Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-11 / 285. szám
6 J V J 5 december II Körülnézett. Hitkán Roppantuk léptek i csendben, azok is távol, elhalóan. Nem \olt senki a közelükben. Gyorsan és erőszakosan maria felé forditotta leliál Mag 1 it ezt kitűnő módszernek tartotta johl» nak. mint Ernő a Culbertsonét a bridge- hem és megcsókolta dühösen, kíméletlenül. A halántéka lüktetni kezdett, ahogy megérezte, hogy a lány megrezzen a karjai között és szinte rémült, menekülő mozdulatot tesz. A heves vére elöntötte a fejét és erre abbahagyta a csókot (az ember csak felhúzza magát, mire való? gondolta), karonkapta Magdát és megindult vele a házuk felé. Akkor vette észre, hogy háromtagú társaság jön velük szembe, mintha a pokolból bújtak volei elő egyszerre, egy kövér asszony és két férfi. A Kellnerék a szomszédból — mondta félhangosan, ijedten — az ördögbe, ezek meglátták a csókot. Aztán hangosan köszönt Kellnerékne.k és odafordult Magdához: Gyerünk fiam. Nem tud gyorsabban jönni? X FEJEZET. 1. Két kisdiák ment az Andrássy-uton. Tiz-tizenkét évesek. Az előbb szálltak le a villamosról az Oktogonnál, pár füzet volt a kezükben és hegedűtök. Felfeíé fésült hajuk volt és a sapkájukat is a kezükben tartottak a meleg miatt. Kis, kemény léptekkel baktattak a járdán, hadonásztak és vitatkoztak. Magda ment utánuk, mert a villamoskalauz, akitől megkérdezte, hogy merre van a kiadó, nzt mondta, hogy az Andrássy-ut bal oldalán és hogy meg fogja látni, nagy hetükkel van kiírva a neve a könyvesbolt felé, de úgy tudja, hogy az iroda az első emeleten van. Nagyon intelligens i'iu volt a kalauz, mosolygós kék szemekkel és Magda hálásan köszönte meg ez útbaigazítást. És most ott ment a kisfiúk mögött, akik arra tartottak, amerre ö és beszélgettek közben. — Barátom ne beszélj — mondta az egyik —, a Marlene Dietrich, igenis egy csodaszép nő. így mondta Di-etrich. — Ember, van neked Ízlésed? — mondta a másik — a Mary Brian a ki- sérőmüsorban tegnap — az szép! — Az. a barna, kislányos, kis butaké- pü? A Dietrich, az szép! — A Mary az valaki, a Dietrich semmi. — Dietrich? Őrült kakadu! Az a nő volt Afrikában, barátom! Pont az idegen légióban volt. — Az nem volt igazi légió. Statiszták voltak a légiósok és a tevéket az állatkertből hozták ki, hogy legyen min menekülni. Svindli az egész. A két kisfiú most egyszerre megállt egy kirakat előtt és miközben laposra nyomták az orrukat az üvegen, tovább beszélgettek, azon a mesterségesen mélyített hangon, ahogy a kisfiúk beszélgetni szoktak, mikor felnőtteknek való dolgokról van szó. A kirakat fölött a kiadó neve állt, azé a kiadóé, akinek Magda valamikor rajzokat küldött hazulról. A ház kapujában portás állott, kövér, hatalmas ember, aki leveleket vett át éppen. mikor Magda megkérdezte tőle, hogy a könyvkiadó irodája is a házban van-e? Igen, az iroda a házban volt. az első emeleten és Magda az impozáns hűvös lépcsőházból üvegajtó elé ért, amely mögött négy Íróasztalnál négy fiatal lány dolgozott. Az egyik magas, szemüveges, csupa fontoskodás és nagyképűség volt és mikor Magda a kiadó igazgatója iránt érdeklődött. azt válaszolta, hogy a bejelentéseket a Kardos végzi el és Kardos künn található, a telefonnál, a másik szobában. Ez a Kardos hosszú, görbe ember volt. olyan arccal, amit nem lehetett megjegyezni, mert Kardosnak nem volt egyénisége, csak szemei voltak, orra és szája és minden nagyon rendes volt rajta és hétköznapi. Éppen a postát nézte át Kardos és Magda kérésére, hogy legyen szives jelenlse he öl az igazgató urnái, azi válaszolta, hogy: Bánsági Napló — hát ebből mi a fenének kőidnek két példányt? Végre elrendezte a lapokat és a levelekéi és hajlandó voll bejelenteni Magdal, de először megkérdezte, hogy milyen ügyben és közben villámgyorsan pislogott. Erre nehéz volt röviden felelni, de Magda megpróbálta és Kardos intett, hogy rendben van, érti. — Kérem a névjegyét — szólt süni pislogással — azonnal bejelentem a mél- tóságos urnái. Magda odaadta a névjegyét (jaj, de jó, hogy hozott, mi lenne, ha most nem lenne névjegye?) és közben buzgó hálát érzett Kardos iráni, aki ünkénytelenül is fontos szolgálatot tett neki azzal, hogy elárulta az igazgató méltóságos ur voltát. Hiszen, ha valaki méltóságos és azt mondjuk neki, hogy igazgató ur, ettől halálosan megsértődik, pláne ha kezdő rajzolók vagyunk és valamit akarunk is a méltóságos igazgató úrtól. Kardos bevitte a névjegyet, aztán visz- szajött és azt mondta, hogy: Tessék velem jönni — és átvitte Magdát a négy iróasztalos szobán, ahol a szemüveges lány éppen veszekedett és hangosan méltatlankodott, hogy: ez a másolat nem jó, ilyet fiam egy elemista ima és még maga mondja, hogy kereskedelmi érettségije van... Aztán egy folyosóra értek, ahonnan több ajtó nyílt, mind a két oldalon. Az egyik szobába benyitott Kardos, előrebocsátotta Magdát és azt mondta, hogy várjon pár pillanatig, a méltóságos ur azonnal itt lész. Kicsi szoba volt, redős, csukott íróasztallal, székkel és egy angol bördiván- nal. Magda leült a bőrdivánra és elkezdte várni a méltóságos urat. Öt perc telt el, aztán másik öt perc és a méltóságos ur nem jött be. Magda miután megszámolta a gombokat a bőrdivánon és a parkett kockáit és megállapította, hogy rosszul takarítanak, mert a menyezeten pókhálók vannak, elkezdett mindenfélén gondolkozni. Eszébe jutott, hogy Kardosnál látta a Bánsági Naplót és hátha, Istenem, az Erdélyi Hírek is jár ide és hátha rendesen olvassák itt, a kiadónál és talán a vasárnapi számban észrevették az ö ra jzait is és lehet, hogy az igazgatónak fel- I tűnt, hogy egész tehetségesek. Megíör- I ténhetik. És akkor az is eszébe jutott az i I igazgatónak, hogy valószínűleg ez ugyan- az a Röder Magda, aki azt az ajánlatot küldte az illusztrálásra vonatkozóig. Sosem lehet tudni... És mikor a kiadó még mindig késett, átgondolta a tegnapi napot egészen. Gyurira is gondolt, Veráékra, meg az öregekre és megállapította magában, hogy Timárné egy csöppet sem volt izlé- í ses, mikor a Divatos Uzsonnázóhelyen i sugdolózott Gyurival. Aztán a mai délelőttiére gondolt, mikor egyedül nekivágott Budapestnek és minden villamoson megkérdezte a kalauzt. hogy hol kell átszállni. A városra gondolt, amelynek egy nagy területén átment ma reggel, hogy milyen érdekes volt az egész, mert nem ismert senkit i és nézte az idegen embereket és az egész j nagy lüktetést, a rendőröket, az autókat, i a házakat, mindent... A/, ajtó hirtelen kipattant és bejött rajta egy ur, monoklival és olyan hirtelen, hogy Magda önkéntelenül megrezzent, j Aztán felállt, bemutatkozott és végighall- 1 gáttá, hogy az igazgató clfeledkezett ró- j la, de most itt van és rendelkezésére áll, mos tanig tárgyalása volt és miről is van i szó? — kérdezte. Magda megmondta: Szóval dolgozni szeretne nekünk? kérdezte az igazgató és megigazitot- j la a monokli ját, amit különben minden ’ pillanatban megigazított.- igen - mondta Magda és egy na- í gyot lélegzett — annakidején elküldtem j egy pár rajzolt próbaképpen, az Erdélyi j 11 írek főszerkesztőjének a tanácsára, de I méltóságos ur nem válaszolt... Nem tudok róla. Erdélyi Hirek? N em ismerem... Különben mikor voll ez? Nagyon régen szóll Magda és nyelnie kellelt, mert az igazgató nem In doll róla és az Erdélyi Hírekről sem, a legnagyobb lapról a városunkban lél éve körülbelül fejezte be a mondától. Lehel, hogy a kezembe se került a levele mondta a férfi és kulccsal ki nyilotta az Íróasztali. Otl ült Magdával szemben, szürke arca volt. elegáns figurája, a szemel''ehérje vörös volt a sok éjszakázástól és füsttől és fáradt volt a pillantása. Dohányzik? kérdezte Magdát. Köszönöm. Hágyujtottak. Az igazgató liizel adott, monogramos öngyújtója volt és keresgélni kezdett a fiókokban. Vékony, ideges kezei voltak. Direkt nekem címezte? Igen. Lehet, hogy maga tehetséges — legalább is igy — külsőleg... Szóval szó sincs róla, hogy valami megbízást kapjak... —- Ezt sem mondtam — szóll a férfi és nézte a Magda lábait. Az Erdélyi Híreknek rendes mun- kalársa vagyok — próbálkozott Magda, mert valahogy megérezte, hogy nem.egészen reménytelen a dolog és ki akarta használni a pillanatot — könyvet még nem illusztráltam ugyan, de ugv érzem, hogy tudnék és nagyon olcsón dolgozom.., Tessék valamivel próbaképpen megbizni engem, méltóságos uram... Kicsit kipirult Magda és apró köröket irt le a cigeráttával a levegőben, ahogy beszélt. — Nagyon kedves — szólt az igazgató és mosolygott — tetszik nekem, hogy ennyire dolgozni akar. Hát várjon... Mi a Filléres Regénytár sorozatunkban legközelebb egy amerikai regényt hozunk. Humoros, kalandos történet. És most figyeljen ide jól. A regény arról szól, hogy egy milliomos luxus- yachtjának legénysége, személyzete, fűtői fellázadnak és arra kényszerítik a yachton utazó gazdag yenkiket, hogy mindazt, amit ok végeztek eddig a hajón, csinálják meg helyettük, mig ök, a kövér néger szakács, a matrózok, a ste- wardok, satöbbi horgásznak, isznak-esz- nek, heverésznek, mialatt a munkához nem szokott milliomosok görnyednek, izzadnak, lapátolják a szenet. .. Ebből humoros helyzetek fakadnak természetesen. A regény végén kiderül, hogy az egész dolog megrendezett tréfa volt és a yacht- tulajdonos maga bérelte fel az embereit, hogy megjátszák a „lázadást“, hogy megleckéztesse egy kicsit a barátait.. . Most már, mondja meg, hogy rajzolná meg maga, mondjuk, ha megbíznám ezzel a munkával, ennek a tipikus közönség-regénynek a címlapját, ugv hogy mindjárt ki is fejezze a könyv tartalmát és hogy azonnal érdeklődést keltsen és hogy kiabáljon is egy kicsit? Magda figyelmesen nézte a férfit, ahogy beszélt a színtelen szájával és ahogy a szavak ldröppentek ebből a szájból, már el is képzelte a jachtot, a tengert, a kövér néger szakácsot, a matrózokat . .. Szilieket látott, formákat és vonalakat, most képekben gondolkozott, mini a primitiv ősember. Aztán összehúzta egy kicsit a szemöldökét és mindjárt válaszolt is: — Úgy csinálnám meg a címlapot — szólt és gondolatban már rajzolta is — hogy a yacht fedélzetén matrózok hevernek a nyugágyakon. Pipáznak. Az egyik a lába talpát vakarja. Vad pofák. Feketére sült tengeri, medvék. Pár jellemző típus, amilyeneknek a matrózokat képzeljük. Az egyik üvegből issza a wiskyt, ketten kártyáznak. A háttérben a hullámos, kék viz. Szóval: elegáns yacht, oda nem illő utasokkal... De több megoldás lehetséges. . . — Nem rossz — mondta a kiadó és hozzátette — fantáziája van. Kicsit odébb tolta a hamutartót.-— A regénysorozat címlapjának három színben készül a kliséje — szólt — milyen színekben csinálná meg maga ezt a címlapot például, amit leirt? — Kék. fehér, vörös — esetleg a vörös helyett sárga . .. — Meglátjuk — mondta a férfi és egy kicsit mintha mosolygott volna. — Persze, maga nem pesti .. . Meddig marad itt? — Pár napig — felelt Magda és kicsit izgatott lett, hogy hátha mégis sikerül a dolog. — Mondjuk — szólt az igazgató elgondolkozva — csináljon pár vázlatot holnapig. Vagy csak egyet E/l. ludja ' 1 hozza cl nekem. Meglátjuk. Felállt, kezet nyújtott. Magda csupa hála volt és holdoy » Meglátjuk mondta az iga/g: mégegyszer és keményen megszorítói!.< a Magda kezét. 2. Hazafelé már csak egyszer kéné/' meg Magda az egyik villamos számát amelyre ál kellett szállnia. Kinézeti a napsütésbe az emberek közé és a ko» ut helyett a tengert látta, matrózokat é egy vadítót, amelyik egészen fehér <• egy bolondos amerikai milliomos tulaj dona Elhatározta, hogy olyan s/épen fo^ dolgozni, ahogy csak tud és mindem, amit hosszú hónapok alatt tanult, ebbe az » gy vázlatba fogja belevinm. Gy • nyörü rajzot készit holnapra. Ez volt most a legfontosabb a világon, hogy ez sikerüljön és hogy valami munkával hízzák meg. Istenem, egy pesti kiadónak dolgozni — még elgondolni is csupa boldogság volt... Még átment a Timárék kapujában, ahol az egyensapkás ember már ismerősként üdvözölte, arra gondolt, hogy egy pár képes hetilap szerkesztőségébe is elmegy még. Hátha sikerül? Rajzoló ra mindig szükség van és ö most mái erre lógja specializálni magát. Festeni nem fog. Túlságosan türelmetlen a leggondosabban kiválasztott témával szemben is, mindig sietne... Igen, rajzolni fog, könyvet illusztrálni, pénzt keresni... Timárné othon volt és kézimunkázott az ebédlőben. Annie dúdolva terítette az asztalt és nagyon jókedvűnek látszott. — A Gyuri telefonálta — fogadta Timárné Magdát —, hogy nem jön haza ebédelni. — Igen? kérdezte Magda. Levetette a kalapját és leült. — Egy házba mentek rádiót beszerelni. Eztet a társa szokta csinálni, de most kellett menni a Gyurinak, mert a társának van egy — wie sagt mann — adótárgy alás. Pár öltést varrt Timárné, aztán a fogával harapta el a pamutszálat. Letette a szemüveget. — Igen és mit végzett a délelőtt? — kérdezte. — Semmit — felet Magda fáradtan — holnap kapok választ, hogy megbíznak-e valami munkával. — A, az nagyon nehéz máma. Az uram is mondja, hogy ezek a munka - nélküliek. Én is el tudok képzelni, hogy hogy el vannak keseredve, hogy éhezik nekik otthon a gyerek, meg a feleség és látnak az urak szépen felöltözve, az autók meg a színházak. És munka meg nincs sehol — mondja az uram — és Timárné sóhajtott egy picit. — Bizon, bizon — mondta, aztán hirtelen eszébe jutott valami — a Gyuri, azt izente, hogy ma este mennek a Vig- be, majd maga elmegy és ő fogja várni a pénztárnál. — És mit szokta dolgozni otthon? — kérdezte hirtelen, minden átmenet nélkül az asszony. — Festek, rajzolok. — Meg is veszik a képei? — Néha. És kiállítok — lette hozzá Magda egy kis büszkeséggel — és azt írták rólam, hogy tehetséges vagyok. — Wirklich? — kérdezte Timárné ki csit ellenségesen — és vájjon biztos, hogy van tehetsége? Összehajtogatta a kézimunkáját. — Megyek, megnézem mi van az ebéddel — szólt — nem tudom, az uram is miért nem jön már haza igazán... * Magda átöltözött és kiment a kertbe. Egy fa alatt ledőlt az árnyékba a kerti székre. Anniét megkérte, hogy ha tálalnak, szóljon ki érte. Becsukta a szemét, melege volt és olyan jó, fáradtnak érezte magát. Úgy találta, hogy nagyszerű volt ez a mai délelőtt, hogy komoly, önálló nő volt ma és hogy a kiadónál is remek volt. ahogy ott ültek, egymással szemben és cigarettáztak. Komoly, üzleti tárgyalás volt, egészen felnőtt. okos emberhez méltó. A kiadó nem is úgy kezelte öt. mint egy gyereket, ahogy az Erdélyi Hirek szerkesztőségében szokták. De hiszen ő már igazán nemt gyerek többé! Komoly „esete“ van, csókolózni szokott, érzi. hogy megváltozott, kivid, belül. {Folytatjuk)
