Ellenzék, 1935. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

1935-10-11 / 234. szám

193 5. október 11. ELLENZÉK Hiába hiva&ozotf Oossifor Gfaibu ianár «fir. Plop u sesmmiiő- széfki biréffa Visíts SíizonyiiéSí Jr. Biró Vencel elSen ORADEA. (Az -Ellenzék tudósi tója lói.) Mint ismeretes, pár hónappal ezelőtt Ghibu Onisifor egyetemi tanár feljelentette a bűn­ügyi hatóságok előtt dr. Bíró Vencel pia­rista rendfőnököt, az ismert történelemtu­dóst. Az egyetemi tanár különböző vádakat hozott fel Biró ellen, igy többek között az­zal vádolta meg, hogy jogtalanul használja a provinciálisi cimet. Biró ellen meg is in­dult az eljárás s a Cluj-i járásbíróság előtt több tárgyalás is volt már. Bár Biró Vencel dr. bizonyítékokkal igyekezett tisztázni ma­gát a vadak alól, a bíróság elrendelte dr. Plopu György nyugalmazott semmitőszéki biró tanukénti kihallgatását is. Dr. Plopu kihallgatására a Cluj-i járás­bíróság az Oradea-i járásbíróságot kérte fel. Borlan járásbiró tegnap délelőtt megjelent Plopu lakásán, ismertette előtte az ügyet s megkérdezte, mit tud dr. Biró Vencel ellen, főleg mit tud arról, hogy a hires történe­lem tudós jogosulatlanul használja a provin­ciálisi cimet. Plopu doktor kijelentette, hogy ő az egész ügyről nem tud semmit mondani. Így a kihallgatások nem hoztak újabb fordulatot a régen húzódó ügyben, amely­nek legközelebb ismét a Cluj-i járásbíróság előtt lesz folytatása. PálSSy aradi bíró vezeti az U—Románia derbymérkőzést Cáfolják azt a hírt, hogy a közönséget vasárnap kizárják a pólyáról. — A KAC meghívásos atlétikai versenyén sorozatos rehordjavitások várhatók Megszilárdult a helyi Kereskedelmi és Ipar­kamara anyagi helyzete CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A he­lyi Kereskedelmi és Iparkamara időközi bi­zottsága dr. Dan Parten elnöklete alatt a napokban ülést tartott. Az ülésen jelen vol­tak dr. Borbély István, Grigore Romanovici alelnökök és résztvett azon Laurentiu Mol­dovan, az ipari és kereskedelmi miniszté­rium igazgatója is, aki egyúttal felülvizs­gálta a kamara eddigi tevékenységét.- Az ülés megnyitása után dr. Borbély al- elnök felolvasta a kamara legutóbbi, hat­havi működéséről szóló beszámolót, amely örömmel állapítja meg, hogy a kamara zi­lált anyagi helyzete megszilárdult és az anyagi bajok múlófélben vannak. Az elő­irányzott 2,817.809 lejből az elmúlt hat hó­nap alatt 2,761.594 lej folyt be, ami azt bi­zonyítja, hogy a bevételek 98 százaléka már befolyt. Ha figyelembe vesszük, hogy a nyá­ri hónapok alatt a gazdasági helyzet és a kereskedelmi élet nyomott volt, akkor meg­állapíthatjuk, hogy a kamara tevékenysége eredményes volt. Ezt az eredményt a taka­rékosság is elősegítette, amennyiben az elő­irányzott 2.817.809 lejből csak 2,032.545 lejt költöttek el, úgy hogy a megtakarított ösz- szeg 785.764 lejt tesz ki. Az időközi bizottság örömmel és megelé­gedéssel vette tudomásul az alelnökök je­lentéséből, hogy ez a súlyos pénzügyi hely­zet, amely a kamarát pusztulással fenyeget­te, már elmúlt és a kamara pénzügyi hely­zetének egyensúlya helyreállt. Az ülés végén az időközi bizottság Gri­gore Romanovici indítványára elhatározta, hogy a kamara területén állandó jellegű ipari múzeumot állít fel. ahol az iparválla­latok termékeiket elhelyezhetik. Miután a bizottság megállapította, hogy a kamara pénzügyi helyzete most már biztos alapo­kon nyugszik, elhatározta, hogy folyósitja a tisztviselők teljes fizetéséi és ezután már nem eszközöl többé fizetéslevonásokat. Bucuresti-i tudósítónk jelenti: A vasár­napi ligamérkőzésekre a központi biró- bizottság a következő bírókat küldte ki: A-liga. Venus—CFR Vuia főhadnagy Si­biu, Unirea Tricolor—Ripensia T. Thesen, AMTE—Juventus dr. Morar Teofil, Univer­sitatea—Romania Pálffy Gyula Arad, NAC —Gloria dr. Ciurel Ilié, Kinizsi—Crisana Dordea Sibiu. B-liga. Rovine Grivita—Jiul Kojdan, UDR —TMT.E Sebesan. TLSA—Crai lován dr. Tu- nea. CFR Cluj—Olimpia Satu-Mare dr. V. Pop Oradea. Phönix—CFR Oradea Czinczár Imre, Unirea—»Mures Gherman Sibiu. IAR —CFR Simeria Gutescu Bucureşti, Sticla— Şoimii Theil György. A Román Kupában vasárnap két mér­kőzést tartanak: Calarasi-ban a Venus— AGSA Bucureşti mérkőzést Vartolomeu. Ti- misoara-n a Banatul—RMTE mérkőzést az aradi Macean vezeti. A nemzeti liga intézőbizottsága egyébként tegnapi ülésén úgy döntött, hogy a vasár­napi nagy drebyt, az U—Romania mérkő­zést a közönség kizárásával kell lejátszani ! azon indokolással, hogy az U—Juventus mérkőzésen botrány volt a pályán. Erre vonatkozólag az U és Romania vezetőségei kijelentették, hogy a határozat teljesen ön­kényes és rosszindulatú, ami ellen már ille­tékes helyen felebbezést is jelentettek be és hogy a vasárnapi mérkőzést feltétlenül a teljes nyilvánosság előtt játszák le annál is inkább, mert egyrészt vasárnap nagy csend- őri és rendőri karhatalom fog a rendre vi­gyázni. másrészt, mert a két egyesület bízik abban, hogy a közönség sportszerű viselke­déssel fogja bebizonyítani azt, hogy semmi­féle büntető eszközök alkalmazására nincs szüksége városunk labdarugósportjának, ami ellen különben maga a város sporlkö- zönsége tiltakozik legjobban. A vasárnapi nagyszerű sportprogram kü­lönben a KAC atlétikai versenyével is bő­vült, mely több számban rekord javítást igér. igy a 4X200 m.-es és a svédstafétában, de valószínű Kovács KAC rekord javítása a 300 m.-es síkfutásban is. Az atlétikai ver­senyeket a délelőtti Olimpia—CFR és a dél­utáni U—Romania mérkőzés előtt és azok félidejében fogják lebonyolítani. Szombaton és vasárnap : Az UEC szezonnyitó asztali ienniszvevsenye CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Magas nívón álló asztali tenniszsportunk kiemel­kedő eseménye szombaton és vasárnap fog lezajlani, mikor is az UEC rendezi meg sa­ját tornatermében nagyszabású szezonnyitó versenyét, mely tizenegy számból áll. Eze­ken a város minden leigazolt és leigazolat- lan játékosa indulni fog, mert a propaganda jellegre való tekintettel az UEC lehetővé tette a versenyeken való részvételt minden­ki részére. A versenyek szombaton délelőtt kezdődnek meg és vasárnap is egész nap tartanak. Nevezések naponként délután 4— 6 órák között az UEC tornatermében (Ilié Macelar-utca, Hőerőtelep) adandók be. Legjobb módszer a román nyelv elsajátítására: Q.evájiÍ&eJ\ turenuaM&átf cimiuvaT-H , Vntoruii _ AtUvím! © rw 150 Lel A Romania ötödször is megnyerte az ifjúsági labdarugóbajnokságot CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az alkerület keddi ülésén ismét tárgyalás alá vették a megsemmisített Romania—KAC if­júsági bajnoki mérkőzés ügyét, amit a Ro­mania tavaszkor 8:0 arányban nyert meg. A KAC ezt a mérkőzést Dinescu játékos sze­repeltetése miatt megóvta és pedig ered- m én nyel, ami „ellen a Romania a szövetség­hez felebbezetl szintén eredménnyel. Az al­kerület a központ döntése alapján az 1934— 35-ik évi ifjúsági bajnokcsapatnak a Romá­niát nyilvánította ki és pedig teljesen meg­érdemelten. A kitűnő ifjúsági együttes ugyanis a bajnokságot 5—2:3 gólaránnyal nyerte. A KAC-ot 8:0-ra, a KMSC-t 8:0-ra, az Línireat 5:l-re, a Reuniuneat 10:l-re. a CFR-t 5:0-ra, az Universitateát 7:0-ra, az Avram láncút pedig 9:1-re verte. ÚJPEST CSAPATA MA ESTE Prágában játszik barátságos mérkőzést a Slavia csa­patával. A HUNGÁRIA ma délben Budapesten játsza le bajnoki mérkőzését az Attilával. A NYÁRI NEMZETKÖZI TENNISZVER­SEN YEN a férfiegyes elődöntőjében a ma­gyar Szigeti a német Crammal került össze, akitől 6:1, 6:2 arányú vereséget szenvedett. Előzőleg Szigeti az ujzélandi Fischert 6:1, 6:2, a magyar Dallos pedig Steinert, a sváj­ciak második legjobb játékosát 7:5, 4:6, 6:2 arányban győzte le. A döntőt Cramm és Henkel fogják játszani. KRAHWINKEL UTÁN CILLY AUSSEMET IS ELVESZTIK a németek, mert a kitűnő hölgyjátékos szintén külföldi állampolgár­hoz, az olasz Muradi della Corte Bravero- nai grófhoz ment feleségül és már el is hagyta Németországot. A FERENCVÁROS tegnap csak nehezen tudta megnyerni a Szeged FC elleni bajno­ki mérkőzését 3:2 (1:1) arányban. tiaatiTQtu oün> AZ ELLENZÉK KÖNYVOSZTALYÁBAN C!u:, P. Unirii. Kapható két részre osztva is, mely esel ben egy-eg / rész csak 75 lei Párisi divat októberi száma 20 lejért következő tartalommal jelent meg: Változa­tos délutáni ruhák, bájos diszitő garnitúrák. Elegáns téli holmik. Ingyen kézimunkaiv, 12 oldal kézimunka melléklet. Nemsokára kezdődnek a zsurok. Hasznos apróságok. Beküldött receptek. Anyai örömök — anyai kötelességek. Modern szépségápolás. Egyes szám ára 20 lej, vidékre 25 lej pénz vagy pos'tabélyeg beküldése ellenében azonnal küldi az Ellenzék könyvosztálya Cluj, Piaţa Unirii. Előfizetési árak: negyedévre 60, fél­évre 120, egész évre 240 lej. TEKEZO-'SPÖRT Hivatalos közlemény, A szeptember 27-én megtartott központi ve­zetőségi ülés 104. számú jegyzőkönyve alapján, c»z uj alapszabályoknak megfelelően, novembc hó 17~en délelőtt 9 órakor Clujon, a városháza termében rendes közgyűlést tartunk a következő napirenddel: 1. Elnöki megnyitó. 2. jelentés az FSPR múlt évi működéséről. 3. A mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitele­sítése. 4. _ Pénztári jelentés. 5. Ellenőri jelentés, 6. A jelentések elfogadása, és a felmemvényék megadása.. 7. A vezetőség lemondása. 8, A FSPR uj vezetőségének megválasztása az uj alapszabá­lyok alapján. 9. Előterjesztések és felebbezések. Megjegyzés: A 9-ik pontban fogb.lt előterjesztések és feleb- bezesek csak azon esetben tárgyalhatok, ha a Comirét Centralhoz tjz nappal a közgyűlés előtt jóváhagyás végett írásban be lett tdva. A közgyűlésen minden affilláit csapat egy kj- küldöttel képviseltetheti magát, szabályszerűen kiállított írásbeli meghatalmazás alapján. Azon csapatok, melyek a közgyűlésre netalán megh:vót nem kaptak, azt a szövetségnél, wgy a kerüle­teiknél átvehetik. Azon esetben, ha a kitűzött időben a csapatok delegáltjai nincsenek kellő szatmban jelen, úgy a közgyűlés el lesz halasztva fel 10 orara, mikor is a megjelentek számára való tekintet nélkül meg lesz tartva, Cluj, 193s október 9-ikén. Dr. Popoviciu Traian sk, Boros Vilmos, sk. elnök. főtitkár. Turistaság Az Erdélyi Kárpát-Egyesület turista szakosz­tálya folyó hó 13-án gyalogkirándulást rendez ez Árpad-csucsra- Indulás reggel fél 9 órakor az egyesület (Str. Matia 4.) elől. Vendégeket szíve­sen lát a turista-szakosztály. Az EKE folyo hó 12-én este fél 9 órai kez­dettel társasvacsorát rendez a Társadalom helyi­ségeiben (Str. Regala 32. sz.) Teritek ára 33 lej. A résztvenni szándékozókat felkérjük, hogy pén­teken este 8 óráig részvételüket bejelenteni szí­veskedjenek az EKE irodájában. Vendégeket mi­nél nagyobb számmal szívesen látnak. Kirándulás a Géczi-várhoz. Október 13-án gyadogkirándu 1 üst rendez Györke Márton, a jólis­mert turistavezető a következő programmal: Gyülekezés az Ursus sörgyár előtt. — Indulás .szombaton este 11 órakor. Útirány: Floresti és Savadislan át a vadregényes és festői szép Géczi várhoz, melynek őszi szinpompás hátteret a Baisonei havasok alkotják. Hazatérés vasárnap délután Román Léta, Selicea és a Bükkön át tör­ténik. E szépnek Ígérkező túrára a gyaloglás­ban gyakorlott turistákat és természebarátokat szívesen látja a turavezető. HIVATALOS <?eSZ A labdarugó alkerület közleményei. 1. Értesítjük az egyesületeket, hogy a kispályán bérbevet.t házban az öltözőhelyiségeket a követ­kezőképen osztottuk ki: 1. számú szoba:^ Reu­niunea és Rapid, 2. számú szoba: Napoca és Av­ram láncú, 3. számú szoba: Unirea. 2. Mérkőzésigazolások: Universitatea—KMSC ifjúsági bajnoki 2:2 gólarán.nyal és 1 — 1 pont­tal mindkét csapat javára. Unirea—KMSC I. oszt. bajnoki 2:2-ös gólaránnyaí és 1 — 1 ponttal mindkét csapát javára. KAC—Avram láncú ifjú­sági bajnoki, 4:o-ás góliaránnyal és 2 pontöal a KÄC javára. Napoca—Reuniunea I. oszt. bajno­ki, 2 :o-ás gólaránnyal és 2 ponttal a Napoca ja­vára. UEC—Rapad 0:0 gólaránnyal és 2 ponttal az UEC javára. Unirea—Rapid ifjúsági bajnoki c:o gólaránnyal és 2 ponttal az Unirea javára. 3. Büntetések. A Rapid 50+50 lejjel, mert csa­patait nem állította ki az Unirea ifjúsági és az UEC ellen. Stier Gh.eorghe KMSC a RAG 306. és 289. pontja alapján 10 napra., Tamás Teodor KMSC a 304. és 289. pontok alapján 8 napra felfüggesztetjk. Soós Mihály KMSC a 303. és 289. pontok alapján megdorgáitatik. Orsolya Nicolae KMSC ai 303. pont alapján 14 napra felfüggesztetik. 4. Tudomásul vétetik Grigorie Imbuzan le­mondásai az ellenőri tisztségről. 5. Az UEC, Napoca, KMSC és Avram láncú bejelentése hogy időlegesen nem vesznek részt a bajnoki mérkőzéseken, nem vétetik tudomásul, mert a RAG 115 pontja szerint a bajnoki mér­kőzésekre ai csapatok, kötelesek kiállani­5. Az október 13-iki program a következő: Kispálya: délelőtt fél 9 órakor a KMSC—Uni­rea, fél ii órakor KAC—Romania, fél 1 órakor CFR—Avram láncú ifjúsági bajnokiak. Nagypálya: Délelőtt fél 9 órakor Avram lán­cú—Unirea I. oszt. bajnoki, 11 órakor Olimpia Satu-Maré—-CFR B) ligamérkőzés, délután fél 2 órakor U Avantgarda—Romania B) Bolohatn­kupadöntő, fél 4 órakor Universitatea—Româ­nia A) ligá(mérkőzés. 6. Az 1934—35. évre ifjúsági bajnoknak a Romania ifjúsági csapata nyi'l'vánittátik. Cluj, 1935 október 9-ikén. Lt. Col. Bogovíciu, sk. Dr. I, Ciurel, sk, elnök: titkár. 5 por heíenkint 2_szar csütörtökön, KAPHATÓ Romániában szombaton! K mindenütt!! Ä modern gyermek nevelés kézikönyve Dr. Dénes József gyermekorvos és Dr. Schäch­ter Antal idegorvos, — mindketten elismert szakemberek — tollából a mai szülő részére nél­külözhetetlen kézikönyv jelent meg „A ma gyermeke“ címen. — A könyv magába öleli a gyermek testi és lelki neveléséről!' szóló összes tudnivalókat születéstől kezdődőleg egészen 14 éves koráig. Szakszerű tanácsokkal látva eil a nevelőt a gyermeket érhető testi és lelki meg­betegedéseknél szükséges gyógymódokról. — Az 500 oldalas könyv ára fűzve 165 lej, tartós vá­szonkötésben 204 lej az Ellenzék könyvosztályá­ban, Cluj, Piaţa Unirii. Kérje a könyvszenzációk ingyenes jegyzékét. Rcchmanov:i GYERMEKKOROM Itt megtaláljuk gyökerét mindannak, ami úgy szivünkhöz szól az Írónő világsikert ért naplójában. Mélységes vallásossága, nosztal- giás hazaszeretete ebből az orosz földből fakad, amely pedig tele van a legsötétebb babonákkal, kegyetlen butasággal. Feledhetetlen gyermekkori élménye a nyil- [ vános gyónás. Valami apró vétket követ el Alja, s ez nem hagyja nyugodni, addig kér­leli anyját, mig az zarándokúira nem viszi egy hires búcsú járóhelyre. A kis templom­ban hangosan kiáltja ki mindenki a vétkét. Előbb csak egy-egy félénk hang szólal meg: hazudtam, hamis mértékkel mértem, csal­tam, loptam. S aztán végigfut a bűntudat a templom egész közönségén s most már zokogva kiáltja, ordítja ki mindenki a maga bűnét. Aztán kedves iskolai élményeket beszél el az irónő és mindegyikből kiérezzük határ- talán emberszeretetét. Azok közül az embe­rek közül való, akik a maguk nagy erkölcsi értékével mindenből elő tudják varázsolni a lelkűk mélyén lappangó jót. Csak aki ilyen biztos etikai alapon áll, csak az viselheti el olyan törhetetlen optimizmussal és alázattal mindazt, amit későbbi sorsa: a forradalom és száműzetés rámér. Ezek a gyermekkori emlékek még közelebb hozzák lelkűnkhöz azt az Alja Rachmanovát, akii könnyel, vér­rel irt naplója feledhetetlen barátunkká teli. Magyar nyelven Benedek Marcellné kitű­nő fordításában két kiadásban (bőrkötésben 165 lej, fél vászonkötésben 84 lej) jelent meg. Kapható az Ellenzék könyvosztályábaa I Cluj, Piaţa Unirii.

Next

/
Thumbnails
Contents