4—10—20 ezer lejt. A törzszá'mok közül hatmilliót nyert a 14.687 szám. Kéttmílliót nţ-ert G 61.544 szám. Egymilliót a 68,868 és 4833 szám. Négyszázezer lejt «t 68371, 2265a 67512 és 61824 szám Kétszázezer lejt a 63.572, 7953, 6092, 49661. 9747, 29171, 50404, 2317p, 52192, 24939 szám. Százezer lejţ nyertek a 2203, 53763, 3500, 23313, 2947K 60350, 28508, 17761, 49986, 9981, 47116. 61462, 18557, 641, 35754, 4081, 30460, 108S6, 339, 3626Í, 32471, 60877, 30042, 35276, 9183, 1967, 59750, 6509, 41457, 62488, 62076, 43578, 18089. 68897, 13402, 12644, 48008, 45516. 65169, 28858, 9838, 3673, 64161; 27x72. A többi nyeremények folytatását holnapi számunkban közöljük. A magyar rádió jubileumi albuma 3-5 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. 120 oldalon, rengeteg képpel, kitűnő szórakoztató tartalommal jelent meg ez az Ízléses kivitelű album, mely minden magyar család asztalán helyet foglal. Vidékiek 45 lejt küldjenek be pénzben, vagy postabélyegben. Minden magyar, német (25% redukció!), francia, stb. folyóirat és könyv megrendelhető és előfizethető Lepagenár, Cluj. — A lapokat közvetlenül kapja a kiadótól. Kérjen ingyen jegyzéket Lepagetól Cluj. Közölje, mely szakma érdekli. A üyftfJynüvényeU é& a ffyógy tudományok fe/lődéie az őskortól napiainklp Az első emberre!epeken párztorok gyógyítottak. Az ősrégi kuliturnépekjiél — a korctr- r erűi szerek idejében — a papok vélték át a gyógyulás vezetését. Krisztus előtt sokezer érvei és az egyiptomi Fáraók idejében o papok már olyan l»:i'tzsamokai és kenőcsöket, mérgeket és iszé- pitőszereket készirettek, hogy azokat ma is megcsodálják az ásutái*oknii előkerült műin áknlL Kraszzus előtt: a negyedik században Hippokrátes már iskolát állít fel a gyózytudo- mányok rendszeres tanítására, amit utóda, Dioskondes tovább fejleszt. A. római birodalom már kitermeli a tudós Gallenust, a császárság nagy orvosát, aki megalap rja a római cmlizáció gyógy ku rá járt. ö és iskolája már tudományos alapon állították elő « gyógyszereit et. A római bírod lom hanyatlásává^ a híres arab filozófusok és orvos-tudósok veszik áx a gyógyítás tudományában a vezető^o-epet és ezt meg is ♦ártják o középkorig. Amerika felfedezése óra újabb, nagyszerű fejlődést nyitxMt meg & gyógyítás tudományában, merr gazdag gyógynövény kincsei lehetővé teszi!:, hogy számos — gyógyíthatatlannak vék — betegsége- eredményesen kezeljenek; igy a gyógy-növények használata — az egész világon — nagyon gyorsan elterjedt. De ezek között is a legnagyobb feltűnést a H. Mollis amerikai, Tvata Sivárt íj és Nakamura japán tudósok által Amerikában nemrégen felfedezett az a gyógynövény keltette, amelynek kivonatából a — rnet mír világhirii — ,,Gastro D“ készül. Mert ez a gyógyszer régi, idüit — már gyógyíthatatlannak vélt — gyomor, bélbántalmakat) vese, epe- és májbajokat, gyomorfekélyr, hányingert, szédülést, ideges zavarokat és fejfájásokat rövid Idő Alatrt tökéletesen kigyógyit. A hosszai évek szenvedéseitől — „Gastro D" kezeléssel — megszabadult férfiak és nőktől száz szám n érkeznek eismerő levelek c vezérképviselőhöz: Császár F. gyógyszertára, Bucureşti, Calea Vid oriei No. 124., aho] e „Gastro D‘‘ Lei tjo.— utánvét ellenében kapható. Hétfő, február 17. BUCUREŞTI. 18,15: B.ádiózenekar.20,15: Yltl- nov és Sibiceamt kétzongorás hangversenye. 20,50 Hoh Olga énekei. 21,20: Amerikai zene. 24: Vendéglői zene.— BUDAPEST. 13,05: Cigányzene. 13.30: H?rek. 14,3c: K. Szitár Kornélia énekel. 15.40: Hírek. 19,3c: Kárpáth Zoltán dr. msgyar nótákat zongorázik. 20: Gyenc3 Róz* csövedé«. 20,3c: Az Óperaház ragjaiöói alakult zenekor. 21,40: Hirek. 22: Hanglemezek. 23.05: Gertler- vo nos négy es. 24.10: Cigányzene. BBCS 22,15: A muzsikáló Becs. — BERLIN. 21.10: Ridióének. és zenekar. 23,45: Bach F, E: Andante cantabile hegedűre. — PRÁGA 21.051 Beethoven: Prometheus, nyitány. — ROMA. 22,45: Szimfonikus hangverseny. VARSÓ 22.05 Kam arazenekar. Kedd, február iR, BUCUREŞTI. 18.15: Lemezek. 19.15: lemezek. 20,15: Lemezek. 21.05: Rossi Nino zongorázik 21.45: Szimfonikus hangverseny. 23,10: Vendéglői zene. — BUDAPEST. iri Hírek. 1145: Feüolvssá^ 13,05: Hanglemezek. 13,30: Hirek. 15.40: Hírek. 18: A „Száz könyv*'' sorozatban Schöpflífi Aladár beszél Kosztolányi Dezső „Pacsirta" című regényéről. 18.20: A rádió szalonzenekara, 19,1c: A hangosfilm zenéjéről. 19,40: Báthy Anna énekel, 20.15: A budapesti orvoskar táborozása. 21,30: Cigányzene. 2240: Hírek 22.45: Az Operaház cagMbó! ddkult zenekar 24: Jazz. j * BECS. 24.05: Schütz Ferenc Bach.müvekét orgonázik és zongorázik, — BERLIN 2t.r0: Vonószenekar. — MILANO. 21.35: V'kxf.Ferrari : II Campiello. 3 felv operett. — PRÁGA. 23.20: Mozin: D-dur vonósnteyes, ■— RÓMA. 20,35: Hangverseny. — V^ARSŐ 2t.ro: Síímfó- xukusok, Uminsk* hegedümüvésznőve:. HonslaiPtf! Oîîcîai, Corespor?«Senta Econ^rütco, Bisleí.nsil Eanrar brcurpst'i hivMalo« 'apokbin. va amint BDLEIINUL I0SIITIE1 ben S. A. fiókja Í0 35 már'e eket, közgyűlési m?gh vókat és más köziemén eket íermínrra, FELELÖSfÉS MELLETT MESJELEKTET Telefonszám : í 4— 11. Hegefe Feff«finane? sjam al@&. Tefefcn: feielő* *íerkesstöt íir. GROlS LÁSZí.O Kiadótulajdonos: EIXENZÉK BT. Ä* ^Ueazéfc wCk>neordiaM mülntézetéaek körforgó iizsgälasot rcnűcfí ü Pap %’slcr Igensftgffigíjminiszfer a ftotoiikss egtfiázk$zs£g panasza iiggiken ®f$zö!$ Wim irafiauB ^cScmCiic 1 llsica Maflanaki igazgafösőgi iílcsői