Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-25 / 297. szám

1.9decern her 2 5.

ELLENZÉK

Hálátlan vagy barátom

Irta: SZÉP ERNŐ

Egyírásu reif ni ez a derék úriember, mind a kettőnkre azt mondják, a nők kedvesen, hogy a legszebb férfi.korban vagyunk. Elhisszük, hogyne, hogy ez a legszebb férfikor. Ez, mikor az egyik esős időben a lábát nem birja mozdítani, a másiknak sav keseríti, vagyis savanyítja el az életét, harmadikat. az álmatlanság veri le lábáról. Ez meg, ez az én úriemberem, este a klubunkban mellére veszi a tenyerét és olyan siralmas pofát csinál, mint; az az öreg hirdetési klisé, melynek feje fölé az van írva, hogy: megfojt ez az átkozott köhögés! A mellére kapta egy kezét, a másikkal a hamutartóba tiporja a cigarettája végét, hörren és kurrnn a gégéje, azután elkezd nyöszörögni:

— Az Isten verje meg ezt a ronda bagót, de undorodom már tőle, barátom. Ez a harminchetedik cigarettám reggel óta. Nem tudom már mit csináljak, kérlek, nincs annyi lelkierőm. hogy abbahagyjam. Az a baj, barátom, hogy nekem még nem volt az a becsületes, szabályos nikotinmérgezésem, hogy elájuljak és hetekig beteg legyek és ne tudjak rágyújtani. Ezt várom, kérlek, évek óta. biztos, akkor le tudok szokni erről a bitang cigarettáról. Fuj! — azt mondja s egy lesújtó pillantást bocsát a cigarettának az összeroncsolt kicsi tetemére.

Elég unalmas hallgatni, kedves öregem, ahogy mindennap szidod, mocskolod a cigarettádat, amelyhez annyira ragaszkodói. Mit büntetsz bennünket ezzel a nyavalygással? Tehetünk mi róla, hogy nem bírsz a szenvedélyeddel?

Unalmas. Azonkívül olyan nagyon szép dolog, hogy lebagózod, rondázod. bitangozod azt a cigarettát, amelynek a jóféle füstjét mélységes élvezettel szívtad le a kéjenc tüdődre.

Hálátlan vágj’, barálom.

Te is, mint mindazok, akik csak folyton szidják, átkozzák a cigarettájukat meg a szivarjukat.

Hálátlanok vagytok, emberek, szülétek, tanítótok, jóltevő felebarátotok és szerető asszonyotok iránt. Legalább ezzel tegyetek kivételt, a dohánnyal, aki a legolcsóbb és a leghübb és a legodaadóbb örömötök és vigasztalástok és aki oly néma s tehetetlen, nem tud feleselni s nem tud gyűlölni benneteket.

Ne bántsd a nikotint.

Minden jóért meg kel-1 fizetni az életben, minden gyönyörűségért. Ugyebár. Kártyázol, veszítesz. Ara volt az élvezetnek. A nikotin- lói köhögsz, fáradt leszel, kába a fejed. A nikotinért is fizetni kell.

Szidod a cigarettát, hogyha meghörögtet. Mikor slukkoisz és a gyengéd mámorát Ízleled, -akkor egy szavad sincsen. Nem szé- gyelled magad?

Ha ár! a tüdődnek, szivednek, idegeidnek, ha drága az egészséged: hagyd abba a dohányzást. Ha tudod. Ha nem, hallgass és fizess.

Nevetséges a dühöd, barátom. Mintha az a cigaretta kérné, hogy légy kegyes elszívni őt! Nem ő ragaszkodik hozzád, te vagy az, aki nem akarsz lemenni a nyakáról. Hát akkor mit lamentálsz, fiam?

Magam is megszenvedem a cigarettámat. Kínlódom vele. Próbálok kevesebbet szívni, rágom munkaközben, arnig kibírom az üres szipkát, mikotex-sze! alkuszom, némelyik szippantást nem engedem a gégémbe; én is idegesebb és fáradtabb vagyok talán a dohánytól; lemondani eszem ágába sincs róla, a szivem, az értelmem pedig teli van, bálával iránta.

Egyszer, nem mondom, megtettem, megpróbáltam nem élni a cigarettával. Mondok, pihenek egypár hétig tőle. Negyedik nap elkezdett nem hiányozni. Megijedtem, rögtön rágyújtottam. Isten őrizz, hogy elveszítsem az életnek ezt a melegséges, izes, illatos boldogságát.

Fűszerünk és orvosságunk, társaságunk a magányban, költészet és álom az ember kifosztott életében a kék füsttel felhőző barna dohánylevél.

(Eledel, ha éhes vagy, ital, ha szomjas vagy. Lélek, ha cser hehagy a lelked. Csők az elhagyatott ajkadon.

Nem tudom, nem szaladtam volna-e el bizonyos előszobákból, ahol várogalnom kellelt, ha rá nem gyújthattam volna.

A halálraítélt cigarettára gyújt, mielőtt kiutasít jóik a világról. Semmi c földön nem tenné azt a jót vele az ulolsó perceiben, mint az égő cigaretta.

Szemem előtt vannak néha urak és dámák, ülnek és cigarettáznak. Ezekre a világon egyéb gond nem esett, mint hogy igyekezzenek üt jól mulatni. Nézd el azt a buzgó, makacs, vak cigarettázásukat. Esküszöm, ezek megtébolyodnának, ha nem adatott volna az embernek a nikotin.

Tennék még valami kis vallomást. Azt, hogy több bizalmam van a dohányos emberhez, mint a dohánytalanhoz. Az olyantól pedig, aki okosságból máról-holnapra lemondott a füstről, az olyantól húzódozom. Én nem tudom, aki magamagától is elveszi az élvezetet, abban a legembertelenebb önzés lakhat.

Jobb szeretem azt a hetvenéves szíva rost, akit a professzor azzal fenyegetett, hogy azt mondja;

— Ha nem tesz le a szivarról, legalább három évvel megrövidíti az életét.

Az öreg szivaros erre rántott egyel a vállán s azt mondja kedélyesen:

— Édes professzor ur, hát mondjuk, három évvel hosszabb ideig leszek halott!

; 1

PETBOl

EGGER

Reszkess, Afrika!

Irta : PAPP JENŐ

A lapok „Innen-onnan“ és „Vegyes“ rovatában megdöbbentő merénylet Ilire jelent meg. Egy néger újságírón« Bosambo népe számára megindította az első fekete divatlapot. A nevezett időszaki sajtótermékben bejelenti, hogy harcot indít a négerek felöltöztetésére. Nem tűri tovább, hogy Afrika hölgyei nagyrészt pőrén szaladgáljanak. A lelkes néger újító megtámadja a fekete férfiak nevetséges esernyő- és mandzsetta-kultuszát is. Közli, hogy itt az idő: szakítani kell az ősi ruházatlansággal, minden dana- kil férfi öltözködjék fel tisztességesen. Főképen pedig a nők törődjenek egy kissé többet magukkal és alakítsák ki a különleges afrikai divatot.

Az oknyomozó világsajtó megállapította, hogy a négerek ruházkodási apostolnője európai kultúrán nevelkedett s a párisi divat emlőin át szívta magába korszakalkotó eszméit. Fellépése széles körben keltett nagy feltűnést és hívei száma — elsősorban a néger nők között — rohamosan emelkedik, a mozgalom járványszerüen terjed, a hölgyek kijelentették, hogy igenis öltözködni akarnak.

Hogy ezekután mi lesz Afrikában, azt csak a humoristák tudnák kiszámítani. A mozgalom éle kétségtelenül a lusta afrikai férfinépség ellen irányul. Nem leihet többé egyszerű halászattal, vadászattal és emberevéssel eltölteni a drága időt. Ha a nők öltözködni fognak, „utána kell nézni, de miből? Pár színes rongy a hittérítők kezéből, kaláris, rézdrót, fülbevaló, olcsó vásári tükör és puccpaszta: mindez a múlté, ezekkel a néger hölgyvilág nem éri be. És mihelyt többet kívánnak, azt meg kell valakinek keresni. Ki keresse meg más, mint a néger férfi, aki addig rongyokban járatta feleségeit, sőt, ö maga is mezítláb rótta a sivatagokat. Az anyagot nem adják ingyen, a selyem ára Afrikában is meglesz, efelől semmi kétség. Kell majd harisnya, igazi ékszer, Patou, par- főm, báli belépő. Ha az európai civilizációnak csak egy jelentéktelen részét veszik is át, akkor is terhek és gondok légiója szakad majd rá a láthatatlan törzsfőnökökre. Lehet, hogy a mozgalom megtörik a néger férfiak hősi lustaságán, de ha a nők nagyon akarják, akkor a fejlemények szinte kiszámíthatatlanok. A nagy világcégek kétségtelenül füCholesterin tartalmánál fogva: feloldja a fejbőrre felrakodó zsiradékot ; i»rtőtlsniti és táplálja a fejbőrt és így előmozdítja a haj rtö- . vettedéséf. Az Egger Petrol azon ;i . ül, hogy I gyógyszer, kellemes kozmetikai szer is, ameny- J nyibea a hajnak kellemes tapintatott iészyí vs Ulatoí kölcsöndz.

teni fogják a néger kolléganő divalruozga!- mát, már csak az uj piac bevezetése miatt is. Hogy is tűrhették eddig, hogy néhány százmillió csinos színes nő egyszerűen kikapcsolódjék a fogyasztók rabigájából. Node majd ezután! ... Az első kapavágás mindenesetre megtörtént, a néger divatlap mérgét a fekete hölgyek üdvrivalgással fogadták.

Ha ez a millió és millió érintetlen és friss férfienergia neki fekszik a komoly munkának és keresni kezd a nők öltözködésére, abban a pillanatban vége a szép, tunya afrikai őséletnek. Nem lehet naphosszat hason feküdni és betelt rágni, nem lehet meddő nyil- harcot űzni a szomszéd falvakkal.

A néger férfi vagy jól jövedelmező közhivatalt kell hogy vállaljon, vagy a szabad pályákat ke.ll hogy felhajtsa. Vakmerő üzletek következnek s a néger női társadalom megrendezi az első kongói lóversenyderbyt. Divatbemutatók, szalonok és sikkasztások eseményei kergetik majd egymást az uj utakra tért Afrikában-. A felöltözteted szudáni lányok elvesztik ugyan gazeliatermetüket és pompás divatbábok lesznek, de a lenge lég gondoskodik majd arról, hogy megszülessék az afrikai stilus és az öltözködő fekete dámák a ruhák ebener is mutogassanak majd valamit betakart testükből. Különös volna, ha mindenütt felöltöznének. S habár e pillanatban nincs szánalmasabb látvány, mint egy európai köntösbe belebujtatott néger férfi, a korszellem majd azt is megoldja. A férfi nemcsak a nőre, hanem önmagára is

A WARTBURGI FÉRJ

Irta: Harsányi ZsoltMár későre járt az idő, de ezek ketten még \ nem akartak lefeküdni. A gróf nagy társasa- j got látott vendégül a ma esti lakomára, amelyet gyermekkori barátja tiszteletére rendezett, de éppen a nagy vendégség; miatt egész este nem beszélhetett vele kettesben. Most már mindenki visszavonult pihenni, végre odaültek egymás mellé a rengeteg hosszú asztal legvégén.

Messziről jött ez a vendég, a távoli magyar föl'dről. Hetekig tartó fáradságos utazással juthatott csak el Budáról Wartburgba. De semmi fáradság nem riasztotta visz- sz-a, annyira vágyott meglátni régi pajtását, a thüringiai grófot. Valaha együtt voltak aprodok ok kelten, a gróf és Dóme vitéz; később, felcseperedvén, a kardot is együtt forgattak s mikor a gróf megházasodott és a_ magyar Erzsébetet vette el, a fiatal arát kísérő gazdag vitéz csoporttal Döme vitéz is eljött. Nagy eset volt a lakodalom akkor, hetedhét határra szólt a dinomdánom, a rnindenfelőli összesereglett csatlósok olyan jó- izüeket verekedtek részegségükben, hogy négyet is el kellett közölök földelni. Majd az- fki felszedd őzköd tek a nászt ülő vendégek s kiki hazatért. Döme vitéz is visszament Magyarországra. Es azóta, nyolc esztendeje, csak most látta viszont kebelbarátját.

 grof intett a kezével a két pohárnoknak, akik álmosan bár, de szilárdan álüotttak a lovagterem falánál, mint a cövek. Eltüa- azok is, most már csak ketten maradtak a roppant teremben. A házigazda maga 'öltötte töe a két áníedeüü kupát, az egyiket odaadta vendége elé.

— Csakhogy -kettesben maradtunk végre — mondotta —, igyál, pajtás. És most beszélgessünk. Hogy s mint megy sorod?

— Köszönöm, megvagyok. Nem házasodtam meg, az udvarnál élek. Nincsen az én életemben semmi különös. Inkább rólad beszéljünk. Boldog vagy-e?

— Igen — válaszolta bizonytalanul a gróf —, hogyne.

Döme felnézett. A gróf -az -asztalra szegezte tekintetét. Hallgattak.

— Csak nincs valami baj köztetek? Nekem megmondhatod.

A gróf habozott. Nagy testes ember volt, sokat evett és ivott ma este, arca igen kipirult, a lélegzetet szuszogva szedte. Látszott rajta, hogy nehezen szánja rá magát a vallomásra. De aztán mégis nekifogott,

— Furcsa dolog ez, barátom. Van feleségem és még sincsen.

— Hogyhogy nincsen? Hiszen láttam itt

Erzsébetet, liszt elet teljesen hódolt neked,

ahogy rendes asszonyhoz illik, Szinte a mozdulataidat leste. Aztán meg amit itt-őrt hallottam róla, abból az jön ki, hogy a várban és a környéken és messze földön, mindenki imádja...

A gróf az asztalra vágott.

— Mindenki imádja, persze. Az ón pénzemért-, Ott pusztítaná el a fekete himlő ezt a sóik éhenkórászt, valamennyit..,

— Nono. Miért jöttéd egyszerre ilyen indulatba?

— Hallgass végig, elmondom az egészet:.

Már a lakodalmunk alkalmával töméntelen Î értéket szétszórt Erzsébet a hűbéres parasztok között. Még örültem is neki. Gondoltam magamban: ez előkelő asszony, gavallér természetű, nem hiába magyar a fajtája, ez tud- J ja itartani a rangot. Még később is- boldogan láttam, hogy reggeltél estig a parasztokat j járja, vigasztalja a betegeket, a szűkölködő- két segíti. Fontos -az nagyon, hogy a pa- i raszitok szeressék -a várurnőt. Mert akkor ragaszkodnak a várhoz, könnyebb bánni velők. Ha kemény kézre van szükség, úgyis ott a várur, az arravaló, hogy parancsolni tudjon. Egyszóval eddig pompásan egyeztünk Erzsébettel. Akkor .jött a 'baj.

— Miféle baj?

—- Hogy nem tudott mértéket tartani. Mondd meg, Döme, te jól ismersz engem. Fia valaki ismer, te vagy az. Mondd .meg, hogy jó ember vagyok-e én, vagy rossz ember. Ne csodálkozzál a kérdésen, hanem válaszolj komolyan.

— Válaszolhatok. Tisztaszivü, áldo'.t jó embernek ismerlek. Kemény harcosnak, de nagyon jó embernek. Hiszen miért választottalak volna testi-lelki barátomnak?

— Látod. Magam is jó embernek tartom magamat. Mielőtt megházasodtam, méltó módon törődtem a parasztjaimmal, soha nem kergettem el, aki megokolt an kért tőlem valamit. Egy-két mérő gabonát, egy-kéc meleg köntöst könnyen odaadtam, gazdag ember vagyok és örömöm tellett abban, hogy segítek. De akkor jött Erzsébet. Egy szép napon jelentik nekem, hagy azt a kétszáz lovas zsoldost, akit hadba kellett külldenem nem tudják felszerelni takarmánnyal. A magtárak kiürültek. Erzsébet szétosztott min dent. Ez igen kellemetlen volt, de restekéin , Erzscbetot megfeddni. Hiszen jóságból tette. *

Megmagyaráztam neki, hogy nagy bajba sodorhat, ha nem tart mértéket és szépen megkértem, hogy ezentúl ügyeljen. Nem használt semmit. Három hónap mul-va szóról- szóra ugyanaz történt: elfecsérelte azt a gabonát, amit drága készpénzen szégyenszemre szomszédoktól kellett beszereznem. Akkor már megpirongattam. Kifejtettem előtte, hogy nekem a vagyon nem a vagyonért fontos, hanem azért, hogy Istentől rámrótt kötelességeimet teljesíteni tudjam. Száz katona rengeteg pénzbe kerül, azoknak gúnya kell, meg fegyver, meg élelem. Hát még ötszáz, hát még ezer. Aszerint, hogy a szükség követeli. Hogyan járuljak a gyóntató elé, ha azt keli mondanom, hogy nem teljesítettem szent kötelességemet? Ő csak hallgatta, mint a megrebbent madár és ijedten íogadkozott, hegy ezentúl' másképpen lesz.

A gróf nagyot húzott a boroskancsóbó!, aztán ökle tetejével kétfelé törölte bajszát.

— Folytasd — mondta a magyar vitéz —, nagyon érdekes.

— Neked érdekes, nekem borzasztó. A gazdasági embereimet sorra magam elé rendeltem és megparancsoltam nekik, hogy ha Erzsébet valamelyik fald népe közöt! megint szét akar osztani valamit, azt előbb nekem jelentsék. Ez sem használt semmit. Mikor a vár készleteiből nem adakozhatott, összebeszélt vándor kalmárokkal', hitelbe vásárolt tőlük élelmet és ruhaneműt. Azt osztotta ki. Nálam aztán jelentkeztek a hitelezők. Akkor már horogra gerjedtem. Három kalmárt börtönbe vetettem, sót egyet, aki igen szemtelen volt, kénytelen voltam karóba huzaln.i, hogy a többi tanuljon belőle. Muszáj volt arját vágnom, hogy Erzsébet adósságot csináljon.

— De ezzel aztán rendbe ű hoztad a doJ-