Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)

1935-11-24 / 271. szám

I 14 BLLEffTäX Ha á'rnitlanságban szenved Ha ideg?l nincsen *k ren ben az egyetlen megnyugtató szer a JÄWOL biztos segítség efr’opn és hiilcx e len. 1 doboz 3 tablettával L. 9* Kipliató minden gyógyszertárban. ,mARCV| m XIHHAX Tamási Áron Énekes madár-a az Uj Tháliában BUDAPEST. (Az Ellenzék tudósítójától.) Mi az az Uj Thália? Kísérleti színház. Olyan rendező-művészek kísérleti színháza, mint Márkus "László és Pünkösti Andor. E két név kezeskedik róla. hogy itt nem a pénz­tári siker a fontos, itt nem a közönség ke­gyéhez igyekeznek leszállni, hanem egy uj, tiszta stílust keresnek, méltó utódját a fény­pontjára jutott és hanyatló természetim szin- jú tszásnak. A Tamási Áront ért elismerések, közül Lalán egyike a legnagyobbaknak, hogy az ő darabjával mutatkozott be az Uj Thália. Tamási székely népi játékának tömöritett tartalma az, hogy az öreg legények is a fia­tal lányt s a vén lányok is a fiatal legényt szeretik a magukhoz illő pár helyett s ez hárit annyi bút-bajt ármánykodást a bol­dogság útjába, de a fiatalok tiszta szerelme minden akadályt legyőz. Az igaz szerelem erősebb a kőfalnál, ter­mészeti törvénynél s csodára képes: igy tartja a székely néphit s ez játszódik le a színpadon. Elmozdul a kőfal, megelevenednek a bú­torok s a holdfényben úszó vén diófa a sze­münk előtt nő az égig, hogy megmentse a biztos haláltól az ágai közt kucorgó székely legénykét, a kedves kicsi Mókát... A tiszta szív győzelmét fejezi ki a szín­pad állandó kék kerete is, melyen eleven, nagy piros szivek tündökölnek. A díszlet és a színpadi játék nagyon szi­rtes, stilizált. Legszebb a második felvonás díszlete. A holdfényes kert kútja körül égig érnek a virágok, óriási a hold s az egész színpad szivdobogtatóan illatos, színes, való­színűtlen, gyönyörű, igazi júliusi éjszaka. A virágok magasabbak a háznál s a hold „nagy tallérja“ és „aprópénzei“, a csilagok, meseszerü nagyságban tündökölnek... A díszleteken a dolgok jelentőségük szerint és ném térfogatuk szerint ábrázoltainak ki­csinynek, vagy nagynak, S ezért oly szép és jgaz e bűvös éjszaka ... A játék is stilizált, amint ez Tamási figu­rás kedvéhez illik. Végletekig túlozza: a vénlányok hisztérikus sóvárgását a szere­lem után, a falusi varjak: a sopánkodó vén- asszonvolc gonosz feketeségét, az öreg legé­nyek kujonságát s a fiatalok kiszolgál­tatott, szenvedő ártatlanságát. Igazi mesejáték, ahol a megszokott, min­dennapi dolgok alakulnak át túlzott, csodá­latos, jelképes személyekké, figurákká. Dísz­let és játék teljes művészi hűséggel igazod­nak Tamási stílusához. Az Uj Thália igényessé, követelőzővé te­szi a nézőt. Más színházban egy félig-med- dig sikerűit darabtól is némán, kifogás nél­kül távozunk, hiszen nem vártunk semmit... Itt a tökéletesség határát súrolja az „Énekes madár“. Az Üj Thália már első darabjával meg* közelítette célját: bebizonyított«, hogy lehet mást adni mint a megszokottat. S7. Weress Jolán, a fioiaäa Opera safóora: Szombaton, november 23-án: (iskolai mati­né) VIGÜZVEGY. Vasárnap, november 24-én: (d. e. 11 órakor) a Gh. Dima filharmonikus társaság szimfónikus hangversenye Edmondo de Vecchi karmester vezetésével. Vasárnap, november 24-én: (este) VIGÖZ- VEGY. Hétfőn, november 25-én: AIDA. Házasság ÖTVEN év körüli érettségis ember vagyok. egV kereskedelmi vállalatnak igazgatója, keresek negyven—ötven év körüli gyerektelen élettársat párszizczcr lej készpénz hozománnyal, mely a vál­lalatba, vagy esetleg annak átvételéhez lenne befek­tetve biztos jövedelem mellett. Komoly urinők fényképük csatolása mellett írjanak Ellenzik ki- adóhivatalába „Fúzió“ jeligére. _______K. 504 30 ÉVES, jómegjelcnésil, róm. kát. fiatalember, aki járási székhelyen levő jólmcnő gyógyszertárral rendelkezik, végzett gyógytzerésznő ismeretségé: keresi házasság céljából, akire a gyógyszertárt tu­lajdonjogilag átruházhassa. Levelet fényképpel „Biztos megéthecés“ jeligére a könyvosztályba. Gy. 1806 COZMÉTÍKAI, fotócikkek, laboratórium, gom­bok, ékszerek legolcsóbb beszerzési forrása D'or. F. 62 levelezés HÖLGYEK FIGYELMÉBE! Az orvosi tudomány ajánlja, hogy viltanyon- dolálist minden veszély nélkül, kizárólag pri­ma, garantált géppel és olyan egyénnel készít­tesse, ki szaktanfolyamot végzett. Ezzel a végzettséggel kzárólag a mi cégünk rendel­kezik. Innocamin hajfesték 1$ árnyalatban utolérhetetlen, csak nálunk kapható. MUSSA, PIAŢA UMRII No. 23. ISMERT kozmetikai intézet felszereléssel ren­delkező női fodrászt keres. Ajánlatot „Társuláís“ jeligére könyvosztályba kér. F. tJJ BŐRKABÁTOKAT méret után olcsón^ készí­tek. Bőrkabátok festését, javítását jutányosán vállalom. 1. Hirsch, Cluj, Calea Marsch al Focii 5._________________________________Gy. 1749 KABÁTOKAT, fiu és leányKa ruhákat jutá­nyosán, szépen készít ER-KA szagon. Emincscu ii. _______________________________F. 93­AZ ELITE női divatszalonban, Str. Memoran­dului y, földszint tartja szabászat! szakrajz-ran- folyamát Geftch Edith v. ipariskolai tanárnő mi­niszteri engedéllyel. ___________ Ko. 1322 KÉRJÜK alábbi jeligés levelek szives átvételét; Alkalmazkodó, „Biztos siker" (Románn nyelvtan), Bérlet, Centrifug, Gyorsírók előnyben. Háztulaj­donos, író, Karácsonyra boldog otthon 33, „Ko­moly 48.“, Mindenes, Munkaszerető, Nye'vmcs- teroö, Pontos, Ponros fizető, Pékség. Sokoldalú főmester, Szőke, Téli esték, Világmárka, Volt középiskolai igazgató. _____________________ NAGYON olcsón eladó egy uj VAKOND BUNDA, értekezni uj Iparkamara, II. emelet 14­Ko. 1313 Adás-vétel 1 Ha KELIMFÜGGÖNY két ablakra, kifogástalan, uj állapotban és egy zsakett mellénnyel, olcsón el­adók. Baba Novac i.. földszint 2. G. 921 KERESEK jó állapotban levő modem, kombi­nált szoba berendezést. Cím a könyvosztáiyban. __________________________________Gy. 1797­ELADÓ egy jókarban levő öntött vaskályha 600 lejért. Sţr. A. Popovjti ro. szám, Pi'langóte- lep. Ko: 1315 ELADÓ világos tölgyfa ruhaszekrény 1200, vas­ágyak rézdászitésse! darabja ioco, régi nagy Író­asztal 500. Str. Eljsabeta 18. F. 72. ! Mozrószinhánk műsora : SZOMBAT — VASÁRNAP: GAPITOL-MOZGÓ: A szezon legnagyobb premierje: SHANGHAI. A forró szere­lem és lángoló gyűlölet filmjei Fősz. Charles Boyer, Loretta Young és War­ner Oland. EBISON-MQZGÓ: í. SZÍNES FÁTYOL. Fő­szerepben: Greta Garbo, Warner Öland. II. LE AZ ÁLARCCAL. Harry Piel-el. III. MICKY MAUS. 3, 0. 9 órakor. MUNKÁS-MOZGÓ: I. A LEVEGŐ HÖSEL Fősz. James Gagney, Pat 0‘Brien és Margaret Lindsay. II. EGY BORZAL­MAS ÉJSZAKA. Fősz. Boris Karloff és Gloria Stuart. Előadások: 6 és 9 órakor. BOYAL-MOZGÓí Szombaton és vasárnap az első szovjet dráma: A VIHAR. Leg­újabb Abesszíniában felvett journal. Legközelebb „Orleans-i Szűz“. (Jeanne D‘Arc). SZÍNKÖR-MOZGÓ: Szerdától: A DIADAL­MAS IFJÚSÁG. Cecil B. de Mille világ- filmje. Fősz. Richard Cronweil, a Ben­gali felejthetetlen hőse, Judit Allen. 3, 5, 7, 9 órakor. 3MOKÎNC legfinomabb angol szövetből telje­sen használatlan, oiosón eladó. Gim a kiadóban. G. 926 ZONGORA, Stingi gyártmány, rövid, kercszt- huros, remek példány, olcsón eladó. Szigeti, Me­morandului 13._____________ Ko. 1321 ELADÓ egy télikabátra való szövet feketébe, prima, külföldi gyártmány. Megtekinthető Mi­haj Viteazul 39., emelet, ajtó 3. Ko. 1317 ELADÓ klinikák közelében 6 Emobás kert« ház. Cim a könyvosztályban. ____Ko. 1320 Gj'önyörü NUTRIA-BUNDA nagy alakra, esetleg férfikabát bélésnek, eladó. Str, Saguna 16. 3—S-íg-_________________________________F. 97 OLCSÓBB LETT n dr. Szentpéteriné „Az én »zakácskönyvem“ cimü ízekáctmtívészeti könyv, icoo drb. recepten kívül közli a modern szakics- müvészet termékeinek lírását, levesek, sültek, tész­ták, befőttek stb. készítését. Nőknek legszebb b* legjobb ajándék. A szakácskönyv ár? diszkótestxn U( lej, fűzve 100 lej. — Kapható az Ellenzék könyvosztályában Cluj. P. Uniru éa Fussy józset Turda, könyvkereskedőnél,. Â!ke!m®%â& 6a»w»*'■-'^amsouaa -w* ***x**m.» g ^ KERESEK december ekéjére egészséges, 30—35 év körüli jófl főző és a háztartás minden ágában jártas mindenest. Jelentkezés a reggeli órákban Str. Boii I, 6. _______________K. 498 FESTEKSZAKMABAN jártas kereskedősegéd alkalmazást nyerhet Rjdos & Co., Cluj. Ko. 1309 FÉNYKÉPÉSZ-SEGEDNÖT, jó retuseurt ál­landó alkalmazásra azonnalra keresek, jelentkezni személyesen. Foto Ágoston, Cluj, Reg. Ferdi­nand 40. Ko. 301. KERESÜNK braiiíi üzemünk részére perfekt német—román gyors- és gépírót gyakorlat és igé­nyek megjelölésével. Industria Sârmei S. A. Cmj, Str. I. Maniu 23.___________________Gy: 1808 ÜGYVÉDJELÖLTET azonnali belépésre keres dr. Jakabfy ügyvéd, Alesd, jud. Bihor. Praxissal bjró és gépírást tudó előnyben. _______Gyjj[8c7 MAGYAR, román perfekt gyors- és gépirónőt keres Egger Gyár 4—6 között. Gy. 2803 Állást keres GYAKORLOTT KOZMETIKUSNÓ jól beren­dezőig modem kozmetikában állást keres. Ajánla­tokat „Gabi“ jeligére könyvwztályba kér. ______________________________________Gs 9-5 VENDÉGLŐI SZAKÁCSNŐ állást keres bár­hová. Str. Iaşilor 20. Ulrjchné. _______Ko. 1316 38 ÉVES özvegy uriastzony idősebb házaspár­nál vagy magányos ur házvezetését elvállalná. — Megkeresést „Otthont keresek" jeligére. Ko. 1314 IDŐSEBB, jó főzőnő állást keres falura, na­gyobb uriháznái. Cluj, Colea Moţilor 157. ___________________ Ko. 1304 OKLEVELES gyógyszerész, román, magyar, né mer, francia nyelvtudással, egyévi nagyvárosi prakszissai állást keres, vidéken its. Cim a könyv­osztályban. Gy, 1809 yEGYES 130.000 LEJ kölcsönt keresek belvárosi ingat­lanra. Első helyi bekebelezés. Cim a könyvosz­tályban G, 922 Ingatlan - lakás KÉT LAKRÉSZBŐL (tizhelyiséggel, nagy pin­cével) álló uj adómentes villa a Házsongárd leg­szebb helyén, napos részen, gyümölcsössel eladó. Vjz, villany bent van. Str. Áron Pumnul n. G KIADÓ irodának 2 szoba, Iuliu Maniu 10. — Értekezni Geréb ügyvéddel, Regina Maria 6. ez- _______________________ Ko, 1303 KIADÓ egy teljesen komfortos, modern 3 szo­bás lakás. Értekezni Str. Memorandului 2., Lu- kies-gyógy szertárban. ______ Ko. 1308 2 SZOBA, fürdőszobás garzon lakás 1600 lejért kiadó. Cim a könyvosztáiyban. ________G. 924. ELADÓ villaépitésre engedélyezett több ház­hely, Háztulajdonosnál Calea Victoriei 93. Ko-. 1312 KÜLÖNÁLLÓ kertben 3 komfortos szoba ki­adó. Tunarilor 20/C. _ _____*3X9 KIADÓ modem háromszobás, hallos lakás és egy üzlethelyiség közvetlen Vlad-oég mellett, Mi- haj Viteazul 39.___ ________________Kekje318 ÚRI garzonlakásnak, rendelőnek, irodának feb­ruár elsejére kiadó kettő szoba, elő-, fürdőszoba. Memorandului 4. Ko. 1306 KÖZPONTI fekvésű földszinté®, vagy kisebb emeletes házat szeretnék kibérelni, esetleg meg­venni. Dr, Bornemiaa, Regina Maria 4- Ko. 1311 1f39 úóy *mto • r 21. ÖKóflSiíítaíó szenyedéIx-8 a doíidin?zds ? A dohányzás egyike az emberiség legelterjedtebb í* legkárosabb szenvedélyeinek. A köhögéstől, s tuberkulózisig nagyon sok és komoly betegségi tünet oka a dohányzás. Az érclmcizcsedé*, í bél- müködésl zavarok eredendő oka legtöbbször szintén a nikorn­Bizonyos, hogy nem könnyű leszokni a do­hányzásról, azonban ma már a tudomány fejlő­dése mindenkit hozzásegít, hogy ettől a káros szenvedélytől megszabadu'hasson. Nem e'egendö n jámbor óhaj: „Le akarok szokni a dohányzás­ról", hanem erős akarat is kell. Ha ezt alá akar­ja támasztani, vegyen „Ant fum"-oc. B ztosan leszokik a dohányzásról! Sok nehezen megkere­sett pénzt takarít meg és megvédi egészségét Egy üveg ára 80 lej, két üveg 150 lej. Romániai vezérképv^selt ,JkRCO“ Secţia VT. Bucureşti, Str. Călăraşilor 91. Nem mu aszthat- juk el rámutarni arra a fontos körülményre, hogy « dohányos ember saját tudta nélkül is leszok­ható a dohányzásról, ha az „Anc.fum“-ot elő­írás szerint használtatják vele. Mit hallgassunk meg? Vasárnap, november 24. BUCUREŞTI 12.33: Ridiózenekar. 13: Diai- cu-zenekar. 14,30: Dinicu-zenekar. 17: Joncscu —Ga írva-zenekar. 19,20: A zene folytatás!. 20,13: Film- és opcrcttlemezek. 21: Mozart: Rekviem, közvetítés a brassói Fekete-templomból. 22,30: P\.ád!ózenekar Pop Lia é>s Badescu Diai énekével. BUDAPEST, it: Egyházi ének- és szentbeszéd. 13.30: Budapesti Hangverseny Zenekar. 13 Hang­lemezek. 16.30: A magyar—olasz válog. Európa kupadöntő labdarugómérkőzés második félidejé­nek közvetítése Milánóból. Beszélő Pluhár István. 17.30: Sándor György szalonzenekara. 18: Arany János „Az első lopás“ cimü müvét előadja R. Si- monffy Margit. 18,30: Báró Doblhof Lili előadá­sa. 20: Előadás. 20.30: Szabó Ilonka énekd. 21: Sziniátékclőadás a Stúdióban. A kék róka. 23,10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 24,23: Az Erőss—Sovinszky sze-ion- és jazz.-zenekar műso­ra. 1-03: Hjrek. BECS. 16.30: A salzburgi Mozart-négves hang­versenye. — BERLIN. 21: Brahms: Klarinét és vonósötös. — MILANO. 21,30: Mascagni: Álar­cosok, opera. — PRÁGA. T2.03: Cherubini: Esz- dur vonósnégyes. — RADIO-PARIS. 22: Simon Mária énekesnő dalestje. — RÓMA. 18: Szimfó- nikus hangverseny. — VARSÓ. 21: Rádió zene­kar. Hétfő, november 23. BUCUREŞTI. 14,30: Lemezek. 18.13: A rádió­zenekar Rossini hangversenye Gutzianu Emilia és Socarginu N. énekével. 19.30: Reger: Szoná«- 20.13: Raveí-lemezek. 21.13: Metzner négyes. 21,30: Schiíton Róbert énekel. 22.13: Seídmann szaxofonművész játéka, 22,45: Vendéglői zene. — BUDAPEST. 11,20: Felolvasás. 13,03: Wddinger Ed; szalonzenekara. 18: A Magyarországi Mun­kásdal egyletek Szövetsége képviseletében a Buda­pesti Fíaladás Dalkör és a Jutagyiri Testvériség Dalkör műsora. 20: Felolvasás. 20.40 A Filharmó­niai Társasig hangversenyének közveritáse az Operaházinál. Vezényelnek: Dohnányi Ernő dn és Afréa Cortot. 24: Előadás. 24.20: Dűiczky László jazz-zenekara. BECS. 22: A szimfónikusok Wagner-estje Men- ker-szopránnal. ■— DEUTSCHLANDSENDER. 23,30: Részletek Bach jól temperált zongorajából. — MILANO. 21,30: Serato Árrigo hegedűmű­vész és a szimfónikus zenekar hangversenye. — — VARSÓ. 22.43: Szimfónikusok Wagn.er-ha.ng- versenye. ígoí« hönyvériéh: LION FEUCHTWANGER: .4 mmi imú A világhíres „Zsidó háború4* címen megindított viíágkorkép Folytatása ez a könyv. Főhőse ismét Josephus Fla­vius a római zsidó. A hatalmas S22 ol­dalas könyv ára fűzve 99, ízléses vá­szonkötésben 158 le| az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállít­juk. Kérje az ősíi könyvujdonságok in­gyenes jegyzékét. 1

Next

/
Thumbnails
Contents