Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)

1936-02-02 / 26. szám

A forrongó Egyiptomban Érkezés Szuezbe, ahol az egyiptomiak csak »csendben gyűlölhetnek« SZUEZ, (január.) Langyossá mötegedik a hűvös téli éjszaka, amikor az egyre összébb szűkülő ázsiai es afrikai partok között Szu - ez felé közeledünk. Vigasztaló, kedves lát­vány a város rengeteg csillogó lámpája és a ponton, ml a két fényes esik: a csatorna be­járatának kiviláglott bójasor .ti. Egész nap Stopár, felhőbe burkolózott szomorú hegyek között hajóztunk, biblikus vidékeken. Az Qo szürke volt és a Sanaa félsziget vöröses- sárga szikláinak mxdanchóliája elgoodolko- zóvá tett bennünket:. Még a palermói Gian­franco, a legrettegettebb tréfacsiináló is visz- saabuzódoet az iró«zobába és hosszú levelet költött messinai szerdüméhez, az élet céljá­ról tépelődve. Alkonyat fele készült el mescenrwivével és amikor a nagy árkus pa­pirosokat 'kezében tartva a sétafedél zenen közénk lépett, tudtuk: dl vagyunk veszve! Gianfranco fel fogja olvasni. Sejtelmünk nem csalt és a mestenrmi semmiben sem járuk kedöyáitok fetvükuiyozásáboz. Szuez előtt Szuez lámpái egyre nagyobbodtak, egyre közelebb jöttek. lkad! — mcwidtuk egymás­nak megelégedetten és a huszonnégy órája először néztünk barátságosan egymásra. Nagy luxusgőzösön akár hetekig is elé Ifiét az ember anélkül, hogy megutálná ember­társait- De így kis hajócskán, ahol máso­dik nap este már mind az öt elsőosztályu utas élettörténete, tréfái, jó mondásai, ter­vei csattáái -ás anyagi viszonyai közismertek, a harmadik naptól kezdve erősen romlik a társadalmi] érintkezés nívója! Ilyenkor aztán a biblikus szürkeségei vidéknek egyenesen kétségbeejtő a hatása. De szerencsére a ne­gyedik nap egyetlen nagyobb összeveszés nélkül múlt el és a parti lámpások éppen idejekorán következtek be, hogy apró kará­cs onytfagyertyák szeretetteljes békéjéhez ha­sonló világukkal jóindulatra hangoljon ben­nünket egymás iránt. *Fö6id! — ismételtük sokszor egymásután és mohón tekintgettümk a part felé. Aliig négy napja, hogy fáradtan, elviselve hagy­tuk ott a meleg afrikai kikötőt és vacsorá­nál örömmel mondogattuk: milyen jó lesz ez a pár nap, mozgás, nyüzsgő emberek, sieccs, rakodás, népség és katonaság,- nélkül. Csak négy nap egybezárva és máris — csep­pet sem tkokban — valamennyien visszaki- vánkoztunk az átkozott nyüzsgésbe. A töb­biek kissé irigykedve nézrek iám: Csak én szállók ki Szuezbe, csak én sétálok majd félóra múlva ismét szilárd talajon! Idegen város, idegen környezet! Ki tudja, milyen kalandokban lehet még részem? Különösen Giafnanco beszélt erről a pontról. Roman­tikus tervezgetésekbe fogott: mi lenne, ha egy ükét órát szárazfölklön főkéné, aztán au­tóval reggel felé Port Saidban elérné a gő­zöst? Perosze már jóelőre tudta, hogy az egészből nem lehet semmi, mert zsebében nem húzódik meg annyi piaszter, amennyi egy külön automobil tereléséhez szükséges. De vaSódi olasz álmodozó módjára ezt ma­gának is csak az utolsó pillanatban akarta bevallani és csillogó szemekkel nézte a há­rom motorosbárkát, amely hajónk felé kö­zeledett. Az egyik — karcsú, fehér — a rendőrségé, a másik: nagy ormótlan, fekete, a hajóstársaságé a harmadik p>edig agy ki­mosdatott nem uj, de még jókarban levő, a ’-évkapitányé. , Mennyit keres egy révkapitány? Másfél -kilométerre a parttól megái ltunk. A három bárka mellénk állt, a hágcsót le­eresztették és pár pillanat múlva a fedélzeten voltak a sárgacsizmás, szü r kebr i csesze s, a rany gombbal diszkéit kékzubbonyos, pi- rosfeaes egyiptomi rendőrtisztviselők, a ha­jóstársaság arab ügynöke és egy nagy darab szőke angol: a révkapitány. Ugyanolyan volt, mint a hajója: nem egészen fiatal, de k mosdatott, nem költözött, de mégis ele­gáns. Nem tudom mit gondolnak a révka- pirányi foglalkozásról? TdágéLetemben azt hittem, hogy amolyan szerény tengerészül - fás! Mit kereshet egy ilyen „pilóta", aki éppen csak bekormányozza meg ki kormá­nyozza a hajókat a kikötőből? Meglepetéssel értesültem, hogy például a Suez Canal Co. pilótáinak legkisebb fizetése 140 font ha­vonta. De csak a kezdő pilótáé! Az évek múlásával egyre nagyobb fizetésekor kap­nak, mig el nem érik a havi 200 angol fon­tot! Bekormányozásért, meg kikormányo- zásért, ez nem csekélység! A laikus' persze azt hinné, hogy ezért a pénzért viszont fe­lelős a hajó épségéért! Hát nem felelős! Minden felelősség a kapitányt terheli, a rév­kapitány csak tanácsokat ad! Ha a hajó pa­rancsnoka óhajtja. De szolgálatost igénybe kell venni, akár tetszik, akár nem. Mialatt a Csatorna-társaság és rendőrtiszt- viselők egyik része a hajóval foglalkozik, egy barna, meg egy szőke rendőr az ebéd­lőbe vonul. Odacitálnak engem is, vízum- váltás céljából!. A barnakópü arab kérdezi az adataimat és felírja. A másik, a szőke, forgatja útlevelemet és mindent külön fel­jegyez. Az arab képviseli a független Egyip­tomot, a szőke angol pedig azt a különb­séget, amely Egyiptom tényleges és állító­lagos függetlensége között fennáll. A szőké­nek js piros fez van a fején, kék kabát, szürke bricsesz, sárga csizma a testén. Olyan, minit a másik rendőr. És mégis más: ő képviseli az „Empiret". Nem hord angol egyenruhát úgy látszik, .mintha semmiféle kiváltságot nem élvezne. Az angol gyarma­tosítók évszázados tapasztalataikból bölcsen tudják, hogy külsőségekkel nem érdemes izgatni a kedélyeket. L‘Egypte vaut un fez! — mondják Angliában és megelégszenek az­zal, hogy például az önálló Egyiptom terü­letére lépő szerény személyem összes ada­tai a szőke rendőr utján még ma este az an­gol főbiztos illetékes hivatalnokának aszta­lán lesznek. És bizonyosra vehetem: ha va­lamilyen okból nem tetszem a hivatalnoká­nak, pár óra múlva államköltségen szálli-. fának Port Sóidba, a hajóm után! 243 piaszter: beléptidíj Szuezbe Szomorodott szívvel veszem tudomásul, hogy a belépésért no piaszter vizumdija-t kell fizetnem. Ennyibe kerül' az egyiptomi­nak is, ha önökhöz akar menni! — mondja vigasztalásul a rendőr!isztviselő és négy szí­nes bélyeget ragaszt útlevelembe, aztán út­nak enged. Egy kis izgalom a hordárokkal, néhány kézszoritás és már lent is vagyok a hajóseársaság bárkájában. Fent állnak négy­napos úti társaim és integetnek. Gianfranco szomorúan néz utánam; azt hiszen, csak most értette meg igazán, hogy partraszállá­sából semmi sem lesz. Örülök Szueznek, örülök Egyiptomnak. Örülök, mert még nem tudom, mi vár rám? De hamar megtudom. A parton káraiknak és egy hivatalba vezetnek. > — Húsz piaszter partraszállási illeték! — mondja franciául az egyiptomi hivatalnok. Leszurkolom a húszast. Másik irodába küldenek. — Huszonöt piaszter egészségügyi vizs­gálat! — Írja egy darab papirosra egy má­sik vörösfezes. Továbbcipelnek: — Nyolcvaainyoúc piaszter irógépbiztosi- ték! — szóEt fel közvetlen stílusban egy harmadik. Egy szuezi francia hotelben — fogkefe nélkül Aztán a vám következik. Nagy hodály­szerű csűr, a vámép ül etekne k világszerte egyforma, ragyogó stilusérzekével berendez­ve. Egyelőre sötét van, mert — mint az egyik altiszt magyarázza — állandóan lop­kodják a körtéket és így várni kell, amíg becsavarnak egyet. Végre sikerül a művelet é.s már majdnem hozzáfogok útitáskám fel­nyitásához, amikor az altiszt udvarias mo­sollyal megállít. Ó, —- gondolom — Egyip­tomban nincs vámvizsgálat? Örömöm csak pillanatig tart. Nem erről van szó. Ellenke­zőleg! Félnyolc van és a vámhivatalt hétkor zárják. A hivatalnokok hazamentek. Nem lehet vámolni! Hagyjak itt mindent — mondja az altiszt — és majd holnap reggel értejöhetek. Hiába próbálok tiltakozni, hiá­ba kérem, hogy legalább a fogkefémet, egy darab szappant engedjen kivenni a táská­cj 6's7j'bbT’"& pj \e9\°b ^ Co^Ő pude( <Jeö' tA-/^ocrv; A 0\ap\0° eWe' * ff5'1' széf* ei \eQ Je\e’ :\Őbb .0! rab sX“^> \óe«^u a«" \ béWe<3 ti«*#* 73, büC°f-„ ötef tAo*' , Co\&° esü '• A voo leibe*' w tű*« o^vo‘ d P'1 ból. Udvarias mosollyal hárítja «1 azl az ajánlatomat is, hogy ő nyissa ki, ő szedje k a fogkefét! Sajnálja, nem teheti! Mit csinál ■ jak? Negyedórás vita után belátom, hogy minden hiába: fogkefe és szappan nélkül viszont balsejtelmekkel, hogy vájjon miként fogadnak majd podgy ász nélkül a szállodá­ban, autózom be a városba. A kis francia szállodában cseppet sen. csodálkoznak vámkalandomon. Megszokták. A festes, kedvesen mopszlilar-cu, hamisítatlan francia tulajdonosnő uj fogkefét tart raktá­ron egyenesen azok számára, akik az egyip­tomi vámőrök jóvoltából nem hozhatták magukkal! Azért mindenesetre (oh kedves francia’ és asszonyi óvatosság) a szoba, a va­csora és a reggeli árát előre kér:. Viszont en­nek az az előnye, hogy amikor látja: fize­tek, fokozott szívélyességgel saját maga ve­zet be az ebédlőbe. Csak a kis szállodák őr­zik meg tulajdonosuk nemzetiségének jel- ! iemző vonásait; a „grande hotelek" szerte a világon mindenütt undorítóan egyformák. Külföldön ehető spaghettit csak olasz, iható teát angol ás kétségbeejtően Ízléstelen ebédlő berendezést csak francia szállodában talál­hatunk. Sajnos, nincs helyem, hogy a hotel ebédlőjének összes borzalmait leírjam. Csak éppen megjegyzem, hogy a főfal aranyozott tükörkeretébe szűrés papirvírágokat tűzött valamilyen jótétlélek és a faliakon elhelye­zett japán legyezőkből kikandikiló íényké- ! pék számát minden erőlködésem ellenére ■sem tudtam megszámolni. Szerencsére az en­nivaló kiváló volt. Éppen a tournedot (á la béarnaise) tüntettem el szédületes gyorsa­sággal, amikor a mellettem lévő asztalnál •megszólított az étteremnek rajtam kívül I egyetlen vendége: — Foreigner? Idegen? — kérdezte. — Igen! feleltem. „Pár év és Anglia kivonul Egyiptomból" Két percen belül az ismeretlen már meg ir kérdezte többek között, hogy milyen nem­zetiséghez tartozom, honnan jövök, meddig maradok, mi a foglalkozásom és kérdésözö­nét még, azzal sem sikerült megállítanom, hogy érdeklődtem: nem kiváncsi-e adóivem adataira? Sőt: a gyümölcsnél bemutatkozott (doktort és utána valami arab nevet mor­mogott), a feketénél pedig nekem szegezte a kérdést: mi a véleményem az egyiptomi politikai helyzetről? Tapasztalatból tudom, hogy kdüeten nem veszélyfelen ismeretlen egyéneknek véleményt nyilvánítani, ezért nyíltan megmondtam: fogalmam sincs róla, mit gondoljak az egyiptomi politikai ese­ményekről? Fürkészően nézett rám. Úgy látszik, bi­zalomra méltónak tolláit, mert egészen közel hajoilit és suttogva mesélni kezdett. így, sut­togva, jobbra-balra lesve, összeesküvőmódra valamikor csak a Balkánon és Európán kí­vüli tudtak politikáról beszélni. Újabban ez a stílus átragadt Európa más részeire is. Fi­gyeltem : — Pár év — mondta a doktor — és An­gliának ki kell menni Egyiptomból1. Már nagyon erősek vagyunk, minden posztot ki­tünően el tudnak látni embereink! Tűrhe­tetlen' Mondom, tűrhetetlen, — ismételte nyomatékosan, rövid szünet után — bogy minden vezetőhelyen angolok üljenek. Uram, nézzen szét száz egyiptomi vállalat­ban. Legfelül ül egy angol. Horribilis fize­tése, vagy jövedelme van, naponta két órát dolgozik, a többit golffal, bridzzsel, pólóval tölti. Alatta franciák, olaszok vezetik a vál­lalatot kisebb fizetésért és a iegszerényebb munkát, a legszerényebb díjazásért mi, egyiptomiak, az ország „urai" végezzük! Hiába minden: a vezető helyek idegeneké és bennünket nem engednek fel, akármilyen tehetségesek is legyünk! — És változtatni fognak ezen? — kér­deztem. — Fogunk! — felelte. — Bizonyosan. Kairóban már mozgolódnak, az alkotmányt már megkaptuk! Mi itt Szuezban csak csend­ben gyűlölhetünk, de azt annál intenziveb­ben tesszük! Minden a Szuez Canal Companyé — Miért csak csend-ben? — Mért kt minden és mmdenki a csator­na vállalat tói függ! Minden a Suez Canal Companyé, uram! Aki itt megmukkan, az éhen veszhet! De majd ha Kairóban kivívták a szabadságot, akkor olyan dolgok történnek majd itt uram, hogy a világ arról fog be­szélni! Itt el< van nyomva az elkeseredés, annál elementárisabb erővel tör majd ki! Jes, Sir! — De — próbálok ellenkezni — nemcsak Eg,yiplómban, de a világon is alig van hely, ahol idegenek és arabok oly magas munka­béreket kapnának, mint Szuezben! — Az anyagi jólét csakugyan magas! De erre nem tehetünk tekintettel! A saját em­bereinket akarjuk elhelyezni. Mindenhova megfelelő embereink vannak. És ahol érvé­nyesülni engednek, ott kitűnőt produká­lunk! Egy ideig még, magyarázta az egyiptomi belpolitikai helyzetet, aztán elbúcsúztam tőle és aludni mentem. De másnap reggel, amikor a vámházban három darab podgyI- szommal hét vámhiv.italnok foglalatosko­dott és közel háromnegyed órát vesződtek néhány nyomtatvány kitöltésével, eszembe jutottak szavai: „ahol érvényesülni enged­nek, ott kitűnőt produkálunk". Utazgattam már ide-oda e földtekén, de ennél borzalma­sabb vómtorturát sehol sem éltem át. Há­romnegyedórás vita és veszekedés után való­sággal! beszédül’tem a hófehér sáoautóba, amellyel Kairóba kellett utaznom. A sinautó ajtaja felett k:s téglalapakku táblát láttam. Négy betű állt rajta: GANZ. Mintha egyenesen a tiszteletemre küldték volna a ragyogóan tiszta, ízléses magyar sin- autót, az első darab igaz! Európát hosszú hónapok óta. Elterpeszkedtem az ülésen és a sarokba húzódva figyeltem az utasokot, európai öltözetű pirosíezes arabokat, ele­gáns, pipázó angol tengerészciszteket, míg a sivatagon keresztülhaladva, oázisok között be nem futottunk a kairói pályaudvarra. Barcs Imre. A BIZOMÁNYI szerződésekről szóló tör­vény magyarul kapható az Ellenzék könv - osztá!vában. Ara 40, vidékre 50 lej (bélyeg ben iá. Budapest, IV., Egyetem-utca 5. sz. 100 modern, kényelmes szoba. Lif­tek. H deg-meleg folyóvíz. Központi fűtés ERZSÉBET KIRÁLYNÉ S7ÁL1 fjÜ Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Menü ; L60 P. Er­zsébet-pinceben egypincer rendszer

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents