Ellenzék, 1935. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
1935-10-06 / 230. szám
6 I ELLENZŐK ivi® Emberek a külvárosban Anna nem és öccse Pityu K.ks*i öregasszony az egyik kicsi, öreg ház- iu-ii. Síép, nemesi magyar neve van, elő neve is kettő, de csak Anna néni az Ő neve az egész külvárosiján. Í gy tiu lakik vele, tizenhatéves kamasz. \ima néni imádja, mos cs foltoz rá s könyörög neki, hogy térjen egyenes, erényes ti mai. Két furcsa árva, Anna néni, meg a fiú. \nna néni öregségére magara maradt, sógora könyöradományaiból él. A fiú pedig Anna néni unokahugánaik lutramnradt árvája. Szegény korán meghalt unokahuga szerette Anna nénit, de maga is nehezen élő özvegy voJt, s mit hagyjon egy ilyen nehezen élő özvegy öreg nagynéniére, ha mégha1? Otthagyja neki a gyermekét emlékbe. Pityunak hívják a fiút, aki tanultai nem akart, s a gimnázium igazgatója szerint, akit ki kellett csapni, mert elrontotta volna a többieket. Pityut gyerekkorában irtózatosan elkényeztették, ha úgy akarta sárgadinnyét ebédelt és azt is a varrógép tetején. Pityu angyali szépség volt, szőke körhajjal és meg- rugta az embereket, ha valami nem tetszett neki. Szóval, mikor Pityu szőke, tüdő vészes fiatal anyja meghalt, Anna néni gondjaira bizta az akkor első gimnazista Pityut, akit gépészmérnöknek szeretett volna nevelni mindig, pedig Pityu olyan mafla volt, hogy az első elemisca vizsgán belesük a versébe és nem tudta kikeresni egyedül -az olvasókönyvben az Én- kis- hu-gom cimii olvasmányt. Anna néni megígérte, hogy áruig ő é), Pityu nála lesz. És meg is tartja, amit megígért. Attól a perctől, kezdve, hogy Pityu az anyja temetésén belekapaszkodott a karjába, huzattá magát, nézte a földet, de nem sirt, ttól a perctől kezdve, ahogy a temetés után hazamentek és Anna néni teát és süteményt adott vörösre sirt szemmel Pityunak, anya lett Anna néni, öreg-lányságában, mindent- legbocsátón, szeretőn. Már harmincéves korában öreg volt Anna néni, mert annak tartották és annak is érezte agát. Semmi sem öregít úgy, mint három ■estvérnél éni félváltva, mások kegyéből, mások kenyerén, mindig ott lenni, ahol valami baj van, betegség, halál, szomorúság. Semmi sem öregit úgy, mint örökké a más •gyerekek nevelni, mindig másnak főzni, sérteni, harisnyát stoppolni, kínlódni. Semmi ,?m öregit úgy, mintha valaki felesleges és csak éppen a bajban szükséges jó, mintha valaki ingyen munkaerő, mintha nevelője sok-sok vértforra ó, rossz gyereknek, -akik mind -mind a masoké. Pedig Anna néni is anyának született, puhaszivü, simogatókezü anyának. Valamikor, rettenetes régen, mikor még fiatal vök, szeretett is eg}" kackiás, hajló, lovagló földbirtokost. Jegyese is volt, de aztán nagy csalódás jött az életébe, ami úgy betakart mindent, mint egy fekete kendő, oyan fekete kendő, amivel most beköti a tejét, a fázós, csengős, füle miatt. — Válogattam lelkem — ezt mondja bizalmasainak — nem vök ám jó nekem akárki, csak férfi legyen, mint sok más lánynak. így hát megöregedett. Mindig kicsi és sovány volt, de most egészen árnyékszerü. De izép volt régen, fiatalkorában. Ez a vigasztalása. Egyszcba, konyhában él Pityuval, aki megmaradt a sok rokongyerekből, akik felnőttek, elszeedtek és eszükbe se jut Anna néni sovány keze, amely annyiszor kent nekik vajat a kenyérre, annyiszor fokozott szakadt harisnyát titokban. Pityu megvan Anna néninek. És kettőjük különös életéről legendák keringenek a külvárosban. Mindenki tudja, hogy Pityu, hogy „maradt ki“ az iskolából, mert gyűlölte a tanárokat és a tanárok is gyűlölték őt. Ekkor Pityu ehatározta, hogy iparra megy, mert ma semmit sem ér a diploma. Ekkor január van. Pityu fázik és nem akar dolgozni tavaszig. Tavasszal' jószágok terjengenek ia mezőn, el lehet menni a pásztorfiukkal bogarászni. Anna néninek fáj a szive munkába küldeni Pityut. Árva gyermek és még hozzá dolgozzon is, mikor olyan szép idő van. Elpltyeredeik Anna néni, ha orra gondolt, hogy Pityunak segédek parancsolgassanak és mestere legyen, aki — Úristen — tallan meg is pofozza, mert oyan dacos, önérzetes fiú >a Pityu. Tavasz után nyár jön, mint általában minden évben és akkor olyan meleg van ("mint ugyancsak általában minden évben), hogy J Anna néninek megJáidul a feje a napon. Kegyetlenség volna Pityut befogni ilyen melegben . . . Esős ősz lesz és Pityunak nem szabid átázni hagyni a talpát. Rossz a cipője Pityunak, mert arra aztán már igazán nincs tehetsége Anna néninek, hogy még öltöztesse is Pityut. Se-szinü, tulmigy, a sógortól örökölt ruhái vannak Pityunak, amik úgy illának rajta, mintha csak úgy rádobálták volna, mint egy fogasra. Nadrágját spárgával, vagy ócska nyakkendőkkel köti meg Pityu, régi zsiros kalapokat hord, szörnyű sportsnpka- kat és még hozzá rossz tartása van, roggyant járása, habár az utóbbiakat Anna néni nem ismeri cl, mert szerinte nagyon is ügyes liu a Pityu, csakhát nincs soha egy csinos ruhája szegénynek. A sógor ad egyet-mást, amit rászabhatnak, megjavittatnak, ő pedig fehérneművel segíti ki Pityut, bizony horgolt csipke rcklikct, s női ingeket vise sokszor Pityu a sógor kabátja alatt. Még szerencse, hogy optimista a fiú, egyáltalán nem bánja a dolgot, néha mikor köti a nyakkendőjét a tükör előtt, megkérdezi Anna nénit: — Ugye jól nézek ki? Vagy tegyem inkább a kékcsikosat? Szóval Anna néni nem hoigyja ősszel felázni a Pityu talpát. Megverné ei jó Isten, ha hagyná. Különben is olyan gyerek még. Két évi halogatás és mindenféle ürügy után, mégis csak elmegy dolgozni Pityu. Beáll szobafestőnek. Nyolc nap múlva hazajön. Nem birja cipelni a létrát. Aztán cimfestőnek megy, majd cinkogjra- íusnak. Hosszú volna elősorolni, hogy minek még. De lesz fényképész, lakatos, aszta- ossegéd, nyilc-tiz napi időtartalomig, mindenhez nagy lelkesedéssel kezd és két napig tele van az uj mesterség előnyeinek dicséretévé . Mint cinkografust nagy boldogság és öröm éri.* Mesterét letartóztatják pénzhamisításért. Pityu őrületesen büszke és Anna ueni sir az örömtől, hogy Pityu hófehéren kerül ki a bünbarlangbói. Különben mindenen sir. Furcsán £é rehuzza a száját és pityereg. Ilyenkor Pityu rászól: — Ne bőgj Annus, mindenen bőgsz te Annus . . . Csak Annusnak hívja Pityu az öreg Anna nénit, ahogy az anyjától hallotta. Az anyjától, aki imádta Pityuc, de aki egy kicsit az oka annak, hogy Pityunak nehéz a létra és büdös a vegyszer és undok a reszelés hangja. Mert, mikor Pityu ötéves korában oroszlánvadász akart lenni, az anyja irt a taganyikai követségnek és érdeklődött a vadászati engedélyek iránt. És mikor később Zeppelinkadett akart lenni Friedrichshafenbe irt az édesanyja, Eckeherhez és érdeklődött a felvételi szabályok iránt. Minden iránt érdeklő- I dött, mintha Pityu tényleg eltudott volna menni Friedrichshafenbe és Taganyikába. És közben mindenkinek azt mondta, hogy gépészmérnök lesz Pityuból. Persze Anna néni pityereg a tervek meghiúsulásán és Pityu könnyelmű életfelfogásán. De nemcsak 1 yen komoly dolgokon pityereg, hanem mindenen a világon. Például1, ha a szomszéd disznót öl és a disznó visitása áthallatszik az udvarára. Ha a lakóné férje állás nélkül van. Vagy ha a Rózsikénak megjön a vőlegénye a katonaságból. Meghogy milyen szép zsenge a zöldbab* vagy, hogy már elvirágzott az orgona, meg ilyesmin. Mindenki mosolyog az Anna néni kis sirá- j sain. Nem értik meg, hogy mi sírni való van I azon, ha Rózsikáék disznót ölnek például. I Anna pedig csak azért sir, mert Rózsikáék szegény emberek és milyen szép dolog, hogy disznót ölnek és negyven liter zsírjuk lesz és még a hasa-szó-onáját is meghagyják. Lám, mennyit dolgozik iái Rózsika apja, törekvő, dolgos ember, -disznót tud hizlalni a családjának . .. Aztán eszébe jut az, mikor I Sándor bátyjánál hizlaltak disznót régesrég I és sürgött-forgott az egész ház, sercegett a ! zsír, .az egész ház a -nagy, kövér, vereskezü ! mészáros körül mozgott, aki szinte körül- J táncolta a- hatalmas, kimúlt disznót, mint a pogányok a bálványt. Régi disznótorok jutnak eszébe Anna néninek, s a fiatalabb, bő évek, mikor nem volt ilyen nyomorúság a világon. Azon pedig miért csodálkoznak, ha sírni kezd, mikor Rózsika csinos katona vőlegénye megérkezik? Vőlegény, Istenem és messze vidéken szolgálja a hazát. . . Ezek mind megható, sirnivaló, torokíacaaró dolgok az életben ... / 0 .7 5 október fi. Ann.i néni nem éget villanyt é íven rct tcncicsen spórol a fával. Átmegy szomszédokhoz, ide-oda, hogy ne kelljen fűteni, de fázni sem. főleg lltuskához, a menedzserhez, a/ elváltasszony jótündérhez. Etuska -/.ért menedzser, mert ő ajánlja éj árulhatja Anna néni lehclletfinom csipkéit az úgynevezett „I rívó Taszok''-at, a külváros tehetősebb hölgyeinek. Etuska jószivü Anna nénihez, mert Anna néni öregebb és csúnyább nála, habár Etuska i* elég öreg és csúnya és najgyorru. Nélküle néha igazán nyomorogna Arni'ii néni, hiszen a sógora felé se néz, van annak szebb, fiatalabb, akivel törődjön. De nem panaszkodik rá, hiszen Istenem mégis csak ad neki néha valamit. De Etuska árulja a csipkéket, átszalad időnként a piros, bolyhos nagykendőjében hozzá, hogy csak az orra látszik ki belő1«, ami éppen olyan piros, mint a kendő — cs titokzatos kis ta- lacskákat hoz letakarva Anna néninek. Három töltelék káposzta fekszik benne, ráfagyott zsírral, vagy diós-mákos ünnepekkor, esetleg hurka-kolbász. Etuska jó, mindig gondol, a szegény, öreg Anna nénire. Anna néni átmegy Fruskához, őket érdeklő témákat megbeszélni. Őket érdeklő témák: szomszédlány férjhezmenése, aszta'os félesége kisbabája, Etuska gaz.ember elvált férje, a mükertész Don Juan. És még télen Anna néni Etuskáníl van, hogy spórolja a fát, Pityu hazajön gyanús utjairó!1 és olyan tüzet csinál Anna néni spórolandó fájával, hogy csakúgy ropog. Pityu most már nem körhaju és nem angyali szép. Nagy, hosszú orra lett, szöghaja a nyakába, nő, keze-1 aba lóg, ápolatlan a foga. Már régen nem is beszéli arról, hogy dolgozni fog. Égy időlxrn ugyan h.rie.»--i I cHángot a haj ama a mond énei pályák iránt. Először j>ikoló akar lenni, majd u/i mondja, hogy szmév/ les/. Később kijelem.: - Te Annus, én be szegődök bártinctr.na k a Palace bárba. Anna néni igy válaszd!: — Ugyan, ugyan te Pityu. Hova nem akarsz menni? Paraszt bálba? Nem, Pityu nern lesz iparos, nem lesz színész, bártáncos se lesz. Pityu politizál. A „Horst Wessel“ dalt énekli. Pityu hitlerista. Gyanúson görbe orrát egyenesre akarja ope ráitatni és megveszi Emil Ludwightól Mussolini vallomásait. A nemzeti egység gondolatáról tart előadást Anna néninek a tükör előtt. Horogkeresztes Lapokat árul, ebből nincs haszna, csak erkölcsi, de a cél szent és Anna néni bodog, hogy Pityu végre valamivel foglalkozik. Pityunak szép bőröve van, Anna néni észreveszi, megkérdezi, honnan való? — Egy fiú adta kölcsön, mert elvesztettem a spárgát és leakart esni a nadrágom — feleli Pityu. — Ugyan te Pityu, mennyi ideje van annak már, vissza kéne vinni neki. Pityu vállat von. — Fenét viszem — feleli —, mért volt ó.yan marha, hogy ideadta. Ez jellemzi Pityut. A jellem és a po.ítíka. — Hát Istennek mégis csak lesz valami Pityuból, — mondja Anna néni. És magában reménykedve, epedve gondol arra, hogy Pityuból, biztosan nagyember lesz valamikor, akinek jövője biztosítva van. Marton Lili Budapesten a István Eirály Szállodában kaphat minden igényt kielégitő, MÉRSÉKELT ÁRUSZOBÁT Teljes kényelem, központi fűtés, állandó meleg-hideg folyóvíz, lift, telefonos szobák. Telefon 202-43, 294-34 Szinpad és film Irta: OTTO TRESSLEB Otto Treísler, a bécsi Burgszmház kitűnő szinésze, aki „Az ember tragédiájában“ Lucifert játszotta, irta ezt a cikket első filmszcreplése alkalmából. Ennek a két kulturterjesztő eszköznek az összehasonlítása mindig érdekes téma volt számomra. A szinpad törvényeit — dicsekvés nélkül mondhatom — jól ismerem. Ha az ember 1892 óta színpadon van, talán nem jelent túlzást ez az állítás. Hogy állunk azonban a hangosfilm követelményeivel? Az Ufa felszólítása, hogy próbáié1 vételek miatt menjek Berlinbe, éppen e kíváncsiságom kielégítésére nagyon alkalmasnak tűnt 1 fel, mert a bécsi Burgszinházban már játszottam azt a szerepet, amelyre az Ufa szerződtetni akart. Jókedvvel utaztam tehát Berlinbe, dl játszottam a szerep két jelenetét, úgy, ahogy a bécsi szinpad részére kidolgoztam magamban, azután a gyár kis próbatermében vártam a vetítést. Rettentő csaJódás ért! A maszkom ehetetlen, a mosolyom torz, a finom megjegyzés valóságos bömbölés és az alig észrevehető gesztus Bramarbas póza lett! A hangom pedig! — Hiszen ez az ember ott a vásznon sváb dialektusban beszél! -— fordultam kétségbeesetten a mellettem ülő Hans Steinhoff rendezőhöz, aki megnyugtatott, hogy stuttgarti származásomat sohasem fogom letagadni. És itt a sötét bemutatóteremben éreztem, milyen kegyetlen, milyen kíméletlenül igazságos a mikrofon és a film. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy a néző félméternyire ül előttünk: a leghalkabb lehellet, a test legkisebb mozdulata, az arcvonások legcsekélyebb rándulása sem kerülheti ki a figyelmét. Mig a szinpad a néző és a színész közé nagyobb távolságot állít és a művész kénytelen kifejezéseit és gesztusait úgy kialakítani, hogy a földszint utolsó sora és a karzat részére is érthető legyen, addig a hangosfilm egészen a közeliünkbe tolja a nézőt, tehát a színésznek egészen másképpen kéj beállítania magát. Ami a színpadon a legnagyobb művészet, a hangosfilmen ripacskcdás lehet. A film más dramaturgiai törvényeket is hozott, mint a szinpad. A színpadon a szerepvet, mint 75 éves fáradt, elhasznált embert alakítottam. Hangomat, külsőmet teljesen megváltoztattam és hatást értem el vele. A filmen a maszkirozás tökéletes művészete me lett is lehetett volna érezni ennek az alakításnak a belső hazugságát. A film a valóságot akarja, lényegében minden alakot úgy követel meg, hogy az illető a való életben is hasonló ember legyen. A filmen tehát saját koromban, saját hangommal és saját gesztusaimmal kellett játszanom. A jeliemszinész számára ilymódon a film kisebb tehetségeket nyújt, mint a színpad, ahol tehetségét számtalan különféle szerep tökéletes alakításával próbálhatja ki. Ezzel szemben az optika segítségével a filmnél szigorúbban ellenőrizheti, saját egyéniségét. A filmgyár! munka ennélfogva nagy élmény volt számomra és meg éreztem, hogy a művész számára a legfőbb törvény: mindig haladni, fejődni, dolgozni, tanulni. A felvételek alatt egyszer haza kellett repülnöm Becsbe, hogy este ugyanezt a szerepét eiijátszhassam színpadon. És az utón viaskodni kezdett berniem a szinpad és a film. És hirtelen elhatározással úgy játszottam a színpadon, mint a filmen. A hosszú bajuszt rövid, vágott bajusz váltotta fe, hangom szabadabb volt, járásom egyenesebb, mozdulataim keményebbek, erőteljesebbek. Kollégáim néma csodálkozással látták a változást, de a közönségnek nagyon tetszhetett, mert tapsa sokkal melegebb volt, mint miskor. Arról persze nem keT beszélnem, hogy feleségemnek sokkal jobban tetszett ez a fiatalos alakításom — érzésem szerint azonban ennek az állásfoglalásnak semmi köze sincs a film és szinpad dramaturgiai törvényeihez. Äz utolsó divat; szerint öltözködő nő kedvenc divatlapja: Mode für Alle. A legszebb párisi és bécsi modellek gyűjteménye. Megjelenik havonta egyszer. Ára 40 lej az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre azonnal szállítjuk.
