Ellenzék, 1935. szeptember (56. évfolyam, 200-224. szám)

1935-09-07 / 205. szám

1934 szeptember 1. ELLENZÉK Román—magyar— békeiárgyaiások kezdődtek Belgrádból jelentik: Ma délután játszák le Belgrádban a jugoszláv—cseh válogatott labdarugómérkőzést, melyen a román és magvar labdarugószövetségek is képviselte­tik magukat. Az MiLSz részéről Fodor Hen­rik dr, utazott le Belgrádba. A román, ma­gyar és jugoszláv szövetségek megbízottai ma előzetes tanácskozást folytatnak arra nézve, hogy hogyan lehetne a három ország közölt a zavartalan sportérintkezést bizto­sítani. A rövid távirati jelentés meglepetésként hat, mert abból az derül ki, hogy „a gy^1'" mek nem halt meg, csak alszik“. A román, jugoszláv és magyar kiküldöttek most uj utakon, uj helyen igyekeznek összeková­csolni azt a békét, melyre mindhárom or­szágnak egyformán szüksége van. A távirat nem közli, hogy Románia részéről ki vesz részt a tanácskozásokon­Újpest gólzáporral verte a HL kerületet Budapestről jelentik: Tegnap délután a nemzeti bajnokságban kél mérkőzést ját­szottak le. Újpest 9:1 (5:1) arányú gólzá­porral seperte el a III. kerületet Beretvás (öngól), Kállay (3), Kocsis (3), Pusztay és Vincze góljaival. A kitűnő formában lévő újpestiek az első félidő 42-ik percében még egv gólt szerezhettek volna, mikor is Vincze fejese menthetetlenül szállt a kapuba, az , utolsó pillanatban azonban egy labdaszedő­gyerek befutott a pályára és elkapta a lab­dát és a mezőnybe dobta. A biró nem Ítélt gólt, ami most nagy elméleti vitákat fog előidézni. A Soroksáron megtartott második mérkő­zésen Soroksár csapata öngóllal ugyan, de megérdemelten nyerte a Budai 11 elleni baj­noki mérkőzést 1:0 (0:0) arányban. Súlyos agyrázkódást szenvedett a román Mormocea a Románia-korütt kerékpárosversenyen A. lengyel Daniel került az élre. — Kitünően szerepel Schulter, az SMTE versenyzőbe Buzöu-ból jelentik: A Románia körüli ke­rékpárverseny tegnap újabb áldozatot köve­telt. A Bacáu-ból való elindulás után ugyan­is a 73-as kilométerkőnél Mormocea, a ver­seny román favoritja oly szerencsétlenül esett fejére, hogy súlyos agyrázkódást szen­vedett. Az eszméletlen versenyzőt a mentő­autóra tették, mely a Focsani-i kórházba szállította. A harmincnégyre olvadt mezőny Buzău-ba a következő sorrendben futott be: 1. Dániel lengyel 6 óra 40 perc 20 mp., 2. Tapu egyéni román azonos idővel, 3. Lipin- szky lengyel 6 óra 42 perc 50 mp., 4. Geor- gescu egyéni román azonos idővel, 5. Schul­ler egyéni román azonos idővel, 6. Gogan egyéni román 6 óra 43 perc 10 mp., 7. Hapciuc román, 8. Savanoff román, 9. Dob­rin román 6 óra 51 perc 05 mp., 10. Dinu román. Az összetett pontverseny jelenlegi állása: 1. Dániel lengyel 54 óra 13 perc 46 mp., 2. Tapu egyéni román 54 óra 48 perc 08 mp., 3. Tudósé egyéni román 54 óra 51 perc 46 mp., 4. Lipinszky lengyel, 5. Dinu román, 6. Savanoff román, 7. Georgescu román, 8. Hapciuc román. 9. Schuller román 55 óra 42 perc 27 mp. A versenyzők ma a Buzău—Brasov közti, utolsóelőtti szakaszt futják le. majd egy napos pihenés után vasárnap reggel startol­nak a végcél: Bucureşti felé. A fővárosban ünnepélyes fogadtatást készítenek a ver­senyzők részére. KLUBHELYISÉGET RENDEZETT BE A KERÜLETI VIVÚSZÖVETSÉG CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A ke­rületi vivószövetség pazarul berendezett, szá­mos helyiségből álló uj klubhelyiségét szom­baton este 9 órakor nyitják meg a Iuliu Maniu-utca 4. szám alatt. A megnyitó ün­nepséggel kapcsolatban műsoros estély is lesz, melyen Dinu Badescu és Tyron Silvia, a Bucuresti-i Királyi Opera művészei is fel­lépnek. UNIVERSITATEA—KAC 4:2 (3:1) GLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Teg­nap délután 500 főnyi közönség előtt ját­szotta le a két csapat edzőmérkőzését, mely­re bár az U két, a KAC négy tartalékkal állott ki, a csapatok igen jó formát mutat­tak és remény van arra, hogy mindkét együttes vasárnap sikerrel állja meg helyét. Az U góljait Baciu, Draga és Paunescu (2), a KAC-ét Klébi lőtte. Biró Constantinescu. A CFR csapata vasárnap Oradea-n játszik bajnoki mérkőzést a helyi testvéregyüttessel. A Haggibbor gyásza. Sámson Mór, a Hag- gibbor elnökségi tagja, az ismert fiatal és tehetséges építészmérnök tegnap reggel tra­gikus váratlansággal meghalt. Temetése dél­után 3 órakor óriási részvét mellett történt meg. A súlyos veszteséget szenvedett Haggib­bor nevében a sírnál dr. Erős Vilmos mon­dott búcsúbeszédet, mely könnyekig meg­rázta a gyászoló közönséget. Magyarország legré­gibb és legelterjed­tebb sportlapja ff III Megjelenik hetenkint 5-szőr! ELUTASÍTOTTÁK A GLORIA ÓVÁSÁT iBucuresti-ből jelentik: A Gloria a nemzeti liga intézőbizottságánál Orza szerepeltetése miatt megóvta az Universiiatea-val szemben elvesztett bajnoki mérkőzését, az óvást azon­ban a bizottság elutasította és igy az U győ­zelme jogerőssé vált. A Romania ma délután a CFR csapatával tart edzőmérkőzést. BUDAPEST. Amszterdam válogatott kézi­labdacsapata 8:2 (3:1) arányban győzött Bu­dapest csapata ellen. PRÁGA. Leningrádban Prága válogatott futballcsapata Leningrad válogatottjával ke­rült szembe a tura első mérkőzésén. Az ered­mény 2:2 döntetlen. Az első félidőben Prága vezetett 1:0-ra. 'BELGRAD. Pénteken csehszlovák—jugo­szláv válogatott futballmeccs lesz a jugo­szláv fővárosban. A csehszlovák csapatból ezúttal hiányozni fognak a Sparta játékosai, akiket felmentettek a válogatottban való szerepléstől a vasárnapi budapesti Közép­európai Kupa elődöntője miatt. A mérkőzés a két válogatott 16-ik találkozása. Csehszlo­vákia nyert kilencet. veszített háromszor s három meccs döntetlen volt. HIVATALOS 5?ESZ A biróbizottság közleményei: _A szeptember 8-iki mérkőzésekre a- következő bírók küldetnek ki: Délelőtt 9 órakor KMSC—Reuniunea barátsá­gos, biró dr. E. Boldur, határbirók: Radulescu Vintik és Deva Emil. Délelőtt ti órakor: KAC—Trikolór (Baia. Mare) B) Ugaiménkőzés, határbirók Goldstern Izi­dor és Rovtor Gheorghe. Délután i órakor U—Románia ifjúsági bajno­ki, biró Caitona Virgil, határbirók: Vancea Ca­ms és Guga Tiberiu. Délután 3 órakor Româna B—UEC barátságos; biró Gogain Emil, határbirók: Ciosa Gh. és Rat Vasile. ^Délután s órakor Kinizsi—Románk A) ligamér- kózes, határbirók Mann Károly és Czinczár Imre. Cluj, 193s szeptember 4-ikén. E. Huneade, sk. Dr. I. G. Russu, sk. elnök. titkár. A legnemesebb erdélyi hagyom^táji képviseli és szolgálja az Bitemét* SZEPTEMBER 15-ÉN tartják meg a Fundaţia Carol nagytermében az Osz­tálysorsjáték 3-ik osztályának húzását. 1 1.098 nyere­mény kerül kiosztásra 30.755.112 |ei értékbben. 5 JÁTÉKOS MILLIOMOS LESZ Ez a húzás azért is bír fontossággal, mert ezáltal kö­zelebb kerülünk a 4-ik húzáshoz, amely október 15-én lesz megtartva, amikor is egynegyed milliárd kerül kiosztásra a játékosok között. Az ÁLLAMI SORSJÁTÉK Összeállították a Kinizsi és Tricolor csapatéi a vasárnapi mérkőzésekre Két hónapfa HeSftiggesztstték a Tricolor és Olimpia egy-egy játékosát CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Váró sunk vasárnapi nagy atrakcióira a Kinizsi— Romania és KAC—Tricolor mérkőzésekre összeállították a vendégcsapatokat. Tudósí­tónk telefonjelentése szerint ezek a követ­kezők lesznek: Kinizsi. Schmidt, Hetzer—Kohl, Nagy— Zelenák—Demetrovics, Szabó—Thierjunk— König—Bajusz—Tabac. Tabac az U. volt kiváló csatára. Tricolor. Habina. Marian—Hornyák, Ra­du—Kert I.—Fehér. Tatar—Bojtás—Gálisz IV.—Gálisz III.—Gálisz II. Bucuresti-i jelentés szerint a liga intéző- bizottsága a vasárnapi Baia-Mare-i botrány­ért a Tricolort 2000 lejjel, a verekedő Fehér Tricolor és egy Olimpia játékost pedig két hónapi felfüggesztéssel büntetett és igy Fe hér vasárnap nem játszhatik a KAC ellen. Nagy nemzetközi sportatírakció a református tempíomkerii tennisz-pályákon CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Váro­sunk sportszerető közönségének már évek óla nem volt alkalma a tenniszsportban nemzetközi viszonylatban is legelsőrangu erők játékában gyönyörködni. Ennek oka pedig nem más, mint, hogy a gazdasági le­romlás mialt egyetlen sportegyesület sem merte egy nemzetközi sportatrakció létreho­zásával járó nagy anyagi rizikót vállalni. Most csak örömmel üdvözölhetjük a KAC tenndszszakosztályának agilis vezetőségét, mivel sikerült egy kétnapos bemutató mér­kőzésre a világ legjobb tenniszezöi közé tar­tozó Pallada és Kukuljevic többszörös jugo­szláv tenhiiszbajnokokat, akik az utóbbi években a világ legnagyobb versenyein is fényes eredményeket ériek el. anyagi áldo­zatok árán is lekötni. A bemutató mérkőzé­sek a KKE Cal. Mareschal Foch 48. szám alatti salakpályáin szeptember 22. és 23. napjain, (vasárnap és hétfőn) délután 3 órai kezdettel fognak lezajlani a KAC-nak immár közismert, mintaszerű rendezésében. A ren­dezőség minden intézkedést megtett arra nézve, hogy a mérkőzés kedvezőtlen idő ese­tén is megtartható legyen, mérsékelt áru számozott ülőhelyek és olcsó korzó-jegyek fognak a közönség rendelkezésére álilani. A jegyek f. hó 12-től kezdve elővételben az Arena sportüzletben (Piaţa Unirii) meg­válthatok. Ezen rendkívüli sporteseményre, mely valóban megérdemli úgy a sportembe­rek. mint a nagyközönség támogatását, leg­közelebbi számunkban még visszatérünk bő­vebb részleteket közölve úgy a fenti két tennisz-sztárról, mint a mérkőzés egyéb rész­leteiről. TEKÉZö-SpqRT A nemzeti bajnokság díjkiosztása vasárnap délelőtt fél it órakor ünnepélyes keretek között fog megtörténni a Modernia-pályá'n. A nemzeti bajnokság rendező-bizottsága kéri a díjazott csa. patoklat és játékosokat, hogy a kijelölt időben pontosan jelenjenek meg, mert a megjelenő sportelőkeiőségekre való tekintettel az ünnepé­lyes díjkiosztást' pontosan fél 11 órakor megkez­dik. Nöl DIVATLAPOK legnagyobb vJ. lasztéka az Ellenzék könyv osztályában Cluj, Piaţa Unirii. Az egészségtelen gumibocskor megkezdte bevonulását Erdélybe is. Egy helyi cipőnagy- kereskedő cég átvette a Bucuresti-i gumi- bocskorgyár erdélyi, bánsági és bukovinai képviseletét. Cluj-megye területén a cég az elárusitást saját rezsiben fogja eszközölni, a többi megyékben képviseletet állít fel. A régi királyság területéről már kezd kiszo­rulni a gumicipö és gumibocskor, Ploesti- ben kisérlel képen 30 utcaseprőnek adtak gumicipőt, de csak egy napig tudták viselni, másnap már letették a seprűt s nem voltak hajlandók gumicipőben dolgozni.

Next

/
Thumbnails
Contents