Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)

1935-11-14 / 262. szám

/ 93 5 rio V e ra /> e r 14. BLLBNZÓK ® INSPEKCIÓ® GYÓGYSZERTÁRAK. Ezen a héten a következő gyógyszertárak tartanak éjjeli szogálalot: Hintz (Piaţa Unirii). Som­ién (Regele Ferdinand), dr. Cseresznyés {Ge­neral Foeh), dr. Nagy Árpád (Molilor). Doktorrá ava lások. A helyi tudományegye­temen szombaton három derék magyar jog­hallgatót avattak a jogi tudományok dokto­rává. Az uj doktorok: Décsy István, Molnár János és Váczy Kálmán, lelkes harcosai a magyar diákmozgalomnak. Ugyancsak szom­baton avatták a jogi tudományok doktorává Pop lEmil volt II. kerületi adóhivatali főnö­köt és Rechea Ioant, az I. kerületi adóhiva­tal érdemes tisztviselőjét. Ma dönt a tábla vádtanácsa Buntieáné to­vábbi fogvatartása felett. Beszámolt már az Ellenzék arról, hogy Barbateiu vizsgálóbíró férjgyilkosság gyanúja miatt letartóztatta Buntica Vasilené középiskolai tanárnőt, aki ellen az a komoly gyanú merült fel, hogy férjét, Buntica Vasile bankhivatalnokot elő­zetes szóváltás után lelőtte. A letartóztatás ellen Buntieáné jogtanácsosa felebbezett a törvényszék vád tanácsához, de eredményte­lenül, mert a vádtanács megerősítette a le­tartóztatást és elrendelte a 30 napos vizs­gálati fogságot. Az elsőfokú határozat ellen Buntieáné az ítélőtáblához felebbezett. Az ítélőtábla vádtanácsa ma tárgyalja a beadott felebbezést. Halállal végződő verekedés. Tudósítónk jelenti: Súlyos verekedés színhelye volt az elmúlt napokban a Tasuad melletti Orbán község. A falusiak a község határában lévő erdőben vágták a fát s munka közben vere­kedés keletkezett, közöttük. Többen rátárnad- tak Berar Nicolaera, akit Mocan Vasile oly súlyosan megvert, hogy a Simletil-Silvaniei-i közkórházban rövidesen belehalt súlyos sé­rüléseibe. A gyilkos Alocant letartóztatták és átadták a Zalau-i ügyészségnek. Halálra verte gyermekéi a kegyetlen mos­toha. Zalau-ról jelentik: Még a tavasszal tör­tént, hogy iDunca Anna Curluíseni község­beli asszony páratlan kegyellenséggel agyon­ütötte három éves Veronika nevű mostoha­leányát, mert a gyermek engedetem nékül ment át a szomszédba játszani. A gyermek­mesébe illő kegyetlen mostoha az éppen akkor kezében lévő tésztanyujtó fával addig ütötte a szerencsétlen leánykát, mig az esz­méletlenül terült el a földön s három napig tartó kínos szenvedés után belehalt sérülé­seibe. A boncolás megállapította, hogy a ha­lált súlyos belső sérülések és agyrázkódás okozta. A szomszédok feljelentésére a min­den emberi érzéséből kivetkőzött gyermek- gyilkos mostohát a Zalau-i törvényszék ha-, iáit okozó súlyos testisértés elkövetésében mondotta ki bűnösnek és ezért egy évi és tizenegy hónapi fogházra ítélte, miután tet­tét töredelmesen bevallotta. Felebbezés foly­tán az Oradea-i táblához került az ügy. hol a napokban megtartott tárgyaláson jóvá­hagyták az elsőfokú bíróság Ítéletét. A táb­lai döntésben úgy az elitéit, mint az ügyész megnyugodtak s igy az jogerős. u Felejthetetlen emléke lev. minden irrzífótógatóimk! Igazi szenzáció! legújabb operett világ-slágerében s zeb b. ragyogó b b és felejthetetle­nebb,minf valaha Fsíyís a kering őre! »» Premier ma, szerdán a ROYAL- pj§ Mozgóban. Előadások A, 5, 7, 9-kor Mentesítik az iparosokat és kereskedőket az értékadó helytelen kivetése alól. Az ér­tékadó életbeléptetése óla a vásárokra járó iparosok és kereskedők panaszt emellek az ipartestületnél és iparkamaránál amiatt, hogy az értékadót kivetik azok után az áruk után is. amelyeket nem tudnak eladni a vásárokon és kénytelenek visszahozni a városba. A panasz ügyében az ipartestület elöljárósága közbenjárt a városi tanácsnál, amely ebben az ügyben a következő hatá­rozatot. hozta: Az interimar bizottság enge­délyezi. hogy a Cluj-i kereskedők által kü­lönböző vásárokra szállított és el nem adóit áruk az éríékvám alól mentesiítessenek az­zal a feltétellel, hogy a vásárra vitt áruról leltárt készítsenek két példányban, amely­ben fel legyen tüntetve az áruk értéke és minősége; ez a leltár az áruknak a városból való kivitele alkalmával a kirendeltség pénz- beszedőjének átadandó, aki, miután meg­győződött ezen leltár helyességéről, egy pél­dányt, ellátva az ellenőrzési bélyegzővel, visszaad az áru kísérőjének. Az igy látta- mozoü leltár visszatéréskor bemutatandó a kirendeltség pénzbeszedőjének, aki megvizs­gálja az árut, amit a városba behoznak s ha azonos azzal, amit a leltár tartalmaz, a leltár különbözeti áruja után kirója a vámot és visszaadja a leltárt. Leltárral el nem lá­tott árul ugv a kivitelnél, mint visszahozn­ia 1 n a 1 m egv á m ölj ák. A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas- utca i7.) UJ OLCSÓ KÓRHÁZI OSZTÁLYA. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva, kórházi osztályt nyi­tott szanatóriumi ellátással, napi 5.— pengő ápo­lási díjjal. A kiilönszobák árait is lényegesen le­szállította. Különleges gyógy tényezői: rádiumke­zelések; bélfürdők (enteroclesner, Darmbad) szív­betegeknek kímélő és pihenő kúrák (elektrocardi- hogrtph), szénsavas fürdők, stb. Nagyszabású viz- gvógy, zander és ortopad gyógytermek, aszthma szobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőcermeivei plasztikai sebészet, emlőplasztika, orrkorrekció, armegf tatai «ás, ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi legmérsékel­tebb átalányárban stb. — Tájékozást nyújt szí­vességből dr. Bíró Géza gyógyszerész Cluj,' Plata Unirii. Letartóztattak egy csaló lanárt. Bucii resti­ből jelentik: D. Grigoras Galati-i főszolga­bíró röviddel ezelőtt hivatalvizsgálatot tar­tott a Banesa-i községházán, ahol megálla­pította, hogy több szabálytalanság terheli Gheorghe Popescu községi bírót. Az önér­zetében megbántott biró visszautasította a gyanúsításokat, veszekedés keletkezett, mi­közben megütötte felebbvalóját. A Beresti-i járásbíróság három havi fogházra Ítélte a magáról megfeledkezett bírót. W iSf napra a legszebb, lego’- csóbb ajándék: modern párna, vagy zsuríerito, az kézimunkaszalon dús raktárában KAPH AT Ó! Akut és krónikus megbetegedések pom­pásan gyógyulnak a Svábhegyi Szanatórium Budapest csiramentes, napfényes, subalpin levegőjén. Inhalatorium, Sole kamra, mo­dern belégző apparátusok. * Zsembery Elvira népszerű Chopin- estélye. A katolikus gimnázium dísztermé­ben Zsembery Elvira november 14-én Gho- pin-estélyt rendez. Rendkívüli érdeklődés előzi meg a csütörtöki hangversenyt, me­lyen a nagy romantikus zeneszerző legszebb müvei kerülnek előadásra. Gazdag fantázia, ragyogó virtuozitással egyesül az előadásra szerencsésen megválasztott Chopin-darabok- ban. Jegyek az Ellenzék, Lepage és Király könyvkereskedésekben. A hangverseny este fél 9 órakor veszi kezdetét. I Vivő Club ra 3 A szilágyság! ref. egyházmegye Nőszövetségé­nek közgyűlése. A szilágysági református egyház­megye nőszövetségei folyó hó 14-én Zalauban a református egyház kultúrteremben tartják évi ren­des közgyűlésüket. A gyűlésen a résztvevő nő- cgyesületek kiküldöttei részletesen beszámolnak az egyesületeik tevékenységéről. A közgyűlés után vallásos estély lesz, amelynek műsorán különbö­ző előadások szerepelnek. Vadon Andor lelkész a református nők hivatásáról t®rt előadást, Varga Lászlóné pedig verseket ad elő. Gyermekeknél igen gyakori az úgynevezett zöld fogkő, amely úgy keletkezik, hogy a fogakra ülepedett ételmaradékok — főként ragadós cu­koranyagok — következtében a szájban erjedő anyagok képződnek, ami a zománcréteg elmcsze- sedését és a fogaknak zöld fonálgombával való bevonását idézi elő. Ezért a gyermekek fogait is alkalmas kefevei alaposan és rendszeresen tiszto­gatnunk kell. Az Odol fogkrém kitünően tisztít,' anélkül, hogy a fogzománcot megtámadná. Kelle­mes ize van és illatossá teszi a szájait. Szamosmenti hírek. Tudósítónk jelenti: Cras- na közsében Péntek János és Katona József gaz­dák, kiknek egymás szomszédságában földjük van, sarló ügyből kifolyólag össze vesztek s a do­log verekedésre került. Javában folyt a vereke­dés, midőn odaérkezett Péntek Miklós is, kinek a kezében, egy kapa volt, mikor látta, hogy apja veszélyben van, a kapával úgy fejbe vágta Kato­na Józsefet, hogy az koponyarepedést szenvedett. Kórházba szállítás közben meghalt. A két Pén­teket letartóztatta a csendőrség. NŐI ŐSZI DIVATLAPOKAT óriási választékban Ellenzék könyvosztályá» ban kaphat I Egy órás beszélgetés ár PARISSAL PM"jekinté!yes összeg. De Igen sok üzletem- Ktaő! bér kénytelen egyetlen megbeszélés miatt valamelyik üzletféllel, vagy szállítóval Parisba utazni. Ilyen esetben egy egyórás beszélgetés a telefonon idő és pénzmegta­karítást jelent. Ritkán fog egy messzefekvő várossal egy egész óra hosszáig beszélni. Ha azonban erre szükség van, kényel­mesen, a karosszékbői végezheti azt. SOCIETATEA ANONIMĂ ROMÂNĂ DE TELEFOANE megtalál minden felvilágosítást inter- urbán beszélgetésekről, dijakról, külön­böző berendezésekről. Kérésére, amely­hez címét mellékelje, a S. A. R. de Telefoane, Bucureşti, Calea Victoriei 37, egy példányt INGYEK küld. Ma h&rmwskllem éve, 1896 november 13-án sz Ellenzék vezércikke Banffy Dezső hírhedt millenáris választásainak az utóhullámaival foglalkozik. Előtte való nap egy sor pótválasztást ejtettek meg; a kecskemé­tinek izgató eredménye volt: Zichy Nándor gr., a néppárt katolikus vezére évtizedekre rugó képviselősködés után elvesztette megbízó- levélét, amelyet Nagy Mihály szabad el vüpártó ■szerzett meg; a másik kerületben Horváth Adam függetlenségi győzött; Vácott Gajári Géza kor­mánypárti Révész István néppártit, Ráckevén höldváry Miklós kormánypárti Varsányi Ká­roly függetlenségi pártit, Várnán Sipekj Sándor kormánypárti Markov its János néppircit. Szent" lőrncen Jeszenszky Ferenc függetlenség- Dará- ryx Ödön néppártit verte me a. Személyi harc dúl két függetlenségi politikus, a hírhedt szen­tesi képviselő: Sima Ferenc dr. és a jeles pub­licista. Hentaller Lajos dr között. A közéletet élénken érdekli Kasits Péter honvédelmi mi­niszteri tanácsos fegyelmi ügye, aki előzőleg miniszterével: Fejérváry Gézával összekülön- bözört. Választási harc folyik, egy-egy közigaz­gatási testületben is: a nyugalomba vonult Kammermayer Károly budapesti polgármester örökére Gerlóczy Károly és Markus József al­polgármester pályáízik, a képviselővé választott Dósa Eleit marostordaj alispán állására Rozs- nyai István és Farkas Albert főbírók, Barabás árvaszéki elnök és Bállá Ödön ülnök pályázik, de mozgalom indult meg, hogy Désy Zoltánt válasszák meg egyhangúlag. Válság van Fiúmé­ban is: Ciotta polgármester lemondott. A külvilág meglehetősen csöndes. Legtöbbet foglalkoznak Milán szerb exkjrály és fia, Sán­dor király viszályával; az apa Becsből elutazik Parisba, hogy véletlenül se találkozzék fiával, aki római útjáról érkezik ide. A román közvé­leményt Ghenadie volt metropoljta-primás ügye izgatja; a főpapot csendőrőrizet alatt a Caldurusani kolostorban tartják, ahová a nép tömegesen zarándokol. A Sturdza-kormányf erő-jen támadják, különösen a konzervatávek: Catargju és Lahováry volt miniszterelnökök, Take Jonescu volt miniszter és FíHpescu vob főpolgármester. A francia royalisták megélén­kültek, mióta Fülöp on cans i herceg elvette fe­leségül Mária. Dorottya magyar királyi herceg­nőt. Városunk mély részvétele közt temették el Béldy Ákos gr. főispán feleségét: Bethlen Em­ma grófnőt. Az a reménység van, hogy Berde Aló z es pör ősi tett nagy hagyatéka nemsokára mégis csak az unitárius egyház birtokába jut- Az unitáriusok két nap múlva ülik. meg a Magyar-utcai templom centennáriumát- A Bucu­reşti-! magyar társulat fönnállásának 39-ik évét ünneplő gyűlésén Bartalus János reformá­tus esperes, mint einök mondta a nagy beszé­det. Az EMKE választmányának izgalmas ülése volt: egyesek Sándor József képviselőségét ősz- szeférhetetleonek érezték főtitkári állásával. — Bartha Aliklós és Várady Zs%moud dr, felszó­lalásai Sándor javára döntötték el a kérdést. Az Ellenzék meleg szavakkal emlékeztet a Macbeth esti előadására: E. Kovács Gyula, Szentgyörgyí és Szerem: Gizella játsszák a főszerepeket, — Másnapra erősen várt bemutató készül: Rutt- kaj „Holtomiglan“ című bohósága kerül szín­re Áldor Juliskát Lánya Edit, Vendrei és Leö- vey szerepelnek. Lapunk tárcájában Ras Károly befejezi „Utóképek“ című sorozatát. Az őszi könyvpiac legizlésesebb kiadása: Vörösmarthy Mihály: Legszebb költeményei, Csokonai Vitéz Mihály: Legszebb költemé­nyei két kötetben, közös tokban, finom ki­állítású bibliofil kiadásban, Kosztolányi De­zső előszavával, hallatlanul olcsó áron: á két kötet együtt 99.— lejért az Ellenzék köuyvosztályábau. Cluj, Piaţa Unirii. Vidék re utánvéttel is azonnal küldjük. Kérje a könyvujdonságok ingyenes jegyzékét. A legnemesebb erdélyi hagyom íny £ képviseli és szolgálja az Ellenzést, I ti Hires üdééit diz :<N r U A

Next

/
Thumbnails
Contents