Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)
1935-08-09 / 180. szám
t L L t: h /. t: K 1 ■te 19 3 5 augusztus 9. SEGÉLYAKCIÓ INDULT A LEÉGETT SZILÁGYSÁGI FALU LAKÓINAK ÉRDEKÉBEN. Szilágysági tudósítónk jelenti: A Tersnad melletti Chegea községben — mint megírtuk — több mint száz épület égett le. A lakosság leirhatufían nyomorba jutott a borzalmas tüzuész következtében s a koldusbotra jutott gazdák felsegélyezésére most segélyakció indult. Cioban Joan Sacaseni jegi/zőjenek elnöklete alatt segélyező bizottság alakult, amely emlékiratot szerleesztett s azt a prefektus utján a belügyminiszterhez juttatta el. A memorandum feltárja a lakosság siralmas helyzetét és sürgős segélyt kér. A bizottság kérte ezenkívül dr. Gurzeu Mihály prefektust, hogy interveniáljon a Banca Naţionala Biicuresti-i központjánál, hogy az utasítsa a zalaui fiókot a tűzben megrongálódott és összegörbült mintegy 30.000 lej ércpénz becserélésére, aminek beváltását a fiók megtagadta. A szomszédos községekből mór eddig is nagyon sok élelmiszer és ruhanemű érkezett a tiizkárósultaknak s az adományokat a bizottság osztja szét a legjobban arra szorultaknak. Kifosztották az udvari vonat egyik kocsiját. Bucureşti-hői jelentik: Az udvari vonat egyik kocsiját, melv Eforia tengeri fürdőből érkezett Constanta-ba, ;ismertlen tettes kifosztotta. A tolvaj a szalonkocsi ablakán át került a kocsiba, honnan értékes ágyneműt és étkező felszerelést lopott. Eljárás indult kézrekeritésére. Fényes nappal támadnak a bukovinai apacsok, Bucuresti-ből jelentik: Ariton Soro- ceanu magántisztviselőt Cernăuţi külvárosában fényes nappal egy csavargó megállította. Az apacs kést rántott és pénzt követelt a megrémült hivatalnoktól, aki átadta pénztárcáját, melyben 2000 lej volt. Ugyanakkor a város másik részén kát csavargó támadta meg Ton Munteanu postai tisztviselői, akit furkósbotokkal halállal fenyegettek, ha pénzét át nem adja. A tisztviselő kijelentette, hogy nem hord pénzt magánál. Az apacsok átkutatták zsebeit, majd néhány lejjel tovább álltak. A Cernauti-i rendőrség eljárást indított a támadó csavargók kézrekeritésére. Lopás egy palesztinai hajón. Bucuresti- ből jelentik: Feltűnést keltő lopás történt a .Har Carmel“ nevű palesztinai hajón, mely angol zászló alatt futott be a Constanta-i kikötőbe. A hajón lévő bár tulajdonosa bejelentette, hogy ismeretlen tettes álkulccsal behatolt kabinjába és onnan 500 ezer lej értékű valutát és több értéktárgyat lopott. A rendőrség a pénzváltók üzletei körül a tolvajt elfogta. Kiderült, hogy Boris Budac Tulcea-i munkanélkülivel azonos. Letartóztatták és átadták az ügyészségnek. Felakasztotta magát egy uriasszony, mert lopással gyanúsították. Bucuresti-ből jelentik: Ecaterina S. Ariin 50 éves Braila-i uriasszony lakásának ablakára felakasztotta magát és mielőtt tettét észrevették volna, kíszenvedett. Az életunt urinő kitűnő helyet foglalt el a Braila-i társaságban, majd férjének halála után nélkülözésekkel küzdött. Ily körülmények között kereste fel egyik unokahuga, aki néhány ezer lejt érő üli táskáját rábízta. A bőrönd ismeretlen körülmények között eltűnt a lakásról s a vendéglátó uriasszonyt gyanúsították a lopással. A szerencsétlen asszony annyira szivére vette a gyanúsítást, hogy a rendőrségi idézés kézhezvétele után végzett magával. ASTHMÂS, szénalázas, csalánkiütése«, migrénes betegek kivizsgálása és gyógykezelése a legmodernebb klinikai elvek és eljárások szerint történik a Svábhegyi Szanatóriumba^ Budapest. A Cluj-i dohánygyár személyzete nagy nyári táucmulaít'iágot rendez. Augusztus hó 24-én, szombaton este 9 órai kezdette! a volt Zajzon- kerthelyiségben. Calea Moţilor 30. szám alatt, a szegény gyermekek felsegélyezésére nagy nyári táncmulatságot rondez a Cluj-i dohánygyári munkások szakszervezete a gyár tisztviselői karával egyetemben. Belépőjegy ára repülőbélyeggel együtt csak 22 lej. A zenét Cluj egyik legjobb zenekara fogja szolgáltatni. A szezon legsikerültebb mulatsága lesz ez, amelyre a nagyérdemű közönséget ezúton is meghivja a rendezőség. Megfojtotta egy kígyó. Bucuresli-ből jelentik: Borzalmas szerencsétlenség történt a Iasi közelében lévő Uricani faluban, hol Maria Torescu jómódú özvegyasszonyt a mezőn egy kígyó megfojtotta. Ă szerencsétlen asszony fáradtan lepihent a fűben és elaludt. Álom közben tört rá a kígyó, mely pillanatok alatt megfojtotta. TÖLTŐTOLLÁT saját érdekében javíttassa nálunk. METEOR UJSÁGSRÚKLUB3MM BARTÓK-KODÁLY és ifj. DELLY SZABÓ GÉZA bűbájos dalait, régi virág - énekeket és diákdalokat énekel ZONGORÁN KÍSÉRI: IFj. DELLY SZßBQ GÉZA TOROK ERZSIDET! ÓRIÁSI RÉSZVÉT MELLETT TEMETTÉK EL A VASÁRNAPI HALÁLOSVÉGÜ VADÁSZAT ÁLDOZAT ÁT. A I ara-völgyi vadászszerencsétlenség áldozatát, Turtnon Adalbert városi tisztviselőt a házsongárdi temető halottas kápolnájában ravatalozták fel. Tegnap a kora reggeli óráktól a rokonok, barátok, tisztviselő-kartársak, vadásztársak százai vonultak el a koporsó előtt. A homályos kápolna a déli órákig egyszerre virágerdővé változott. A virágok közül messze kimagaslott Zöld János vörös rózsa és szekfü koszorúja. A selyem szalagon ezek a szavak állottak: Felejthetetlen barátomnak: Zöld Jancsi. Koszorút helyeztek a ravatalra még Puica Vidor rendőrkvesztor, a Cprbul vadásztársaság elnöke, a vadásztársaság, a lisztviselői kar. Délután 5 órakor megszólalt a kápolna harangja, megkezdődött 'a temetési szertartás. Majd Vladescu ezredes vadász főfelügyelő. Puica Vidor reniőrhvesztor, a vadásztársaság elnöke és a tisztviselői kar kiküldöttje búcsúztak el a szerencsétlen sorsú Turman Adalberttól. A temetésen többezren vettek részt. Milliós csalások a Bueáu-i pénzügy igazgatóság területén. Bucuresti-ből jelentik: A Bác<1u-i adóhivatal vezetőjének, D. Popescu adófőnöknek öngyilkossága folytán a pénzügyminiszter vizsgálatot rendelt el a pénzügyigazgatóság területén s a vizsgálat szenzációs eredménnyel végződött. A kiküldött pénzügyi inspektor megállapította, hogy igen sok csalást és hamisítást követtek el az adóhivataloknál, a kincstár kára több, mint egy millió. így a Racova-i adóhivatalnál 180 ezer lej, a Tg.-Ocna-i adóhivatalnál 000 ezer lej hiányt fedeztek fel. Megállapították. hogy Brote és Criesta központi tisztviselők összeköttetésben voltak a csalókkal. Az eljárás folyik. Leánykereskedők rabollak el egy kisleányt. Bucuresti-ből jelentik: A Galati-i rendőrségre feljelentés érkezett arról, hogy ismeretlen egyének Marin Linski 11 éves leányt az utcán elrabolták. A szerencsétlen gyermek ezelőtt egy héttel egyedül ment rokonai látogatására s többé nein tért haza szüleihez. Az a gyanú, hogy a városban garázdálkodó leánykereskedők elrabolták. Az eljárás megindult. JOSEPH S a világ leghíresebb tenoristájának utolsó, legszenzációsabb filmje: Csillag as égenf AUTÓ ÉS KERÉKPÁR KARAMBOLJA. Tegnap a késő délutáni órákban könnyebb kimenetelű szerencsétlenség történt a Feidi- nand-uton. Egy magánautó, melynek kormánykerekénél "Zsigmond nevű soiför ült, a főposta felé, mintegy 80 kilométeres sebességgel haladt, amikor az egyik kisutcából egy biciklista akart betérni a Ferdinand-utra. Az autó vezetője idejében észrevette, hogy ha nem fékez, elkerülhetetlen a halálos szerencsétlenség. A biciklista azonban teljes erővel így is nekivágódott az autó hátsó részének, aminek következtében a kormánykeréken keresztül bukott, biciklije pedig összetörve az úttesten maradt. A biciklistának az ijedelmen kivül egvéb baja nem történt. a „ctusTflL patME o*été“-beh L (00H „Florida“ Sir. S»?uao 13.) ma estéiéI nagy kisérő műsor keretében le llép a világhírű ES CUB A fi ES eredeti argcnlnal táncos-pár ! TRAGÉDIA ÉGY FÉM-ÜZEMBEN. Rómából jelentik: A Livorno melletti Porto Ferrano fémüzemben tegnap borzalmas szerencsétlenség történt. Egy munkás beesett az izzó kohóba és az olvadó fém pillanatok alatt magába olvasztotta. A helyi Református Férfiszövetség nagy kertiünnepélye. Városszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg a Ref. Férfiszövetség augusztus ii-ika, vasárnapi nagyszabású kerti-ünnepélye iránt, mely a ref. kollégium udvarán és tornatermében lesz. Az ünnepély délelőtt n órakor kezdődik az udvaron, tart egész nap ugyanott és befejezik a tornateremben tú'ncvigalommal. Az ünnepély műsora: Rudi bácsi mókái, tárogatók, dalárdák, műkedvelők tréfás színpadi jelenetei, hölgy „tojás-staféta", cukorfricskázás, borstaféta, kötélhúzás, gyermek ikerversenyek, világposta, tombola, karika.dobás, -ruca célozás, szitába dobás, horgászás, nyilazás, tölcsérbe dobás, olcsó ünnepi fényképek, sétahangverseny, tűzijáték és végezetül tá'ncverseny. Patt és Patachon mint sörárusok mutatkoznak be ez alkalommal, a kiszolgálást városunk szép asszonyai és leányai fogják ellátni, az igazi vásárhelyi flekkenről Kolozsvári István gondoskodik. Ezen kitűnő mulatságra mindössze io lej lesz a belépődíj személyenként. TŰZ PUSZTÍTOTT A PÁNCÉLOS HAJÓN. • Newvorkból jelenük: A Quincy páncélos hajón tűz iilött ki. A tüzet csak öt órai megfeszített munka után tudták eloltani. A kár rendkívül nagy. ÖSSZEDŐLT EGY HÁZ BUCUR ESTIBEN. Bucurestiből jelentik: A Popa Tache- utcában tegnap délben összedőlt egy ház, amelynek szomszédságában egy uj épület alapjait ásták meg. Az összeomlott ház romjai egy munkást maguk alá temettek, akit életveszélyes sérülésekkel ástak ki a romok közül. IN DIG ALFRÉD HANGVERSENYÉ. I árosunk zenekedvelői körében nagy 'írómét keltett azon hir, hogy Ináig Alfrédet önálló hangverseny keretében módunkban lesz meghallgatni. Ináig Alfrédot felesleges méltatnunk. Akinek alkalma volt ezt a: intelligens művészembert évről-évre meghallgatni, meg- áHa pit háttá, hogy Ináig született zenei talentumát gondos stúdiumokkal csiszolja komoly művészetté. Ma egy Indig-koncert élményt jelent és igazán hálásak lehetünk a „Gold- mark^ Zeneegyesületnek, melynek rendezésében még nyáron is alkalmunk van eseményszámba menő koncertet élvezni. Ináig Alfréd szereplését még vonzóbbá teszi azon körülmény, hogy a kitűnő Zsizsmann Rezső fogja zongorán kisérni. .4 hangverseny, mely a róm. katolikus gimnázium dísztermében e hó 14-én, szerda este, pontosan 9 órai kezdettel les: megtartva, műsora a következő: 1. Brahms: Sonata A-clur. 2. Saint-Saens: Hege- dühangverseny. 3. Vivaldi: Suite. 4. Balogh: Caprice antique. 5. Paganini: Etude. 6. Dr. Bródy: Nocturne. 7. Wieniawsky: Rondo. KIVÉGEZTÉK A KOLDUS GYILKOSÁT. Tori nőből jelentik: Tegnap reggel kivégezték a halálraítélt Vittorio Longot, aki a múlt évben egy koldust autójába vett, agyonlőtte, majd a kocsit felgyújtva eltűnt. Eleinte azt hitték, hogy ö balt meg és családja felvette az utána járó biztosítási dijat. Csak később derült ki, hogy mindezt azért követte el, hogy magának gondtalan megélhetést biztosítson. NŐI DIVATSZALONOK! VARRÓNŐKf * tavaszi szezon kis és nagy divatlapjai hatalmas választékban kaphatók az Ellenzék kőnyvosztályában Cluj, Piaţa Unirit. Varrónők árkedvezményben részesülnek! Ha harmmthámm éve, 1902 augusztus 8. ín az Elír nyék vezércikke vr. uj törvényhozási palotáról elmélkedik; ősszel már itt fogják a nemzeti akarat uj megnyilvánulásain: formába önccm. Persze foglalkozik a törvényekkel, amelyeket az őszi ülésszak fog tárgyaim. Napirendre kerül a tisztviselők fi- zetésrendezése, az auszeriáva! lejárófélben levő gazdasági kiegyezés mcgujitása 10 évre, a polgári perrendtartás, a telepítési törvényjavaslat, stb., seb. Persze a legtöbb, mint mindig és mindenütt, nem valósult meg. Aztán szó esik, hogy a függetlenségi 48-as párt a Gote er Hake ügyében nagyarányú mozgalmat folytat. Aztán az olasz borklauzuláról Írnak, ami akkor égető kérdés volt. A református tanítók küszöbön álló országos közgyűlését nagyban előkészítik, természetesen még inkább a Mátyás, szobor leleplezésére, amely október 12-én lesz. Béldy Ákos gróf főispán és Fekete.Nagv Béla tanácsos épp Budapesten jártak a részletek tárgyalása céljából Mátyás királyról, az Ache- neum fényes diszmüvének nyomában városunk egy népies füzetet ad ki, Szabó Samu és Kovács Dezső tanár állítja össze. Rendezik az Erzsébet utat a FeUegvári.oldalon. De sajna la. tos jelenségek is vannak: az iparosok három pártra szakadása következtében dugábadőlt a szobor-leleplezés alkalmából tervezett iparkiál- litás. Az Ellenzék vitát folytat az Újsággal, mert az utóbbi éket ver a függetlenségi párt egységébe. Fölhánytorgatja lapunk, hogy málna drága. „Keveset adnak, mintha gyógytár- ból venné az ember. A kolozsvári piacon különben mindenféle gyümölcsnek nagyon magas az ára." Továbbá... George Macauhy Trevolyan fiatal angol tudós, aki tanulmányúton járt errefelé, köszönő levelet küldött Kovács János tanárnak és megajándékozta halhatatlan atyjának. Macaulay történetíró életrajzával. A fiatal angol tudós ma is meg van, persze mwt már öreg tudós és alsóházi képviselő, aki fiatal szívvel ma is barátja Erdélynek és hive az erdélyi magyar népnek. Kesergést olvasunk, mert Szilágyi Dezső sírhelye elhagyatott. Az' óta már réges.rég áll nemes egyszerűségű emléke a Kerepesi-temetőben és híressége, Hogy a magyar emlékműveken unos-untahn szereplő oroszlán itt igen jól sikerült és itt igazán a helyén van. Érdekes, hogy abesszinlai hirt is olvasunk: a dohányzást bűnnek tekintik; 1642. ben kelt törvény tiltotta el és pedig templomokban dohányzó papok miatt elsősorban. Érdekes szállodát nyitottak meg Parisban: csak magányos nők lehetnek alkalmazottai és vendégei; Hirsch báróné és egy makik hölgv alapítványából létesítették. Megtudjuk az apróságok böngészése közben, hogy a kutyának is leher szamárköhögése. A színházi rovat panaszkodik az üres házak miatt. Haller Vilma vendég Lilijét majdnem üresház nézte végig. Konti rég nem látott operettje, a Suhanc, majd Szigligeti Sobrija kerül sorra, aztán Tanai Frigyes, a Vigszniház tagja vendégszerepei. Maria Anunciata hercegnő és Szágfried bajor herceg eljegyzését fölbontották. Vilmos császár és Miklós cár Reval vidékén együtt yachtoz. nak. Az angol király nagybeteg. NŐI DIVATLAPOK legnagyobb vi- laszíéka az Ellenzék könyv osztályában Cluj, Piaţa Unirii. Uj! Most jelen1, mejf! 1. Slîone: Foniamara Az oiasz Marsica parasztjainak (és minden ország parasztjainak) küzdelme a kavicsos földdel, babonával, lelki és társadalmi vezetőivel. Ára 60 lei. Kapható az ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj. Állami Osz- tálysorsjáték 8-ik játék, Il-ik osztály! Slmi§ !§J5 OügSISZtHS 15 A 8-ik játék első, jul. 15-iki húzásán az 1,000.000 lej főnyereményt a nálunk vásárolt 251320 sz. melléksors egy tulajdonosa nyerle Áliami Osztálysorsjáték 8-ik játék, Il-ik osztály! Köztudomású, hogy az ország legszerencsésebb kollekturája: Banca Română de Comerţ S. A. Bucureşti. Cluji képviselet: „Ellenzék“ könyvosztálya Cluj, P. Unirii. Telefonszám 109 Postai rendeléseket azonnal intézünk! - A sorsjáték következő húzása : 1935. aug. 15! Ezenkívül még rengeteg nagyobb és kisebb nyeremény volt! - Újítsa meg sorsjegyét idejében ! Vásároljon uj sorsjegyet! Uj sorsjegyárak a ll-ik osztályra: negyed 400, fél 800, egész sorsjegy 1600 lei. Megújításuk a további osztályra: negyed 200, fél 400, egész 800 lei.