Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-14 / 288. szám
) 103$ des*mbs? V4, «■■■——I BLZBNVWm u [ Drámát ip aas élet... Borzalmas bűnökkel vádolják az előkelő ügyvéd „gráf!“ barátnőjét, aki leleplezése után ismeretlen helyre szökött Szélhámos nő wolS «„gráf úatterburw Olimpia*“. —■ Tizennyolc évsn át, mini grófnő szelepeit egykori komorna Három rejtélyes haláleset, amelyeket ţfyi!— kosságnak tüntetnek fel az ismerősök Ekkor történt, hogy Baróthynak hivatalos ügyben a Székelyföldre kellett utazni. Tar- gu-Mure sen egy rendőrkapitány ismerőse társaságában ragyogó szépségű fiatal nőt pillantod meg. A bemutatkozásnál hármuk közül senki sem sejtette, hogy mi lesz ennek a szépen induló regénynek a vége, mennyi keserűség következik, mennyi bánat, lemondás, izgalom, hazugság, megbujás és biiniakargatás. — Dr. Baróthg István — gróf Gatterbarg Olympia — mutatta be őket egymásnak, a közös ismerős ... és ezzel a tragédia szekere már meg is indult a lejtőn, ahonnan egy asszony számára nincs visszatérés ... Szerelem, mámor . . . 1918 . . Gróf Gatterburg Olympia elválik férjétől, Barcsy Ödön magyar posőa-távirdai felügyelőitől, akitől egy öt éves kislánya van és ösz- szeköltözik Baróthy István dr.-al, aki Tur- dan nyit ügyvédi irodát. Az iroda jól megy, a házba ömlik a pénz, az ügyvéd és barátnője nagyszerűen élnek, az asszony nagyzási hóbortjában libériós inast tart, a kis városban pedig megindul i a fáma azokról az orgiákról, amelyek j hangos zsivajba messzire kihallszik a Re- | gele Ferdinand-i ház falain kívül. Gyanús kezd lenni az éle'ni ód a kisváros polgárai előtt és suttogni kezdenek „Baróí- hyné“ múltjáról, erről azonban a „férj“ — mit sem tud. Leleplezés így ment ez az élet egészen 1935 tavaszáig, amikor az ügyvéd Cluj-ra helyezte át irodáját. Ekkor, ahogy annyiszor történni TURDA. (Az Ellenzék kiküldött tudósítójától.) Ez a történet, amelyik alább következek, egyik« azoknak, amelyekben döbbenetes végzecszerüséggel ki bogozli a ta Dian u I keveredik a való ás a meseszerü. Események végtelen sorozata, szörnyű vádak, bizonyíték úgyszólván semmi, électragédiák, kém- tönfrénet, hármas gyilkosság, méregfiolák, — szóval minden kelléke egy rémregénynek. Titokzatos, rejtélyes hittér, a tanúik már régen a föld alatt pihennek egy Becs melletti főúri kastély parkjában, a főszereplő pedig, a szőke démon, aki Ariadne-ként tartja kezében a cselszövés és asszonyt fortély minden fonalát, egyelőre nyomtalanul eltűnt. A grófi gazdasszony leánya Ezután a meglehetősen furcsa és terjengős bevezetés után világosítsunk rá arra a szenzációra, amely már napok óta izgalomban itaitja Turda és Gkij társadalmát. — Régi a történet, messziről, nagyon messziről kell kezdenünk. Vissza kell vezetnünk az olvasót a forradalom előtti Becsbe, azaz a Bécs melletti Gatterburg-kastély pazarul berendezett környezetébe, ahol a legfelsőbb tízezer tagjai számára fényes bálokat rendezitek, gondtalanul mulattak, éltek a mának a boldog béke világban. Ebben a fényűző környezetben látta meg a napvilágot' ezelőtt negyvennégy évvel Csathó Jolán, a grófi család egyik gazdasz- szonyának leánya. A kastélyban nevelkedett fel és mikor haBaróthy nem akaTt érdeklődni utána. Feljelentést sem tett, mert az asszony eltűnésében kétségtelen bizonyillékát látta annak, hogy a sötét bűnök, amelyekkel ismerősei az eltűnt asszonyt vádolták, valóban nem a fantázia birodalmában születtek. Az ügyvéd arra gondolt, hogy az eltűnés hallgatólagos beismerése annak, hogy szép barátnője lelkét nem az ina tőle eltűnése terheli csupán, hanem tudnia kellett a Galtenburg grófi pár meggyilkolásáról is. Mit mondanak Turdán? Most pedig kapcsoljuk össze mindazt, amit eddig tudunk erről a szenzációs ügyről. E sorok írója leutazott Turdára, ahol az állítólagos grófnő ismerőseitől a következőket tudta meg: Az már kétségtelenné vált, hogy gróf Gatterburg Olympia és Csathó Jolán egy és ugyanazon személy. Ez a holtbizonyos tény, amihez hozzájárul az, amit az emberek beszélnek Turdan. Bizonyítani természetesen csaknem a JeNem léi m Mzústói Jőt eszik, de Krt schen-sól szed Lchgyofí 15 kilói íme egy nő levele, aki felfedezte azt a szert, amely ideálisan fogyaszt és megóvja a karcsúságot: „Az utóbbi 12 hónapban Kruschen sót szedtem és fokozatosan, lassan fogytam. Lefogytam 15 kilót és sokkal jobban érzem magam. Most mindem!» ehetem, anélkül, hogy félnem kellene a hízástól. Sokkal erősebbnek érzem magam és a léposőket a legnagyobb könnyedséggel járom, nem fulladok ki és nincs szívdobogásom, mint volt azelőtt, mielőtt Kruschen sót szedtem“. — R. F. A kövérség oka legtübbnyire a belső szervek renyhe«égé folytán áll elő — a máj, a vese, a belek renyhesége folytán. Ennek az állapotnak a következtében felhalmozódnak mérgek, valamint hugysav, amelyek behatolnak a vérbe és megtámadják az egész szervezetet, elveszik életerejét, energiáját, ambícióját. És a felesleges anyagok, amelyeket a szervezel! nem választ ki, átalakulnak hájréteggé. A „mindennapi kis adag“ Kruschen megsegíti szervezetét, hogy normálisan működjön. A közérzést alajosan megváltoztatják: az erőket felfrissitik, megszűnik az a közönyösség, amelyben szenvedett. Életerő, életkedv és oly adag energia, mint fiatalsága teljében, ezek a Kruschen tartalmazta sók hatásai, amellett, hogy lassan, észrevétlenül le is fogyasztják és újra normális lesz. A Kruschen sót több mint 120 országban árulják és most Romániában is minden gyógyszertárban és drogériában nagyüvegenként 95, kisüvegenként 60 lejért kapható. ként 95, kisüvegenként 60 lejért kapható. hetetlenséggel határos. És maga a főhősnő különben is ismeretlen helyen tartózkodik . . . Megpróbáljuk azonban hűen visszaadni mindazt, amit a Turda-i szóbeszéd állít és őszintén be is vallhatjuk, hogy ez minden detektirvtörténetnél és bizonyítható valóságnál érdekesebb. Hármas gyilkosság? SELECT GOL GO TSAI Grandiózus rendezésű film. Fősz.-ben: HARRT BAUR. MOZGÓ szokott, az asszony életében visszaki sértett a mult. Egyik régi városi ismerőse felismerte és a „férj“ előtt felfedte, hogy a „grófnőt“ Gsatlió Júliának hivják. A leleplezés dr. Baróthyt nagyon meglepte, hiszen kiderült, hogy barátnője, akivel évek óta a légmeghittebb viszonyban élt, nem Gatterburg grófnő, sőt egyik őse sem voii soha semmiféle rokonságban a grófi családdal. A nő hebegni kezdett és első ijedtségében azzal védekezést, hogy a Csathó Jolán névre szóló iratok még abból az időből származnak, amikor Barcsy Ödönnel házasságot kötött. A háború zavaros éveiben iratok nélkül maradt, hirtelen meg akarták kötni a házasságot, de ez iratok nélkül nem volt lehetséges. Vőlegénye ekkor hozta a Csathő Jolán névre szóló iratokat, amelyeknek alapján aztán végre megejthették az esküvőt. Ez a történet lehetett igaz is, nem is . . . Tény az, hogy a szép szőke asszony, aki hamis iratokkal szerepelt éveken keresztül a társadalomban, hálójába kerítette a fiatal, tapasztalatlan ügyvédet és anyagilag tönkretette. Eltűnik a szélhámosnő Baróthy azonban férfiasán vállalta a köve likezmenyeket mindig. Már rég feleségül akarta venni a „grófnőt“, de az mindig halogatta az esküvőt, valószínűleg azért, nehogy kiderüljön a hamis iratok létezése. Az asszonynál érdeklődni akar!, hogy a közokirat hamisításon k:vül még milyen bűn terheli barátnője lelkét ... a válasz az volt:. . • — Ne legyen kiváncsi . . . jobb, ha nem tud mindent . . . Csathó Jolán, alias gróf Gatterburg Olym- piának néhány nap múlva nyoma veszett, Turdán azt állítják, hogy Erdélyben él az igazi Gatterburg grófnő, aki az alábbi vádakat emeli: Csathó Jolán a Gcrtterburg-ház komornyikjával együtt megmérgezte a grófi párt, azután az ékszerekkel, ruhákkal, iratokkal és nagyösszegü készpénzzel együtt to- vábbálít Bécsből, ahol annak idején a Gat- terburg-család tartózkodott. Bécsből Pestre szöktek a cinkosok, itt azonban utolérte őket a forradalom, amelynek zavaros napjaiban a komornyik gyanús körülmények között meghalt. Valószínű, hogy a szép Jolán elteite láb alól, nehogy ellene vallhasson. A műit Még a forradalom előüt kötött házasságot Pesten Barcsy Ödönnel, akitől később elvált, majd visszament anyjához Gatterburg grófék kastélyába, ahol egész a kettős halálesetig tartózkodott. A komornyikkal való szökése után lejött Erdélybe. Itt ismerkedett meg dr. Barólhyval, akivel szerelmi viszonyt kezdeti. A többit már ismerjük. Végzetes apróhirdetés j Most még csak azt mondjuk el, ami az egészben a legérdekfeszútöbb, ami igazán ; végzetszerü, amiben igazán a gondviselés, í vagy a véletlen — akárminek is nevezhet- ' jük — ujját láthatja mindenki, aki a fentebbi két fogalomban a legkevésbé is hisz. Tudniillik, „Baróthyné“, amikor barátja irodáját átköltöztette Cluj-ra, apróhirdetést tett közzé a lapokban és előkelő társadalmi állású, de leszegényedett44 komornát keresett. Egy valamikor dúsgazdag grófnő, aki a lehető legnagyobb nyomorúságban tengette életét a kincsteíen Erdélyben, jelentkezett az apróhirdetésre és bejelentette magát „gróf Gatterburg Olympiánál“. Ez a találkozás okozta azt, hogy az álgrófnő sürgősen és búcsú nélkül elutazott eddig ismeretlen helyre. A leszegényedett arisztokrata hölgy ugyanis közel állott a Gatterburg grófi családhoz és felismerte az egykori komornát. Nem lehet tudni, a végzetes találkozásnál, a kölcsönös felismerés után melyik asszony lett sápadlabb. A tény az, hogy Csathó Jolán azonnal búcsút mondod a szép Erdély- országnak . . . Egyiptomban visszEáíü'íották az 1323-as alkotmányt j a donna serdült, Gattcnburg grófnő belső szolgálatra magához vette. Később fellángolt a nagy világégés, minden üt/t v.habzottak a vészes, forró szenvedélyek és ez a vérhu!:lám elkapta a fiarta!; ragyogó szépségű Csalt hó Jolánt is. Mi történt, mi nem a kastélyban, még tisztán nem lehet látni, de annyi tény, hogy egyik reggelen a grófot és feleségét holtan találták szobájukban, a szép Jolánnak pe- dig — a gróf komornyikjával egyetemben — nyoma veszett. Az eltűnt szerelmes pár Most indult el a regény arra az útra, a-meiyneic közbeeső állomásait még sürü, átható hatatlan homály bor_tja. — Hogy mi okozta a^ grófi házaspár halálát, azit sem lehet tudni. Az ismerősök szerint megmérgezték őket. A szerelmes pár eltűnésével egyidejűleg állítólag nyoma veszett a grófi pár ékszereinek, ruhaneműinek és iratainak is. Ez a h nete!lenül hangzó történet egyik röpke kis fejezete a regénynek, ame’y bizony még egyáltalán nem képez vizsgálati anyagot egy szigorú látású joigászember számára. De lássuk csak a továbbiakat. Fordítsunk előre néhány évet, lapozzuk át a történelem naptárát a forradalom vérzivataros napjait és jöjjünk le Erdélybe, ahol akkor még Betegh Miklós kormánybiztos tartótat fenn az osztrák—magyar monachia már-raár omladozó bástyáját. Betegh kormánybiztos irodájában dolgozott, mint rtfíkár, dr. Baróthy István fiatal ügyvéd. Erélyes, tiszta fejű ember volt, akinek nagy jövőt jósoltak a kormánybiztos irodájában megforduló maaasállásu emberek. KAIRÓ. (Rador.j kedive aláírta az 1 192-ţ-i alkotmány újból érvén yb eh ely ez és éré ; vonatkozó törvényrende’etet. Mint ismeretes, az akkori_ alkotmányi 19 10-ban visszavonták. — Mielőtt a palotába ment volna. Nesiszim pasa még egyszer megjelent az angol főkormánybiztosnál, aki nem mutatkozott most annyira inrtranzigensnek és seifet- , ni engedte, hogyj a u tor. t ás aval támogatni fogja az 192t. évi alkotmány érvénybehelyezését, amely biztosítja Egyiptom számára a függetlenségét. j A főkormánybiztos azt a feltételt állította fel. hogy a legnagyobb eiővigyázattaí végezzék az érvénybehelyezés műveletét. Tartózkodó magatartásra helyezkedett különösen ©. parlamentáris életnek azonnali viszszaálütásával szemben. A hozott intézkedések nagy megkönnyebbülést okoztak politika: körökben, amelyek remélik, hogy a rend rövidesen helyreáll! az egész országban. PÁRIS. (Az Ellenzék távirata.) Az Intran- sigeant távirata szerint Egyiptomban általános örömet kellett az 1923-as alkotmány király rendelettel történt visszaállítása. — Az egyiptomi nacionalisták és liberálisok ezze,! megnyerték Fuad királlyal szemben nagy csatájukat. Angliának a most következő következő időkben mindenesetre nehezebb tesz a helyzete, mint eddig. Úgy hírlik, hogy Miles Lampson egyiptomi angol főbiztos tiltakozással élt az ellen, hogy már el is rendeljék a (törvényhozási választásokat. Ezzel lezárult a dráma első felvonása. A hősnő eltűnt. Az izgalmas történet második része dr. Baróthy ügyvéd szerepe, amelynek részleteire a szerelmében és életcéljában súlyosan csalatkozott férfi nyilatkozata alapján lapunk holnapi számában fogunk rámutatni. óss József.